Május – 2023

Március kimondottan viharos volt, áprilist csak erős túlzással lehetett szélcsendesnek nevezni, de igazán robbanékonnyá májusban válik a helyzet. Gyanítható módon a detonációk hatása hosszú távra, egyeseknél akár egész életre szól.

Az Asztropressz küldetése az aktuális és várható bolygóhatásokkal, a személyi horoszkópban rejlő lehetőségekkel és korlátokkal kapcsolatos reális tájékoztatás. Akkor is, ha ez nincs összhangban a new ages „szellemiség” által diktált minden szép-minden jó narratívákkal. Erre az esetre is vonatkoznak a kommentelési etikettben írtak: aki nem ért egyet az itt megfogalmazott szempontokkal, nyugodtan abbahagyhatja oldalam követését és keressen magának lightosabb olvasnivalót. Nincs harag 🙂 Mindkettőnknek időt, energiát spórol meg 🙂 Nekem legalábbis rengeteget, hiszen nem kell az irreleváns kommentek moderálására, nagyon sok esetben ezzel egyidejűleg szerzőik spammelés miatti jelentésére és letiltására is pazarolnom értékes időmet. Így ezt további hasznos tartalmak írására fordíthatom. Bevallom, annak ellenére, hogy naponta többször is kénytelen vagyok sort keríteni rá, utálom használni a “Törlés”, “Tiltás” funkciókat. Mindkettőnknek szebb lesz a napja, ha egyáltalán nem kerülök, vagy a jelenleginél sokkal ritkábban kerülök ilyen kínos döntéshelyzetekbe. Bízom benne azonban, hogy az ezogagyi helyett a valósággal nagyobb összhangban levő tartalmakra fogékony, azokat kimondottan igénylő többség -vagyis a tényleges célközönségem – a jövőben is velem marad.

A kitörést megelőző sűrű, fojtogató légkör már a hónap elejét is áthatja, hiszen 1-jén, a Vízöntő 0°21′-en megkezdi október 10-ig tartó tolatását a Plútó, a Nap pedig Bika 11°19-en együttállást képez a szintén retrográd Merkúrral. A Plútó hátráló szakaszának sajátosságaival külön bejegyzés foglalkozik a blogon, benne, részben saját kútfőből, részben más, ott megjelölt forrásokból származó rengeteg hülyeséggel. Na jó, nem teljesen, de az a helyzet, hogy az ott írtak nagyjából a direktben mozgó Plútóra is érvényesek. Rendkívül lassú bolygóról van szó, amely az év felét tolatással tölti, így irányváltása inkább csak árnyalja az épp aktuális kozmikus tájképet.




Ami a jelenlegi helyzetben sokkal fontosabb: Vízöntőben tett látogatása, a Szaturnusz 2020 március 22-július 1-i első bekukkantásához hasonlóan rálátást ad a tranzit főbb témáira. Persze, mivel ezúttal nem 2 és fél évről, hanem egy kb húsz éves időszakról van szó, a demo-verzió sokkal felszínesebb. Azért persze nem árt odafigyelni rá. A másik jelentős sajátosság, hogy jegyváltásáig a Plútó a 2020 december 21, Vízöntő Jupiter-Szaturnusz Nagy Konjunkció tőszomszédságában tartózkodik, most van a legközelebb ahhoz a bizonyos 0°39′-hez, és a hónap folyamán innen bonyolódik harcba a szintén éppen jegyet váltó Jupiterrel és Marssal. A kvadrátok „szeretnek” egészen konkrét, fizikai síkon megnyilvánulni, ezért valószínűleg kézzelfogható és nem is túl kellemes formában fogjuk tapasztalni a kronokrátorok 2020-as találkozója nyomán keletkezett töréseket.

Kollektív bolygókról lévén szó, a kollektív szívás borítékolható, az intenzitás és a nüanszok az egyéni horoszkópok sajátosságai szerint változnak. Nem biztos, hogy valamennyi következménnyel egyszerre szembesülünk, de egészen valószínű, hogy egyéni életünkben és a nagyvilágban is látványos és sokatmondó szinkronicitásokat fogunk tapasztalni. Ennél konkrétabb eseményeket nem tudok előrejelezni, és valljuk be, nem is törekszem különösebben.

Az egyidejű Nap-Merkúr találkozó, mint lenni szokott, az adott retrográd Merkúr-időszak főbb témáit és feladatait segít jobban tudatosítani. Ez, mivel most épp a földes Bika jegyében zajlik, kézzelfogható eredményekkel, biztonságérzettel, (Uránusz közelsége miatt) az értékek robbanástól való megmentésével, vagy ennek látványos hiábavalóságával, a kiszámíthatatlanra való felkészülés lehetetlenségével foglalkozik. A makacsság, túlzott szubjektivitás, beszűkültség további súlyosbító tényező lehet.




Telihold és holdfogyatkozás a Skorpióban

A május 4-i Vénusz-Neptun kvadrát (Ikrek-Halak 26°49) és 5-én bepontosuló Vénusz -Jupiter szextil (Ikrek -Kos 27°) hatása együttesen érvényesül a szintén 5-i Skorpió teliholddal és részleges holdfogyatkozással. A Vénusz és a Neptun erőpróbáló aspektusairól már sok szó volt a bolgon ( Szerelmi csalódások, amelyekre nagy szükséged van, Elérhetetlen uraság, A lovagi szerelem problémás  öröksége, Vénusz – Neptun fényszögek, stb). Gyakran állnak kapcsolatban túlzott idealizmusból, az elérhetetlenhez, a szenvedéshez való ragaszkodásból fakadó szerelmi csalódásokkal. Persze, más jellegű társulásokból, ügyekből is kiábrándulhatunk ilyenkortájt; az önbecsapás, becsapódás, rossz értékítéletből fakadó károk kockázata is növekszik. A tudatmódosító szerek használata növeli a kellemetlen élmények begyűjtésének valószínűségét. Az értékek, a tulajdon más módon is károsodhat, fokozottan fennáll a kiberbűncselekmények veszélye, egy filléres, cuki csecsebecse megvásárlása egy gyanús websopból pedig akár súlyos százezrektől is megszabadíthatja a bankszámlát.

Részleges holdfogyatkozás a Skorpióban – 2022 május 5 Bp, 19h34

A Jupiter egyidejű jelenléte, ha megvan hozzá a tudatos igyekezet is, valamelyest mérsékelheti, ha semmissé nem is teszi a veszteségeket. Legrosszabb esetben legalább oly módon, hogy elég kalandvágy és pionírszellem van benne a nulláról való újrakezdéshez. (Egy Vénusz-Neptun fényszög, még egy problémás sem jelezne persze önmagában ilyen súlyos forgatókönyvet, de az eklipszképletben a Vénusz a 8-as házban van, így a komoly érvágások, halálesetből fakadó érzelmi, anyagi veszteségek is bőven benne vannak a pakliban. A new-age „asztrológia” persze hírből sem ismeri ezeket a forgatókönyveket, a konszenzuális valóság, és a vele meghittebb kapcsolatot ápoló hagyományos irányzatok annál inkább.




A holdfogyatkozások ugyanis meglehetősen traumatikus lezárásokkal állnak kapcsolatban, Skorpió eklipsz (14°58′) pedig még hajlamosabb elmélyíteni a válságot, és a halál nem csupán szimbolikus értelemben, hanem nagyon-nagyon kézzelfoghatóan is megjelenhet a jegy analógialáncában. Természetesen nem hat mindenkire egyformán, de kollektív szinten ezúttal is, hogy május folyamán egyre gyakrabban lehetünk megrázó halálesetek tanúi. A Jupiter -Plútó kvadrát, ha nem is egzakt, már erőteljesen érvényesül, a Jupiter a 2 ház, a Plútó az aszcendens (modern) ura, ami borítékolja a nagyarányú veszteségeket. A Merkúr tolatása miatt az eklipszhez köthető események egy része némi késéssel jelentkezhet. A Mars, az aszcendens régi ura a Rákban esésben van, Neptunnal való trigonja maximum víziókat ad, cselekvőerőt kevésbé. Erre szokás mondani, hogy a remény hal meg utoljára. Jó esetben a belső képekkel való munka képes hatni a konszenzuális eseményekre – kivéve, amikor nem.




Ezt követően talán jön valami viszonylagos, és átmeneti enyhülés. A Vénusz 7-tól június 6-ig a Rákban tartózkodik, ahol valamivel jobban érzi magát, mint az Ikrekben. Érzelmesebb, gondoskodóbb, intuitívabb – ami önmagában nem erény, de harmonikusabban kapcsolódik majd a Bikában (Merkúr, Uránusz) és a Halakban (Szaturnusz, majd júniusban Neptun) levő bolygókhoz.

A 9-i Nap-Uránusz találkozó (Bika 18°59), mivel ellentétes, sőt, bizonyos értelemben véve ellenséges elveket kapcsol össze, inkább problémásnak nevezhető. A Nappal, mint a tudatosság princípiumával való együttállása sajátos szinkronicitásokat hordozhat, egyszersmind a feleszmélés időszaka is lehet.

A Nap – Uránusz átmeneti konjunkcióit a Nap – Uránusz együttállás tranzitként című bejegyzés tárgyalja. Arról, hogy milyen szinkronicitásokkal volt összefüggésbe hozható a történelem folyamán egy – egy Bika Uránusz tranzit Dave Coleman tanulmányában volt szó. Természetesen egyetlen tranzit sem ragadható ki összefüggéseiből; a lassú mozgású bolygók együttesen jelzik a gazdasági, társadalmi, környezeti változásokat.

Nadia Gilchristnek a Ruby Slipper blog szerzőjének évről-évre bemásolt gondolatai most is relevánsak:
„Az Uránusznak megvan a maga sajátos stílusa, hogy személytelenné tegye a dolgokat. Nappal képezett aspektusai arra utalnak, hogy az egót erőteljes ébresztő bökések érik. Ilyesmi történik akkor, amikor a Nap ráirányítja a figyelmet a felszabadításra vagy megújításra váró területekre.
Az Uránusz Bikán való áthaladása újraértelmezi biztonságról, tartalékainkról, forrásainkról és értékeinkről alkotott fogalmainkat. Teszi ezt oly módon, hogy alapjaiban felrázza mindazt, ami stagnál, és amit megingathatatlanul stabilnak hiszünk. Ez hosszas folyamat lesz, de valahányszor együttállást képez a Nappal, sajátos történések hívják majd fel a figyelmed, miért is kell új bevételforrásokat, új szokásokat kialakítanod, újrafogalmaznod értékrended.
Ez akár sokkoló hatású megrázkódtatás is lehet, de segíthet, ha nem személyed elleni támadásként értelmezed. Az Uránusz az elengedésről szól, így ami történtek célja, hogy lepattintson azokról a dolgokról, amelyekhez túlságosan kötődsz”.

Persze, tekintettel a május 12-én másodszorra bepontosuló R Bika Merkúr -Halak Szaturnusz szextilre, és a másnap mindkét bolygóval harmonikus kapcsolatot képező Vénuszra, kellemes meglepetésekről is szó lehet. Ezek a hatások nagyjából május 10/11 -15 körül érvényesülnek, vagy egy-két nappal tovább is, a használt orbiszoktól függően. (A Merkúr-Szaturnusz szextil május 19-én pontosul be újra; ez a legtartósabb hatás). Nem valami erősek, de alkalmasak lehetnek a lelki egyensúly megőrzésére/ helyreállítására. Kellemesebbé teszik az emberi kapcsolatokat, praktikussá a kapott segítséget, a struktúra, kitartás és fegyelem pedig megkönnyítheti, hogy értékes formát adjunk látomásainknak. A helyzetek kezeléséhez szükséges gyakorlati eszközök is hozzáférhetőbbek, akár mert már megvannak, akár mert meg lehet őket szerezni.




Május 15-én aztán végre direktbe vált a Merkúr – bár felgyorsulására még várni kell egy kicsit. A Bika 5°50′ , ahol abbahagyja tolatását, még elég közel van a Plútó kvadráthoz, de a fényszög túl gyenge ahhoz, hogy a március végihez/április eleihez hasonló reccsenéseket okozzon. Ez más hatások feladata lesz.

A szintén aznap bepontosuló Mars -Neptun trigon tovább kerekíti az éleket. Jó esetben nem csupán segít ráérezni a megfelelő irányokra, hanem megkönnyíti, hogy összhangban cselekedjünk megérzéseinkkel. Kevésbé jó, ha összeadódik az ekkortájt már erőteljesen érvényesülő Mars-Jupiter-Plútó T-kvadrát befolyásával, és tömegpszichózissá fokozhatja a már így is aggasztó mértékű vallási/ ideológiai fanatizmust, még termékenyebb táptalajt ad a konteóknak, tömegparanoiának, és az ennek hatására elszabaduló erőszaknak. Bár a trigon harmonikus fényszög, az akadálytalan energiaáramlásnak lehetnek kimondottan problémás hozadékai is. Erről sokszor volt szó a blogon.




Jupiter a Bikában 2023 május 16 – 2024 május 25


A Jupiter 16 -i jegyváltása önmagában akkor is okot adhatna az ünneplésre, ha a Nagy Jótevő idegen a Bikában, leszámítva, hogy a jegy 15-22 fokán terminus szerint uralomban van. Ez a peregrinitás azonban még így is kedvezőbb, mint a Szaturnuszé a Halakban. A Jupiter itt a biztonságot, a stabilitást, az anyagi jólétet és az élet egyszerű örömeit értékeli. Gyakorlatiasság, üzleti érzék, jólét, társaságkedvelés és érzékiség jellemzi. Mindez, tiszta formájában nem is jönne rosszul az elmúlt évek hullámvasutazásait követően. Az idei tranzit azonban csúnya árukapcsolásokkal jár.




Már ezekben a napokban is ajánlott az óvatosság, ugyanis robbanékony fix T-kvadrátot alkot a Vízöntő Plútóval és a 20-án Oroszlánba lépő Marssal. A formáció május 18-án pontosul be a jegyek 0°18’án, de május 5-31 között 3°hatókörön belül lesz. A hónap elején a Jupiter még a Kosból, a Mars pedig a Rákból vesz részt a T kvadrátban, így a problémás témák onnan hozzák magukat. Magának a Jupiter-Plútó kvadrátnak a hatása azonban már előbb és később is érvényesül, ugyanis április 14-június 22 között 8° a hatókör. Így a rossz emlékű április 20-i napfogyatkozásképletben is képviselte magát, és az eklipsz Kos 29°/Bika 0° – Vízöntő 0° Nap-Plútó kvadrátjának témái most újra terítékre kerülnek. Lesznek közülük ismerősök, és vadonatújak is, hiszen az akkor épp retrogád stacionáriusban toporgó Merkúr immár direktben halad, így ezúttal is elmondható, hogy ami késik, nem múlik. A Marsnak pedig, mint tudjuk, aktivátor szerepe van az asztrológiában,

A Jupiter-Plútó kvadrátok, mint 2016 őszén és 2017 nyarán láthattuk, hatalmi harcokkal, gazdasági krízisekkel, ezekkel kapcsolatos bűncselekményekkel hozhatók összefüggésbe. Az akkori a 2007-ben kezdődött Jupiter-Plútó ciklus zárókvadrátja (ld Külső bolygók történelemformáló ciklusai 1. rész, 2.rész) volt, a jelenlegi a 2020 tavaszán kezdődött új ciklus nyitókvadrátja lesz. A gazdasági összeomlás, háborúk tökéletesen illeszkednek az analógialáncba. Egyéni szinten persze lehetnek szerencsésebb forgatókönyvek is, de az egész biztos, hogy a túlzott terjeszkedés és a túlzott kockázatvállalás áttörés helyett nagy veszteségekhez vezethet. Ami csekély pozitívum a legújabb Jupiter-Plútó fényszögről elmondható, hogy pontos többet már nem lesz, de december 6-2024 február 12 között szintén 8°-os orbiszú, tág kvadrát jön létre. Így, ha valamikor nyár végére sikerül is eltakarítani a romokat, még bőven marad télire is pakolnivaló.



Május 19 : Újhold a Bikában

A május 19-i (helyi idő 17h53′) Bika újhold (28°25) képlete ezt a robbanékony formációt is magában foglalja. A jegyben létrejövő újholdakkal kapcsolatos közhelyszerű kulcsfogalmak, mint javak, biztonság, az élet egyszerű örömei, stb értelmezése most némiképpen módosul. A kérdés, mi marad meg belőlük, mi őrizhető meg, mi teremthető újra és milyen feltételekkel. A Jupiter, a Rák anaretikus fokán levő Mars, a Plútó az aszcendenssel együtt nagy keresztté alakuló T-kvadrátja eléggé behatárolja a lehetőségeket.
Ezzel nem azt akarom mondani, hogy alapjaiban lehetetlenül el a felszínen maradás, de a feltételek meglehetősen barátságtalanok, akár a szó szoros értelemben vehető élethalálharccal, a külvilág a szokásosnál is kiszámíthatatlanabb befolyásával kombinálódva. A Budapestre kiszámított tavaszi napéjegyenlőségképlet és Magyarország horoszkópjára vetítve úgy tűnik, hogy a véres konfliktusok továbbra is körülöttünk zajlanak, de hatással lesznek, ahogy eddig is, hétköznapjainkra.

Újhold a Bikában 2023 május 19, Bp 17h53

A komolyabb magyar és angol nyelvű platformokon is reális veszélynek tartják a tűzfészkek kiterjedését a Jupiter-Mars-Plútó csörtéje kapcsán. Azt illetően, hogy az orosz-ukrán háború mérgesedik-e tovább, vagy más, levegőben lógó konfliktusok robbannak be, esetleg a kettő egyszerre történik, megoszlanak a vélemények. Nyitott kérdés marad az is, hogy „csak” hagyományos fegyverekkel folytatódik majd a népirtás, vagy például nukleáris tömegpusztító eszközöket is bevetnek. Utóbbi veszély persze már egy ideje benne van a pakliban, sokszor írtam is róla, eddig szerencsére egyik félnek sem gurult el ennyire a gyógyszere. A környezeti katasztrófák, szélsőséges időjárás, tömegbalesetek mindezzel egyidejűleg, vagy különálló eseményekként is sok áldozatot szedhetnek. Az ilyen történések maguktól értetődő módon a gazdaságra is súlyos hatást gyakorolnak; nem mintha eddig dübörgött volna.

Magyarországon az eddigi leválási folyamatok is felpöröghetnek a következő hetekben. Reális a veszély, hogy nem az orosz medve fenekéből igyekszünk végre kiásni magunkat, hanem a világ civilizáltabb felétől távolodunk egyre gyorsabb tempóban, további botrányoktól kísérve. Egyébként meg: még jobban durvuló közélet, karaktergyilkosságok, jogtiprás, business as usual. Egyetlen pozitívum, hogy a határok még nyitva vannak, illetve, radar alatt repülve, takaréklángra állítva még lehetnek egyéni túlélési stratégiák. Más kérdés, hogy olyan szintű problémák érnek, hogy nincs, vagy nagyon kevés az olyan biztonságos zug a Földön, ahova takarodót lehetne fújni előlük. De ezek a folyamatok sem most kezdődtek, és a végjátékra sem holnap kerül sor.



Mars az Oroszlánban
Mars az Oroszlánban

Május 20-július 10 között az Oroszlánban halad a Mars.
A hagyományok szerint jól érzi magát e kreatív, individualista, játékos és mégis méltóságteljes királyi jegyben. A történelem folyamán azonban már többször bebizonyosodott: a jó katona nem feltétlenül jó uralkodó. Idén még a szokásosnál is nagyobb túlzásokra ragadtathatja magát, ugyanis majdnem egy éve nem volt karakterének megfelelő környezetben.
2022 július 6-augusztus 20 között száműzetése jegyében, a Bikában tartózkodott, aztán idén március 25-ig az Ikrekben, ahol tavaly október 28 – január 12 között még tolatása is apasztotta energiáit, majd falljában, a Rákban vendégeskedett, ahol bebizonyította, hogy bizonyos nedves fák füstje nagyon mérgező is lehet. Nem csoda, hogy a heves természetű bolygó most, amikor egy jellegének megfelelő, tüzes jegybe kerül, be akarja pótolni az elmulasztottakat. Eközben azonban alaposan túllöhet a célon, különösen, hogy az önreflexió és a visszafogottság se neki sem az Oroszlánnak nem erős oldala.




Az is nagy gondot jelent, hogy a 21-én Ikrekbe lépő Nappal, majd június végén a szintén Ikrekben haladó Merkúrral képezett szextiljeit leszámítva nincs mi visszafogja. Szélsőségeket, torzult megnyilvánulási formákat tápláló fényszögeiből viszont túlkínálat van: 22-én bepontosuló szembenállása a Vízöntő Plútóval, 23-i kvadrátja a Jupiterrel, június 1-i kvinkunxa a Halak Szaturnusszal, a június végét nem biztos, hogy csak átvitt értelemben puskaporossá tevő 90°-os fényszöge az Uránusszal. A pusztításnak azonban ezzel még nincs vége, mert a nyár folyamán az Oroszlánban tolató Vénusz, aztán a jegybe lépő Merkúr, majd a Nap veszi át a stafétabotot. A most elkezdődő folyamatok tehát a nyár folyamán további nüanszokkal gazdagodnak.

A Mars-Jupiter-Plútó fix T kvadrát összetevőinek hatása együttesen érvényesül, a fényszögek bepontosulása maximum hangsúlyeltolódást jelent. E dinamikákkal külön-külön a blog több cikke is foglalkozott. A személyi horoszkóp erőpróbáló Jupiter -Plútó fényszögeinél írtak átmeneti jelleggel egy tranzitra is érvényesek, a Mars -Plútó szembenállással a , Az átalakító tűzA benned lakozó fenevad című bejegyzések foglalkoznak. Dióhéjban, az aspektus szűkebb és tágabb környezetben nagyfokú brutalitást, hatalmi harcokat, kártékony szélsőségekre való hajlamot jelezhet. A 23-án bepontosuló Mars-Jupiter kvadrát – ld Mars-Jupiter kvadrát tranzitként, A szerencsejátékos, Mars-Jupiter fényszögek – még több olajat önt a tűzre, vallási és ideológiai fanatizmussal, beteges kockázatvállalási kedvvel fokozza a szélsőségeket.




A Nap május 21-től június 21-ig az Ikrekben tartózkodik. Ez a koranyári időszak általában kellemes, járni kezd a levegő, megjön az utazási kedv, zajlanak az érettségik, záróvizsgák, vagy éppenséggel felvételik, felpörög a turizmus. E témák idén is aktuálisak lesznek, de valószínűleg más prioritások borzolják majd az idegeket.
Július 22 – 23 között bepontosuló szextilje a Marssal, és trigonja a Plútóval talán némi mérséklőerőt jelenthet. Mivel hatóköre meglehetősen tág, a jótékony befolyás egzakttá válás előtt/ után további 7 napon keresztül érvényesülhet. Jó esetben ez azt jelenti, hogy a józan ész, kritikai érzék, némi lazaság és humor, az érme mindkét oldalának figyelembe vétele megzabolázhatja annyira a kedélyeket, hogy a legrosszabb forgatókönyveket el lehessen kerülni. Személyes szinten az ilyesfajta hozzáállás kivitelezhetőbb, mint kollektíve.
Kevésbé jó, ha az elvtelenség, kétkulacsosság, felületesség jó szervezőkészséggel és lélektelen racionalizmussal kombinálódva még hatékonyabb pusztító gépezetté hangolja össze a Mars-Plútó energiákat. Szűkebb és tágabb környezetünkben valószínűleg mindkét változatra találunk példákat.

Végül de nem utolsó sorban: a fentebb bemutatott kombó az élő szervezetekre is rendkívül káros. Megnövekszik a balesetek, a szívvel, vérkeringéssel kapcsolatos panaszok, idegrendszeri zavarok veszélye. Bár ezek nem minden esetben kerülhetők el, a tudatosság, mértékletesség, egészséges életmód, rendszeres mozgás (persze nem a veszélysportok, és nem túlzásokba esve), a szó konkrét és átvitt értelmében vett józanság megelőzheti a legrosszabb forgatókönyveket.




A május 26-án bepontosuló Vénusz-Uránusz szextil hozhat némi könnyedséget ebbe a zűrös időszakba. Váratlanul jó lehetőségek adódhatnak továbblépésre, fedezékbe vonulásra, felszínen maradásra, vagy csupán az őrületből való kikapcsolódásra. Amennyiben azonban a felelőtlen kockázatvállalási kedvet növeli, tetézni fogja a bajt.

A 28-án egzakttá váló Nap -Szaturnusz kvadrát befolyásával az azt megelőző és követő hét napban is számolni kell, így van némi átfedés a Nap-Mars szextil, Plútó trigon hatásával. Mint máshol már szó volt róla, ez a fényszög személyes életünkben és a nagyvilágban is a személyes szabadság, önmegvalósítás és a társadalom, a család, a hagyományok vagy a saját személyiségünk – szabta korlátok kérdéseit feszegeti. Az erőpróbáló fényszög hatásait a Felelősség súlya című, régebbi bejegyzés tárgyalja részletesen. Az erőpróbáló Nap – Szaturnusz kapcsolatok világviszonyban feszültséget jelezhetnek a hatalom képviselői, autoritásszemélyek és az ellenük lázadó csoportok között. Ezek helyektől függően sokféleképpen nyilvánulhatnak meg: a tüntetésektől kezdve a fegyveres konfliktusokig, háborúk kitörésééig/a meglévők eszkalálódásáig széles a skála.





Fontosabb bolygóhatások

Május 1 : Plútó RS

Május 1 : Nap-Merkúr együttállás, Bika 11°15

Május 4 : Vénusz -Neptun kvadrát

Május 5: Vénusz – Jupiter szextil

Május 5 : részleges holdfogyatkozás a Skorpióban, 14°58

Május 7 – június 6: Vénusz a Rákban

Május 9 : Nap-Uránusz együttállás, Bika 18°59

Május 12 : Merkur R-Szaturnusz szextil, másodszor

Május 13 : Vénusz -Szaturnusz trigon

Május 15 : Merkúr D S, Bika 5°50

Május 15 : Mars – Neptun trigon

Május 16 – 2024 május 25 : Jupiter a Bikában

Május 18 : Jupiter -Plútó kvadrát

Május 18: Nap-Neptun szextil

Május 19 : Merkúr-Szaturnusz szextil, harmadszor

Május 19 : újhold a Bikában 28°25

Május 20 – július 10 : Mars az Ororszlánban

Május 21: Mars -Plútó szembenállás

Május 21 – június 21 : Nap az Ikrekben

Május 21 : Nap-Plútó trigon

Május 22 : Mars – Jupiter kvadrát

Május 23 : Nap-Mars szextil

Május 24 : Vénusz – Chiron kvadrát

Május 26: Vénusz -Uránusz szextil

Május 26 : Mars kvadrátban a felszálló holdcsomóponttal

Május 28 : Nap-Szaturnusz kvadrát

Kapcsolódó

2023  asztrológiai mérföldkövei
Szaturnusz a Halakban (Jessica Davidson)
Plútó a Vízöntőben – történelmi visszatekintés (Jessica Davidson)
Plútó a Vízöntőben : az egyének és a közösség átalakulása (Jessica Davidson)

Eklipszek tematikus oldala

 

A BLOGOMBAN MEGJELENT FORDÍTÁSOKAT, ÍRÁSOKAT ÉS KÉPEKET A SZERZŐI JOGRÓL SZÓLÓ 1999. ÉVI LXXVI. TÖRVÉNY ÉRTELMÉBEN AZ ENGEDÉLYEM NÉLKÜL MÁSHOL KÖZZÉTENNI TILOS. EZ ALÓL KIVÉTELT KÉPEZ, HA CSAK AZ ÍRÁSOM ELSŐ NÉHÁNY SORÁT TÜNTETIK FEL, MAJD A FOLYTATÁSÉRT A BLOGOMRA KATTINTVA JUT EL AZ OLVASÓ! AMENNYIBEN MÁS FORRÁST NEM JELÖLÖK MEG, AZ ÍRÁSOK, FORDÍTÁSOK A SAJÁT SZELLEMI TERMÉKEIM, KERESKEDELMI FORGALOMBAN TÖRTÉNŐ ÉRTÉKESÍTÉSÜKHÖZ CSAK SZEMÉLYES EGYEZTETÉST KÖVETŐEN JÁRULOK HOZZÁ!