A Nagy Mutáció és egy új korszak kezdete: Jupiter és Szaturnusz | Raymond Merriman

Raymond Merriman egyike a legismertebb kortárs amerikai asztrológusoknak. Elsősorban gazdasági témákkal foglalkozik: a pénzpiacok változását tanulmányozza az asztrológia tükrében. A 2020 december 21-i, Vízöntő 0°29’án létrejövő Jupiter-Szaturnusz Nagy Konjunkciónak szentelt írása 2019 december 29-én látott napvilágot, még mielőtt a koronavírus- járvány átrendezte volna a terepet.  Az eredeti cikk az ISAR honlapján érhető el. Bár nem mindig értek vele egyet, és a politikai, világnézeti palettának is eltérő árnyalatait képviseljük, sok szempontból hasznosnak találtam. Beleértve azokat a részeket is, ahol az ideológiai elfogultság és  a tipikus new ages hurráoptimizmus akkor is beárnyékolta a tárgyilagos ítéletalkotást, ha magukat a trendeket pontosan beazonosította.  A cikk eme fogyatékosságát nagyon irritálónak éreztem, ezért  sokat vacilláltam, lefordítsam-e a teljes szöveget.   Így sokkal lassabban is haladtam vele, mint általában 🙂 De aztán már annyi munkát, időt, energiát fektettem bele, hogy úgy döntöttem, most már végig csinálom. Már csak azért is, mert tervezek a tényekkel nagyobb összhangban publikáló szerzőktől is fordítani, hadd legyen hát összehasonlítási alap 🙂

“A Nagy Mutáció és egy új korszak kezdete: Jupiter és Szaturnusz | Raymond Merriman” bővebben

Mars a Kosban – augusztusi események

A Mars idei Kos tranzitjáról és az augusztus folyamán érvényesülő hatásokról már volt szó a blogon. Ahogy arról is, hogy a nyár utolsó hónapjában összeálló Mars – Jupiter, Plútó, Szaturnusz közötti kvadrátok az ősz folyamán megismétlődnek. A jelenleg terítékre kerülő témákkal egész ősszel foglalkoznunk kell, a hosszabb távú irányok pedig csak 2021 elején körvonalazódnak, amikor a Mars már a Bikában, a Jupiter meg a Szaturnusz pedig a Vízöntőben halad.

“Mars a Kosban – augusztusi események” bővebben

A Mars áthaladása a Kos jegyén – 2. rész

2020 második fele, amikor a Mars a Kos jegyén halad át, és szeptember 9 -november 13 között tolat is,  2020 első hat hónapjánál is  nehezebbnek ígérkezik. Jogos kérdés, lehet-e még fokozni a már előző hónapokban sem könnyen kezelhető nyomást ? Azt kell mondanom, lehet. Ezzel a véleményemmel nem vagyok egyedül. A nagyvilág asztrológusai már jó ideje felfigyeltek a 2020-as Kos Mars tranzitra (akárcsak az ezt megelőző, 2020 tavaszi Bakon való áthaladásra), és a hiteles iskolák képviselői nagyon- nagyon veszélyesnek tartják. Az elmúlt egy év folyamán én is sokat foglalkoztam vele a blogon.  Az 1. rész a tranzit általános sajátosságait tartalmazza,  a 2. rész a jelentősebb hatásokat, és az előttünk álló hónapok (augusztus, szeptember, október, november, december) főbb tendenciáit igyekszik bemutatni.

“A Mars áthaladása a Kos jegyén – 2. rész” bővebben

Július – 2020

Július első napjai viszonylag nyugodt hangulatban telnek. Egyesek számára talán túlságosan is eseménytelenül, mások örülnek az eddigiekhez képest békésebb napoknak. A bölcsebbek megfigyelő álláspontra helyezkednek, hiszen sejtik: lehet, hogy a látszat mást mutat, de a normális kerékvágástól még igen messze vagyunk. Aztán, a hónap első hetét követően először csak megbillen, majd borul…és nagyot borul az egyensúly. Jobb megbarátkozni a gondolattal: ez csak felvezetője az augusztusnak, meg az az után következő még zűrösebb hónapoknak.

“Július – 2020” bővebben

Május – 2020

Május kellemesebbnek ígérkezik az előző két hónapnál. Az enyhülés csalóka reményeket ébreszthet, de nem árt szem előtt tartani, hogy az átmeneti javulást júniustól jelentős visszaesés követheti. A most kínálkozó lehetőségeket természetesen meg kell ragadni, mert később újra mostohább lesz a terep. Egyéni szinten talán könnyebb némi stabilitást teremteni, mint kollektíve. Az óvatosság, valóságérzék, önfegyelem a szó szoros értelmében életmentő lehet.

“Május – 2020” bővebben

Újhold a Bikában 2020

Az újhold  április 23-án születik meg a  Bika 3°24′-án, helyi idő szerint hajnali 4h26′-kor. A Bika – elv többek között az anyagi világgal, mindazzal, amit az életben értékelünk, ami biztonságérzetet ad, a megszerezhető/ birtokolt anyagi javakkal, a testhez való viszonnyal áll szoros kapcsolatban. Bika újholdaknál e témák kerülnek fókuszba. Az újholdképletben érvényesülő hatások miatt a jegyhez társított analógiák nem a kényelmes tavaszi ejtőzés kontextusában merülnek fel, viszont sürgősen és érdemben kell foglalkozni velük.

“Újhold a Bikában 2020” bővebben

A közelebbi múlt Jupiter – Plútó együttállásai

A Jupiter és a Plútó nagyjából 13 évente kerülnek együttállásba egymással. Konjunkcióikkal új ciklus kezdődik. A teljesség igénye nélkül felsoroltam néhány sajátosságot, a közelmúlt történelmi, gazdasági, kulturális eseményeivel illusztrálva őket. A bejegyzés az 1943, 1955 /1956, 1981, 1994, 2007 -os együttállásokhoz kapcsolódó eseményekkel foglalkozik. Tudomásom szerint jelenleg ez a legrészletesebb ilyen jellegű összefoglaló. A 2020-as Bak Jupiter -Plútó együttállásról külön posztok lesznek, időmtől függően.

“A közelebbi múlt Jupiter – Plútó együttállásai” bővebben

Jupiter – Plútó kölcsönhatások

Amikor a Mikulás találkozik az Alvilág Urával

„Amikor a kozmosz Mikulása találkozik az Alvilág Urával, sok minden megtörténhet.Mélyebb rálátást (Plútó) nyerhetsz a világegyetem működésére (Jupiter), mint valaha. De kaphatsz egy gigantikus (Jupiter) fenéken billentést (Plútó) is, amitől pillanatok alatt valódi feladataidnál fogsz landolni”– írta egy réges -régi cikkében Robert Wilkinson, az Aquarius Papers szerzője a Jupiter – Plútó konjunkciókról. Hasonlóan vélekedik Bil Tierney is a Jupiter – Plútó tranzitok általános sajátosságairól. Jóllehet a Békességben a Plútóval című könyve a születési képlet Jupiterét érintő Plútó- tranzitokról ír, nagyon sok hasznos információ van a két bolygó közötti kölcsönhatások általános jellemzőiről, az egészséges és a problémás megélési lehetőségekről. A magyarul is elérhető könyv tudtommal már nehezen szerezhető be, ezért kiválogattam néhány témába vágó idézetet.

“Jupiter – Plútó kölcsönhatások” bővebben