Nap – Plútó fényszögek: a természet elemi ereje

Nap - Plútó fényszögek

Ha radixodban a Nap együttállást, kvadrátot, szembenállást, szextilt vagy trigont képez a Plútóval, a természet nyers erejének képviselőjévé válsz. Persze, hogy milyen értelemben, fejlettségi szintedtől és a születési képletedben rejlő lehetőségektől függ. Lehetsz mérhetetlenül destruktív, sőt félelmetes természeti erő – pl. pusztító tűzvész (Nap tüzes jegyben), megsemmisítő földrengés (Nap földjegyben), halálos forgószél (Nap levegő jegyben), mindent elnyelő szökőár (Nap vizes jegyben). És lehetsz olyan erő is, amelynek mérhetetlen hatalma és eltökéltsége jó célra irányul. Nap – Plútó fényszögek esetén s Plútó ereje az éntudatra (a napjegy) irányul. És a Plútó – fényszögek közül ebben az esetben mindennél fontosabb tisztáznod, mit jelent valójában ez a személyes hatalom, honnan jön és mit kell kezdened vele. Wayman Stewart | AstroArena12

“Nap – Plútó fényszögek: a természet elemi ereje” bővebben

Visszatérés az alvilágból

Az elmúlt két hét folyamán a thaiföldi barlangban rekedt fiúk és edzőjük miatt izgult a világ. A kis csapat június 23-án tűnt el a Bangkoktól ezer kilométerre északra fekvő Tham Luang Nang Non barlangrendszerben és július 10-én, amikor a Jupiter abbahagyta tolatását, sikerült valamennyiüket épségben felszínre hozni. A történet bővelkedik asztrológiai analógiákban, így ebből a szempontból is érdemes megvizsgálni.

“Visszatérés az alvilágból” bővebben

Enyhül a nyomás

Legnagyobb megkönnyebbülésünkre a következő napokban néhány olyan bolygóhatás is érvényesül, amelyeknek köszönhetően enyhül a nyomás. A diszharmonikus hatások – ( főleg a Mars – Uránusz kvadrát) által generált feszültség nem múlik el, de körvonalazódhat a problémák kezelésének módja is.

“Enyhül a nyomás” bővebben

Telihold a Skorpióban 2018

Az április 30-i, erőteljes Skorpió telihold (Budapesten 02:59′, Skorpió 9°) fényénél megmutatkoznak az április 16-i újholdnál elindult folyamatok eredményei. A megfelelő mederbe terelt, megfelelő célokra fordított energia jutalma a regeneráció, testi-lelki – érzelmi megújulás, kézzelfogható anyagi sikerek. Azonban, az egyidejűleg érvényesülő, előző bejegyzésekben részletesen bemutatott hatások miatt a szélsőségek is felerősödhetnek.

“Telihold a Skorpióban 2018” bővebben

Nap – Szaturnusz trigon

Jóllehet a Szaturnusz nem osztogatja túl bőkezűen kegyeit, Nappal képezett trigonja egyike a legharmonikusabb fényszögeinek. Persze most sincs szó feltétel nélküli támogatásról. Részben azért nem, mert a kozmikus tanítómester még a legkedvezőbb esetben is csak akkor tüntet ki kegyeivel, ha előtte sok-sok türelemmel, kitartással, komoly, lelkiismeretes munkával a gyakorlatban is bebizonyítottuk: méltók vagyunk a jutalomra. Mégis, e bolygókapcsolat esetén a szabadság és a kényszerpálya, a kreativitás és a rutin, az öntörvényűség és a szabályokhoz való igazodás témái viszonylag könnyen, bár nem mindig frusztráció – mentesen hangolhatók össze. A kibontakozás, önmegvalósítás útjai mellett a határok, korlátok is tudatosulnak. A kettő működőképes egésszé ötvözése rendszerint nem okoz gondot.

“Nap – Szaturnusz trigon” bővebben

Mars – Szaturnusz együttállás : áttörés vagy összeomlás ?

A Mars és Szaturnusz e találkozásai gyakran hozhatók kapcsolatba áttörésekkel (ezek rendszerint a sokadik nekifutásra következnek be, illetve nagy áldozatokat követelnek) vagy összeomlásokkal,balesetekkel, leállásokkal, kegyetlenkedéssel. Általános tudnivalók a fényszög hatásáról személyi horoszkópban, tranzitként és a nagyvilágban.

A Mars és Szaturnusz két évente képez együttállást. Az elmúlt évek konjunkciói 2008. július 10-én a Szűz 6°-án, 2010. július 31-én Mérleg 1 °-on, 2012. augusztus 25 –én Mérleg 25 °-on, 2014. augusztus 25 –én Skorpió 25°-on, 2016 augusztus 24-én pedig a Nyilas 9°52′-en jöttek létre. Utóbbinál, 2016.augusztus 26-án az Antares állócsillag is csatlakozott a baljós duóhoz. 2018 -ban április 2-án, a Bak 8˙56′-án mérik össze erejüket, a szintén igen kártékony Facies állócsillag szomszédságában.

“Mars – Szaturnusz együttállás : áttörés vagy összeomlás ?” bővebben

A Mars 2018-as áthaladása a Bak jegyén

Március 17-én a Mars belépett a Bakba, ahol május 15-ig időzik, aztán augusztus 14 – szeptember 11 között újra visszatér. Az elmúlt hónapokéhoz képest ez jelentős váltás, ráadásul egy, november 15-ig tartó időszak kezdete is. Hosszas retrográd időszaka miatt ezek alatt a hónapok alatt a Mars mindössze két jegyet fog bejárni: a Bakot és a Vízöntőt. Ebben a bejegyzésben Bakon való áthaladásának első, május 15-ig tartó szakaszáról, az időszak által tartogatott lehetőségekről és korlátokról lesz szó.

“A Mars 2018-as áthaladása a Bak jegyén” bővebben

A föld jegyek és az agresszió

Sokat megbír a hátán a föld – tartja a mondás, és a föld jegyeket ( Bika, Szűz, Bak) valóban nehéz kihozni a sodrukból. Haragjuk kimutatása már – már fizikai kellemetlenséget okoz számukra, ezért leggyakrabban evéssel, túlzásba vitt munkával igyekeznek szőnyeg alá söpörni. Időnként olyan eredményesen, hogy saját maguk is csak akkor döbbennek indulataik intenzitására, amikor egyszer csak kitörnek.

“A föld jegyek és az agresszió” bővebben

Bak Mars a személyi horoszkópban

Az asztrológiai hagyomány szerint a Mars nagyon jól érzi magát, erőben van a Bak jegyében. Ez talán kissé furcsának tűnhet, hiszen a Bak ura a Szaturnusz, az aktív, asszertív sőt agresszív Mars pedig nehezen viseli a fékeket és a korlátokat. Ebben az esetben azonban a szaturnikus fegyelem kifejezetten jót tesz neki: célorientálttá, hatékonnyá válik. Pontosan tisztában van erősségeivel és gyengéivel, a rendelkezésére álló tartalékokkal és eszközökkel, a folyamatok időigényességével – így aztán gyakorlatiasan, jó ütemben valósítja meg elképzeléseit.

“Bak Mars a személyi horoszkópban” bővebben