A lovagi szerelem problémás öröksége

Szerelemre lobbanni izgalmas, gazdagító és átalakító erejű lehet, és általában véve annak a kiábrándulásnak dacára is megéri – ami elkerülhetetlenül követi mihelyt szembesülünk a másik emberhez való kapcsolódás nehéz feladatával. De vannak olyan emberek, akik miután szerelmesek lettek, nem jutnak tovább egy beteljesülést hozó, életre szóló párkapcsolatba, és nem csupán kétszer – háromszor lobbannak szerelemre, hogy minden találkozást követően tapasztalatok és mélyebb megértés birtokába jussanak, aztán pedig megtalálják, amit keresnek. Ők ehelyett tartósan egy olyasvalakihez való rögeszmés kötődés gyötrelmes csapdájába esnek, akit soha nem kaphatnak meg, vagy katasztrofális választások sorozata miatt folyamatosan megsérülnek vagy összezavarodnak. A romantikus szerelem nem tartogat számukra dicsőséget a mézeshetek után. Egy olyasféle, pokoli függőség, amely a heroinhoz vagy az alkoholhoz hasonlóan végül megfoszt a reménytől és az önbecsüléstől.  Az ilyen helyzetek „karmikusként” vagy a „lélek fejlődését szolgálóként” való értékelése nem csupán haszontalan, hanem kimondottan destruktív. Meg kell vizsgálnunk miért és hogyan vált a Neptunusz ilyen kártékonnyá a szerelem területén, és mit tehet az egyén azért, hogy megszabadítsa magát a mártíromságtól anélkül, hogy tönkretenné az ezt akaratlanul előidéző romantikus látomást.” Részlet Liz Greene: Az asztrológiai Neptunusz és a megváltás keresése (The Astrological Neptune, and the Quest for Redemption) című könyvének A szerelmi halál (The Liebestod) című fejezetből. Előre szólok: NEM new-ages széplelkűeknek való olvasmány 🙂 Mellesleg Liz Greene-nek egyetlen könyve sem az 🙂

Az ilyen leírások nagyon hasznosak lehetnek, de megvannak a korlátaik. Nem alkalmazhatók automatikusan,receptszerűen”. Bővebben: Mire jók, jók-e valamire egyáltalán az asztrológiai receptek? Mindenkinél más és más módon, a személyi horoszkóp sajátosságaitól függően nyilvánulnak meg.Tekintve, hogy a Föld jelenlegi népességetöbb mint 7 és fél milliárd, ennyi horoszkóp -variáció létezik. Beláthatod, hogy a szóba jöhető változatokat nem áll módomban egyenként kivesézni, komment formájában végképp nem. A TIÉDET sem 🙂 Kérlek tehát, ne tegyél fel olyan kérdést, hogy rád hogyan hat, mert nem fogok rá válaszolni. Az ilyen jellegű hozzászólások törlésre, szerzőik tiltásra kerülnek…

A jelenkorban a megváltás nem tűnik olyan égetően fontos kérdésnek, mint amilyen ezer évvel ezelőtt volt. A nyugati országokban nem sűrűn találkozni olyanokkal – a papi pályán levőket kivéve – akik tudatosan az istenivel való egyesülés keresésének szentelték volna életüket. A nagy misztikusok kora lejárt, hisztérikusok és szkizofrének álruháját öltött flagellánsokkal és anachorétákkal  általában már csak a pszichiátriai intézetek folyosóin lehet találkozni. Amikor olyan, többé- kevésbé épelméjűnek tűnő és a valóság talaján szemlátomást szilárdan álló emberekkel találkozunk, akik Istennel vannak elfoglalva, kissé kényelmetlenül érezzük magunkat és kínosan udvariassakká válunk, mintha csak egy közénk tévedt pingvinnel kellene társalognunk. A hatvanas évektől kezdve az Atlanti óceán mindkét oldalán gombamód szaporodni kezdtek az ezoterikus érdeklődésű szubkultúrák, ami a guruk és a spirituális közösségek számának rohamos növekedésében is tükröződik. Ez a szubkultúra, a késői római birodalom misztériumkultuszaihoz hasonlóan, az asztrológiát is világképe részévé tette, így az asztrológusoknak sok olyan ügyfelük lett, akik útmutatást kérnek tőlük spirituális fejlődésükhöz. Ez a középkori megváltás iránti érdeklődés modern megfelelőjének tekinthető. De a mai ezoterikus szubkultúra kicsi, ami hozzájárult a kollektívtől való elszigetelődéséhez. Gyakran el is zárkózik attól, hogy bárminemű kreatív párbeszédbe bocsátkozzék a materialistább világszemléletűekkel, a tudományos világkép merevségére a saját merevségével reagálva, ily módon egy olyan, neptuni gyerek módjára polarizálva a világot, akinek rettegett és gyűlölt szaturnuszi apja van.




A kollektív célok sokkal prózaibbak manapság. Ez talán nem is olyan rossz dolog, hiszen aspirációink egyre nagyobb fokú realizmusának köszönhetően e korszak életminősége nagyságrendekkel jobb, mint abban az időszakban, amikor a Második eljövetel témája volt napirenden. Jóllehet hajlamosak vagyunk idealizálni a múltat (ez, az Aranykor görög mítoszához hasonló neptuni tendencia), az ártatlanságnak azokban a napjaiban harminc év alatt volt a várható átlagélettartam, a folyamatos háborúk, járványok, a társadalomban uralkodó általános káosz és erőszak pedig ezt a harminc évet is meglehetősen kellemetlenné tették. A mi viszonylag szilárd alapon álló jogrendünk, szólás-és sajtószabadságunk, amit oly magától értetődőnek tartunk (gyakran egészen az abszurditásig menően), egész egyszerűen nem létezett; az pedig, hogy valaki önerőből feljebb juthasson a társadalmi ranglétrán, elképzelhetetlen volt. Egy nő szerencsés volt, ha egyáltalán túlélte a szülést. Fia vagy lánya szerencsés volt, ha egyáltalán túlélte a gyerekkort. Minden olyan egyént, aki hangot adott a mérvadó egyházi tekintélyekétől jelentősen különböző véleményének, máglyán égettek meg, eretnekség vagy boszorkányság miatt. A megváltás talán azért kevésbé sürgős napjainkban, mert a nyugati országokban a földi élet, a tipikusan neptuni panaszok ellenére is sokkal kevésbé hasonlít a pokolra, mint egykor.

(Angolul értőknek: 25 ok, amiért örülhetsz, hogy nem a középkorban élsz)

De ha a megváltás utáni sóvárgás nem is jut már kifejeződésre a hagyományos vallásos kontextusban, semmit sem veszített hatalmas erejéből. Manapság inkább egy szerelembe esésként ismert jelenség révén élhető át. Jóllehet életében legalább kétszer mindenki átéli az emberi létnek ezt a kellemesen gyötrelmes állapotát, a legboldogtalanabb kliensek – akikkel valaha dolgoztam – többségének orvosolhatatlan szenvedése a romantikus szerelem révén fejeződik ki. Ők azok, akiket tetőtől -talpig elborít a nehéz Neptunusz – állások köde.

A romantikus szerelem a nyugati pszichét uraló egyetlen, legnagyobb energiarendszer. Kultúránkban kiszorította a vallást arról a területről, ahol a férfiak és a nők értelmet, transzcendenciát, egységet és extázist keresnek…A romantikus szerelem ugyanis nem egyszerűen azt jelenti, hogy valakit szeretünk, hanem hogy ‘szerelmesek vagyunk’. Ez igen sajátos pszichológiai jelenség. Amikor ‘szerelmesek vagyunk’ azt hisszük, hogy megtaláltuk az élet végső értelmét-és ez a másik emberben tárult fel…Az élet úgy tűnik, egycsapásra kiteljesedik, olyan emberfeletti intenzitást kap, ami magasan a lét hétköznapi szintjei fölé röpít.” ( Robert A. Johnson: The Psychology of Romantic Love, 1983 )



Naaagy kérés kleptomániás félig- sem- barátaimhoz 😈 Sajnálatos módon az oldalamon levő másolásvédő dacára is még mindig nagyon sokan „inspirálódnak” ( = gátlástalanul lopják a tartalmakat) innen. Igen, ezt a tevékenységet akkor is LOPÁSNAK nevezik, ha már nem tudják olyan könnyen szó szerint lemásolni, “csak” összefoglalózzák, esetleg más igényes blogokról, YouTube-csatornákról összemazsolázott tartalmakkal kombinálva) . Amennyiben Te magad is azon „kollégák” cseppet sem tisztelt csoportjába tartozol, aki tárgyi tudása mélyítése helyett kizárólag oldala marketingezésével, és azon platformok tallózásával foglalkozik, ahol igényes tudásanyagokból lopkodhat ( többek között pl  az én oldalamat is e céllal követed, ahogy teszitek sajnos elég sokan), kérlek, a változatosság kedvéért most tegyél kivételt. Nagyon sok munkám van  az ilyen típusú fordításokban (a minőségi  szakirodalom beszerzésébe fektetett jelentős összegekről már nem is beszélve), akárcsak az oldalamon elérhető összefoglalókban, meg a többi posztban is. Ezért, ha merítesz  belőlük, kérlek jelöld meg a forrást, ÉS tüntesd fel a cikkemre mutató linket is !!!! Ez az egyik olyan fontos gesztus, amely megkülönböztet a  tartalomtolvajoktól. Nagyon jó lenne, ha ez szokásoddá válna, és nem csak az én írásaimat illetően, hanem akkor is, amikor a többi hiteles tudással rendelkező, posztjaikba, videóikba komoly munkát fektető asztrológus- társam oldalain „tallózgatsz” ( = nézel lenyúlnivaló tartalom után).

Szerelemre lobbanni izgalmas, gazdagító és átalakító erejű lehet, és általában véve annak a kiábrándulásnak dacára is megéri – ami elkerülhetetlenül követi mihelyt szembesülünk a másik emberhez való kapcsolódás nehéz feladatával. De vannak olyan emberek, akik miután szerelmesek lettek, nem jutnak tovább egy beteljesülést hozó, életre szóló párkapcsolatba, és nem csupán kétszer – háromszor lobbannak szerelemre, hogy minden találkozást követően tapasztalatok és mélyebb megértés birtokába jussanak, aztán pedig megtalálják, amit keresnek. Ők ehelyett tartósan egy olyasvalakihez való rögeszmés kötődés gyötrelmes csapdájába esnek, akit soha nem kaphatnak meg, vagy katasztrofális választások sorozata miatt folyamatosan megsérülnek vagy összezavarodnak. Vagy pedig tartós kapcsolataikban kínlódnak rövid, kényszeres, bűvöletek miatt, amelyek végzetszerűen törnek rájuk és amelyeket mindannyiszor boldogtalanság követ. Vagy pedig olyanokba szerelmesek, akik folyamatosan bántalmazzák, vagy újra meg újra elárulják őket, vagy akik a gyerek gátlástalanságával nem kevesebbet kívánnak szeretteiktől, mint egész testüket és lelküket. Az ilyen összefonódások áldozatai nem tudják kiszabadítani magukat, mert a Neptunusz bűvös hálója az áldozat – megváltó örökös pozíciójába béklyózta őket. Gyakran ez a helyzet azokkal a nagy képzelőerővel és érzékenységgel megáldott egyénekkel, akik boldogabb életet is tudnának élni és kétségbeesetten sóvárognak is ez után. A romantikus szerelem nem tartogat számukra dicsőséget a mézeshetek után. Egy olyasféle, pokoli függőség, amely a heroinhoz vagy az alkoholhoz hasonlóan végül megfoszt a reménytől és az önbecsüléstől.

Az ilyen helyzetek „karmikusként” vagy a „lélek fejlődését szolgálóként” való értékelése nem csupán haszontalan, hanem kimondottan destruktív. Abban sincs semmi dicsőséges, ha valaki úgymond a „gyerekek érdekében” fogadja el az effajta kínszenvedést, hiszen általában a gyerekek azok, akik a szenvedésnek e mintázatát megöröklik és azt tanulják meg rajta keresztül, hogy a párkapcsolatok a pokol egy fajta bugyrai. Meg kell vizsgálnunk miért és hogyan vált a Neptunusz ilyen kártékonnyá a szerelem területén, és mit tehet az egyén azért, hogy megszabadítsa magát a mártíromságtól anélkül, hogy tönkretenné az ezt akaratlanul előidéző romantikus látomást.

A lovagi szerelem ethosza

 

A fentebb leírt szélsőséges helyzeteket a születési képletben többek között olyan pozícióik jelezhetik, mint egy Vénusz – Neptunusz szembenállás vagy kvadrát, támadott Neptunusz a VII vagy 8 házban, Nap vagy Hold erőpróbáló fényszögben a Neptunnal (egyszersmind kapcsolatban a VII vagy 8 házzal, akár ezek uraként akár bennük). Szexuális függőségre vagy mazochizmusra utaló elem lehet egy Mars – Neptunusz kapcsolat is. Természetesen ezek az aspektusok önmagukban nem idéznek elő krónikus szerelmi gyötrelmeket. Egy ilyen mintázat létrejöttéhez sokféle szálnak kell összefonódnia, beleértve egy bizonyos típusú gyerekkor elemeit is. Hasznos felidézni a pszichiátriában használt „túldetermináltság” fogalmát is. Ez a kifejezés olyan betegségre vagy beteges állapotra utal, amely több okra vezethető vissza. Ezek mindegyike önmagában is elegendő kiváltó ok lenne, de összeadódva valamilyen fajta ellenállhatatlan végzet benyomását keltik. Egy egyénnek akkor is része lehet fájdalmas, neptuni szerelmi élményben, amikor egy másik bolygó (rendszerint a Vénusz vagy a Mars) progressziós főfényszöget képez a születési képlet Neptunjával, vagy pedig a tranzitáló Neptun képez főfényszöget egy belső bolygóval ( általában a Vénusszal, Marssal vagy a Holddal). Amikor ez a fényszög felbomlik, elmúlik a szenvedés is, és az élmény nem ismétlődik meg. A dinamika azonban – akár egyszeri, akár ismétlődő forgatókönyvről van szó – ugyanaz. Utóbbi esetben azonban, a Paradicsom kapuihoz való ragaszkodás veleszületett hajlama miatt – a szülött nem tudja megtörni a mintát.

Robert Johnson A romantikus szerelem pszichológiája ( The Psychology of Romantic Love) című művében a lovagi szerelem XII – XIII századbeli kultuszára vezeti vissza azt a jelenséget, hogy mi nyugatiak túlságosan is sokat foglalkozunk a szerelembe esés témájával. Ő egy olyan, erőteljes feminin archetípusos kép kollektív tudatba robbanásaként írja le lovagi szerelmet, amelyet a túlságosan bemerevedett és patriarchális kultúra korábban teljesen megtagadott. Az érzelmekkel, a képzelettel, az anya-gyerek szimbiózis óceáni világával való kapcsolata tekintetében az asztrológiai Neptunusz nőnemű, és így az emberiség egyik egyetemes érzelmi igényének szimbóluma. Mivel a lovagi szerelem témái a Neptunusz témáinak a visszhangjai, mielőtt megvizsgálnánk, hogyan fejeződik ki a Neptunusz egyéni szinten a romantikus találkozásokban, hasznos lehet mélyebben tanulmányoznunk a társadalomtörténet e furcsa fejezetét. A lovagi szerelem nem tűnt el azt követően, hogy két kreatívan dinamikus évszázadon át virágzott. A tudattalanban még mindig él és virul. A mennyei otthon gnosztikus víziójához hasonlóan, amely fellobbantja a szellem szikráját az anyag sötétségében, a lovagi szerelem álma is alapeleme a Neptunusz világának.

Nem tudjuk pontosan, mikor vált a lovagi szerelem kapcsolatmodellé. Mi már abban a formában örököltük meg, ahogy a trubadúrok  énekeiben vagy a Chrêtien de Troyeshez hasonló költők, dalaiban kifejeződött. A lovagi szerelem központi motívuma a lovag volt, aki odaadóan imádta ideálját, az elérhetetlen hölgyet. Ő volt a múzsája, mindama szépség, jóság és kecsesség megtestesítője, amely nemesedésre, spiritualitásra, szellemisége szárnyalására inspirálta. A lovagi szerelem – a költészetben, de akár a mindennapok megélési szintjein is – plátói kapcsolatot követelt a szerelmesek között. Az önmegtartóztatás korlátjának áttörése érvénytelenítette a köteléket; így a lovag és hölgye sosem kerülhetett egymással szexuális kapcsolatba. A hölgy férje általában nemesember volt, gyakran sokkal idősebb nála (rendszerint elrendezett házasságban éltek), akihez életre szóló kötelék fűzte. Valószínűleg gyerekeket is szült. Szexuális és anyai tapasztalatai azonban nem csökkentették tisztaságát lovagja szemében. De amaz szexualitását csak a „közönséges” nőkkel vagy „hétköznapi” feleségével élhette meg, akik kielégítették fizikai vágyait és utódnemzési kötelességeinek is eleget tett.

Lovagi szerelem nem létezhetett házasságon belül, akkor ugyanis a nő közönséges halandóvá vált volna, és nem maradhatott volna a férfi örök sóvárgásainak jelképe. Házassága, vagy a férfiénál általában magasabb társadalmi rangja miatt elérhetetlen is maradt. A férfi is elérhetetlen maradt a nő számára, hiszen folyamatosan távol kellett lennie, hogy veszélyes lovagi hőstetteket hajtson végre. Saját házassági esküjének szigora is elérhetetlenné tette. És e fantasztikus unió hátterében ott sötétlett a méltóságteljes férj tisztelt, de mégis fenyegető alakja, akinek jelenléte egyszerre gátolta meg a vágy beteljesülését és serkentette azt. Semmi sem olyan csábító, mint ami tilos: ez az ösztönzés kölcsönöz olyan hatalmas és tartós erőt az Ödipusz – komplexusnak . A lovagkor szerelmeseinek azért volt rá szükségük, hogy ébren tartsa szenvedélyük lángját és intenzíven gyötörje őket az egymás utáni, soha be nem teljesülő vágyakozás. Így, szenvedésükön keresztül a szerelem magasabb szintjét élhették át, amely egyesítette őket az isteni világ extázisában. És ha a lovagba szorult némi tehetség, egészen tűrhető verseket írt.


Az Asztropressz küldetése az aktuális és várható bolygóhatásokkal, a személyi horoszkópban rejlő lehetőségekkel és korlátokkal kapcsolatos reális tájékoztatás. Akkor is, ha ez nincs összhangban a new ages „szellemiség” által diktált minden szép-minden jó narratívákkal. Erre az esetre is vonatkoznak a kommentelési etikettben írtak: aki nem ért egyet az itt megfogalmazott szempontokkal, nyugodtan abbahagyhatja oldalam követését és keressen magának lightosabb olvasnivalót. Nincs harag 🙂 Mindkettőnknek időt, energiát spórol meg 🙂 Nekem legalábbis rengeteget, hiszen nem kell az irreleváns kommentek moderálására, nagyon sok esetben ezzel egyidejűleg szerzőik spammelés miatti jelentésére és letiltására is pazarolnom értékes időmet. Így ezt további hasznos tartalmak írására fordíthatom. Bevallom, annak ellenére, hogy naponta többször is kénytelen vagyok sort keríteni rá, utálom használni a “Törlés”, “Tiltás” funkciókat. Mindkettőnknek szebb lesz a napja, ha egyáltalán nem kerülök, vagy a jelenleginél sokkal ritkábban kerülök ilyen kínos döntéshelyzetekbe. Bízom benne azonban, hogy az ezogagyi helyett a valósággal nagyobb összhangban levő tartalmakra fogékony, azokat kimondottan igénylő többség -vagyis a tényleges célközönségem – a jövőben is velem marad.

Egy szexuálisan felszabadultabb kor szemszögéből vizsgálva a lovagi szerelem legrosszabb esetben mélyen betegesnek és perverznek, legjobb esetben pedig értelmetlennek vagy egyszerűen ostobaságnak tűnhet. Napjainkban, jóllehet hasonló mintát ismerhetünk fel a szerzetes és a Szűz, vagy az apáca és Krisztus kapcsolatában, meglehetősen ritka az olyan ember aki, valamely sajátos romantikus vagy vallásos filozófia hatására- szándékosan ilyesféle kapcsolatot keres. Pedig a háttérben munkáló dinamika továbbra is velünk van, és fontos részét képezi Freud ego-ideál definíciójának  is. Jóllehet a modern szerelmi kapcsolatok általában szexuálisak és romantikusak is, ez korántsem jelenti, hogy mindig valóságosak lennének. Az elérhetetlenség eleme, a lovagi szerelem nélkülözhetetlen tartozéka gyakran oly kényszeres vonzerőt gyakorol a Neptunuszra, mint a gyertya lángja az éjjeli lepkére. A szenvedőben és születési képletében gyakran szembeötlő az, ami az áldozat kivételével mindenki más számára világosabb a Napnál: egy, a hétköznapokban is működőképes kapcsolat mindenfajta lehetőségének szándékos – jóllehet tudattalan elszabotálása. Valószínűleg akkor is ez a helyzet, amikor az illető torkaszakadtából azt zokogja, hogy élete legnagyobb vágya egy elkötelezett párkapcsolat.

A hangsúlyos (és diszharmonikus) Neptunusszal rendelkező szülöttben van valami, ami örökbérletet vált a frusztrációkra és az áldozatra, így az illető férfi vagy nő olyan szerelmet választ, aki végső soron elérhetetlen. Az akadály lehet valamelyik fél meglévő kapcsolata, a földrajzi távolság, valamilyen, az egyesülést tiltó vallási vagy etikai előírás vagy valamilyen makacs érzelmi vagy testi probléma, amely folyamatosan megakadályozza a kapcsolat beteljesülését. Meglehet, a tünékeny szerető fizikailag is jelen van, sőt akár az illető törvényes házastársa is lehet; de az elérhetetlenség sokféle álarcot ölthet. Szexuális közöny, betegség, tartós rokkantság, krónikus hűtlenség, alkoholizmus, drogfüggőség, folyamatos utazásokkal járó szakma – hogy csak néhányat említsünk az eltökélt szenvedő számára elérhető lehetőségekből. Az elérhetetlenség, akárcsak a szépség, az illető szubjektív álláspontjából is fakadhat: ha azt akarom, hogy jobban szeress, mint amennyire emberileg képes vagy, akkor is elérhetetlen vagy számomra, ha szeretsz.




Ha az olvasónak sikerült megemésztenie a korábban (a könyv korábbi fejezeteiben – ford megj) bemutatott pszichoanalitikus elmélet egy részét, egész biztos beazonosítja itt a mazochizmus már ismerős mintáit, amelyeket valamely bűn levezeklésének mélységes vágya motivál. A lovagi szerelem ödipális és mélységesen incesztuózus mintázata szintén szembeszökő. Bűntudatot generál, amely egyszersmind a büntetést is szükségessé teszi. De ha ez kegyetlenül romantikátlannak tűnne, magunkévá tehetünk egy szintén érvényes és a Neptunuszra szintén alkalmazható teleologikus nézőpontot is. Mi több, a kettő nem is zárja ki egymást. Az elérhetetlen utáni sóvárgás olyan intelligens pszichés mechanizmusként is értelmezhető, amely bármennyire perverznek tűnjön is, amellett hogy mérhetetlen frusztrációt és boldogtalanságot generál, megnyitja a kreatív fantázia tartományainak kapuit is. Ez mélyebb jelentést és „célt” kölcsönöz a létnek, noha az előbbi az az érzelmi és pszichés ár, amit fizetnünk kell érte. De a Neptunusz kreatívabb arcának felfedezéséhez – ahol a lehetetlen szerelem a belső világ gazdagságához vezető út kapujává válik – az illetőnek először becsületesen szembe kell néznie azzal a ténnyel, hogy befektetése a szeretett személy elérhetetlenségének szól; és a szenvedésnek jelentős része a kora-gyerekkor „családi románcában” gyökeredzik.

A 12 – 13 századi Provence trubadúrjai canzone-nak nevezett dalaikban tették halhatatlanná a lovagi szerelem ethoszát. E canzonek egy részét nők írták. Nem csupán férfiak vágyakoztak a lovagi szerelemre, ahogy a neptuni sóvárgások sem csak rájuk korlátozódnak. A nemes hölgy – legalábbis papíron – ugyanannyira szenvedett, mint lovagja. Azoknak, akik ízelítőt akarnak e fura neptuni álomból, amely évszázadok óta háborgat bennünket, nem csupán e költemények fordításait érdemes beszerezniük, hanem a korai európai zenét játszó csoportok gyönyörű felvételeit is. Két kiváló példa a Cansos de Trobairitz, a Hesperion for Reflexe zenekar előadásában és az I Madrigalisti di Genova által előadott, I Trovatori az Ars Nova gondozásában. (Ford megj : kerestem a You Tube-on ezeket a zenéket, de nem találtam az említett előadóktól. A könyv 1996 – ban jelent meg, és azóta sok minden változott. A Cansos de Trobairitz – ból találtam más előadóktól, az I Madrigalisti di Genova-tól fizetős letöltések érhetők el itt)

Sokkal több trubadúr – költemény maradt fenn, mint amennyi zene: több mint 2500 énekhez mindössze 250 dallamot örököltünk. De a költeményeket énekelni kellett. Akár külön – külön komponálták a zenét és jegyezték le a verset, akár ott helyben improvizáltak, a bizarr szépségű előadás egybeszőtte őket. A történészek gyakran töprengetek azon, hogy a trubadúr – költemények, amelyek közül sokan tartalmaznak specifikus szimbolikus „kulcsokat” vajon bizonyos eretnek vallásos tanítások- pl. a katarizmus – közvetítésére szolgáltak-e. Ez a gnosztikus keresztény szekta igen elterjedt volt a középkori Franciaországban -és egyszersmind be is volt tiltva. Ugyanaz az ókori dualizmus tükröződött benne, amellyel már találkoztunk a római birodalom megváltó – kultuszaiban (bővebben a könyv előző fejezetei – ford megj) . A költeményekben megénekelt „helyes magatartásra” vonatkozó – különösen a szívügyeket érintő bonyolult szabályok ritualisztikus jellege a katolikus egyház rítusaira rímel, ha nem egyenesen annak paródiája.

A 12-13-ban Európa annak a valaminek a feltámadását élte át, amelyet Franz Cumont „ázsiai” gondolatnak és érzelemnek nevezett volna. Valószínűleg a keresztes lovagok közvetítésével érkezett nyugatra, akik, sok évszázad óta először kerültek kapcsolatba a görög, bizánci és hellenisztikus arab irodalmi, művészi és spirituális tradíciókkal, és ily módon újra felfedezték elveszett vallási örökségüket. A katar eretnekségtől a misztikus kereszténységig, amelynek legmagasabb rendű kifejeződési formája a Mária-kultusz (a Szűz kultusza), a neptuni dualizmus, erőteljes megváltó látomásaival és egyértelműen nőnemű istenségével, Nyugat – Európába áramlott. Ez a történelmi fejlemény alátámasztja Johnsonnak azt a megfigyelését, hogy a lovagi szerelem egy , a kollektív pszichében végbement, fontos váltást tükröz, amelyet az asztrológus neptuni árvízként határozhat meg.

„Egyértelmű, hogy a 12 – 13 században tanúi lehetünk az erőteljes, egykor elnyomott vágyak betörésének kultúránkba. Ezek most a vallás, a művészet és az irodalom elérhető formáin keresztül kerestek maguknak megnyilvánulási módot. A tudattalanból kiemelkedett az Anya megengedő alakja, hogy elárassza tudatunk központi részeit.”




A trubadúrok canzone-i egyetlen dilemma körül forognak, ahol is a szerelem öröme a viszonzatlan vagy csak részben viszonzott szenvedély keserveivel és gyötrelmeivel keverednek. E szerelem fantasztikus és végső soron személytelen természete világosan kitűnik abból, hogyan dicsőítették konvencionális, majdnem üres frázisokkal az elérhetetlen kedvest. Mintha csak valamennyi költő ugyanazt a hölgyet írta volna le, aki soha nem jelenik meg valóságos nőként. Ez a sajátosság a nők által írt versekben is szembetűnő. A lovag karaktere furcsamód konvencionálisan sekélyes, mintha csak egy típus lenne (archetípus), nem pedig egy tényleges személy. A költő sóvárgásainak és szenvedéseinek igen terjedelmes részt szentelnek, a kín oka azonban úgy tűnik, kevésbé fontos, mint a hatása. Talán éppen ez a lényeg. A költőt valójában nem a kedves foglalkoztatja, hanem azok az emóciók, amelyeket a kedves kivált szerelméből. Hatását tekintve a kedves egy fajta tükör. A szerelmes nem egy személyt lát, hanem csupán egy halványan körvonalazódó, illékony esszenciát, valamit, amit önmagából vetített ki. Brutálisabban fogalmazva: a lovagi szerelem nárcisztikus szerelem, ahogy az egyik költő el is mondja nekünk:

Attól a naptól kezdve, hogy megengedte, hogy a szemébe nézzek, abba a tükörbe, mely oly mérhetetlen gyönyörűséggel tölt el, nem vagyok ura magamnak.Tükör, hiszen magamat láttam meg benned, mély sóhajom megöl, elvesztem, mint a szépséges Narcisszusz, aki a kútba feledkezve lelte halálát.”

E romantikus bűvölet hipnotikus állapotában az egyén az életadó anyával való egyesülés legelső szakaszára jellemző szárnyalást és mindenhatóságot éli át. Ezt nevezte Freud ego -ideálnak. Másképpen fogalmazza a szeretett személy szemében annak a belső „lelki képnek” a tükröződését látjuk, amelyet Jung animának vagy animusznak nevezett -és amely a tudattalan psziché alkotóerejének és misztériumainak jelképe. Platon ezt mindenkinél elegánsabban fogalmazta meg kétezer évvel ezelőtt.

(…)





Bhagawan Shri Rajneesh, a „vagina guruja”, akinek hatalma csúcsán 93 Rolls Royce állt rendelkezésére, klasszikus példa a neptuni álgurura. Képletét a könyvben részletesen tárgyalja Liz Greene

Fontos kapcsolat van szerelem állapota révén átélt gyógyulás és a tanárokkal, spirituális vagy vallásos vezetőkkel, tanácsadókkal, terapeutákkal és hasonló karakterekkel való egyesülés révén átélt gyógyulás között. Ezek szintén alkalmas alanyok ahhoz, hogy beléjük szeressenek, jóllehet az erotikus elem nem mindig tudatosul. Minden ilyen esetben az érzelmi egység – főleg ha nincs szexuális együttlét – lerombolhatja egy túlságosan védelmezett, vagy egy „hamis” mélymaggá (Self, Selbst) torzult – és így a belső életet megnyomorító ego korlátait. Ekkor a neptuni vizek, a vízözönhöz hasonlóan, amely elmosta a bűnösöket és lehetőséget adott az emberiségnek az újrakezdésre, a feloldás, megtisztítás, megújítás szerepét töltik be.

Problémák akkor merülnek fel, amikor valaki megpróbál örökre ezekben a vizekben maradni. Ez akkor fordulhat elő, ha az illető kizárólag a szeretett lény tükrözéséből meríti önbecsülését. Az is gondot okozhat, amikor ez az élmény a szexualitáson keresztül fejeződik ki. Jóllehet ez a hétköznapok szintjén szilárdabbá és kielégítőbbé teszi a kapcsolatot, egyszersmind megszakítja az elsődleges köteléket. Ezért kelt akkora ellenszenvet az a pap, guru vagy terapeuta, aki fizikailag elcsábítja tanítványát vagy páciensét (vagy hagyja magát elcsábítani). Amikor más életterületeken találkozunk ezzel a jelenséggel, nem foglalkozunk vele túl sokat. De ha ilyen „szakrális” területeken fordul elő, ugyanolyan visszatetszést vált ki, mint a gyermekmolesztálás. Hiszen egy mélyebb szinten az is. Ebben az aktusban a vérfertőzés tabujának megtörését és a törékeny, tünékeny, de potenciálisan gyógyító hatású tapasztalat idő előtti tönkretételét ismerhetjük fel. Sajnálatos módon az ilyen történések megkerülhetetlen részei a Neptunusz világának, és ugyanolyan mértékben tartoznak a guruhoz vagy a tanácsadóhoz és a tanítványhoz vagy a klienshez – vagyis mindkét, valószínűleg a Neptunusz vizeivel küzdő félhez.




A lovagi szerelmi szerves részét képező tükrözés semmiben sem különbözik egy tehetséges színész tükrözésre való képességétől. Proteuszi tulajdonság, amely az ego határainak elmosásának függvénye. Ez teszi lehetővé a fúzió mélyreható élményét- jóllehet ez az egyesülés a népszerű közfelfogással ellentétben valójában nem a másik személlyel történik. Erős, szilárd határokkal rendelkező, markáns személyiség nem képes tükrözni. Minél élesebben rajzolódnak ki saját személyisége határai, annál kevésbé képes arra, hogy végeérhetetlenül visszatükrözze valaki lelkének a ködös mélységeit. Ezért van ez, hogy a neptuni elixirtől örök függőségben levő színpadi bálványok és tévésztárok olyan intenzív imádatot váltanak ki közönségükből, egyéni szinten azonban tehetetlenül vergődnek a depresszió és a magány ködében. Gyakran alkoholistákká és drogfüggőkké züllenek, hiszen egész életüket mások tükrözésével töltötték, de sohasem jöttek rá, kik is valójában. Sokan, amikor szerelmesek lesznek tudattalanul is űzni kezdik az időtlen-idők óta népszerű neptuni rítust, amelynek révén szerelmük idealizált lélek-képének tükrévé alakítják át magukat . Ez a legszubtilisabb módokon is végbemehet és az illető általában nincs is tudatában.

Liz Taylor arcai. Talán nem meglepő, hogy a világhírű színésznő Liz Greene könyvében részletesen tárgyalt születési képletében hangsúlyos a Neptun.

De ez a folyamat elkerülhetetlenül szükségessé teszi, hogy az illető oly módon alakítsa át egyéniségét és válaszait, hogy azok szerelme kimondatlan, megváltásról szőtt álmait és ezzel szemben táplált igényeit tükrözzék. A víz mindig annak a tárgynak az alakját veszi fel, amelyekkel érintkezésbe kerül. Két ilyenfajta tudattalan párbeszédbe merült ember – ami valójában a forrással való egyesülésre tett kölcsönös erőfeszítés – hajlamos olyan légkört gerjeszteni, amely extatikusnak és mágikusnak tűnik a résztvevők számára, de gyakran váltja ki az izoláció és az irritáció érzését másokból, hiszen annyira kizárólagos és transszerű. A világban nem mindenki „szereti a szerelmest”, hiszen annak látványa, amint valaki besurran az Édenkert tiltott kapuján, jelentős irigységet válthat ki a kívül maradtakból. A franciák udvariasan folie á deux – nek nevezik ezt az állapotot, hiszen valóban egy fajta őrültség – amennyiben az őrültséget egy olyan állapotként határozzuk meg, amikor is a tudatos egot elárasztják az archetípusos tartományok. Egy anya, aki teljesen elmerült újszülött gyereke szoptatásának élményében, ugyanilyen kizárólagos, transszerű légkört teremt, és e pillanatokban sok olyan apát, akik erős „köldökzsinóron” keresztül még mindig kötődnek tudattalan fúziós igényeikhez, a féltékenység, düh, magány intenzív érzései töltenek el váratlanul. Ezeket túlságosan szégyellik bevallani, de a későbbiekben tönkretehetik gyerekükkel való kapcsolatukat.

De a mézesheteket követően – amikor is a varázstükörbe nézve úgy érezzük, hogy a szeretett személy megtestesíti mindazt az ideált, amiről valaha álmodtunk és ami után sóvárogtunk, és kétségtelenül ő az a lélektárs, akit inkarnációk sokasága óta ismerünk, elvesztettünk, de végre újra megtaláltunk – újra sóvárogni kezdünk a szárazföld után és elkezdünk önmagunkként viselkedni. Ekkor tör ki az „első veszekedés”, a Paradicsomkert kellős közepén felüti a fejét a kígyó, és egy valóságos kapcsolatba száműzetünk, amelyből aztán lehető legjobbat vagy legrosszabbat kell kihoznunk. Az erőteljes Neptunusszal rendelkezők azonban makacsul folytatják a tükrözést, hiszen nem bírják elviselni, hogy holmi prózaibb, emberi szerelem kedvéért elhagyják az Édent. És mivel senki sem tisztán neptuni, természetes, hogy a személyiség többi, erősebb és határozottabb aspektusának kifejeződését, különösen a Napét, Marsét és a Szaturnuszét, többé- kevésbé állandóan blokkolni kell ilyenkor. Valaki például még tíz év múlva is folyamatosan azt hajtogatja, „Igen drágám, bármit akarok, ami téged boldoggá tesz” és valójában azt gondolja: „A rohadt életbe, és én ?” De ezt az „én”-t sosem mondja ki, mert a tükrök némák. Hónapok, évek múlva e folyamat elkerülhetetlen velejárójaként kialakul egy fajta mély, korrozív hatású neheztelés, amely cserében számos burkolt és időnként nagyon csúnya kifejeződési formát ölt, amelyet a mítoszokban az ősi tenger -anya kasztráló és szétmarcangoló aspektusai jelképeznek. Ily formán aztán az illetőnek végre ott kell hagynia az Édenkertet. De mindig úgy tűnik számára, mintha a másik személy érzéketlen természete tette volna tönkre az ideális szerelmet.

 

Fordította : Kiss Katalin





Liz Greene: The Astrological Neptune and the Quest for Redemption

Az asztrológiát tanulók számára egyik alapműnek számító kiadvány Magyarországon sajnos jószerivel ismeretlen. Korrekt feltételekkel foglalkoztató, fizetőképes kiadónak nagy örömmel lefordítanám.

Liz Greene : A Neptunusz az asztrológiában és a megváltás keresése című, terjedelmes művének megjelenése (1996) nagy eseménynek számított a világ asztrológusai körében. A szerző munkássága, aki egyszersmind jungiánus analitikus is, asztrológusok egész nemzedékeire hatással van. Hogy sokrétű megnyilvánulási módjait érzékeltesse, Greene ebben a könyvében a tőle szokásos részletességgel járja körül a Neptunusz témáit az irodalomban, a vallásban, politikában, divatban, művészetben. Eközben enciklopédikus műveltségéről is tanúságot tesz. Mélyére hatol az olyan, részben vagy teljes egészében a neptuni analógialáncba tartozó kérdéseknek is, mint a csalódás, az illúziók, függőségek, lemondás, áldozat, karmikus -és előszeretettel annak címkézett vonzatok, kreativitás, szerelem, kapcsolatok, stb.

Asztrológiát tanulók és gyakorló asztrológusok valamint a szimbológia iránt érdeklődők egyaránt érdekesnek találhatják a könyv nagy témáit: Neptunusz a mitológiában (Fons et Origo), A Neptunusz pszichológiája (Hysteria Coniunctionis),A Neptunusz és a kollektív (Anima Mundi)A Neptunusz szakácskönyve (Ferculum Piscarium). Az asztrológiát tanulóknak valószínűleg tetszeni fognak a példahoroszkópok, a Neptunusz házak, fényszögek szerinti -, valamint a szinasztriában, kompozit- képletekben játszott szerepének bemutatása. Akik nem jártasak az asztrológiában, de érdeklődnek az egyetemes szimbólumok iránt, szintén hasznosnak találhatják, hiszen képet kaphatnak arról, hogyan hatja át a Neptunusz kreatív energiája életünket, illetve milyen destruktív megnyilvánulásaival kell nap mint nap szembesülni.

A Scribden e- könyv változatban is elérhető . Az elektronikus könyvtár tagdíja 10 dollár/hó)



Kapcsolódó

A Neptunusz szövevényes ösvényein

Liz Greene : Az örök háromszög

Merkúr – Neptunusz kapcsolatok ( részlet az Asztrológiai Neptunusz és a megváltás keresése c könyvből)

Megszállott szerelem: Medeától don Joséig

“Karmikus kapcsolatok” – az önbecsapás eszköztárából

A reinkarnációs asztrológia kritikus felülvizsgálata – Glenn Perry

A középkori lovagi szerelem (Rubicon)

 

A BLOGOMBAN MEGJELENT FORDÍTÁSOKAT, ÍRÁSOKAT ÉS KÉPEKET A SZERZŐI JOGRÓL SZÓLÓ 1999. ÉVI LXXVI. TÖRVÉNY ÉRTELMÉBEN AZ ENGEDÉLYEM NÉLKÜL MÁSHOL KÖZZÉTENNI TILOS. EZ ALÓL KIVÉTELT KÉPEZ, HA CSAK AZ ÍRÁSOM ELSŐ NÉHÁNY SORÁT TÜNTETIK FEL, MAJD A FOLYTATÁSÉRT A BLOGOMRA KATTINTVA JUT EL AZ OLVASÓ! AMENNYIBEN MÁS FORRÁST NEM JELÖLÖK MEG, AZ ÍRÁSOK, FORDÍTÁSOK A SAJÁT SZELLEMI TERMÉKEIM, KERESKEDELMI FORGALOMBAN TÖRTÉNŐ ÉRTÉKESÍTÉSÜKHÖZ CSAK SZEMÉLYES EGYEZTETÉST KÖVETŐEN JÁRULOK HOZZÁ!