A január 21-i Vízöntő újhold (Bp 21h53, Vízöntő 1°32) –jelezte megújulások a jegy analógiái mentén következnek be, témákat ld a januári előrejelzésben, illetve Liz Greene blogomon magyarul is elérhető összefoglalójában. Egyéni szinten természetesen a Vízöntőbe eső ház(ak) és bolygók fogják módosítani az általános jelentéstartalmat. Mivel a Szaturnusz-Uránusz kvadrát már felbomlott, a váltások remélhetőleg kezelhető módon, az alkalmazkodásra időt hagyva következnek be.
Az Asztropressz küldetése az aktuális és várható bolygóhatásokkal, a személyi horoszkópban rejlő lehetőségekkel és korlátokkal kapcsolatos reális tájékoztatás. Akkor is, ha ez nincs összhangban a new ages „szellemiség” által diktált minden szép-minden jó narratívákkal. Erre az esetre is vonatkoznak a kommentelési etikettben írtak: aki nem ért egyet az itt megfogalmazott szempontokkal, nyugodtan abbahagyhatja oldalam követését és keressen magának lightosabb olvasnivalót. Nincs harag 🙂 Mindkettőnknek időt, energiát spórol meg 🙂 Nekem legalábbis rengeteget, hiszen nem kell az irreleváns kommentek moderálására, nagyon sok esetben ezzel egyidejűleg szerzőik spammelés miatti jelentésére és letiltására is pazarolnom értékes időmet. Így ezt további hasznos tartalmak írására fordíthatom. Bevallom, annak ellenére, hogy naponta többször is kénytelen vagyok sort keríteni rá, utálom használni a “Törlés”, “Tiltás” funkciókat. Mindkettőnknek szebb lesz a napja, ha egyáltalán nem kerülök, vagy a jelenleginél sokkal ritkábban kerülök ilyen kínos döntéshelyzetekbe. Bízom benne azonban, hogy az ezogagyi helyett a valósággal nagyobb összhangban levő tartalmakra fogékony, azokat kimondottan igénylő többség -vagyis a tényleges célközönségem – a jövőben is velem marad. |
A gyorsan mozgó Hold azonban fényátvitellel közvetít a két bolygó között, így 23-án estig, amíg a Hold át nem lép a Halakba, kollektív és egyéni szinteken is lehetnek emlékeztető utórengések. A Nap a február 5-i Oroszlán teliholdkor veszi át a stafétabotot, ugyanis az Uránusszal képezett egzakt kvadráttól a Szaturnusszal való, február 16-i találkozó (Vízöntő 27°) felé halad. Ragozhatnám kollektív szinten az előttünk álló holdhónap lehetőségeit és kihívásait, de semmi kedvem belemenni aktuálpolitikába. Maradjunk inkább a rábökésszerű általánosításoknál.
Nyomásból, feszültségból bőven kijut. a helyzetek továbbra is borotvaélen táncolnak. A Plútó –együttállástól távolodó, de még mindig hatáskörön belül levő fővilágítók azt sejtetik, hogy a megoldás, tovább vezető út valamilyen válsághelyzet hatására bontakozik, rosszabb esetben kényszerítődik ki. (Utóbbi esetben nem biztos, hogy megoldásnak fogjuk érezni). A fővilágítók környezetében levő állócsillagok szintén vegyes benyomásokra utalnak. (Vízöntő 1°31 Beta Sagittae-éles elme, jó íráskészség, ingerlékenység, testi sértés veszélye, Vízöntő 1°33 Albireo – attraktivitás, kedvesség, szeretet, jótettek a kétségbeesésben, Vízöntő 02°05 Altair- a köztisztelet, hírnév, tehetség csalódásokkal és nehézségekkel jár együtt.)
Ahogy lenni szokott, a problémák kezelése nem következhet be azon a szinten, ahol keletkezett, hanem paradigmaváltás szükséges hozzá. Ezt előmozdítandó, a feszültséget kreatív, konstruktív mederbe kell terelni. Így megakadályozható vagy mérsékelhető a rombolás. Az Ikrek Mars trigonja felé közeledő Hold ( a Nap majd csak 30-án éri el), a tudatos erőkifejtést, értelem, érzelem és akarat összhangját, a Jupiter szextil pedig a szerencsés hátteret /a külvilágból érkező segítséget, megragadható lehetőségeket jelezheti. Persze, csak ha van tudatos erőfeszítés is. Ez nagyon fontos eleme az újholdképletnek; egyéni szinten talán könnyebb élni vele, mint kollektíve. A Jupiter viszonylag jól áll, a Kosban saját triplicitásában, és terminusában, és a Mars terminusának is ura. Azonban, jóllehet nem pontosul be, az újholdképletben jelen van egy Merkúr-Jupiter kvadrát is, amelynek hatására alaposan túl lehet tolni a dolgokat.
A Merkúr és a Mars már az előző napokban is fennálló kvinkunxa szintén masszívan jelen van az újholdképletben. Ezzel a 150°-os fényszöggel bőven volt alkalmunk megismerkedni az elmúlt hetekben. Először december 16-án pontosult be, amikor a Mars még tolatott, aztán január 14-25 között huzamosabb időn keresztül fennáll a két bolygó között, hiszen mindketten a jegy 8°án váltottak direkt stacionáriusba. (A Mars január 12-én, az Ikrek 8°8’-en, a Merkúr január 18-án, a Bak 8°9’-en. ) Mint tapasztalhattuk, a kvinkunx hozta – és hozni fogja a formáját: irritációkból, labilis lelkiállapotokból, kapkodásból bőségesen kijut. A szájkarate sok felesleges bonyodalmat okozhat – leglightosabb esetekben a konstruktív lépések elől szipkáz el az időt, energiát. A fényszög baleset-és sérülésveszélyes is (az előző napokban ezekre is láttunk tragikus példákat), a két bolygó ráadásul meglehetősen rosszindulatú állócsillagokkal képez együttállást. A Merkúr a Bak 08°36′-án levő Faciessel (vakság, betegség, erőszakos halál – bővebben bejegyzésben), a Mars az Ikrek 8°47-en álló Ainnel, amely váratlan eseményekkel, erőszakkal, hevességgel, a fejet ért sebekkel vagy sérülésekkel és ellentmondásos sorsfordulatokkal hozható összefüggésbe.
A Vízöntő Vénusz, az aszcendens uraként szintén fontos szereplő. A másnap bepontosuló, és a fővilágítókkal félkvadrátot képező Vénusz –Szaturnusz együttállás jó esetben felelősségérzet, önkéntes áldozathozatal az eredmény érdekében. Kevésbé jó, ha valamilyen „árukapcsolás”, jelentékeny, járulékos veszteség, depriváció, fájdalom formájában jelentkezik. Ötös házban utalhat egyfelől az energia kreatív mederbe terelésére tett erőfeszítésekre -ill ezek szükségességére, másfelől ötös házas témákkal (pl szerelem, az élet örömei, vállalkozás, gyerekek) kapcsolatos problémákra. Mivel ura a 2-es háznak is, a szűkös anyagi lehetőségek, vagy legalábbis az ettől való reális félelem – mint a cselekvés, fordulatok keresésének motiválója, elég kézenfekvő. Nem mintha a jelenlegi, legtöbbünket érintő inflációs helyzetben ilyen következtetéseket csakis az asztrológia segítségével lehetne levonni.
A két bolygó a Sadalsuud– Vízöntő 23°24 és a Deneb Algedi – Vízöntő 23°33 állócsillagok közelében van, mintegy megerősítve, hogy bajok és szerencse sajátos kombinációjával állunk szemben. Az együttállások azonban egyszersmind új ciklus kezdetét is jelzik, így az esetleges frusztrációk arra is alkalmat szolgáltathatnak, hogy önsajnálatba merülés helyett töprengeni kezdjünk, mi módon járultunk hozzá mi magunk is a jelenlegi helyzet kialakításához. Természetesen a pozitív gondolkodásnak azt a kliséjét, miszerint ha a sors citromot ad, limonádét kell csinálni belőle, nem mindig könnyű, és nem is mindig lehet alkalmazni. Vannak szinte édesnek ható, érett citromocskák, és az egész arcot görcsbe rándítóan savanyúak is, végül pedig leeshet egy-egy olyan lócitrom is, amelyből a világ összes méze se lenne képes limonádét csinálni.
Ugyancsak 22-én vált direkt stacionáriusba az Uránusz is. Így, hogy most egy darabig egyetlen bolygó sem tolat, jelentősen felgyorsulnak majd az események. Némi nyugtalanságra ad okot, hogy az Uránusz a nem túl jól álló Vénusz uralma alatt áll, a 8-as házban, így a majd vele kvadrátot képező Hold, aztán Nap váratlan válságos fordulatokra is utalhat. Ezek a forgatókönyvek azonban talán enyhébbek lesznek az előző évekbelieknél. Legalábbis lehet benne reménykedni- én megpróbálok…
A Távol – Kelet számos országában (Kína, Japán, Korea, Tibet,stb.) ezen újholddal kezdődik a hold-újév : most a (Víz) Nyúl évébe léptünk. Azonban, bár mindkettő évezredes tapasztalatok bölcsességén nyugvó, hiteles hagyomány, jó ha tisztában vagyunk azzal, hogy a nyugati és a kínai asztrológia gyökeresen különbözik egymástól, egész más számításokon alapulnak. Jóllehet mindkét rendszernek köszönhetően pontos képet kaphatunk az emberi természetről és a világ jelenségeiről, módszereik nem keverhetők. Mivel e blog szerzője a nyugati asztrológiát műveli, maradjunk ennek a keretei között.
Kapcsolódó
A Vízöntő– Liz Greene
Mars az Ikrekben : 2022 augusztus 20- 2023 március 25
2023 asztrológiai mérföldkövei
A pozitív gondolkodás veszélyei (Charlie Obert)
Gondolkodásunk formája (Charlie Obert)
Copyright secured by Digiprove © 2023A BLOGOMBAN MEGJELENT FORDÍTÁSOKAT, ÍRÁSOKAT ÉS KÉPEKET A SZERZŐI JOGRÓL SZÓLÓ 1999. ÉVI LXXVI. TÖRVÉNY ÉRTELMÉBEN AZ ENGEDÉLYEM NÉLKÜL MÁSHOL KÖZZÉTENNI TILOS. EZ ALÓL KIVÉTELT KÉPEZ, HA CSAK AZ ÍRÁSOM ELSŐ NÉHÁNY SORÁT TÜNTETIK FEL, MAJD A FOLYTATÁSÉRT A BLOGOMRA KATTINTVA JUT EL AZ OLVASÓ! AMENNYIBEN MÁS FORRÁST NEM JELÖLÖK MEG, AZ ÍRÁSOK, FORDÍTÁSOK A SAJÁT SZELLEMI TERMÉKEIM, KERESKEDELMI FORGALOMBAN TÖRTÉNŐ ÉRTÉKESÍTÉSÜKHÖZ CSAK SZEMÉLYES EGYEZTETÉST KÖVETŐEN JÁRULOK HOZZÁ!