Szemnyitogató


A reinkarnációs asztrológia kritikus felülvizsgálata. Glenn Perry pszichológusi képzettséggel rendelkező, nemzetközi hírű amerikai asztrológus. 1975 óta van saját praxisa. Az Asztrológiai Kutatások Nemzetközi Társasága (International Society for Astrological ResearchISAR ) alelnöke, a The Academy of AstroPsychology tanintézet alapítója és igazgatója Számos cikk, tanulmány és nyolc könyv szerzője, egyetemi előadó, nemzetközi workshopok vezetője. Jelen tanulmányában a reinkarnációs asztrológiáról, az előző életekbe utaztatásról meg a többi, az asztrológiát lejárató new ages módszerről ejt néhány keresetlen szót. Bírálata nem csak szellemes, hanem nagyon gondosan megalapozott érveken, kutatásokon, valamint az asztrológia és pszichológia beható ismeretén alapul. A 2005 -ben írt tanulmány meglehetősen terjedelmes, de legfőbb ideje volt, hogy magyar fordításban is elérhető legyen. A könnyebb kezelhetőség érdekében az egyes fejezeteket külön bejegyzésekben tettem közzé. A tanulmány végén feltüntetett bibliográfia szintén figyelemreméltó.




Vízöntőkori újjászületés  vagy tömeges elbutulás ? Dióhéjban a New – Age irányzatokról…“Az ember nem azáltal világosodik meg, hogy elképzeli a világosságot, hanem hogy tudatosítja a sötétséget. Az utóbbi módszer azonban kellemetlen, ezért nem kedvelik.”  C. G. Jung

Gondokodásunk formája | Charlie Obert A blogomon többször idézett Charlie Obert 2016-ban írt két részes esszéje az azóta eltelt évek eseményeinek tükrében szinte prófetikusnak hat. A cikkeket részben Barbara Ehrenreich Magyarországon jószerivel ismeretlen könyve, a Bright Sided: How Positive Thinking is Undermining America (A napos oldal: Hogyan ássa alá a pozitív gondolkodás Amerikát) inspirálta, részben egészséges immunreakció az asztrológiát is elárasztó, a szakmaiság…és a realitás… rovására menő New Age-megközelítésmódokra. Az első részben a fejlődés lineáris, egyenes vonalú modelljét állítja szembe az asztrológia alapját képező ciklikus modellel.

A pozitív gondolkodás veszélyei | Charlie Obert A szerző 2016-ban írt esszéjének második része azt vizsgálja, hogy ez az egyenes vonalú fejlődési modell hogyan kapcsolódik a modern asztrológia azon mániájához, hogy mindent pozitív színben tüntessen fel.




Ikerlángok, duálok és társaik….A spiritualitásnak álcázott valóságelhárítás new ages irányzatai -ld fentebb –  óriási jelentőséget tulajdonítanak az ikerlángoknak, duáloknak. Így aztán az értelmesebb célokra is fordítható asztrológiai konzultációt  sokan csupán azért veszik igénybe, hogy segítséget kapjanak a Tökéletes Társ bevonzásához. Ami, adott pillanatban önmagában is egy egészséges párkapcsolat kialakítása akadályává válik, hiszen arra hajlamosít, hogy a szóba jöhető partnerek után kutatva irreális elvárásokat támasszunk.

Akik újra meg újra ugyanazt a kérdést teszik fel a kártyának…Bizonyos esetekben a Tarot haszontalan mankóvá válhat az olyan emberek számára, akik megszállottan törekszenek arra, hogy olyan válaszokat csikarjanak ki tőle, amilyeneket hallani szeretnének. Ez különösen igaz a „vajon vissza fog térni hozzám?” típusú kérdések esetén. Amikor valaki kétségbeesetten igyekszik visszaszerezni elveszett szerelmét, sokszor azzal a reménnyel fordul a Tarothoz, hogy a kártya látványos visszatérést, „boldogan éltek, amíg meg nem haltak” – típusú happy endet mutat. Újra meg újra felteszik tehát a kérdést, reggeltől estig ekörül tekerednek, akár vagyonokat is kidobva az ablakon, hogy fenntartsák magukban a reményt. Akkor is, ha a másik embernek már régóta se híre se hamva. Sok esetben kártyavetőtől kártyavetőig szaladnak, hogy megkapják a szájuk íze szerinti választ, és ha te nem erősíted meg azt, amit hallani óhajtanak, dühbe gurulnak és a fejedhez vágják: „ az összes többi kártyavető azt mondta, vissza fog jönni.” Ez az egyik legnehezebb helyzet, amellyel a kártyavetők meg a többi spirituális tanácsadó szembetalálja magát.




Égetően fontos problémák (2019 augusztusi tűzvészek kapcsán a klímaváltozásról) Ahogy bepontosulás felé közeledik a Szaturnusz – Plútó együttállás, egyre nehezebben érthetők félre a jelek: gyökeresen kell változtatnunk eddigi hozzáállásunkon…. Persze, a közelmúlt és a jelen környezeti katasztrófái, társadalmi trendjei nem írhatók kizárólag e két bolygó számlájára. Tudom, sokkal kényelmesebb lenne ha így lenne, mert akkor kozmikus szinten is meg lehetne találni a „felelősöket” és a bűnbakokat, az egyéni szintű reflexióval, problémakezeléssel pedig már nem is kellene foglalkozni.

2017 – Káli istennő éve ? Több helyen olvasok arról, hogy a 2017-es esztendő Káli istennő éve. Nem tudom,  valóban így van -e (a hindu – buddhista hagyomány szerint a világkorszak, amelyben jelenleg élünk, a kálijuga teljes egészében hozzá rendelhető, de egyelőre nem találtam hiteles információt arról, hogy speciel a 2017-es év is az ő hatása alatt állna). Az eddig eltelt hónapok alapján azonban úgy tűnik, hogy 2017 valóban rezonál a lezárások és a kezdetek istennőjének a karakterével. Ezért úgy döntöttem, hogy lefordítok egy, még az év elején, az Elephant Journal című életmód (buddhizmus, jóga) – magazinban olvasott cikkből néhány részletet.

 

 

A BLOGOMBAN MEGJELENT FORDÍTÁSOKAT, ÍRÁSOKAT ÉS KÉPEKET A SZERZŐI JOGRÓL SZÓLÓ 1999. ÉVI LXXVI. TÖRVÉNY ÉRTELMÉBEN AZ ENGEDÉLYEM NÉLKÜL MÁSHOL KÖZZÉTENNI TILOS. EZ ALÓL KIVÉTELT KÉPEZ, HA CSAK AZ ÍRÁSOM ELSŐ NÉHÁNY SORÁT TÜNTETIK FEL, MAJD A FOLYTATÁSÉRT A BLOGOMRA KATTINTVA JUT EL AZ OLVASÓ! AMENNYIBEN MÁS FORRÁST NEM JELÖLÖK MEG, AZ ÍRÁSOK, FORDÍTÁSOK A SAJÁT SZELLEMI TERMÉKEIM, KERESKEDELMI FORGALOMBAN TÖRTÉNŐ ÉRTÉKESÍTÉSÜKHÖZ CSAK SZEMÉLYES EGYEZTETÉST KÖVETŐEN JÁRULOK HOZZÁ!