Egyéni és kollektív szinten is viharos hangulatban kezdődik február. Aztán fokozatosan csillapodni kezdenek a kedélyek, de ez nem jelenti törvényszerűen, hogy a márciustól esedékes nagyobb változásokat megelőző időszak békés lesz. Az értékelések –és átértékelések, lezárások hetei jönnek, miközben az új irányok kikristályosodására még várni kell.
A mundánasztrológiai posztok rendszerint megosztó jellegű tartalmak, ezért már az elején szükségesnek látom tisztázni az alábbiakat. (Persze ez minden más bejegyzésre érvényes) :A leírtak a saját véleményemet tükrözik, amit jogom van képviselni. Különösen egy, a tulajdonomat képező és általam finanszírozott oldalon. Természetesen neked is jogod van a saját véleményedet kifejteni. A saját térfeleden. Ahova én nem megyek észt osztani, még akkor sem, ha nagyon nem értek veled egyet. Ahogy az ablakod alá sem piszkítanék azért, mert épp ott jött rám a hasmenés. 🙂 Világkép-értelmezésbeli vitáknak egyébként alapból nem látom értelmét. Nem is szoktam ilyesmikbe belebonyolódni. Az oldalamon felbukkanó tendenciákat azonban csírájában kezelem, mert seperc alatt hajlamosak kommentháborúkká eszkalálódni. Erre se nekem nincs szükségem, sem tényleges célközönségemnek, a normális olvasóknak. Tehát : amint észreveszem, a hozzászóló jelentésével és letiltásával „jutalmazom” az efféle sziporkákat. Ha privát üzenetben/mailben, “olvasói észrevételnek” álcázott fontoskodás formájában próbálsz felhomályosítani a dolgok (saját narratívád szerint) “valódi állásáról”, koncepciót diktálni (= pofátlanul betörsz az intimszférámba és f@sságokkal rabolod az értékes időmet), erre való esélyeid meghatványozódnak… Ugye már leesett, nemkívánatos kommentelő édesbogaram, aki fontoskodásodon kívül semmit nem teszel az oldalért, hogy ezzel nem a Te szólásszabadságodat korlátozom. Ha nem tetszenek a kiposztolt tartalmak, tudok egy szuper megoldást: abbahagyod az oldalam követését 🙂 |
Egy különleges, zöld üstökös: a ZTF
Január vége– február eleje egyik legizgalmasabb égi eseménye a ZTF-üstökös látogatása. Utoljára 50000 éve járt ennyire közel (42-44 millió km-re volt bolygónktól február 1-én, amikor földközelben tartózkodott) hozzánk; életünkben nem fogunk vele találkozni többé.
A régi idők asztrológusai nem voltak túl jó véleménnyel az üstökösökről. Természeti csapásokat, szélsőséges időjárást, járványokat, háborúkat társítottak hozzájuk. Blogomon elérhető egy részlet Kim Farnell témával foglalkozó könyvecskéjéből, amelyben összefoglalja az üstökösök értelmezési szempontjait. Ennek segítségével, illetve a vele kapcsolatos tudósításokból elérhető paramétereket felhasználva lehet sillabizálgatni üzenetét. Egy külön bejegyzésben magam is kísérletet tettem rá, a teljesség igénye nélkül. Nem szeretném túldimenzionálni a jelentőségét, ugyanis sokkal rövidebb ideig látható, és sokkal kisebb is mint a 2020 nyarát emblematikussá tevő Neowise (ld itt és itt). Útjának állomásai azonban olyan sajátos szinkronicitásokat mutatnak a Marséval és a Merkúréval, hogy figyelmen kívül sem tudtam hagyni.
A Plútó és a Szaturnusz a Bak és a Vízöntő anaretikus fokain
E hónap folyamán a Plútó és a Szaturnusz is elér a Bakban, illetve a Vízöntőben tett útjának utolsó állomására. A Plútó február 12-től március 22-i jegyváltásáig tartózkodik itt (jövőre még többször visszatolat a Vízöntőből a Bak legvégére), a Szaturnusz pedig nagyjából február 24-től március 7-ig , amikor is végleg átlép a Halakba.
Az asztrológia – különösen a tradicionális irányzatok – kritikus szakasznak tekinti a jegyek utolsó fokait. A ptolemaioszi (káldeus) és egyiptomi terminus-beosztás egyaránt rossztevők uralma alá sorolja a jegyek végét. Bár a Plútónak, mint modern korban felfedezett bolygónak nem adnak esszenciális jelentőséget, az általános szabály alól valószínűleg ő sem kivétel. A 29° lezárásokkal és átmenetekkel kapcsolatos. Egyes megfigyelések szerint valaminek a lezárására, befejezésére irányuló, sürgető életérzés jellemzi. Úgy érezhetjük, kifutottunk a feladat elvégzéséhez vagy korrigálására rendelkezésre álló időből. Emiatt fejest ugorhatunk valamibe, amire nem vagyunk felkészülve vagy felkészülve, anélkül, hogy kellően átgondolnánk. A döntéshozatalra és a kritikus gondolkodásra is kedvezőtlen hatással lehet. Mások szerint amikor egy bolygó egy jegy 29°-ra ér, olyan, vele analógiában álló helyzetek adódhatnak, amelyek már túlságosan elfajultak ahhoz, hogy fogást lehessen találni rajtuk, így kifuthatnak az irányítás alól.
Megfigyelések szerint ez az állomás olyan befejezésekkel eshet egybe, mint egy válás, szakítás, munkahelyváltás vagy valamilyen veszteség. (Persze, nem lehet elégszer hangsúlyozni, kizárólag abban az esetben, ha az egyéni horoszkópokban van ilyen jellegű determináltság.)
Telihold az Oroszlánban
A hónap nem mindennapi egyveleggel indult: a 4-én bepontosult Nap-Uránusz kvadrát, az 5-i Mars-Vénusz kvadrát hatása az ugyanaznapi Oroszlán telihold képletében adódik össze. A valamelyest még mindig látható ZTF üstökös hab a tortán. Ennek megfelelően a hónap első hétvégéje, a szó konkrét és átvitt értelmében is igen viharosan alakult.
A nagyvilágban több helyen is ítéletidő tombolt. Magyarországon február 3-4-én új szélrekord született ; az Indexen egy galéria mutatja be, milyen pusztításokat okozott az ország különböző részein a szél. Az osztrák hegyekben halálos lavinák pusztítottak, az Egyesült Államokba soha nem látott sarkvidéki hideg tört be. A teliholdképlet Nap-Hold-Uránusz fix T-kvadrátja önmagában is jelezhet ilyen fejleményeket, ahogy a rosszul álló Ikrek Mars is, de nekem, mint a ZTF el foglalkozó vázlatban is rámutattam, úgy tűnik, az üstökösnek is volt benne némi szerepe.
A Nap és a Hold, Vénusz és Mars erőpróbáló fényszögei az emberi kapcsolatokat, ezeken belül a párkapcsolatokat is kihívások elé állítják. Nem a legideálisabb napok a problémák vesézgetésére. Persze, ha épp szakításra kerül sor, nem ezek miatt a hatások miatt lesz; az erős alapokon álló társulásokban maximum némi súrlódás várható, vagy az sem.
A hatások más formában és életterületeken is jelentkezhetnek-pl fizikai/lelki állapot (frontérzékenység, keringési, érrendszeri problémák, szívritmusszavarok, hangulatingadozás, álmatlanság, túlérzékenyég, megfázás ), balesetveszély, kisebb-nagyobb malőrök. A kreatív tevékenység, mozgás ( a túlzások kerülendők), oldhatják a feszültséget.
Kollektív szinten is elszabadultak a helyzetek: Nyugatról érkező fegyverszállítmányok ellenére az oroszok egyre nagyobb károkat okoznak az ukrán haderőnek, az Egyesült Államokban kínai kémléggömböket észleltek , majd semmisítettek meg , Magyarország pedig, nem kizárt hogy az orosz sikereken felbuzdulva, egyre suttyóbb viselkedést enged meg magának szövetségeseivel , egyre leplezetlenebbül kacsintgat ki az EU-ból a legócskább diktatúrák irányába. Sok jóra nincs miért számítani (ha megadatik nekik, amiért harcolnak, a ruszkirajongók sem lesznek elégedettek a szép új világgal – de ez már egy másik történet.) Lehetnek nyilván más koncepciók is, az én oldalam az ún nyugati értékeket képviseli. Akkor is, ha a woke-kurzus és a polkorrekt majomkodás engem is taszít, de a Nyugat szerencsére nem csak erről szól. Nyugatbarát nézeteknek hangot adni, eurázsiai fasisztoid teokráciákat kritizálni pedig még egyelőre nem tilos Magyarországon. Akinek nem tetszik, tovább gördít, vagy ami még jobb, végleg lekattan. Privátban rámírogatók észosztást jelentéssel és tiltással díjazom, lehet eltakarodni, love and light! )
Iránban az év elején úgy tűnt, mintha lendületét vesztette volna az iszlamista diktatúra elleni forradalmi hullám. Az újabb Vénusz-Mars kvadrát bepontosulása, a teliholddal ötvöződve újabb demonstrációhullámot indított el. (A hidzsábját túl lazán viselő Mahsa Aminit a szeptemberi Szűz Vénusz-Ikrek Mars kvadrát idején gyilkolták meg az állam szadista erkölcsszőszei, az egész országra kiterjedő tiltakozó akciókat váltva ki). Jelenleg, az iszlám forradalom évfordulója alkalmából tízezrek kaptak amnesztiát, beleértve a politikai bebörtönzöttek egy részét is.Úgy látszik azonban, hogy a nép pontosan tudja, látszat-intézkedésekről van szó, a teokratikus diktatúrát alapjaiban kéne elsöpörni; jó kérdés mennyire kivitelezhető ez, akár amerikai segítséggel is. Én minden esetre nagyon szorítok nekik.
Viszonylagos enyhülés
A teliholdat követő napokban, a 6-án bepontosuló Merkúr – Neptun szextil és a 8-i Vénusz-Uránusz szextil valamelyes enyhülést hoz, főleg ha megvan hozzá a tudatos erőfeszítés is. Merkúr – Neptun szextil közérzetjavító hatású. Befolyására képesek lehetünk kreatív formát adni elképzeléseinknek, fantáziánkat hasznos cél szolgálatába állíthatjuk, megérzéseinket a gyakorlatban is kamatozathatjuk. A Vénusz-Uránusz szextilnek köszönhetően, ha fájnak is még a korábbi sebek, ráérezhetünk, mennyivel kreatívabb, spontánabb, teljesebb élet vár ránk, ha kitörünk testi – lelki függőségeink börtönéből. Nem annyira jó, ha az anyagiak, érzelmiek területén megnyilvánuló könnyelműségre, kereteink túllépésére hajlamosít.
Február 10 : Merkúr- Plútó együttállás (Bak 28°58)
Február 10-én bepontosul a Merkúr-Plútó együttállás. Általános értelemben a Merkúr és a Plútó találkozásai akár „detektív tranzitnak” is nevezhetők, ugyanis ezekben az időszakok ideálisak lehetnek arra, hogy a dolgok mélyére ássunk, választ keresve valamely kérdésre, bizonyos problémák megoldása után kutatva. A Merkúr- Plútó tranzitoknak egyszersmind van valami rögeszmés, megszállott jellegük is, gyakran állnak kapcsolatban propagandával, késhegyig menő vitákat jelezhetnek, sodorhatnak olyan embereket utunkba, akik megpróbálják ránk kényszeríteni véleményüket (Persze, nekünk is lehetnek ilyen törekvéseink). Szerencsésebb, ha vitás kérdések tisztázását későbbre halasztjuk. Mivel a Plútó terrorcselekményekkel, erőszakkal, tömegszerencsétlenségekkel is kapcsolatba hozható, a nagyvilágban is nyugtalanító fejleményekre számíthatunk. Kapcsolódó : Merkúr – Plútó fényszögek a horoszkópban, Ami az asztrológia, karma és átalakulásból kimaradt.
Jelen helyzetben ennek a konjunkciónak különleges jelentősége van, ugyanis tavaly december 29-én, Vénusszal való találkozóját követően a Merkúr éppen a Plútó együttállás bepontosulása előtt vágott hátraarcot. Technikailag ugyan már akkor is működött a konjunkció, egzakt azonban csak most lesz, elénk tárva ezzel a 2022 december 29 – 2023 január 18 közötti retrográd időszak tanulságait is. A tavaly decemberi előrejelzésben már szó volt róla, hogy az akkori Bak Merkúr-Vénusz-Plútó találkozó a 2021 decemberire rímelt, azzal a különbséggel, hogy akkoriban a Vénusz tolatott. Arról is volt szó, hogy az az időszak közvetlenül megelőzte az orosz-ukrán háború kitörését; a jelenlegi pedig szintén jelentős mérföldkő volt. Január 9-10-én, a Merkúr-Plútó együttállással egy időben kerül a Mars közelébe a ZTF üstökös is. Esemény-szinten nem tudom, mi fog történni, de ez még erőszakosabb jelleget ad az időszaknak. Természetesen ez nemcsak orosz-ukrán vonatkozásban, hanem más térségekre, és adott esetben egyéni szintekre is érvényes.
Február 11- március 2 : Merkúr a Vízöntőben
Ezt követően a Merkúr átlép a Vízöntőbe, ami kész felüdülés, legalábbis amíg nem kerül konfliktusba az Uránusszal (febr 21) és nem találkozik a Szaturnusszal ( március 2). Ami azonban így is elmondható: a saját elemében és teljes sebességgel halad, így az információ áramlás, kommunikáció, gondolkodásmód felgyorsul, innovatívabbá, eredetibbé, egyszersmind személytelenebbé , kötődés -mentesebbé válik.
A hónap közepét egy igen sajátos kombó teszi emlékezetessé: 15-én, Halak 24°04.en bepontousul a Vénusz –Neptun együttállás, amelyet másnap egy Nap-Szaturnusz konjunkció követ a Vízöntő 27°44-en. Nehezen lehetne elképzelni ennél nagyobb kontrasztot.
A Vénusz – Neptun együttállás rendkívül idealista, artisztikus; hatására meglódul a képzelet. Jó esetben ez nagyfokú (és a megfelelő alanyokra irányuló) segítőkészségben, együttérzésben nyilvánul meg, alkotótevékenységre (főleg a vizuális művészetek és a zene területén ) inspirál. Az sem mindig baj, hogy hatására hajlamosak lehetünk pár centivel a föld fölött lebegni, túl könnyen venni az élet dolgait. A rózsaszín szemüveg azonban kártékony is lehet, különösen ha az illúziókat kémiai segédeszközök, pl alkohol, drogok révén tartjuk fenn. Kihasználhatóvá, túlzottan fogékonnyá, hiszékennyé is tehet. Az áldozat és a veszteségek szintén velejárói lehetnek.
Valentin nap környékén (hiszen hatása 14-én is erőteljesen érvényesül), varázslatos légkört teremthet, ami teljes összhangban is van a szerelmesek ünnepével. Ha azonban egy eleve diszfunkcionális kapcsolatot akarunk erőnek –erejével szebbnek látni, a fájdalmas tapasztalatok borítékolhatók.(Bővebben: Szerelmi csalódások, amelyekre nagy szükséged van, A lovagi szerelem problémás öröksége, Elérhetetlen uraság, A Neptunusz tematikus oldala) Erre most a Szaturnusz is ráerősít, bár a két bolygó között nincs fényszög. (A szemiszextilhez is túl távol vannak egymástól). Persze az is előfordulhat, hogy a Vénusz-Neptun hatása alatt álló területeken kellemes élmények érnek-legalábbis átmenetileg azok, ahova pedig a Nap-Szaturnusz konjunkció esik, kijózanító tapasztalatok.
Mint egy ezzel foglalkozó bejegyzésben szó van róla, a nagy feladatosztónak és a tudatosság jelölőjének találkozóira évente egyszer kerül sor, és fontos fejezetet jelentenek az adott év történéseiben. A Nap és a Szaturnusz erőpróbáló kapcsolatai (együttállás, szembenállás, kvadrát) az év fontos fejlődési szakaszainak mérföldkövei, egyszersmind a felelősségvállalás, tehertétel, valamilyen megmérettetés kérdéseit is feszegetik. Nem feltétlenül kellemes formában. A jelenlegi konjunkció ráadásul a jegy 27°44′-en következik be, így a Szaturnusz Vízöntő tranzitjának éppen a végén tartunk. Témákról, feladatokról, ezen belül saját érintettségünkről és teendőinkról már képet kaphattunk a tavaly februári találkozójuknál, amire a Vízöntő 15°54’-en került sor, amikor a Szaturnusz utazásának felénél tartott. A jelenlegi vizsgakérdések tehát nagyjából azt feszegetik, mennyire sikerült elsajátítani a leckéket, és ha eddig nem történt volna még meg, a tandíj törlesztésére is sor kerül.
Február 18 : Merkúr-Jupiter szextil
A nagyjából egyidejűleg bepontosuló Merkúr -Jupiter szextil remélhetőleg kezelhetőbbé teszi a dolgokat. Szerencsés esetben ott helyben, vagy legalábbis az első sokkból felócsúdva, tudatos igyekezettel. Így jó esély van arra, hogy bölcs belátással, humorérzékkel, rugalmassággal, megfelelően csoportosított és megfelelő célra irányuló energiával végül a visszás helyzeteket is javunkra fordíthassuk
Február 18 – március 20 : Nap a Halakban
Ugyanezen a napon egy másik energiaváltást is tapasztalhatunk, hiszen a Nap a Halakba lép. A március 20-ig terjedő időszakban a szokásosnál fogékonyabbak lehetünk belső világunk üzeneteire, vallásos, spirituális tapasztalatokra. Erős késztetést érezhetünk, hogy a karakterünknek megfelelő önismereti utakra lépjünk, szellemi útmutatást kérjünk, valamilyen terápiába kezdjünk. Ez nagyszerű, de nem szabad egy pillanatra sem megfeledkeznünk arról, hogy a Halak modern kori ura, a Neptun nem csupán a transzcendens élmények, magas szintű spirituális tapasztalatok, az istenséggel való eggyé válás, hanem a szemfényvesztés, illúziók, csalódás, csalás, önbecsapás, függőségek princípiuma is.
Február 19: Vénusz – Plútó szextil
A Merkúr –Jupiter szextilhez hasonlóan, a február 19-i Vénusz – Plútó szextil is segíthet fogást találni helyzeteken. E 60°-os fényszögnek köszönhetően könnyebben hozzáférhetünk belső erőforrásainkhoz, emberismeretünk jobban működik és akkor is képesek lehetünk új ösvényekre lépni, ha nemrég azt hittük, elfogyott az út a lábunk alól. A harmonikus fényszög energiáit arra is felhasználhatjuk, hogy beazonosítsuk és elengedjük mérgező kapcsolatainkat, ily módon pedig fokozatosan visszanyerjük testi- lelki egészségünket. Bővebben: Vénusz – Plútó tranzitok
Február 20 : Újhold a Halakban
Az újhold a Halak 1°22-án születik meg, hely idő (Bp) szerint 8h 06′-kor. A tizenkettedik jegyként a Halak egy ciklus végével áll kapcsolatban, amely akkor is lezárást jelent, ha ezt valami új születése követi. Halak újholdaknál tehát olyan kezdetekről beszélhetünk, amelyeknél a befejezés, az új létrejöttét megelőző, előkészítő szakasz már- már nagyobb szerepet kap, mint a következő fejezet. Jelen helyzetben hat bolygó tartózkodik a 12-es házban: a fővilágítók mellett ott a Szaturnusz, a Neptun, a Vénusz és a Jupiter is. Így a jegy analógialáncába tartozó olyan sajátosságok, mint a visszavonulás (rosszabb esetben bezártság), áldozathozatal (rosszabb esetben veszteségek), a felszín alatt munkáló folyamatok a szokásosnál is nagyobb jelentőséget kapnak. Minderről remélhetőleg lesz szó a következő bejegyzésekben. Most csak pár észrevétel.
Az aszcendens kötelében, de még a 12-es házban levő Jupiter optimizmust, a gondviselésbe vetett hitet sugall, a Merkúrral való szextiljének köszönhetően a megérzések hasznosan kamatozhathatók, titkos támogatók, egyezmények jótékonyan hathatnak ügyekre. A nagyfokú introverzió/kulisszák mögött zajló folyamatok ellenére, a 3-as házas Marssal, az aszcendens urával erős a kapcsolattartásra való törekvés is. (Utazások, párbeszédek, nem teljesen feszültségmentes tárgyalások, egyezkedések, szerződések formájában). A józan, racionális szempontok ezekben nagy szerepet kapnak.
A Halak anaretikus fokán álló Vénusz (amely még aznap átmegy a Kosba) azonban éppenséggel a Merkúr-Uránusz kvadrát felezőpontjában áll, és 2, VII ház ura. Ezért a tranzakciók korántsem kecsegtetnek a remélt haszonnal, sőt kimondottan veszteségesek is lehetnek, a társulások, szövetségek a reméltnél törékenyebbek, váratlan fordulatok, kritikus helyzetek merülhetnek fel. Igyekezettel, az ésszerűség elvei mentén a forgatókönyvek javíthatók.
A Szaturnusz tőszomszédságában, már nem együttállásban, de még mindig hatókörön belül levő fővilágosítók a 12-es házban erőteljes visszafogottságra, lemondásokra, korlátozásokra utalnak. A Hold a IV, 5 ura, a Nap az 5 társura és a 8 ura, a Szaturnusz pedig a X, 11-es házé, a 12-nek pedig a régi ura. Asztrológiában járatosak levonhatják következtetéseiket; én csak annyit írok, hogy a felszabadultság, életöröm nem biztos, hogy ennek az újholdképletnek a sajátossága. Persze, erőfeszítésekkel, tudatosan ápolt kapcsolatokkal, a racionalitás keretei között maradva elérhetők eredmények, de a váratlan törések, eszement ötletekből fakadó károk is benne vannak a pakliban.
Kissé előreszaladva, a március 7-i Szűz telihold-képlet (Bp 13:40) sokkal problémásabb. A Szaturnusz jegyváltását és a tavaszi napéjegyenlőséget megelőző teliholdképletként kimelt jelentősége van.
Február 20 – március 17 : Vénusz a Kosban
Nem sokkal újhold után a Vénusz a Kosba lép. Míg társulások jelölője a Halak jegyében romantikus, sejtelmes, álmodozó, kétértelmű volt, a rámenős, spontán Kosban lényegre törőbbé, nyersebbé vagy sokkal közvetlenebbé válik. Rokon- vagy ellenszenvét pillanatok alatt hozza a világ tudomására (és tesszük mi is a hatására, vagy éljük át másoktól ugyanezt). A kihívások szeretete, az újdonság utáni vágy azonban felelőtlen kalandozásba is torkollhat. Mivel az asztrológiai hagyományok szerint a Vénusz száműzetésben van a Kos jegyében, a túlzások sok kárt okozhatnak (pl. felelőtlen költekezés, meggondolatlanul, „első felindulásból” kötött üzletek, beruházások, szerelmi kalandok vagy éppenséggel szakítások –esetleg a kettő együtt.) Ilyesmikre főleg a hónap vége felé ajánlott odafigyelni. Bővebben : Vénusz a Kosban, tranzitként
Február 21 – 22-én újabb sajátos kombó érvényesül : a Merkúr kvadrátba kerül az Uránusszal, egyszersmind trigont képez a Marssal
Mint már szó volt róla, a két bolygó erőpróbáló kapcsolata egy sor irritációt, konfliktusokat, baleseteket, elkapkodott, hibás döntéseket jelezhet. Idén is sok feszültség halmozódott fel, ugyanis, a Mars tolatása, és az azt január folyamán valamelyest átfedő Merkúr retrográd időszaka miatt nem kapcsolhattunk teljes sebességre. A kényszerű késedelem, a Vízöntő, a Merkúr és az Uránusz türelmetlen alaptermészetével kombinálódva megnövelheti a vágyat, hogy behozzuk lemaradásunkat. Azonban a kapkodás most is visszaüthet, ugyanis a Merkúr Szaturnusszal való találkozója felé halad,
Másfelől, a Merkúr-Mars trigon hatására a gondolatok, elképzelések a szokásosnál könnyebben valósíthatók meg. Sajnálatos módon az uránuszi hatás inspirálta, köz –és önveszélyes hülyeségek, valósággal köszönőviszonyban sem levő agyszülemények is. Szerencsésebb esetekben jó reflexekkel sikerül korrigálni az uránuszi félresiklást, így a jármű, némi kitérőkkel, üzemzavarokkal ugyan, de a tervezett útvonalon mégiscsak a tervezett célhoz ér.
Bár a márciusig hátralevő szűk egy hétben a Holdnál lassúbb mozgású bolygók nem alakítanak ki főfényszögeket, az időszak nem biztos, hogy eseménytelen lesz. Átláthatatlanabb annál inkább, hiszen a hónap vége felé már érezhető lesz a március 16-án újra bepontosuló Mars-Neptun kvadrát. A jó hír, hogy ezt követően egy időre megszabadulunk ettől a kártékony hatástól, a kevésbé jó, hogy az előző hónapokban meg az előttünk álló hetekben el lehet még követni pár olyan szarvashibát, melynek következményeivel egyéni és kollektív szinten is jó darabig együtt kell élnünk.
Kijut a cukor-ostor effektusból is, hiszen március 1-2-án egyszerre pontosul be a Merkúr-Szaturnusz együttállás és a Vénusz-Jupiter konjunkció. Utóbbiból azonban, már középtávon is lehet, hogy több probléma fakad, mint öröm, hiszen a jupiteri impulzusoktól fűtött Vénusz,száműzetése jegyében hajlamos lehet elpuffogtatni munícióját, túlértékelni a lehetőségeket, alábecsülni a kockázatokat.
Fontosabb bolygóállások
Február 4 : Nap-Uránusz kvadrát
Február 5 : Vénusz-Mars kvadrát
Február 5 : telihold az Oroszlánban Bp 19h28
Február 6 : Merkúr-Neptun szextil
Február 8 : Vénusz-Uránusz szextil
Február 10 : Merkúr- Plútó együttállás (Bak 28°58)
Február 11- március 2 : Merkúr a Vízöntőben
Február 15 : Vénusz –Neptun együttállás (Halak 24°04)
Február 16 : Nap-Szaturnusz együttállás (Vízöntő 27°44)
Február 18 : Merkúr-Jupiter szextil
Február 18 – március 20 : Nap a Halakban
Február 19: Vénusz – Plútó szextil
Február 20 : Újhold a Halakban 1°22 Bp 8h06’
Február 20 – március 17 : Vénuz a Kosban
Február 20: Merkúr-Chiron szextil
Február 21 : Merkúr- Uránusz kvadrát
Február 22 : Merkúr – Mars trigon
Február 24 : Nap-Északi Holdcsomópont szextil
Kapcsolódó
Mars az Ikrekben 2022 augusztus 20 – 2023 március 25
Egy különleges, zöld üstökös: a ZTF
A BLOGOMBAN MEGJELENT FORDÍTÁSOKAT, ÍRÁSOKAT ÉS KÉPEKET A SZERZŐI JOGRÓL SZÓLÓ 1999. ÉVI LXXVI. TÖRVÉNY ÉRTELMÉBEN AZ ENGEDÉLYEM NÉLKÜL MÁSHOL KÖZZÉTENNI TILOS. EZ ALÓL KIVÉTELT KÉPEZ, HA CSAK AZ ÍRÁSOM ELSŐ NÉHÁNY SORÁT TÜNTETIK FEL, MAJD A FOLYTATÁSÉRT A BLOGOMRA KATTINTVA JUT EL AZ OLVASÓ! AMENNYIBEN MÁS FORRÁST NEM JELÖLÖK MEG, AZ ÍRÁSOK, FORDÍTÁSOK A SAJÁT SZELLEMI TERMÉKEIM, KERESKEDELMI FORGALOMBAN TÖRTÉNŐ ÉRTÉKESÍTÉSÜKHÖZ CSAK SZEMÉLYES EGYEZTETÉST KÖVETŐEN JÁRULOK HOZZÁ!