A májusban csúcsra járatott téboly júniusban is folytatódik. A hónap első 10-12 napjában teljes gőzzel, utána elvileg több esély van olyan fogódzókat találni, amelyek révén többé-kevésbé csökkenthetők a károk. Eközben azonban az önbecsapás trendjei is erősek, így nem mindig könnyű különbséget tenni a reális lehetőségek, és az ilyeneknek tűnő tetszetős lufik közt.
Az Asztropressz küldetése az aktuális és várható bolygóhatásokkal, a személyi horoszkópban rejlő lehetőségekkel és korlátokkal kapcsolatos reális tájékoztatás. Akkor is, ha ez nincs összhangban a new ages „szellemiség” által diktált minden szép-minden jó narratívákkal. Erre az esetre is vonatkoznak a kommentelési etikettben írtak: aki nem ért egyet az itt megfogalmazott szempontokkal, nyugodtan abbahagyhatja oldalam követését és keressen magának lightosabb olvasnivalót. Nincs harag 🙂 Mindkettőnknek időt, energiát spórol meg 🙂 Nekem legalábbis rengeteget, hiszen nem kell az irreleváns kommentek moderálására, nagyon sok esetben ezzel egyidejűleg szerzőik spammelés miatti jelentésére és letiltására is pazarolnom értékes időmet. Így ezt további hasznos tartalmak írására fordíthatom. Bevallom, annak ellenére, hogy naponta többször is kénytelen vagyok sort keríteni rá, utálom használni a “Törlés”, “Tiltás” funkciókat. Mindkettőnknek szebb lesz a napja, ha egyáltalán nem kerülök, vagy a jelenleginél sokkal ritkábban kerülök ilyen kínos döntéshelyzetekbe. Bízom benne azonban, hogy az ezogagyi helyett a valósággal nagyobb összhangban levő tartalmakra fogékony, azokat kimondottan igénylő többség -vagyis a tényleges célközönségem – a jövőben is velem marad. |
A hónap elején még erőteljesen érvényesül a május folyamán végzetesen rossz döntéseket, tragikus baleseteket, féktelenül tomboló indulatokat jelző Oroszlán Mars -Bika Jupiter- Vízöntő Plútó fix T kvadrát hatása. Június első napjaiban a Mars valamelyest eltávolodott a Plútó szembenállástól, de cserében belépett a Szaturnusz kvinkunxba (bepontosulás június 2). A szintén egzakt Vénusz-Neptun trigon valamelyest enyhítette a feszültséget (vagy , rosszabb esetben még erősebben ösztönzött légvárépítésre), miközben az Uránuszhoz közeledő Merkúr még erősebben nyomta a gázt.
Bár az együttállás csak a június 4-i teliholdkor pontosul be, a befolyás már napokkal előtte is érződött. Ez a kapkodásra, őrültségekre hajlamosító állás balesetveszélyes is; a többi, egyidejűleg érvényesülő befolyás pedig tetézte a bajt. A június 3-i , 300 halottat követelő indiai vonatszerencsétlenségnél nem kell szemléletesebb példa a legrosszabb forgatókönyvekre.
Június 4 : Telihold a Nyilasban
A Nyilas teliholdakat általában optimistának szokás tartani. A fentebbi tendenciákkal összhangban a június 4-i (Bp 05:42, Nyilas 13°18), a nagy fentek és lentek voltak jellemzők; a hullámvasutazást a teliholdképlet két T- kvadrátja is fokozta. (Vénusz-Plútó-Jupiter; Jupiterrel tengelybolygóként illetve a fővilágosítók és a Szaturnusz, ahol a Nagy Feladatosztó a fókuszbolygó).
A még éppen csak meglévő Nap-Mars szextil, Mars-Hold trigon kedvez a nagy látomások követésének; az egyidejűleg érvényesülő erőpróbáló hatások mellett azonban jó kérdés, hogy sikerül-e átugrani a szomszéd mindig zöldebb kertjétől elválasztó szakadékot, vagy halálos zuhanással végződik a mutatvány. A csak egymással kapcsolódó Merkúr és Uránusz mindkettőre lehetőséget ad. Túl nagy optimizmusra azért nincs ok; a képlet ura, a Merkúr éppen most jön ki a retrográd árnyékból ( a rossz emlékű április 20-i hibrid napfogyatkozást követően kezdte el tolatását az Uránusz tőszomszédságában, így az eklipsz témái is (újra) aktualizálódnak; ura, a Vénusz pedig, a Rák anaretikus fokán, úton a Plútó szembenállás, Jupiter kvadrát felé nincs valami jó formában. A Neptun kvadrát felé tartó Hold inkább a benézések, félreértések, alaptalan vágyálmok –és ennek megfelelően nagy pofáraesések jelzője, semmint a telitalálatoké. Ura, a Jupiter, a Szaturnusz szextil felé közeledve, talán, ha nekidurálja magát, köszönőviszonyba kerülhet a realitásokkal, de ez igencsak feltételes mód.
Vénusz az Oroszlánban (2023 június 5 – október 9)
5-én kerül sor a nyár egyik legfontosabb asztrológiai eseményére. A Vénusz belép az Oroszlánba, és csak október 9-án hagyja el a jegyet; június 19-én retrográd árnyékba kerül, július 23-án Oroszlán 28°36′-án retrográd stacionáriusba vált, szeptember 4-én pedig Oroszlán 12°12′-án abbahagyja tolatását.
Az Oroszlán Vénusz radix-és tranzitbeli sajátosságait külön bejegyzés taglalja. Persze, a leírtak szükségszerűen általánosítások, hiszen a megélési módok az egyéni horoszkóp sajátosságaitól és az illető tudatossági szintjétől függnek.
A Vénusz retrográd időszakaival két bejegyzés is foglalkozik a blogon : Aphrodité a tükörbe néz, Túlélési útmutató a Vénusz retrográd időszakára. Dióhéjban, olyan élményeket és alkalmakat kínálnak, amikor értékelhetjük vagy újra értékelhetjük életünk szereplőit. Bár az asztrológusok többsége szerint a Vénusz hátrálása a szerelmi kapcsolatokra gyakorolja a legnagyobb hatást, nem csak ezen a területen nyilvánulhat meg, hiszen a szerelmen kívül az anyagiak, a társasági élet, társas viszonyok, az értékek, a szépség / külső megjelenés is e bolygó hatása alá tartozik.
A Vénusz legutóbb 2015 június 5. és július 18. között, majd egy rövid, Szűzben tett kitérő után 2015. augusztus 1. és október 8. között töltött huzamosabb időt az Oroszlánban. Akkor július 25-én a Szűzben vágott hátraarcot, majd 2015. július 31. és szeptember 6. között az Oroszlánban tolatott. Ezeknek a hónapoknak az eseményeinek felidézése is segíthet ráhangolódni az aktuális feladatokra és kihívásokra.
Természetesen nincs két egyforma tranzit; a jelenlegi nagyon más asztrológiai környezetben zajlik, mint a 2015-ös. Akkoriban a Szaturnusz-Neptun kvadrát, Uránusz-Plútó kvadrát fokozta a felfordulást, az Oroszlán Jupiter pedig a Skorpióban tolató, majd direktbe váltó Szaturnusszal képezett 90°-os fényszöget. Ehhez csatlakozott a Vénusz kétszer is, augusztus 31-szeptember 1-én pedig együttállást képezett a Marssal. A két bolygó június folyamán, és július első tíz napjában most is együtt utazik, de konjunkciójuk nem lesz pontos. A Mars erőpróbáló fényszögei (a május végi, Bika Jupiterrel és Vízöntő Plútóval képezett T kvadrát, a június 2-i Szaturnusz kvinkunx, majd a június 26-i Uránusz-kvadrát) után a Vénusz (június 5 szembenállás a Plútóval, június 11 kvadrát a Jupiterrel, 13-án kvinkunx a Szaturnusszal, első kvadrátja az Uránusszal július 2) létesít majd ilyeneket, folytatva a Mars témáit. Erre a majd Oroszlánban haladó Merkúr és Nap is ráerősítenek a nyár folyamán, de az egy más történet.
Egyéni szinten borítékolhatók az érzelmi húzd meg ereszd-megek, persze az Oroszlán drámaérzékével és kreativitásával előadva. A műbalhét nem lesz mindig könnyű megkülönböztetni a tényleges problémákból fakadóktól, a szappanoperákban hemzsegni fognak a tragikomikus elemek. A gazdasági helyzetnek ez a tranzit sem tesz majd jót, és akkor nagyon enyhén fogalmaztunk. Az orosz-ukrán háború hozadékait nyögni fogjuk, meg a még menet közben kialakult/kialakuló válságokét is. Anyagi szinten az egyik kihívás, legalábbis a jóléti társadalmakban, a fogyasztási igények – netán luxusigények összehangolása az emelkedő árakkal, az ellátási láncok szakadozásával, bizonyos, nem is annyira luxus, mint inkább alapvető cikkek eltűnésével. Azért, a Szűzben haladó bolygóknak köszönhetően életben maradásunk legfontosabb kellékeit talán mégsem kell majd nélkülözni, de a réteg, aki ennél is többet engedhet meg magának, egyre zsugorodik.
A Plútóval képezett szembenállása miatt a Vénusz Oroszlánba köszönése sem biztos, hogy valami kedélyes lesz, hiszen ez az állás az érzelmi szakítópróbák egyik emblematikus formációja. Egyéni és kollektív szinten is érdemes odafigyelni rá, mert valamilyen értelemben elindítja a tranzit témáit. A 9-i Merkúr-Neptun szextil viszonylag gyenge hatás, de talán, tudatos erőfeszítésekkel adhat annyi visszafogottságot, a gyakorlatban is beváló megérzéseket, ami mérsékli a hullámvasutazást.
Június 11: a Plútó visszatér a Bakba, Merkúr-Plútó trigon, Merkúr belép az Ikrekbe, Vénusz –Jupiter kvadrát
Június 11 igen figyelemreméltó dátum, hiszen a Plútó visszatér a Bakba, és csak jövő január 21-én lép újra át a Vízöntőbe. A mélyreható átalakulások, nem túl kellemes lezárásokat követő újjászületések 2008 óta ismerős témái újra terítékre kerülnek, a Bak jegy sajátosságaival átszínezve. A nosztalgiázni akaróknak ajánlom J.Lee Lehman The Astrology of Sustainability című, 2011-ben írt könyvét. Időben lecsapsz rá, aránylag elfogadható áron (11000 ft, ennél csak drágább szokott lenni) kapod meg a Libriston. A felidézés-megértés folyamatát a Merkúrral képezett trigonja segíti.
Ezt követően az isteni hírnök belép otthonába, az Ikrekbe, ahol sokkal könnyedebben halad, és jobban képes kifejezni magát, mint a Bikában. A július 27-ig tartó turné vegyes hangulatban zajlik: Vénusszal ( június 17) majd a Marssal (június 21) játékos, flörtölős energetikát ad ezeknek a napoknak, a Szaturnusszal (június 15) majd a Neptunnal (június 25) való kvadrátja miatt azonban a visszafogottság és a valóságérzék sem árt.
Ugyanezen a napon kerül sor a Vénusz és a Jupiter első összecsapására. Jóllehet a kis-és nagy jótevő diszharmonikus aspektusait nem tartják túlságosan kártékonynak, az általuk jelzett pazarlásnak, túlkapásoknak lehetnek kellemetlen következményeik. Erre a 90°-os fényszögre különösen fontos odafigyelni, hiszen augusztus közepén a tolató Vénusz újra eléri, és szeptember 4-én nagyjából (12°-on innen vált majd direktbe. A Jupiter Bika 15°-on ugyanaznap kezdi meg majd tolatását, és az immár előre haladó Vénusz szeptember 15-én képez újra pontos kvadrátot vele. Így tehát a fényszög hatása jó egy hónapon keresztül érvényesül majd, az általa jelzett túlkapások, pazarlások, kártékony extravaganciák következményei pedig minimum eddig kísérnek.
Június 15-17: Merkúr-Szaturnusz kvadrát, Merkúr-Vénusz szextil, Vénusz-Szaturnusz kvinkunx, Szaturnusz retrográd
A hónap közepe is sűrűnek ígérkezik. A gondtalan (?!?), nyári csapongást a Szaturnusz két ünneprontó fényszöge szakítja meg. Ennek többféle olvasata van: jó esetben a kényszerpihenő (pl utazások, ügyintézés során támadt bonyodalmak) kreatív tevékenységekkel, humorral tehető élvezetesebbé, kevésbé jó, ha a vén ünneprontó egy túlpörgetett buli kellős közepére állít be és nyújtja be a számlát. Sokatmondó az is, hogy 17-én, Halak 7°12-en, éppen ezekkel a fényszögekkel kezdi meg november 4-ig tartó tolatását.
A retrográd Szaturnuszról bővebben: A Mester visszatekint és értékel, Retrográd Szaturnusz Általában véve elmondható, hogy ezekben a napokban szinte fizikailag érzékelhetően nehezedik ránk a nyomás, megrekedtnek, szomorúnak érezhetjük magunkat. Az üzenet olyan helyzetek és emberek révén érkezhet hozzánk, amelyek valami módon struktúrákkal, szabályokkal, autoritás-személyekkel, elvárásokkal és felelősséggel állnak kapcsolatban. A következő négy hónap folyamán jobban tesszük, ha új célkitűzések helyett azon gondolkozunk, hogyan lehetne valóra váltani a régieket, hogyan tökéletesíthetjük módszereinket, illetve megvizsgálnunk: helyes célokat követünk-e. A részletek kidolgozásának is nagy figyelmet kell szentelnünk. A Szaturnusz november 4 -én, Halak 0°30’ -en vált direkt stacionáriusba.
Június 18: újhold az Ikrekben
A június 18-i (Bp 06h37, Ikrek 26°43) újhold szintén tanulságos kombinációkat tartalmaz. Részben a fentebbi hatásokat is magában foglalja, de a fővilágítók kvadrátot képeznek a Neptunnal (a Nap-Neptun fényszög másnap pontosul be.) Kreatív ötletekből, kalandvágyból nincs tehát hiány, a fantázia is szárnyal, de könnyű benézni a dolgokat, saját önbecsapásunk és/vagy mások fondorlatossága áldozatává válni. Az ítélőképesség enyhén szólva sok kívánnivalót hagy maga után, így a prioritások megállapítása is. A pletykák, intrikák, az akár nem is feltétlenül ártó szándékkal elkövetett indiszkréció sok kárt okozhat.
A jó hír a szintén 19-én bepontosuló Jupiter –Szaturnusz szextil; az első főfényszög a 2020 december 21-i Nagy Konjunkció óta. Ebben az esetben viszonylag könnyen (bár persze tudatos erőfeszítésekkel) bírhatók együttműködésre a két kozmikus ellenlábas energiái. Így az eredmény fegyelmezett mederben zajló növekedés lesz, a fejlődéshez, tanuláshoz megvan az inspiráció, adottak a látomások, és van türelem, kitartás is, amelyekkel ezeket értékes formába lehet önteni. Így a zavaró, félresiklató hatások ellenére . is kézzelfogható eredmények születhetnek. Ugyanakkor, pont a fejekben (és következésképpen a környezetben is meglévő) zűrzavar miatt nehéz megkülönböztetni az értékest a bóvlitól, az életképes projektet a hamvába fúlttól.
Június 21: nyári napforduló
21-én , helyi idő szerint 16:58-kor a Nap a Rákba lép, és ezzel csillagászati és asztrológiai értelemben is elkezdődik a nyár. Mint már többször szó volt róla, a nyári napforduló az őszi napéjegyenlőségig terjedő időszak trendjeit mutatja. Jelen helyzetben, mivel a tavaszi napéjegyenlőség-képlet aszcendense a fix Skorpióba esett, az van érvényben a következő napéjegyenlőségig. A nyári napfordulóé viszont értékes adalékokkal szolgál.
Az éves előrejelzésben írtakhoz nincs túl sok hozzátennivalóm, ugyanis az azóta történtek csak megerősítették felvetéseimet. A tavaszi napéjegyenlőség-képlet által jelzett nem túl rózsás kilátások nyárára tovább romlanak. Külföldi kapcsolataink, szövetségeink juthatnak töréspontra, akár egyik pillanatról a másikra hozott impulzív döntéseknek „köszönhetően”. Hogy egy csúnya mosolyszünet erejéig, vagy végleges búcsút intve a világ civilizáltabbik felének, jó kérdés. (A nyári napfordulóképletben a konfliktusoktól terhelt nemzetközi viszonyokat a fix jegyekben álló bolygók összecsattanása jelzi, szerencsére ez „csak” a június 21-szeptember 23 közötti időszakra utal, az év egészére a március 20-i képlet indikációi érvényesek. Ahol a külföldi kapcsolataink, nemzetközi megítélésünk finoman szólva is szintén problémás, de hátha még van visszaút) Bár még egy Huxit sem megy egyik napról a másikra, akiknek a (tényleg hanyatló, de még mindig több értéket képviselő) Nyugat rokonszenvesebb az eurázsiai sztyeppék világánál, jobb, ha készíteni kezdik a poggyászukat. Persze lehet, hogy már sokkal előbb kellett volna.
Június 21-26: Merkúr-Mars szextil, Merkúr-Neptun kvadrát, Mars-Uránusz kvadrát
A következő napok hatásai teljes összhangban vannak a fentebbi trendekkel. A Merkúr-Mars szextilben fel sem merül, hogy a dolgok rosszul is elsülhetnek, a Merkúr-Neptun kvadrát meglehetősen rossz hatással van az ítélőképességre, a Mars-Uránusz kvadrát (ld itt és itt) pedig betegességig fokozhatja a kockázatvállalási kedvet és az impulzivitást. Nem számít, mi a tét, a csatát a háború elvesztése árán is meg kell nyerni. Személyes és kollektív szinten sokféle forgatókönyv lehetséges: az elhamarkodva hozott rossz döntések, látványos és az előzmények ellenére is váratlan szakítások, eszkalálódó konfliktusok minden pakliban benne vannak. A brutális bűncselekmények, természeti csapások (főleg robbanások, tűzvészek, vulkánkitörések) súlyos balesetek szintén részei az analógialáncnak. Utóbbiakban megint csak a bizonyítási kényszer, felesleges hősködés, lehetőségek túlértékelése, kockázatok elbagatellizálása, túl nagy lendület, szereplésvágy játszik kulcsszerepet.
Június 27-június 30: Merkúr a Rákban, Nap-Szaturnusz-, Merkúr-Szaturnusz trigon, Neptun hátraarcot vág
A hónap utolsó napjaira talán ismét lenyugszanak egy kicsit a kedélyek. 27-én a Merkúr a Rákba lép, ahol ugyan a hangulatok, érzelmek irányítják a gondolkozási folyamatokat, egyszersmind azonban empatikusabbá és intuitívabbá válik. A 29-én bepontosuló Nap-Szaturnusz trigon kevésbé látványos, de annál hasznosabb fényszög; a fegyelmezett kreativitás, az eddigi erőfeszítések megtérülésének aspektusa. Jó esetben elég józanságot és gyakorlati érzéket ad az Oroszlán Mars -Vénusz – Bika Jupiter/Uránusz kombó természetéből fakadó túlzások megfékezésére . 30-án a Merkúr is 120°os fényszögbe kerül a Szaturnusszal, fegyelmezettebbé téve a gondolatokat, az érzelmi szempontok mellett a praktikus követelményeket is szem előtt tartva. Július elején a Rák bolygók a Bika Jupiterrel szextilt képezve erősítik ezt a tendenciát. A visszafogottság, mérleglés, hosszabb távban gondolkodás, empátia, megérzésekre való hagyatkozás, a realitások figyelembe vétele egyéni –és kollektív szinten is enyhíthet a forgatókönyveken, persze egyéni szinten nagyobb a játéktér. Mindeme hatásokkal kiegészülve, a 30-án hátraarcot vágó Neptun az introspekciót segíti, kedvező feltételeket teremtve például a belső képekkel, álmokkal való munkára, meditációra és más lelki gyakorlatokra.
Fontosabb bolygóhatások
Június 2 – Jupiter-Északi holdcsomópont együttállás
Június 2 – Vénusz-Neptun trigon
Június 4 – telihold a Nyilasban, 05:42
Június 4 – Merkúr-Uránusz együttállás Bika 20°04
Június 5 – október 9 – Vénusz az Oroszlánban
Június 5 – Vénusz-Plútó szembenállás
Június 9 – Merkúr-Neptun szextil
Június 11 – 2024 január 21 Plútó újra a Bakban
Június 11-Merkúr-Plútó trigon
Június 11-június 27 – Merkúr az Ikrekben
Június 11 – Vénusz-Jupiter kvadrát
Június 15 – Merkúr-Szaturnusz kvadrát
Június 17 – Merkúr-Vénusz szextil
Június 17 – Szaturnusz retrográd Halak 7°12
Június 18 – Újhold az Ikrekben 26°43; 2023-06-18 06:37
Június 19 – Nap-Neptun kvadrát
Június 19 – Jupiter- Szaturnusz szextil
Június 21 – augusztus 23, Nap a Rákban; nyári napforduló 16h58
Június 21 – Merkúr-Mars szextil
Június 22 – Merkúr-chiron szextil
Június 23 – Mars-Chiron trigon
Június 25 – Merkúr-Neptun kvadrát
Június 26 – Mars-Uránusz kvadrát
Június 27 – július 11 Merkúr a Rákban
Június 29 – Nap-Szaturnusz trigon
Június 29 – Vénusz-Chiron trigon
Június 30 – Merkúr-Szaturnusz trigon
Június 30 – Neptun retrográd stacionárius Halak 27°41
A BLOGOMBAN MEGJELENT FORDÍTÁSOKAT, ÍRÁSOKAT ÉS KÉPEKET A SZERZŐI JOGRÓL SZÓLÓ 1999. ÉVI LXXVI. TÖRVÉNY ÉRTELMÉBEN AZ ENGEDÉLYEM NÉLKÜL MÁSHOL KÖZZÉTENNI TILOS. EZ ALÓL KIVÉTELT KÉPEZ, HA CSAK AZ ÍRÁSOM ELSŐ NÉHÁNY SORÁT TÜNTETIK FEL, MAJD A FOLYTATÁSÉRT A BLOGOMRA KATTINTVA JUT EL AZ OLVASÓ! AMENNYIBEN MÁS FORRÁST NEM JELÖLÖK MEG, AZ ÍRÁSOK, FORDÍTÁSOK A SAJÁT SZELLEMI TERMÉKEIM, KERESKEDELMI FORGALOMBAN TÖRTÉNŐ ÉRTÉKESÍTÉSÜKHÖZ CSAK SZEMÉLYES EGYEZTETÉST KÖVETŐEN JÁRULOK HOZZÁ!