Tapasztalati tudomány az asztrológia? Vagy nem több puszta babonánál? Úgy tűnik, a kérdés sosem veszít aktualitásából. Effajta viták már az ókorban, középkorban is fellángoltak, noha akkor az asztrológiai gondolkodás még áthatotta a mindennapi életet. A szemben álló felek azonban nem csupán képtelenek meggyőzni egymást érveikkel, hanem el is beszélnek egymás mellett.
Nem csoda. A valóság érzékelésének és leírásának egymással két, látszólag kibékíthetetlen módja csap itt össze, az egyik rendszer érvei, ismeretszerzési módszerei pedig egyszerűen nem működnek a másik esetében. A természettudományos gondolkodásmód mérhetőséget kér számon az asztrológiától, és a többi ezoterikus irányzattól is, ha pedig eszközeivel nem tudja megragadni, az egészet babonának bélyegzi.
Az asztrológia valóban nem egzakt természettudomány, és mint ilyen, nem is vizsgálható annak eszközeivel. De ugyanez elmondható más diszciplínákról is, pl. a bölcsészettudományokról, szellemtudományokról, vagy akár a pszichológia egyes területeiről is. „Amikor élőlényekről van szó, különösen, ha az emberről, az egyértelmű megállapításokra való törekvés – mint mindenütt, ahol lelki-szellemi dolgokról van szó – hamar határokba ütközik, s ha ezeket figyelmen kívül hagyjuk, az az élő dolgok leegyszerűsítéséhez vezet.” – állapította meg találóan a német Fritz Riemann, azoknak az első pszichológusoknak egyike, akik komolyan merték venni az asztrológiát. Az e tekintetben ismertebb C. G. Junghoz hasonlóan ő is a múlt század első évtizedeiben nyitott az egykor „tudományok királynőjének” tartott diszciplína felé.
A szemben álló felek
A két táborra jellemző gondolkodásmódok közül az asztrológia kiindulópontját képező, analógiákon, szimbólumokon alapuló a régebbi. Tulajdonképpen egy idős magával az emberiséggel, s mint ahogy álmaink érzelmekben és képekben kifejeződő világa mutatja, tudattalanunk még ma is ezen a nyelven kommunikál. Ez a jobb agyféltekéhez társítható működés nem időben, hanem körkörös ciklusokban zajlik, intuitív, érzésekkel és emóciókkal dolgozik, sokrétű, összekötő, szintetizáló, passzív, nőies jellegű, konkrétumokhoz kötődik, ösztönös – a művészet eszközeivel pedig sokkal inkább megragadható, mint a tudományéval. Testi-lelki egészségünkhöz azonban nélkülözhetetlen, hiszen pszichénk képekből él és képek által fejezi ki alapvető igényeit és szükségleteit.
Ezzel szemben a napjainkban oly nagyra értékelt bal féltekét absztrakt, logikus, elemző, tudatos működés, időbeliség, linearitás jellemzi. Működése leginkább ébrenlétünkből ismerős, alapvetően férfias, aktív, szétválasztó, leegyszerűsítő, rendszerező, differenciáló. Egyik legnagyobb vívmánya a beszéd.
Míg az intuitív, érzelmi beállítottságú emberek túlnyomó részt a jobb féltekéjüket, az intellektuális alkatok és a külvilág érzékekkel felfogható ingerei alapján tájékozódó típusok inkább a balt használják. Bár a velünk született alap beállítottságon semmiféle nevelés, önnevelés vagy meggyőzési kísérlet nem tud változtatni, az egyensúly elbillenése mindkét oldalon kellemetlen zavarokat okozhat.
Ha kizárólag a logikus, racionális gondolkodáshoz ragaszkodunk, elszigetelődünk lelki képeinktől, elsivárosodunk, kiszáradunk, vagy a leegyszerűsítés, érzéki vakság hibájába esünk. Mint civilizációs betegségeink, lelki problémáink is mutatják, pszichénk ilyenkor többnyire zavarokat keltve véteti észre magát. De ugyanakkora gondot okozhat, ha a szimbolikus, jobb féltekés működés kerekedik felül. Ilyenkor ugyanis elszállunk, nehezen tudunk megfelelni a gyakorlati élet követelményeinek, elveszünk az analógialáncok sokaságában.
A lehetséges megoldás: az ellentétek összehangolása
Ideális esetben a két fajta gondolkodásmódnak ki kéne egészítenie, nem pedig kizárnia egymást. Az „éjszakai tudat” pl. kiszélesíti a nappali valóság látképét, új, ismeretlen nézőpontokkal gazdagítva azt.
A bal féltekés gondolkodásmód strukturálhatja, a nappali tudat számára is értelmezhetőbb, biztonságosabb, a gyakorlatban hasznosíthatóbb tartománnyá teszi a jobb félteke teremtette kreatív káoszt anélkül, hogy erőszakot tenne rajta.
Az asztrológia példájánál maradva Riemann megközelítésmódja jelenthet követendő utat: „Ahelyett, hogy bizonyítékokat keresnénk az asztrológia mellett, és olyan elméleteket állítanánk fel, amelyek nem kielégítőek, de legalábbis megtámadhatóak, össze kell szednünk a bátorságunkat ahhoz, hogy beismerjük: mai tudásunk még nem nyújt magyarázatot az asztrológiára. De ezt ne tekintsük elegendő oknak ahhoz, hogy kipróbálatlanul elutasítsuk, csupán mert a valóságot leegyszerűsítő szemléletnek véljük. Föl kellene tennünk azt a kérdést is: vajon ez a fajta elutasítás esetleg nem azzal a félelmünkkel függ össze, hogy föl kellene adnunk mindeddig megbízhatónak érzett gondolkodási szokásainkat? A félelem maga érthető de nem indokolt. (…)
Ha mégis kitesszük magunkat ennek a kényelmetlenségnek, az nem jelenti azt, hogy hinnünk kellene az asztrológiában – csak annyit jelent, hogy megpróbáljuk a ránk hagyományozott anyagot egyszer mégiscsak komolyan venni, és saját tapasztalataink alapján ellenőrizni. Aki még erre sem hajlandó, attól legalább azt elvárhatjuk, hogy beismerje: saját tapasztalatok híján puszta előítélettel van az asztrológiával szemben, nézete legfeljebb személyes vélemény, nem tarthat számot az ítélet rangjára.”
Ez utóbbi megközelítésmód egyébként a diszciplína sok korábbi ellenzőjét is meggyőzte afelől, hogy az asztrológia évezredes tanításai akkor is megállják a helyüket a gyakorlatban, ha nem is értjük, mitől működnek. A megfigyelések eredményei pl. statisztikákban is összegezhetők, ez pedig olyan, hivatásos asztrológusoknak is megkönnyítette már nézetei elfogadtatását, mint pl. az amerikai származású, de Magyarországon is népszerű Stephen Arroyo, C. G. Jung pedig, aki az önismeret és az önkibontakoztatás egyik technikájának nevezte az asztrológiát, szintén hasznát vette az ilyen típusú kutatásoknak. (Itt hozzá kell tennem, hogy nem minden statisztikai módszer hozza meg a kívánatos eredményeket. Azok pl. amelyek kizárólag a napjegy alapján próbáltak és próbálnak a mai napig is ilyen vagy olyan következtetéseket levonni, eleve kudarcra vannak kárhoztatva. Ebből sok „tudományos” platformon tévesen azt a következtetést vonták le, hogy az asztrológia humbug – holott valójában az általuk alkalmazott vizsgálati módszerek nem voltak megfelelők. A teljes horoszkópot figyelembe vevő mérési kísérletek – mint pl. az Arroyoé már hatékonyabbak).
Ugyanez a megközelítésmód az irracionális tartományok más területein is eredményes lehet. Az egyik olvasói hozzászólásban [ a cikksorozat 2010 május 3-án jelent meg a Díványban és kommentháborút kavart, arra utaltam itt] felemlegetett egyszeri jósnővel ellentétben, aki kétféle választ írt fel egy papírlapra, majd, bármilyen visszajelzéssel jött is vissza ügyfele, mindig be tudta bizonyítani, hogy előrejelzései igazak, érdemes akár a kártyavetések eredményét felírni. Természetesen a valóságos adatokat. 🙂
Nekem még egyes 1992-es “ős – vetések” is megvannak: akkor kezdtem tanulgatni a Rider- Waite Tarot. Azonban, amikor már jobban eligazodtam a kártyák világában, lusta voltam rendszeresen feljegyezni magamnak vagy másoknak készített vetéseimet és ezzel rengeteget veszítettem. Ezt belátva 2004 óta naponta jegyzem őket és erre buzdítom tanítványaimat is. Egy ilyen Tarot naplót nagyon hasznos időről időre visszalapozgatni. Kiderülhet pl. a tanuló számára mennyire megbízható, mikor jelezte a tényleges eseményeket s mikor tükrözte csak reményeit és félelmeit. Persze, a “találati arány” energiaállapottól, életszakasztól függően is változhat. A Tarot nem jelez időintervallumot, van, amikor egy- két év is eltelik a vetés és az esemény bekövetkezte között és van, amikor napokon belül megtörténik. Az összefüggés azonban csak akkor derül ki, ha előzőleg gondosan dokumentáltad.
Az álomnapló tartalmát szintén tanulságos lehet rendszeresen összevetni a valóság történéseivel. (Mivel 14 éves korom óta több- kevesebb rendszerességgel írom álmaimat, e témában is sok tapasztalatom van). Hiszen, mint pl. Jung Az alkímiai konjunkció c.könyvében (és sok más írásában is ) rámutatott, csak ilyen rendszeres kontrollal kerülhetjük el az önáltatást vagy mások – akár akaratlan – félrevezetésének a csapdáját, és juthatunk a gyakorlatban, hétköznapi életünk szempontjából is hasznos eredményekhez.
A cikk rövidebb változatát 2010 májusában publikáltam először a Díványban
Kapcsolódó:
Ajánlott könyvek:
Rüdiger Dahlke: Függőleges világkép
Fritz Riemann: Útmutató asztrológia – Egy pszichoanalitikus gondolatai és tapasztalatai
C.G. Jung : Bevezetés a tudattalan pszichológiájába
C. G. Jung és tanítványai: Az ember és szimbólumai
C. G. Jung: A tudattalan megközelítése
C. G. Jung: Az alkímiai konjunkció
Marie Louise von Franz : On Divination and Synchronicity
Mark Holland, Allan Combs : Szinkronicitás
A BLOGOMBAN MEGJELENT FORDÍTÁSOKAT, ÍRÁSOKAT ÉS KÉPEKET A SZERZŐI JOGRÓL SZÓLÓ 1999. ÉVI LXXVI. TÖRVÉNY ÉRTELMÉBEN AZ ENGEDÉLYEM NÉLKÜL MÁSHOL KÖZZÉTENNI TILOS. EZ ALÓL KIVÉTELT KÉPEZ, HA CSAK AZ ÍRÁSOM ELSŐ NÉHÁNY SORÁT TÜNTETIK FEL, MAJD A FOLYTATÁSÉRT A BLOGOMRA KATTINTVA JUT EL AZ OLVASÓ! AMENNYIBEN MÁS FORRÁST NEM JELÖLÖK MEG, AZ ÍRÁSOK, FORDÍTÁSOK A SAJÁT SZELLEMI TERMÉKEIM, KERESKEDELMI FORGALOMBAN TÖRTÉNŐ ÉRTÉKESÍTÉSÜKHÖZ CSAK SZEMÉLYES EGYEZTETÉST KÖVETŐEN JÁRULOK HOZZÁ!