Elő a bukósisakkal !

Mars – Uránusz kvadrát tranzithatásként

A Mars – Uránusz kvadrát tranzitként erőteljesen arra ösztönöz, hogy kiszabadulj a korlátok közül és lázadozz az autoritásszemélyek ellen. Arra való hajlamod, hogy hirtelenkedve reagálj, tekintet nélkül a következményekre, nagy törésekhez , sőt erőszakhoz is vezethet. E dinamikus energia tudatos kezelése azonban inventív és kreatív áttöréseket is eredményezhet és felrázhat a tespedésből.

 

Rövidebb időtartamú tranzitról akkor beszélünk, ha a Mars halad át az Uránusz fölött. Ebben az esetben egy két – három hetes időszakról van szó. Amennyiben a Mars tolat, az időintervallum is kitolódik, hiszen egy öt hónapos időszak alatt akár háromszor is létrejöhet ez a fényszög és hosszabb ideig tart az is, mire a Mars kikerül a kvadrát hatóköréből. Amennyiben egy születési képletben az áthaladó Uránusz képez fényszöget a Marssal, a tranzithatás akár két és fél – három évet is igénybe vehet. Természetesen ez hatókörökkel együtt értendő. Az egzakttá válás, és a szoros orbison belül tartózkodás rövidebb idő, kb 4 – 6 hónap, de mindent egybe véve egy több éves, meglehetősen zűrzavaros életszakaszról van szó. Ez, ha más, hasonló jellegű tranzitokkal és direkciókkal is egybeesik, alkalmas arra, hogy a szülött élete teljesen a feje tetejére álljon. Hogy ezt saját ámokfutásának „köszönheti”, vagy valamilyen külső hatás (pl. baleset, háború, természeti katasztrófa, stb.) eredményeként következik be, sor kerül-e néhány, már rég időszerű áttörésre is, vagy a rombolás és/vagy önrombolás a domináns tendencia, a képlet egyéni sajátosságaitól és a tudatosságtól is függ. Az itt leírtak részben akkor is érvényesek, ha a Mars – Uránusz kvadrát a képlet állandó szereplője.



Általános tudnivalók a tranzitról

A Mars – Uránusz kvadrát tranzitként erőteljesen arra ösztönöz, hogy kiszabadulj a korlátok közül és lázadozz az autoritásszemélyek ellen. Arra való hajlamod, hogy meggondolatlanul reagálj, tekintet nélkül a következményekre, nagy törésekhez , sőt erőszakhoz is vezethet. E dinamikus energia tudatos kezelése azonban inventív és kreatív áttöréseket is eredményezhet és felrázhat a tespedésből.

Mindenképp találnod kell egy olyan területet az életedben, ahol felrúghatod a szabályokat és kiengedheted a gőzt. Mivel nem tudod elfojtani ezt a szeszélyes energiát, biztonságos környezetet kell találnod őrült, kreatív, újító szellemiségű oldalad kifejezéséhez. Ha strukturált, hierarchikus munkahelyed van társasági életedben, a hálószobában vagy egy hobbi révén kell kreatív levezetési módot kell találnod számára.

Ebben az időszakban meg kell engedned magadnak, hogy kilógj a sorból és elkövess bizonyos hibákat. De ezt jobban teszed, ha privát szférádban, egy nyitott és elfogadó partner társaságában teszed, semmint a nyilvánosság előtt, valami meggondolatlan cselekedet formájában, amely miatt nevetségessé válsz és kiközösítenek.

Ilyenkor az kell legyen a célod, hogy biztonságos módon, a rendszeren kívül éld ki furcsa vagy veszélyes vágyaidat, anélkül hogy kiborítanál velük másokat. Egyéni látásmódodnak köszönhetően lenyűgöző kreativitásról tanúskodó munkák kerülhetnek ki kezed alól vagy tudományos áttöréseket hajthatsz végre. Az impulzív cselekvést és a veszélyes kockázatokat azonban el kell kerülnöd. A figyelem és a koncentráció hiánya baleseteket okozhat, különösen ha vezetsz vagy árammal, gépekkel dolgozol. Ha nincs elromolva, ne buheráld! (Astrology King)



***

A következő három hét (ha az Uránusz halad át a Mars felett, 2- 3 év – l. fentebb) idejére vedd fel a bukósisakot és a védőfelszerelést, és ha azt látod, valami repül feléd, vonulj fedezékbe. Kissé nyughatatlan vagy az utóbbi időben és nem is kissé impulzív; a környezetedben élők pedig kiborulnak attól, milyen könnyen tudsz mostanában a semmiből is vihart kavarni. Szabadságvágyad és függetlenségigényed egyik napról a másikra túllépi a józan mértéket, így a korlátozás legapróbb jelére is pattogsz, mint a tűzijáték.

Új arcok is felbukkanhatnak most életedben, munkahelyedtől a lakhelyedig bárhol találkozhatsz velük, és te pusztán az új impulzusok miatt sóvároghatsz társaságukra. Azt azonban egy pillanatig sem mérlegeled, csakugyan javadat szolgálják-e ezek az ismeretségek vagy sem. Egy kis levegőváltozás önmagában nem rossz dolog, de ha ez azt jelenti, hogy jól működő üzleti vagy érzelmi kapcsolataidat veszélybe sodrod vele, állj meg és gondold át alaposan: csakugyan megéri? Ez a nyughatatlan energia ugyanis néhány hét ( hosszabb tranzit esetén néhány hónap vagy év – ford. megj) múlva eloszlik – és utána vajon mihez kezdesz? Ha nem vagy elég elővigyázatos, jó pár kapcsolatod tönkremehet – csak győzd aztán helyrehozni őket. Ahelyett, hogy engednéd idáig fajulni a dolgokat, próbálj meg néhány pozitív változást eszközölni életedben, és ne sértődj meg olyankor, amikor senki nem akart bántani. (Kelli Fox)

Szívügyek: menekülés a kötődés elől

Nyughatatlan vagy és impulzív, így a tranzit idején bajba keveredhetsz, vagy legalábbis mondhatsz vagy tehetsz olyasmiket, amiket később megbánsz. Erős kísértést érezhetsz, hogy kitörj egy meglévő kapcsolatból és új viszonyba bonyolódj. Később azonban rádöbbenhetsz, hogy csak az újdonság varázsa vonzott és hosszabb távon semmit sem akarsz az illető(k)től. Ha csupán egy rövid, lényegre törő flörtre vágysz, semmi gond. De általában valami komolyabb dolgot, szerelmet akarsz, ez a tranzit pedig váratlan szakításhoz is vezethet, akkor is, ha ez egyáltalán nem állt szándékodban. Persze, ha változásra van szükséged, ki szeretnél törni egy ellaposodott kapcsolatból, ez a tranzit kitűnő alkalmat kínál hozzá.

E tranzitnak azonban meglehetősen behatároltak a pozitív megélési módjai. A zűrzavaros helyzetek sokkal valószínűbbek. Ha jársz valakivel ebben az időszakban, könnyen keltheted egy kötődésképtelen és figyelmetlen társ benyomását, vagy te vonzódsz tudat alatt olyanokhoz, akik így viselkednek veled. Valószínűleg könnyen dühbe gurulsz ebben az időszakba, és mindenkivel kész vagy össze szólakozni, akiről úgy érzed, korlátozni akar. Ebbe azok is beletartozhatnak, akik csak egyszerűen jobban meg akarnak ismerni. (Kelli Fox)





Szolárban: kiszámíthatatlan dührohamok

(Amennyiben az Uránusz nem vet kvadrátot egyszersmind a radix  Marsára is, egy éves időszakról van szó. )Légy szíves, fogd vissza magad ! Hatalmas mennyiségű düh gyülemlik benned, és a következő év folyamán a helyzet egyre rosszabb lesz. Hajlamos lehetsz a legapróbb vétkekért (még azokért is, amelyek csak a te képzeletedben élnek), boldog- boldogtalanra rázúdítani, és robbanékonyságod miatt valószínűleg jó néhányszor bajba keveredhetsz. Bizonyos szempontból önmagad legnagyobb ellenségévé válhatsz, hiszen indulatosságoddal elüldözöd magadtól az embereket. Szenvedélyed alanyai és intenzitása is kiszámíthatatlanul változik, ami nehezen kezelhető szeretővé és munkatárssá tesz. Akikkel csak kapcsolatba kerülsz, mélységesen fog frusztrálni, hogy hajlamos vagy rájuk zúdítani frusztrációidat. Még nagyobb frusztrációforrás lehet számukra arra való képtelenséged, hogy következetesen végig csinálj valamit. Amikor épp túlteng benned az energia, lelkesen belekezdesz egy projektbe, de hamar elveszted érdeklődésedet, és felkapod a vizet, ha azt várják tőled, fejezd be a munkát. Jóllehet a magány nem mindig jó mulatság, mostanában valószínűleg nem ártana belekóstolnod. Tölts annyi időt, amennyit csak lehetséges önmagad társaságában – legalább addig sem mész a hozzád legközelebb állók idegeire. Tanulj meg felelősséget vállalni tetteidért. Életed csak akkor kezd el majd jobbra fordulni, ha képes leszel szembenézni a zűrzavarral, amit okoztál és elkezdesz dolgozni a helyzetek orvoslásán. (Kelli Fox)




Kapcsolódó

Mars – Uránusz kvadrát a radixban

Mars – Uránusz kvadrát 2018 nyár

Így kezeld a dühödet !

Vigyázat, balesetveszély !

 

Kép: Az írországi Cristopher Clancy, aki 2009 – ben, 19 éves korában, bohócnak maszkírozva felgyújtotta egykori iskoláját.

A BLOGOMBAN MEGJELENT FORDÍTÁSOKAT, ÍRÁSOKAT ÉS KÉPEKET A SZERZŐI JOGRÓL SZÓLÓ 1999. ÉVI LXXVI. TÖRVÉNY ÉRTELMÉBEN AZ ENGEDÉLYEM NÉLKÜL MÁSHOL KÖZZÉTENNI TILOS. EZ ALÓL KIVÉTELT KÉPEZ, HA CSAK AZ ÍRÁSOM ELSŐ NÉHÁNY SORÁT TÜNTETIK FEL, MAJD A FOLYTATÁSÉRT A BLOGOMRA KATTINTVA JUT EL AZ OLVASÓ! AMENNYIBEN MÁS FORRÁST NEM JELÖLÖK MEG, AZ ÍRÁSOK, FORDÍTÁSOK A SAJÁT SZELLEMI TERMÉKEIM, KERESKEDELMI FORGALOMBAN TÖRTÉNŐ ÉRTÉKESÍTÉSÜKHÖZ CSAK SZEMÉLYES EGYEZTETÉST KÖVETŐEN JÁRULOK HOZZÁ!