“Azt hiszem egyetlen asztrológus sem vitatja, hogy ez a fajta tüzes szenvedély jellemző az Oroszlánra. De az Oroszlán – ahogy Jung sugallja- a folyamat egy állomása; és ez az a folyamat vagy mintázat, amely az Oroszlán sorsának a „szférájába” vezet minket. Mint azoknak az Oroszlánoknak az élettörténetéből láttam, akikkel dolgoztam, úgy tűnik, itt alkímiai munkát kell végezni. Az Oroszlánnak nem szabad ebben a vadállati formában maradnia, hanem utat kell engednie valami másnak. A mintázat egyik zavaró aspektusának tűnik, hogy az Oroszlánt gyakran úgy kezelik, ahogy Jung leírja, a „dzsungeljárók körültekintésével” vagy „az állatidomár módszereivel”, ostorral és ösztökével. Ez fájdalmas folyamat az Oroszlán számára, akinek gyermeki lelkét mélységesen sértik embertársai túlzásaira adott reakciói. Ő a „legjobbat akarta”, de úgy tűnik, a többiek valahogy nem értékelik. Gyakoribb, hogy dühbe gurulnak miatta. Ha maga az Oroszlán még csak nem is kapiskálja a folyamat jelentőségét, az élet hajlamos igen durván megtanítani arra, hogy egy oroszlán nem rohangálhat bizonyos következmények nélkül bömbölve az emberek között.Kreatívabb megélési formában maga az Oroszlán dönt úgy szabad akarattal, hogy aláveti magát a próbának “ Liz Greene : The Astrology of Fate
Az ilyen leírások nagyon hasznosak lehetnek, de megvannak a korlátaik. Nem alkalmazhatók automatikusan,receptszerűen”. Bővebben: Mire jók, jók-e valamire egyáltalán az asztrológiai receptek? Mindenkinél más és más módon, a személyi horoszkóp sajátosságaitól függően nyilvánulnak meg.Tekintve, hogy a Föld jelenlegi népességetöbb mint 7 és fél milliárd, ennyi horoszkóp -variáció létezik. Beláthatod, hogy a szóba jöhető változatokat nem áll módomban egyenként kivesézni, komment formájában végképp nem. A TIÉDET sem 🙂 Kérlek tehát, ne tegyél fel olyan kérdést, hogy rád hogyan hat, mert nem fogok rá válaszolni. Az ilyen jellegű hozzászólások törlésre, szerzőik tiltásra kerülnek… |
A Bikához hasonlóan az Oroszlán jegye megtévesztően egyszerű.Hozzászoktunk a kommersz asztrológiai irodalom harsány és királyi mintapéldányához, ezért könnyen azt hihetjük, hogy ennek a jegynek nincs mélyebb jelentése, mint a túláradó életkedv extrovertált és exhibicionista megjelenítése. De az Oroszlánban meglepően komplex minta működik, és a mítoszok és tündérmesék királyának alakja egy sokkal misztikusabb területre vezet bennünket, nagyon messze a hagyományosan sekély és hivalkodó oroszlánétól. Régóta meg vagyok győződve arról, hogy a Nap uralma alatt álló -és így az individualitás misztériumához és az egyéni érés „sorsszerű” ösvényéhez kötődő Oroszlán nem igazán valami olyasminek a „megalkotásáról” szól, amit mások megtapsolhatnak. Mélyebb szinten, úgy tűnik, hogy az egyedi individuális esszencia fejlődését és ennek forrása utáni kutatást írja le. Jóllehet az ötös házat uraló Oroszlánnak „a kreatív jegynek” kellene lennie, a nagy festők, költők, írók és zeneszerzők terjedelmes listája inkább Ikrek, Rák és Halak túlsúlyt mutat, az Oroszlán pedig sajnálatos módon a sereghajtók között kullog. Bármit jelentsen is a kreativitás, azt hiszem, az Oroszlán legnagyobb alkotása arról szól, hogy önmagává kell válnia. Így, akárcsak a Bak, akit a későbbiekben fogunk tanulmányozni vagy a Kos esetében, akivel már találkoztunk, az Oroszlán szimbolikája is a király és a fia vagy a hős és az apja tematikája körül forog. És, amint majd látni fogjuk, jóllehet az Oroszlánnak számos női konnotációja van a mítoszokban és egyike az Anyát kísérő vadállatoknak, az ember harca az oroszlánnal, és a hős spirituális apja vagy életének transzperszonális értéke utáni kutatása szoros kapcsolatban áll egymással.
Az Állatöv Oroszlánját az egyiptomiak és a babilóniaiak is ismerték, és a Nap nyári hónapok idején perzselő tüzével hozták összefüggésbe. De a görögök a nemeai oroszlánnal azonosították az oroszlánt, azzal a lénnyel, akit Héraklész győzött le egyik munkája során és akit Héra küldött a Holdról a Földre, hogy ellenlábasát, a hőst elveszejtse. Hogy miért jött ez az oroszlán a Holdról és az istennőtől, majd látni fogjuk, de a történetben Héraklész első feladatként azt kapta, hogy végezzen az oroszlánnal anélkül, hogy fegyvert használna. Egy öregember elkalauzolta a hőst az oroszlán vackához. Amint a közelébe került, kilőtt rá egy nyílvesszőt, amely eltalálta ugyan a vadállatot, de vissza is pattant róla, hiszen Héra sebezhetetlenné tette. Ekkor Héraklész utána ment a botjával, megszegve ezzel a viadal szabályait. Az oroszlán bemenetkült a vackába, egy barlangba, amelynek két kijárata volt. A hős kövekkel torlaszolta el az egyik kijáratot, és a sötétben támadt a fenevadra. Szörnyű küzdelem után sikerült torkon ragadnia és megfojtotta. Ez után megnyúzta, és ettől fogva mindig magán viselte irháját, öltözékként.
A vadállat felett győzedelmeskedő ember meséje az egyik legősíbb archetípusos motívum. Az első négy jegyhez kapcsolódó mítoszokban már találkoztunk vele. Legtágabb értelemben ez a fejlődő ego és ösztönös gyökerei közötti harc, melyeket meg kell szelidíteni, mielőtt az egyén valódi individuummá válna. De itt a vadállat fajtája a legfontosabb, hiszen egy oroszlánról, nem pedig egy kosról, egy bikáról, egy sárkányról vagy egy tengeri szörnyről, vagy egy ellenséges testvérről van szó. Mint láttuk, Szekhmet az oroszlán agresszív, tüzes természetének a megszemélyesítője. Kübelé, kis-Ázsia Nagy Istennője egy olyan harci szekéren ül, amelyet két oroszlán vontat, Dionüszosz pedig, akivel később fogunk találkozni, szintén oroszlánbőrt visel, mint Héraklész, és ábrázolásain gyakran szerepelnek oroszlánok is a menetében. Az Oroszlán attribútumai azonban, jóllehet gyakran társítják a női elvhez, nagyon is forróvérű, tüzes attribútumok, amelyek igen távol állnak a hüllőszerű Anya hidegvérű kígyó- bölcsességétől. Jung a következőt írja az oroszlánról:
„Az alkímiában az oroszlán, a ‘királyi fenevad’ a Mercurius egyik szinonímája, vagy, pontosabban fogalmazva, átalakulásának egyik fokozatáé. Ő a pusztító, ragadozó szörny melegvérű alakja, amely először sárkányként jelenik meg…És pontosan ez az, amit a tüzes oroszlán ki akar fejezni – a tudattalan tartalmak tudatosítását megelőző szenvedélyes emocionalitást.” C.G. Jung Mysterium Coniunctionis
Az oroszlán a bujasággal és a büszkeséggel is kapcsolatba hozható. Van egy félreérthetetlen erotikus aspektusa is, ennek tudható be Dionöszosszal és Kübelével való asszociációja. Egyszersmind azonban harcos állat, és egyaránt sugallhat egészséges és destruktív, agresszív impulzusokat is. A Ráknál egy, a nőiség víz alatti birodalmából származó, hidegvérű lénnyel találkoztunk. De az oroszlánok megszelidíthetők és képesek reagálni az emberi gondoskodásra – az oroszlánokat házikedvencekként tartották az egyiptomi és perzsa uralkodói udvarokban – így olyasmivel van dolgunk, ami sokkal közelebb áll a tudathoz: a szív fenséges szenvedélyeivel. Héraklészt és az oroszlánt természtesen a vadállattal harcoló ember ősi mintázatának megfelelően képzelik el, de ez a hős magára ölti az elpusztított teremtmény bőrét. Így ő maga válik oroszlánszerűvé, de a túláradó szenvedélyeket megzabolázta. Nem tudnánk elképzelni, amint a rák páncélját ölti magára, hiszen az túlságosan távol van az emberi élettől. A királyság jelvénye a legmélyebb értelemben a szenvedélyekkel való megbirkózásra való képességgel áll kapcsolatban. Aki nem képes megzabolázni tüzes impulzusait, sem irányítanni nem képes másokat sem példát mutatni nekik.
„Valószínűleg nem tévedünk, ha feltételezzük, hogy az állatok királya, amelyet már a hellenisztikus korban is Héliosz egyik átalakulási fokozatának tekintettek, az öreg királyt képviseli….Egyszersmind a király tériomorf formájának jelképe is, így jelenik meg ugyanis tudattalan állapotában. Az állatalak azt hangsúlyozza, hogy a királyt legyőzte állati oldala, vagy az van túlsúlyban, következésképpen csak állati reakciók révén fejezi ki magát, amelyek nem mások, mint érzelmek. Az ellenőrizhetetlen affektusok értelmében vett emocionalitás lényegében bestiális, ezért az ilyen állapotban levő emberek csak azzal a fajta körültekintéssel közelíthetők meg, amellyel a dzsungelben szokás járni, vagy pedig az állatidomár módszereivel.” C.G. Jung Mysterium Coniunctionis
Azt hiszem egyetlen asztrológus sem vitatja, hogy ez a fajta tüzes szenvedély jellemző az Oroszlánra. De az Oroszlán – ahogy Jung sugallja- a folyamat egy állomása; és ez az a folyamat vagy mintázat, amely az Oroszlán sorsának a „szférájába” vezet minket. Mint azoknak az Oroszlánoknak az élettörténetéből láttam, akikkel dolgoztam, úgy tűnik, itt alkímiai munkát kell végezni. Az Oroszlánnak nem szabad ebben a vadállati formában maradnia, hanem utat kell engednie valami másnak. A mintázat egyik zavaró aspektusának tűnik, hogy az Oroszlánt gyakran úgy kezelik, ahogy Jung leírja, a „dzsungeljárók körültekintésével” vagy „az állatidomár módszereivel”, ostorral és ösztökével. Ez fájdalmas folyamat az Oroszlán számára, akinek gyermeki lelkét mélységesen sértik embertársai túlzásaira adott reakciói. Ő a „legjobbat akarta”, de úgy tűnik, a többiek valahogy nem értékelik. Gyakoribb, hogy dühbe gurulnak miatta. Ha maga az Oroszlán még csak nem is kapiskálja a folyamat jelentőségét, az élet hajlamos igen durván megtanítani arra, hogy egy oroszlán nem rohangálhat bizonyos következmények nélkül bömbölve az emberek között. Kreatívabb megélési formában maga az Oroszlán dönt úgy szabad akarattal, hogy aláveti magát a próbának. Ezért én úgy érzem, hogy Parsifal vagy Perceval – ahogy a franciák vagy az angolok ismerik – története áll a legszorosabb kapcsolatban ezzel a jeggyel . Ez inkább középkori mítosz, mint görög, de gyökerei sokkal régebbiek; és lényegében úgy érzem, minden részlete az Oroszlán életmintáját tükrözi.
Parsifal Grál utáni kutatása történetének főbb vonásai a sokféle változat ellenére is jól ismertek. Egy nehezen megtalálható várban egy király titokzatos, az életet megőrző és tápláló kincset vagy edényt őriz. A király béna vagy beteg, az őt körülvevő vidéken pedig kietlenség és pusztulás honol, akárcsak Eliott A kopár föld című, a Grál keresésének mítoszán alapuló költeményében. A király csak akkor gyógyulhat meg, ha egy különösen derék lovag talál rá a kastélyra, és látván azt, amit lát, egy bizonyos kérdést föltesz. Amennyiben nem teszi föl e kérdést, minden marad a régiben, a vár eltűnik, a lovag pedig kezdehti elölről a keresést. Ha hosszú tévelygés és számtalan kaland után – melyek főleg erotikus jellegűek (az Oroszlán ugyanis először, mielőtt még rájönne, hogy talán benne rejlik, a szerelemben keresi a kincsét)- végül is sikerül ismét eljutnia a Grál várába, és immáron fölteszi a fölteendő kérdést, akkor a király meggyógyul, a vidék kizöldül, a hős pedig megörökli a királyságot és ettől fogva őlesz a Grál őrzője.
E történet a lelki betegség állapotának leírásával kezdődik. Az öreg király nem tud segíteni sem a földjén sem a népén, és egy fiatalemberre támaszkodik ahhoz, hogy kiállja a próbát. De a próba nem lovagi tornából áll. Egy kérdés, vagyis annak a képessége, hogy tudatára ébredjen a dolgok jelentésének, a reflexióra való képesség. A történet kezdetén Parsifal apátlan, az anyja nevelte fel egy elszigetelt erdőben. Az apa nélküli kezdetnek (vagy az apa-princípium hiányának, annak ellenére, hogy jelen lehet egy fizikai apa) számos Oroszlán életében tanúja voltam. Az apa vagy hiányzik, vagy valamilyen mélyebb szinten sérült, így nem képes megadni az élet kreatív megújulásának azt az érzését, amelyre fiának vagy lányának szüksége van; így a gyermeknek e princípium keresésére kell indulnia. Ez élete kalandja formáját ölti.
Öt csillogó páncélt viselő lovag lovagol át az erdőn. Parsifalt lenyűgözi látványuk és elhatározza, maga is lovag lesz. Természetesen anyja megpróbálja megakadályozni távozását, akárcsak Thétisz Akhilleszét, de Parsifal nem anyja fia. Duzzogni sem kezd el, és nőnek sem öltöztetik, hogy elbújjon, hanem egyszerűen lelép. Még csak el se köszön. Anyját azonnal megöli a bánat. Úgy tűnik, itt az Oroszlán szükségszerű átmeneti rítusáról van szó, noha kalandjai elején Parsifal kétbalkezes és faragatlan. Ő valóban a tériomorf vagy állatalakot öltött király, a tudattalan leendő uralkodója, amelyet elárasztott egy emocionális affektus. Parsifal ezután megvív a Vörös Lovaggal, aki, páncéljának színe alapján az Oroszlán tüzes emocionalitása egy másik ábrázolásának tűnik, hiszen a vér, a tűz és az élet színét hordja. Héraklészhoz hasonlóan Parsifal is magára ölti legyőzött ellenségének páncélzatát. Ez után találkozik egy szeretetreméltó bajba jutott hölggyel, beavatást kap az erotikus művészetekbe, de ugyanazzal a bumfordi érzéketlenséggel hagyja faképnél hölgyét, mint egykor anyját. Szükségszerűen újra tanúságot tesz vakságáról.
Naaagy kérés kleptomániás félig- sem- barátaimhoz 😈 Sajnálatos módon az oldalamon levő másolásvédő dacára is még mindig nagyon sokan „inspirálódnak” ( = gátlástalanul lopják a tartalmakat) innen. Igen, ezt a tevékenységet akkor is LOPÁSNAK nevezik, ha már nem tudják olyan könnyen szó szerint lemásolni, “csak” összefoglalózzák, esetleg más igényes blogokról, YouTube-csatornákról összemazsolázott tartalmakkal kombinálva) . Amennyiben Te magad is azon „kollégák” cseppet sem tisztelt csoportjába tartozol, aki tárgyi tudása mélyítése helyett kizárólag oldala marketingezésével, és azon platformok tallózásával foglalkozik, ahol igényes tudásanyagokból lopkodhat ( többek között pl az én oldalamat is e céllal követed, ahogy teszitek sajnos elég sokan), kérlek, a változatosság kedvéért most tegyél kivételt. Nagyon sok munkám van az ilyen típusú fordításokban (a minőségi szakirodalom beszerzésébe fektetett jelentős összegekről már nem is beszélve), akárcsak az oldalamon elérhető összefoglalókban, meg a többi posztban is. Ezért, ha merítesz belőlük, kérlek jelöld meg a forrást, ÉS tüntesd fel a cikkemre mutató linket is !!!! Ez az egyik olyan fontos gesztus, amely megkülönböztet a tartalomtolvajoktól. Nagyon jó lenne, ha ez szokásoddá válna, és nem csak az én írásaimat illetően, hanem akkor is, amikor a többi hiteles tudással rendelkező, posztjaikba, videóikba komoly munkát fektető asztrológus- társam oldalain „tallózgatsz” ( = nézel lenyúlnivaló tartalom után). |
Egy idő után Parsifal egy mély folyóhoz ért, amelyen nem volt látható átkelőhely; a sors az út végére vezérelte. Potenciális feladata helyszínére vitték. Megpillantott egy halászt, aki elmagyarázta a Grál kastélyhoz vezető utat; és a vár hirtelen megjelent előtte ott, ahol korábban semmi sem volt. A kapu nyitva állt, mert rejtélyes módon már várták, és a szenvedő Halászkirály fogadta. A történetbeli király az ágyékán vagy combján sebesült meg: nem tudott nemzeni, hiszen férfiassága megsérült. Ez a kasztráció enyhén eufemizált képe. Ez után Parszifal látomást látott egy kardról, egy vértől csöpögő lándzsáról, egy szűzről, aki az aranyból készült, drágakövekkel kirakott Grált tartotta és egy másik szűzről, aki egy ezüsttányért hordozott. A Tarot tanulói e négy szent tárgyban felismerik a Kelyhek, Kardok, Botok és Érmék színeit, Jung tanítványai pedig a Self teljességét jelképező kvaternitást. E négy szent tárgy elvonulását követően Parszifal egy szót sem mert szólni. Visszavonult ágyába, és amikor felébredt, a kastélyt már teljesen kihaltan találta. Mielőtt elhagyta volna, találkozott egy nővel, aki elmagyarázta neki friss kudarca okát. Ha megkérdezte volna ‘Kit szolgál a Grál ?’, a király meggyógyult volna és a föld megújul. Amikor először találta magát szemben sorsával, Parsifal, hogy úgy mondjuk, alaposan elszúrta.
A kastélyt csak az után találhatja meg újra, hogy az ehhez szükséges érettség és az ehhez szükséges együttérzés birtokába jutott. Eleinte egyik sem jelentett semmit számára, pusztán egy, az ő szórakoztatására előadott shownak tekintette az átélteket. A Grál legenda című könyvükben Emma Jung és Marie- Louise von Franz az ifjú Parsifalt jellemző, szenvedésre való képtelenséget hangsúlyozza. Wagner megvátásról szóló nagyszerű operája szintén Parsifal együttérzésre való képtelenségének témájára épít. A színpadra lépő hős pusztán sportból nyilaz le egy ártatlan hattyút. A Grál Kastély lovagjai erélyesen megfeddik lelketlensége miatt:
„Valódi bűne magatartásának primitív egyértelműségében rejlik, amely abból fakad, hogy nincs tudatában az ellentétek belső problematikájának. Nem arról van szó, mit tett, hanem arról, hogy nem volt képes felmérni tettét.” (Emma Jung – Marie-Louise von Franz: A Grál -legenda lélektani nézőpontból)
Parszifal anyjával, a Vörös Lovaggal (akit nem azért öl meg, mert személyes oka lenne rá – nem veszekedtek – hanem azért, mert erejét akarja fitogtatni), Blancheflorral ( a hölggyel, akit megment, aztán elhagy) és magával a Grál Királlyal szembeni érzéketlensége (aki iránt még nem érez együttérzést sem, így nem merül fel benne az együttérzésből óhatatlanul adódó kérdés sem) az oroszlán alkímiai képében testesül meg, amely a leenő király állati formája. Érzéseim szerint ez a fajta naiv ügyetlenség szervesen hozzátartozik a fiatal vagy éretlen Oroszlánhoz, akárcsak az apátlanság állapota, de ezzel az ügyetlenséggel együtt őt választja ki a sors a Grálról való látomásra, mielőtt még elég érett lenne ahhoz, hogy megértse. Bármi legyen is ez a Grál – a személyes sors előérzete, egy korai siker, fiatalos szellemiség – úgy tűnik, korán megérkezik az Oroszlán életébe. Nem munka révén, hanem gyakran inkább a jegy természetes adottságainak és intuíciójának köszönhetően. De aztán el is vész, hiszen nem kutatja okát, és az ego magának tulajdonítja a sikert. Ezért aztán újra meg kell találni a tudatosodás során, és ez gyakran sok nehézséggel jár.
A király sebe központi szerepet játszik Wagner Parsifaljában és jóllehet Wagner elismerte, hogy a Parsifal történetében eszközölt változtatások legalább annyit árulnak el a zeneszerzőről, mint Parsifalról, kétségtelen, hogy Wagner archetipális témát választott, amely csak részben eredeztethető Eschenbach Parzival című, középkori költeményéből. Az operában Amfortast, a Grál Királyt Klingsor sebesítette meg, a gonosz középkori mágus, a király egyik sérülékeny pillanatában, amikor a csábító Kundry karjaiban feküft, e kettős természetű női alakéban, aki egyszerre szolgálja a sötétet és a fényt. Klingsor Grál lovag akart lenni, de Amfortas elutasította; ezért a mágus kasztrálta magát, hogy ellenállóvá tegye magát az erotikus kísértésekkel szemben, és bosszúból ellopta a lándzsát Amfortastól. Sebe és az ellopott lándzsa miatt a Grál királyságban pusztulás honolt. Ez talán némi betekintést adhat az Oroszlán egyik dilemmájába: ragyogása és aspirációi nemessége miatt ugyanis nem enged játékteret alantas árnyékának, gyarló emberi oldalának. Ez az elutasított árnyék aztán a kontrollálhatatlan érzékiség dezintegráló hatásain keresztül fog visszavágni a tudattalanból. Amfortas férfiasságától megfosztva hever Kundry karjaiban, nem képes megőrizni látomása „tisztaságát”, nevetség tárgya, beszennyezett király, aki nem méltó többé a Grál őrzésére és mardosó bűntudata sebzi meg. Természetesen nem csak Parsifal az Oroszlán, hanem a beteg király és a gonosz mágus is, és maga a nő is, aki tönkreteszi a királyt, egyszersmind aki később gyógyulását szolgálja.
Miután Parszifal elhagyta a Grál várát, számos kalandon és szenvedésen ment keresztül. E tapasztalatok révén bölcsességre és együttérzésre tett szert. Ekkor végre újra visszatérhetett a kastélyba, megnézhette a Grált és feltehette a végzetes kérdést. Szava hallatán a király gyógyultan ugrott fel és elárulta, ő Parsifal nagyapja, ás a kastély meg a vár őrzése innentől az ifjú lovag feladata lesz. Az apátlan fiú tehát végre rátalál az apára, de ez az apa magasabb rendű a hús -vér szülőnél. Ez a nagyapa, a Nagy Apa, aki a kreatív élet forrása, és aki a mese elején öreg volt, fáradt és megváltásra szorult. Érzéseim szerint az Oroszlán legmélyebb késztetése ez a fajta kutatás a Mélymag, az élet központi értéke után (Self, Selbst) – amely mitikus nyelvezetben ugyanazt jelenti, mint az apa keresése. Itt nem ugyanarról az apáról van szó, akivel a Baknál fogunk találkozni, ugyanis a Bak apja az öregember (senex), a földi törvényalkotó princípium, aki a földi életet behatárolja és struktúrába rendezi. És nem is az az apa, akivel a Kos konfrontálódik, Yahve, a tűzisten, akivel meg kell harcolnia. Az Oroszlán apja a sugárzó életadó, akit évezredek óta Napként tisztelnek. Ő az Új Testamentum könyörületesebb istene, akinek bőségesen áradó együttérzése a Grál képében fejeződik ki. Ennek az atyaistennek azonban megújulásra van szüksége, és ez az ember megértésére tett erőfeszítései révén megy végbe. Így tehát az általában hivalkodó extrovertáltként ábrázolt Oroszlánt egy mélyen spirituális belső késztetés motiválja. De az Oroszlán egyén talán mindörökké az ifjú Parsifal marad, aki nincs tudatában léte értelmének és képtelen feltenni a kérdést.
„[Noha a legtöbb vonatkozó elbeszélés keresztény- vallásos jellegű, a megváltás tulajdonképpen mégsem keresztényi, ugyanis nem az váltja meg a bűnöst, hogy hisz benne: Isten fia feláldozta magát az emberiségért. De nem is pogány, a természetvalláshoz kötődő – azt is mondhatnók keleti, azaz enantiodrom – módon kerül rá sor, amikor is a keletkezés és az elmúlás az örök körforgás ritmusának megfelelő módon követi egymást , és így az egyik állapotota következő váltja meg; ] és nem is az indiai üdvtan formájában, amely szerint fel kell ismerni, hogy minden csupán látszat. E történetben másként következik be a megváltás. Nem Isten által (de természetesen deo concedente, mert aki végbeviszi, azt Isten jelölte ki erre a feladatra), nem a természet által, hanem egyedül Perceval, az ember rendületlen fáradozása révén, pontosan úgy, ahogyan az alkimia opusa vagy a mély-én megvalósítása sem lehetséges másként. Ám le kell szögezni, hogy Perceválnak a Grálhoz vezető útjában, az alkimia opusában és a mély-én megvalósításában, valamint a keresztény megváltásban közös az, hogy esetükben opus contra naturam-ról van szó, azaz nem a legkisebb, hanem inkább a legnagyobb ellenállás útját jelentik.” (Emma Jung – Marie-Louise von Franz: A Grál -legenda lélektani nézőpontból , 351 -352 old)
Természetesen ez az egyéni önmegvalósítás utáni kutatás nem kizárólag az Oroszlán sajátossága. Az emberi lélek alapösvénye, és a későbbiekben még lesz mondanivalónk az individuációról és a sorsról. De Parsifal mítosza, jóllehet tágabb összefüggéseiben valamennyi férfire és nőre érvényes, úgy tűnik, hogy az Oroszlán életmintáját vetíti előre. Néha hátborzongató módon. Ez talán annak tudható be, hogy az Oroszlán egyik központi témája annak felfedezése, mit jelent individuumnak lenni, így ez az egyik legrelevánsabb élmény, amelyben részesülhet. Ezért nem meglepő, hogy Jung, aki maga is Oroszlán volt – fejlesztette ki az individuáció koncepcióját, amely oly fontosnak bizonyult a modern mélylélektan számára. Az asztrológus szemszögéből megjósolható volt, hogy ez a téma áll a legközelebb a szívéhez. Annak, aki valamelyest tisztában van a jegy mitológiai hátterével, egyértelmű, hogy ez volt a sorsa. Korai sikerei, amelyekben Freud kedvenc tanítványaként és választott örököseként része volt, meglehet, kielégítettek volna másokat (ahogy ki is elégítettek), de nem voltak elegendők számára. Saját mítosza arra kényszerítette, hogy végighaladjon magányos, a tulajdon mélységeibe vezető ösvényén, így aztán pszichével kapcsolatos szemlélete, amelyet végül kifejlesztett, saját tapasztalatain, saját intuícióján, saját kuatatásain és saját rálátásán alapult. És kimondottan Oroszlán -út volt, amelynek során egyre közelebb és közelebb körözött a középponthoz, amelyet Jung legalább annyira vallásos, mint ösztönös tapasztalásnak érzett. Apjában való csalódása, aki egyházi ember volt, de elvesztette hitét, szintén jellemző a mintára. Jung aspirációi nagyrészét „hiányzó” apjának, nevezetesen, egy másféle apa keresésének, a numinózus közvetlenül való megtapasztalásának tulajdonította. A Bakhoz hasonlóan az Oroszlán is gyakran éli át ezt a személyes apában való csalódást, az ugyanis „sebzettnek”, valamilyen értelemben impotensnek, spirituális értelemben bénának tűnik, és gyakran valóban az is, így képtelen tartósan olyan látomást kínálni, amely értelmes és gazdagító tapasztalatként ábrázolja az életet.
Most magunk mögött kell hagynunk Parsifalt és egy utolsó, az Oroszlánhoz kapcsolódó mitikus képet kell tanulmányotnunk: Apollónét, a napistenét. Az isten, akinek híres delphoi szentélyében az alábbi, kőbe vésett parancs volt olvasható „Ember, ismerd meg önmagad !” magasabb rendű, sőt grandiózus isten. A lélek emelkedettségének szimbóluma és ő maga is egy fajta Grál. Ahogy Walter Otto írja a Homéroszi istenekben, Apollón ” az isteni megnyilvánulása a világ pusztulása és zűrzavara kellős közepén” Egyik jelzőjének, Phoebusnak a jelentése „tiszta”, „szent” . Van valami titokzatos és megközelíthetetlen ebben az istenben, ami áhítatos távolságtartást követel. Apollón a nagy gyógyító és tisztító. Eltávolítja a testi valóság szennyét és visszaállítja a tisztátalan férfit vagy nőt a kegyelem állapotába. Az eredendő bűn érzésének elvesztése – valami ilyesmi a Self (mély-én, mélymag) megtapasztalásának élménye. Apollón ugyanolyan kapcsolatban van a hozzá fohászkodóval, mint a Grál Parsifallal, és ugyanaz a kérdés is; ezért van a parancs a templom ajtaja fölött. Mint Otto írja:
„Az életet meg kell szabadítani az ilyen rejtélyes akadályoktól, a démoni összefonódásoktól, amelyek fölött még a legtisztább emberi akaratnak sincs hatalma. Apollón tehát útmutatást ad a bajba jutott embernek azt illetően, mit kellene tennie és mit kellene úgy hagynia, ahogy van, hol lehet szükség engesztelésre és behódolásra.” Walter Otto: Homéroszi istenek
Az én pszichológiai értelmezésemben Apolló a tudat ereje, amellyel a Self ruházta fel, és amely megtöri az ‘átkot’, megtisztítja a tisztátalant, megszabadítja az egyént a tudattalan sötét világából kiemelkedő titokzatos akadályoktól. Ő az ego erejének legdicsőségesebb formája, az alvilági Püthon kígyóval vívott harc győztese, Isten edénye az emberi megvalósítás formájában. Az emberek Apollónhoz imádkoznak amikor tisztánlátásra van szükségük, hiszen nyila még a legsötétebb dilemmákon is áthatol, zenéje pedig lecsillapítja az összezavarodott és feldúlt szívet.
Apollón nem a nők istene. Tulajdonképpen nincs is szerencséje azokkal a nőkkel, akiknek udvarol, általában ugyanis van egy vetélytársa, aki sikeresebb, mint maga az isten. Ez a minta gyakran jellemző az Oroszlánra, akinek talán sok olyan rajongója van, aki imádattal csüng rajta, de sokszor mégsem sikerül megszereznie vágyai tárgyát. Érzéseim szerint az Oroszlán nem a legkönnyebben kezelhető jegy a nők számára, hiszen lényege annyira kristálytisztán és ragyogóan kapcsolódik össze a Logos tartományával. Talán ezzel magyarázható, hogy sok Oroszlán nőnél inkább a nőstény oroszlán, a jel emotívabb oldalának sajátosságai hangsúlyosak, hiszen ez könnyebb, mint belemerülni élete belső értelmének megvalósításáért folytatott hosszas küzdelembe, amelynek szimbóluma Parsifal. Parsifal nem tartozik kizárólag sem a férfiakhoz sem a nőkhöz, hiszen az egyéniség senkinek sem kiváltsága, ahogy az együttérzésen és a mélyebb forrás – a személyiség valódi teremtője – megértésén alapuló megváltás problématikája sem.
Forrás : Liz Greene – The Astrology of Fate, 203 – 211 old, Unwin Hyman Limited – 1984; Scribd – tagok számára e- könyv formájában elérhető
A bejegyzés kiemelt képe : Historical artwork of the constellation of Lion, Detlev van Ravenswaay
Liz Greene: The Astrology of Fate
Az asztrológiát tanulók és gyakorló asztrológusok számára egyaránt hasznos könyv Magyarországon sajnos jószerivel ismeretlen. Korrekt feltételekkel foglalkoztató, fizetőképes kiadónak nagy örömmel lefordítanám. |
The Astrology of Fate / A végzet asztrológiája című művében Liz Greene a sors és szabad akarat dilemmáját boncolgatja. Az olvasó nem fog egyértelmű és megnyugtató választ kapni, viszont egy nem csak asztrológiai ismeretekben, hanem kultúrtörténeti, történelmi, pszichológiai adalékokban gazdag élménnyel gyarapszik. A világhírű, pszichológusi képzettséggel is rendelkező asztrológus könyve minden gyakorló asztrológus számára olyan kötelező olvasmány kellene legyen, amelyen többször is alaposan átrágja magát. Sajnos magyar fordítása nem elérhető, pedig 1984-ben jelent meg és alaptankönyvnek számít. Asztrológiát tanulók számára nélkülözhetetlen, de általános műveltséggel rendelkező, önismereti utak iránt érdeklődő „laikusok” számára is ajánlható
A könyv jegyekről és uralkodó bolygóikról szóló fejezetei nem karakterológiai jellemzések, hanem az adott archetípusok domináns témáit és problematikáit járják körül mitológia, pszichológia, alkímia, egyetemes kultúrtörténet összefüggéseiben . Mint ilyen, hiánypótló, de feltételez bizonyos szintű műveltséget. (A blogon és a Facebook-oldalon elérhető anyagok egyébként sem tömegigényt, hanem a minőségi asztrológiai/ önismereti irodalomra nyitott olvasótábor igényeit szeretnék kielégíteni, mert ilyen jellegű közlésekből meglehetősen nagy hiány van. Ha tehát nem tudod követni az ilyen jellegű posztokat, irreleváns – így az én oldalamon törlésre kerülő – kommentek írása helyett kérlek, inkább hiányosságaidat pótold. Tisztelettel felhívom figyelmedet arra is, hogy az irreleváns kommenteket nem csupán törlöm,, hanem szerzőiket jelentem zaklatás és/vagy spammelés miatt és le is tiltom.)
Akiket inkább a „hogyan működik ez és ez a jegy”- típusú megközelítésmód érdekel, a szerző Szerelmesek asztrológiája című könyvét olvassák el. Magyarul is elérhető, bulváros címe ellenére minőségi és találó összefoglalók vannak benne. Ezek akkor is érvényesek, ha valakiben nem a napjegy, hanem a horoszkóp más sajátosságai miatt domináns egyik vagy másik archetípus.
Kapcsolódó
A könyv további, a blogon elérhető részei:
Kos, Bika, Ikrek, Rák, Szűz, Mérleg, Skorpió, Nyilas, Bak , Vízöntő, Halak
A BLOGOMBAN MEGJELENT FORDÍTÁSOKAT, ÍRÁSOKAT ÉS KÉPEKET A SZERZŐI JOGRÓL SZÓLÓ 1999. ÉVI LXXVI. TÖRVÉNY ÉRTELMÉBEN AZ ENGEDÉLYEM NÉLKÜL MÁSHOL KÖZZÉTENNI TILOS. EZ ALÓL KIVÉTELT KÉPEZ, HA CSAK AZ ÍRÁSOM ELSŐ NÉHÁNY SORÁT TÜNTETIK FEL, MAJD A FOLYTATÁSÉRT A BLOGOMRA KATTINTVA JUT EL AZ OLVASÓ! AMENNYIBEN MÁS FORRÁST NEM JELÖLÖK MEG, AZ ÍRÁSOK, FORDÍTÁSOK A SAJÁT SZELLEMI TERMÉKEIM, KERESKEDELMI FORGALOMBAN TÖRTÉNŐ ÉRTÉKESÍTÉSÜKHÖZ CSAK SZEMÉLYES EGYEZTETÉST KÖVETŐEN JÁRULOK HOZZÁ!