A Fay néven publikáló szerző a klasszikus asztrológia képviselője, az Egyesült Királyságban él, 30 éve praktizál. A Vízöntő Szaturnusz tranzit által fémjelzett „szép új világról” írt eszmefuttatása akkor is elgondolkoztató, ha nem értek vele feltétlenül mindenben egyet. Az általa felsorolt jelenségek, anomáliák és projekciók valamennyi politikai táborra jellemzők, az egymást esküdt ellenségeknek tekintőket is beleértve. Magatartásuk közös vonásait kimondottan mókás tanulmányozni, gond csupán annyi, hogy teljesen mindegy, hogy a világ melyik táján melyik erő dominál pillanatnyilag, a mi bőrünkre megy ki a játék 🙂 🙁
Vénusz a Vízöntőben – tranzitként
Tranzithatásként a Vénusz Vízöntőbe lépése a puritán és komoly követelményeket támasztó Bak után némi felüdülést jelenthet: az elmúlt időszak komorabb érzelmi tapasztalatait követően talán mi is könnyedebbekké, kísérletezőbb kedvűekké válhatunk, nagyobb függetlenségre törekszünk társulásainkban. Ez tökéletesen rendben is van, amennyiben a könnyedség nem csap át súlytalanságba, társulásainkkal, anyagi-és szellemi, érzelmi értékeinkkel kapcsolatos felelőtlenségbe.
Mars – Uránusz együttállás: űrkadétok
A Mars – Uránusz együttállás sistergő kombináció, amely izgalmat kelt, tűzijátékok és elektromos vibrálás kíséri. Olyan személyre utal, aki imád sokkolni. E szülöttek gyakran a szó szoros értelmében, akaratlanul is megteszik ezt: másokkal való fizikai érintkezésüket ugyanis elektromos kisülések kísérhetik. Egy Mars – Uránusz együttállással rendelkező személy azonnal felhívja magára a figyelmet, ha belép a szobába. (Darkstar Astrology)
Nap a Vízöntőben – tranzitként
Január 20-án a Nap belép a Vízöntő jegyébe és ezzel elkezdődik az igazi, fagyos, “szilárd” tél. A barátok, csoportok, közösségek, ideálok, hosszabb távú tervek kiemelkedő fontosságúvá válnak
Az Uránusz búcsúlátogatása a Kosban
Uránusz a Kosban (2018 november 6 – 2019 március 6)
November 6-án az Uránusz visszatolat a Kosba, ahol négy hónapig időzik. 2019 január 6-án vált direktbe, aztán 2019 március 6-tól már újra a Bikában dübörög. Az elmúlt hét évhez hasonlóan ez az időszak sem lesz unalmas…
Szaturnusz, Uránusz, Neptunusz együttállás a Bakban
Akik 1989-ben születtek: Szaturnusz, Uránusz, Neptunusz együttállás a Bakban
1989-ben születtél? Ha igen, egy nagyon különleges nemzedék része vagy. Azoké, akiknél a Szaturnusz, az Uránusz és a Neptun együttállást képez a Bakban. Csak az ebben az évben születettek rendelkeznek ezzel a sajátos, hármas együttállással. A Szaturnusz ugyanis, jóllehet 1990-ben is a Bakban tartózkodott, abban az évben már túlságosan eltávolodott az Uránusztól, semhogy együttállásról lehessen beszélni. De 1989-ben, az egész év folyamán együttállást képezett ez a három planéta. (Wayman Stewart | Astroarena12)
“Szaturnusz, Uránusz, Neptunusz együttállás a Bakban” bővebben
Érettek és éretlenek, felelősek, felelőtlenek
A bolygók, jegyek és házak rengeteg dolgot árulhatnak el a személyiségről, magyarázatot adhatnak temperamentumunkra, a személyiség hajtóerőire, valamint utalásokat tartalmaznak a karakter kifejeződéseinek módjairól is. Egy születési képletet több okból is vizsgálhatunk, más és más szempontok szerint véve górcső alá az egyént. Ezért marad az asztrológia egy személy pszichológiája megértésének legjobb analitikus eszköze.
Az Astrology Membership oldaláról lefordított cikk a születési képletekben fellelhető, valóságelhárításra, felelősség elől való menekülésre, illetve a gyakorlatiasságra, felelősségérzetre, teherbírásra, megvalósítókészségre utaló jeleket tárgyalja.
“Érettek és éretlenek, felelősek, felelőtlenek” bővebben
Vigyázz magadra, viselkedj okosan, állj készen a változásra !
Nadia Gilchrist a 2018 július 27-i teljes holdfogyatkozásról
“Ez az eklipsz fordulópontot jelezhet a múlttól való elszakadásra tett erőfeszítéseidet illetően, vagy felpörgeti az eseményeket, valami eléri a csúcspontját. (…) Tartsd szem előtt azonban, hogy a múlttal való szakítás nagyon váratlan, kiélezett formában is végbe mehet. Villámcsapás-szerű megvilágosodás-és felszabadulás élményekben is részed lehet. Ha elég súlyos következményekről van szó, mindezt nem felszabadulásként fogod megélni. De nyugi: valójában az.”
“Vigyázz magadra, viselkedj okosan, állj készen a változásra !” bővebben
Nap – Uránusz kvadrát
A Nap és az Uránusz ellentétes tulajdonságokat képviselnek és egymással szemben álló jegyekben, az Oroszlánban és a Vízöntőben uralkodnak. A Nap többek között az individuum, az egyéni önkifejezés, az én-tudat, autoritás princípiuma, az Uránusz a kollektív, a kívülálló, a fősodorral szemben megnyilvánuló, bomlasztó, lázadó vagy legalábbis azt megkérdőjelező elemeké. A Nap a király, az Uránusz az udvari bolond. Akár a születési képlet állandó elemeként, akár tranzithatásként fordul elő, kvadrátjuk arra utal: az általuk képviselt tartalmak összehangolása nem túl egyszerű feladat. Az Astrology King, Darkstar Astrology és Astromatrix blogok összefoglalói az erőpróbáló fényszöggel kapcsolatba hozható legjobb és legrosszabb forgatókönyvekről, (asztro)pszichológiai háttérről.
Tűzvihart, jégesőt tartogat a nyár
Oroszlán Vénusz, Merkúr, Nap szembenállása a Vízöntő Marssal
Az idei nyár sokféle szélsőséget, érzelmi hullámvasutazást tartogathat: június végén és július folyamán az Oroszlánban haladó személyi bolygók szembenállásba kerülnek a Vízöntőben tolató Marssal. Az oppozíciós fényszögeket általában a külvilágba vetítve tapasztaljuk meg, ezért ebben az időszakban társas viszonyaink igen bonyolulttá válhatnak. Ez nem csupán a párkapcsolatokra, hanem a családi, szakmai, üzleti jellegűekre is vonatkozik. A projekciókat visszavonva a saját személyiségünket feszítő ellentéteket is közvetlenebbül tapasztalhatjuk meg. Az egyensúly megteremtése vagy az elköteleződés egyik vagy másik irányba sokkal nehezebb, mint általában, hiszen más, erőteljes destabilizáló hatások is érvényesülnek.