Menu
A Nagy Mutáció és egy új korszak kezdete: Jupiter és Szaturnusz | Raymond Merriman
2020-11-22 fordítás

Raymond Merriman egyike a legismertebb kortárs amerikai asztrológusoknak. Elsősorban gazdasági témákkal foglalkozik: a pénzpiacok változását tanulmányozza az asztrológia tükrében. A 2020 december 21-i, Vízöntő 0°29’án létrejövő Jupiter-Szaturnusz Nagy Konjunkciónak szentelt írása 2019 december 29-én látott napvilágot, még mielőtt a koronavírus- járvány átrendezte volna a terepet.  Az eredeti cikk az ISAR honlapján érhető el. Bár nem mindig értek vele egyet, és a politikai, világnézeti palettának is eltérő árnyalatait képviseljük, sok szempontból hasznosnak találtam. Beleértve azokat a részeket is, ahol az ideológiai elfogultság és  a tipikus new ages hurráoptimizmus akkor is beárnyékolta a tárgyilagos ítéletalkotást, ha magukat a trendeket pontosan beazonosította.  A cikk eme fogyatékosságát nagyon irritálónak éreztem, ezért  sokat vacilláltam, lefordítsam-e a teljes szöveget.   Így sokkal lassabban is haladtam vele, mint általában 🙂 De aztán már annyi munkát, időt, energiát fektettem bele, hogy úgy döntöttem, most már végig csinálom. Már csak azért is, mert tervezek a tényekkel nagyobb összhangban publikáló szerzőktől is fordítani, hadd legyen hát összehasonlítási alap 🙂

Kommentelők, akiket nem szabad kibontakozni hagyni…

A mundánasztrológiai posztok rendszerint megosztó jellegű tartalmak, ezért már az elején szükségesnek látom tisztázni az alábbiakat. A leírtak a saját véleményemet tükrözik, amit jogom van képviselni. Különösen egy, a tulajdonomat képező és általam finanszírozott oldalon. Természetesen neked is jogod van a saját véleményedet kifejteni. A saját térfeleden. Ahova én nem megyek észt osztani, még akkor sem, ha nagyon nem értek veled egyet. Ahogy az ablakod alá sem piszkítanék azért, mert épp ott jött rám a hasmenés. 🙂 Világkép-értelmezésbeli vitáknak egyébként alapból nem látom értelmét. Nem is szoktam ilyesmikbe belebonyolódni. Az oldalamon felbukkanó tendenciákat azonban csírájában kezelem, mert seperc alatt hajlamosak kommentháborúkká eszkalálódni. Erre se nekem nincs szükségem, sem tényleges célközönségemnek, a normális olvasóknak. Tehát : amint észreveszem, a hozzászóló jelentésével és letiltásával „jutalmazom” az efféle sziporkákat. Ugye már leesett, nemkívánatos kommentelő édesbogaram, aki fontoskodásodon kívül semmit nem teszel az oldalért, hogy  ezzel nem a Te szólásszabadságodat korlátozom. Ha nem tetszenek a kiposztolt tartalmak, tudok egy szuper megoldást: abbahagyod az oldalam követését 🙂

A régi idők csillagászainak nem volt tudomásuk az Uránusz, a Neptun és a Plútó létezéséről. A Jupiter és a Szaturnusz voltak a legkülsőbb, szabad szemmel még látható bolygók. Mivel egyszersmind ők voltak a Naprendszer legnagyobb ismert bolygói is, az év néhány hónapjában – Naphoz való helyzetüktől függően – nagyon fényes csillagokként jelentek meg az égbolton. Amikor például a Nap a Jupiter és a Szaturnusz által elfoglalt jegyekkel ellentétes jegyekben járt, a két bolygó volt az ég legfényesebb csillaga. Főleg a Szaturnusznál nagyobb, és a Földhöz sokkal közelebb levő Jupiter.

Ez a két „fényes csillag” nagyjából húsz évenként látszólag közeledni kezd egymáshoz, lenyűgöző égi fényshowt hozva létre. Az asztrológusok úgy hitték, hogy kialakuló konjunkciójuk egy új, 20 éves ciklus kezdetét jelzi, az általuk ismert bolygópár – konjunkciók (vagy szinódusok) leghosszabb ciklusát.
„Bolygópárosként” a Jupiter és a Szaturnusz a „Nagy Kronokrátor” nevet kapták, melynek jelentése, az Idők Jelzője. Az asztrológusok nagy fontosságot tulajdonítottak ezeknek az időszakoknak. Feltételezéseik szerint Jézus- akit a keresztények az emberiség megváltójának tekintenek – világrajöttét jelző Betlehemi csillag egy,  az i.e 7-ben, a spirituális témákat uraló Halak jegyében létrejött Jupiter – Szaturnusz együttállás volt.



“A Jupiter a Szaturnuszt üldözi, és december 21-én, a Nagy Konjunkciókor utoléri.” Astro Bob

A Jupiter és a Szaturnusz 20 éves ciklusa

2020 december 21-én, a téli napforduló napján, 2000 május 28 óta először, újra létrejön egy Jupiter – Szaturnusz találkozó. Mélyen szimbolikus, hogy a Nagy Kronokrátorok éppen a téli napfordó napján kezdik el új, 20 éves ciklusukat, hiszen a nagy konjunkció és a téli napforduló egyaránt fontos kozmikus fordulópontokat jelképeznek. A nyugati féltekén a téli napforduló az év legsötétebb napja. Innentől kezdve hosszabbodni kezdenek a nappalok ( a fény növekszik) és rövidülnek az éjszakák ( a sötétség csökken. Ilyformán 2020 december 21 -én duplán hangsúlyossá válik a vég és a kezdet témája.

A Jupiter- Szaturnusz konjunkciónak otthont adó jegynek szintén nagy jelentőséget tulajdonítanak. 2020 december 17-én a Szaturnusz újra visszatér a Vízöntőbe. Először 2020 március 21-én lép be, de csak 2020 július 1-ig marad ott, amikor is további öt hónapra visszatolat a Bakba. Aztán újra direktbe vált és 2020 december 17-én visszatér a Vízöntőbe, ahol 2023 március 7-ig időzik. Két nappal később, 2020 december 20-án a Jupiter is belép a Vízöntőbe, két nap múlva pedig, december 21-én, a Vízöntő 0°29′-én létrejön a következő húsz éves ciklusukat jelző konjunkciójuk. 1405 január 16 óta ez az első alkalom, amikor a két nagy Kronokrátor egyszerre tartózkodott a Vízöntőben. ( Rövidesen bővebben lesz szó róla)

Mint fentebb szó volt róla, a jelenlegi 20 éves Jupiter – Szaturnusz ciklus 2000 május 28-án kezdődött, a Bika 22°43′-en. A Bikát a pénz jegyeként ismerik, így nem meglepő, hogy 2000-ben, a dotkom lufi kidurranását követően medvepiac  kezdődött a világ tőzsdéin . A 2000 májusában létrejött Jupiter – Szaturnusz együttállás egyszersmind kvadrátot képezett a Vízöntő Uránusszal. Az Uránusz és az uralma alatt álló jegy, a Vízöntő egyaránt kapcsolatban van a technológiával és a számítógépekkel. A tőzsde 2000 – 2002 közötti összeomlását a sok csődbe ment új számítógépes és technológiai startup idézte elő. A 2000-es Jupiter – Szaturnusz- Uránusz közötti bolygó-jegy kapcsolat fontos, mert a 2020 – 2021-es bolygó jegy kapcsolatok is meglehetősen hasonlók.




2000-ben a Jupiter és a Szaturnusz együtt állt a Bikában, kvadrátot (90°-os fényszöget) képezve a Vízöntő Uránusszal. 2020 végén és 2021 folyamán a Jupiter és az Szaturnusz a Vízöntőben lesz (ahol 2000 – ben az Uránusz volt), és újabb kvadrátot alkotnak a közben már Bikában járó Uránusszal (ahol a 2000-es Jupiter – Szaturnusz együttállás létrejött). Ugyanazon bolygók, ugyanazon jegyek, ugyanannak a fényszögtípusnak ( jóllehet a 2000-es nyitókvadrát, a 2020-2021-es aspektus pedig záró kvadrát lesz) a részvételével, csakhogy a bolygók jegyeket cserélnek. Ez arra utal, hogy a világ pénzügyi stabilitását vagy méltányossági piacait illetően hasonló folyamatok mennek majd végbe és bármi kezd is felderengeni, fő kiváltó okként újra a gazdaság pénzügyi szektorára irányul a figyelem. 

A Vízöntőben létrejövő, Bika Uránusszal kvadrátot képező Jupiter – Szaturnusz együttállásnak talán más, jelentősebb analógiái is lesznek, nem csupán a gazdasági – pénzügyi területekre irányuló emberi tevékenységre fog korlátozódni, jóllehet a Bika ezt a területet uralja. A Vízöntőben álló Szaturnusz önmagában is a régi (Szaturnusz) és az új (Vízöntő), a hagyományos (Szaturnusz) és a radikális és modern (Vízöntő) közötti konfliktust képviseli. E dinamikákat még hangsúlyosabbá teszi, hogy az Uránusz , a Vízöntő ura kvadrátot képez a Vízöntőben levő Szaturnusszal, amelynek társura. Ha a Szaturnuszt a „fennálló rend” vagy a „kormány” jelölőjének tekintjük, melynek diktátuma a kontroll megtartása, az emberek szabadságra, függetlenségre való törekvéseit, az „individualitást” mint központi értéket jelképező Uránuszt pedig a „kollektív” vagy „tömegek” jelölőjének, akkor a konfliktus elkezd nagy kihívásokat tartogató alakot ölteni. (Itt már több szempontból is lehetne vitatkozni: a Vízöntő nem feltétlenül individuális, sőt…És nem is szükségszerűen haladó. Ld Liz Greene: Az Uránusz a horoszkópban.  Erről lesznek más fordítások is – ford megj)

Olyan kombinációról van szó, amely a kormányt jelenleg ellenőrző vezetés elleni tömeges tiltakozásokat vagy éppenséggel forradalmakat is jelezhet. Olyan időszakra utal, amelyet nagyfokú társadalmi forrongások jellemeznek, ahol is a tömegek változást szorgalmazó követelései (Uránusz és Vízöntő) azoknak a határozott ellenállásába ütköznek, akik nem akarják átengedni az ellenőrzést (Szaturnusz). E felkelésekkel szembesülő népek vezetői vagy nyíltan beleegyeznek azoknak a törvények és politikai irányelvek megváltoztatásába, amelyek ennyire népszerűtlenekké váltak (vagy az ennyire korrumpálódottak megbüntetésébe), vagy pedig 1 ) kiszavazzák őket hivatalukból, 2) elűzik őket hivatalukból. Az Uránusszal kvadrátot képező Szaturnusz gyakran jelez a hivataltól/ megbízásoktól való megválást is. [ Ford megj : A vezetőváltás az összes Jupiter-Szaturnusz konjunkcióra jellemző. Jelen esetben többszörösen adott a forradalmi elem: a két kronokrátor az Uránusszal is kvadrátban van; a Jupiter- Uránusz, Szaturnusz – Uránusz ciklusok külön-külön is kapcsolatban vannak ezzel a témával, a lázadások pedig nagyon erőszakos formát is ölthetnek. És nem feltétlenül végződnek a “jó” oldal győzelmével, ill a “jók” és a “rosszak” is annyira összevérezik kezeiket, hogy sokszor már nem is lehet őket megkülönböztetni egymástól. ]




A Jupiter és a Szaturnusz 200 éves ciklusa

Miközben a Jupiter és a Szaturnusz a Nap körül kering és nagyjából 20 évenként együttállást képez egymással, kb 243°- ot haladnak a jegyeken keresztül. Így tehát minden konjunkció hozzávetőlegesen 8 jegyet ölel fel, és nagyjából 3°kal beljebb jön létre ugyanabban a jegyben, mint az előző konjunkció. Így néhány cikluson keresztül ugyanaz az elem ismétlődik (tűz, föld, levegő vagy víz) – 10, egyenként 20 éves ciklus – aztán, újabb tíz ciklus idejére a következő elembe lépnek. A Jupiter és a Szaturnusz nagyjából 200 évet tölt ugyanabban az elemben. Ez az elemek szerinti jegy-ismétlődés azonban valamennyi ilyen ciklus vége felé elhajlik. Vagyis nem egyszerűen arról van szó, hogy véget ér az egyik elemben és tíz, egymást követő együttállás kezdődik egy másik elemben. Éppen a tizedik együttállás előtt egy ízelítőt ad majd a következő elemből, aztán, a tizedik alkalommal visszatér az előző elembe , ezt követően pedig a következő elemben kezdődik el az együttállások sorozata. Nagy Mutációnak nevezzük azt a váltást, amikor az új elemben elkezdődik végre az egymást követő együttállások sorozata. Ebben a kontextusban a „mutáció” a Jupiter-Szaturnusz konjunkció jegy-és elemváltására utal.

2020 december 21-én éppen egy ilyen Nagy Mutáció megy végbe. Ezzel a levegős jegyben létrejövő nagy konjunkciók 20 évenként ismétlődő sorozata veszi kezdetét, és 2159 december 20-ig tart, amikor is átugrik a Skorpióba, egy vizes jegybe. De, mielőtt végleg átköltözne a vizes jegyekbe, 2179-ben és 2199-ben újra visszavált a levegős jegyekbe.

A jelenlegi, 2020 május 28-án kezdődött Jupiter – Szaturnusz ciklus előtt hasonló törés volt tapasztalható az elemek ciklusában. Az azt megelőző Jupiter – Szaturnusz ciklus egy, 1980 december 31 – 1981 július 24 között háromszor megismétlődő együttállással kezdődött a levegős Mérleg jegyében. Más szavakkal, az 1980-2000-es Jupiter – Szaturnusz ciklus a 2000 december 21-én kezdődő, levegős elemben létrejövő nagy konjunkciók sorozatának volt a felvezetője. Vagy, azt is lehetne mondani, hogy 2020 – 2219 között, a Nagy Kronokrátorok következő 10 ciklusából 9 levegős jegyekben jön létre. 200 (valójában 199) év múlva újabb Nagy Mutációra kerül sor, amikor is a elkezdődik a vizes jegyekben létrejött Jupiter – Szaturnusz konjunkciós ciklusának sorozata.

Továbbá, visszatekintve, a 2000 – 2020 -as Jupiter – Szaturnusz ciklus az 1802 -1980 között uralkodó föld elem ciklus fordítottja. Az 1821 -1842-es közötti kivételt képez, akkor ugyanis egy ciklus erejéig visszakerült a tűz elembe, abba az elembe, amely néhány előző ciklus folyamán ( 1603 – 1802 között, az 1643-1663-as kivételével, amikor visszatért a Halak vizes jegyébe) adott otthont a Nagy Konjunkcióknak. Mint a későbbiekben röviden bemutatjuk, az 1980-2000-es Jupiter – Szaturnusz ciklus egyszerre törte meg az 1802 óta uralkodó status quot és volt azoknak a lehetőségeknek az előhírnöke, amelyek az emberi tevékenységek ciklusainak következő 200 éves cperiódusában bontakozhatnak ki.

Az alábbi ( a Solar fire asztrológiai kutatóprogramból származó) táblázat az előző Jupiter – Szaturnusz ciklusokat tünteti fel. Megfigyelhető benne az az elemek szerinti elhajlás vagy törés is, amely oly gyakori valamennyi szinódikus epizód vége felé.

Figyeljék meg, hogy az első, föld jegyekben létrejött Jupiter-Szaturnusz konjunkció 1802 július 17-én, a Szűz elején állt össze. De 1821 június 19-én bekövetkezett újabb együttállásukkor a Nagy Kronokrátorok visszatértek a tüzes jegyekbe (Kos). Ezt követően a Jupiter és a Szaturnusz további 7 szinódikus ciklusa föld elemekben jött létre, Ez a sorozatot törte meg átmenetileg 1980 december 31-én a két Nagy Kronokrátor Mérlegben – egy levegős jegyben – való találkozása.




Mit jelent ez ? Az asztrológiában a föld jegyek a hétköznapi világgal hozhatók összefüggésbe. Olyan sajátosságok tartoznak hozzájuk, mint a szervezés, logika, józan ész, gyakorlatiasság. Ebből kifolyólag hasznosak a kormányok és az üzleti vállalkozások létrehozatalához és működtetéséhez. A föld jegyek a világi értelemben vett sikert értékelik: hisznek abban, hogy a kemény munka, a szabályok követése és a törvényeknek való engedelmeskedés, a pénz megtakarítása, a földbe való befektetés, az olyan termékek gyártása és szolgáltatások nyújtása, amelyekre másoknak szükségük van, megtérül. Így, az elmúlt 200 év folyamán az emberiség olyan jelentős teljesítményeket ért el, amelyek elősegítették a biztonságos, rendezett, működőképes társadalmakat támogató törvényekkel rendelkező szervezett kormányok létrejöttét.

Az elmúlt 200 év folyamán lehetőség adódott sikeres, mezőgazdasággal, állattenyésztéssel, feldolgozóiparral, bányászattal, ingatlanokkal, területfejlesztéssel vagy más üzletágazatokkal kapcsolatok vállalkozások felépítésére. Ezek mindegyike a föld elemhez rendelhető. Ebben az időszakban az egyén társadalmi pozícióját az általa felhalmozott anyagi javak mennyisége határozta meg, vagy pedig az adott társadalom politikai és kormányzati szférájában megszerzett befolyás és hatalom, amelynek tévén egyre nagyobb kontrollt gyakorolhatott a tömegek fölött. Dióhéjban, e föld elemben létrejött Jupiter – Szaturnusz konjunkció sorozatok folyamán egy nagyon rendezett és nagyon anyagelvű társadalmi – politikai világ alakult ki. A dolgok működtek.

Mindaddig, amíg már nem. Ez valamennyi ciklusra jellemző, a Jupiter és a Szaturnusz pedig társadalmi – politikai témákkal kapcsolatos ciklusokat képvisel. És minden ciklusra érvényes, hogy a végük felé a dolgok már nem működnek olyan jól, mint addig. A társadalmakban egyre nő a változtatás iránti igény. 2020 december 21-től kezdve, amikor végbemegy a föld elemből a levegő elembe történő Nagy Mutáció, és a Nagy Kronokrátorok folytatják levegős jegyeken keresztüli vándorlásukat, valószínűleg megváltozik a rendre és a materialisztikus értékrend szerint sikeres élet vezetésére fektetett hangsúly. Ez a változás eleinte fokozatos lesz.

Naaagy kérés kleptomániás félig- sem- barátaimhoz 😈 Sajnálatos módon az oldalamon levő másolásvédő dacára is még mindig nagyon sokan „inspirálódnak” ( = gátlástalanul lopják a tartalmakat) innen. Igen, ezt a tevékenységet akkor is LOPÁSNAK nevezik, ha már nem tudják olyan könnyen szó szerint lemásolni, “csak” összefoglalózzák, esetleg más igényes blogokról, YouTube-csatornákról összemazsolázott tartalmakkal kombinálva) . Amennyiben Te magad is azon „kollégák” cseppet sem tisztelt csoportjába tartozol, aki tárgyi tudása mélyítése helyett kizárólag oldala marketingezésével, és azon platformok tallózásával foglalkozik, ahol igényes tudásanyagokból lopkodhat ( többek között pl  az én oldalamat is e céllal követed, ahogy teszitek sajnos elég sokan), kérlek, a változatosság kedvéért most tegyél kivételt. Nagyon sok munkám van  az ilyen típusú fordításokban (a minőségi  szakirodalom beszerzésébe fektetett jelentős összegekről már nem is beszélve), akárcsak az oldalamon elérhető összefoglalókban, meg a többi posztban is. Ezért, ha merítesz  belőlük, kérlek jelöld meg a forrást, tüntesd fel a cikkemre mutató linket !!! Nagyon jó lenne, ha ez szokásoddá válna, és nem csak az én írásaimat illetően, hanem akkor is, amikor a többi hiteles tudással rendelkező, posztjaikba, videóikba komoly munkát fektető asztrológus- társam oldalain „tallózgatsz” ( = nézel lenyúlnivaló tartalom után).





Az anyagi és a politikai témákat valamint a világi sikereket nagyra tartó föld jegyekkel ellentétben a levegős jegyek a kreatív és intellektuális erőfeszítéseket értékelik. Valószínű, hogy a társadalmi státusz is fokozatosan átértékelődik: a vagyon és hatalom kontrollált keretek közötti felhalmozása helyett a nem annyira kontrollált keretek közötti művészi, kreatív, intellektuális önkifejezési formáknak lesz nagyobb presztízsük. Az ötleteket – főleg ha eredetiek és innovatívak – jobban értékelik majd. Problémák akkor merülhetnek fel, ha emberek vagy embercsoportok anélkül akarják alkalmazni az új ötleteket (kísérletezés), hogy kipróbálták volna, mennyire működnek a gyakorlatban. Jól hangzanak, okosan hangzanak, ezért működniük kell. Az elméletet (levegő) nagyra értékelik, de ez nem jelent feltétlenül javulást a kipróbált és gyakorlatban is bevált (föld) dolgokhoz képest.

Így tehát, miközben az emberek új megoldásokat keresnek a régi problémákra, eleinte konfliktusok lehetnek a földies – ( amely kezdi elveszíteni befolyását) és a levegős princípium (amely egyre inkább túlslyba kerül) hívei között. Ez a trend jelenleg a szocializmus ( levegős típusú kormányzási forma, ahol is a kormány közbelépése révén, ideális esetben mindenki egyenlő és anyagi helyzetétől függetlenül gondoskodásban részesül) irányába való kollektív közeledés és a kapitalizmustól ( föld típusú társadalom, amelyben a magántulajdont értékelik, az emberek pedig státusuk – azaz erőfeszítéseik sikerességétől függően – részesülnek anyagi és társadalmi jutalmakban).




[Fordítói megjegyzések:

Tény: a szocializmus az egyik,  a Vízöntőhöz és Uránuszhoz társítható kormányzási forma. Az is tény, hogy a 18 -39 év közötti amerikaiak körében egyre csökken a kapitalizmus népszerűsége és egyre nó a szocializmusé. Ahhoz, hogy ez nem feltétlenül egészséges trend,  még ha a nem is olyan távoli jövő trendje is, nem kell asztrológusnak lenni. És sajnálatos, hogy egy, a gazdasági témákban elvileg jártas, már nem is túl fiatal tengerentúli asztrológus, aki maga sem a szocializmus szabta -korlátok között építette fel amerikai mércével is prosperáló vállalkozását (amiből egyébként megérdemelten profitál), üdvözlendő fejleményként értékeli ezt a folyamatot. Amelynek kártékony mivoltát a konzervativizmussal semmiképp sem vádolható 444 is beazonosítja:  “Az átlag 40 év alatti amerikainak persze az ég világon semmilyen személyes tapasztalata nincs a szocializmusról, nem látta működés (lol) közben, és pusztán egy hörögve üvöltöző, magyar mértékkel feltétlenül, de még amerikai mértékkel is kimondottan gazdag, a Forbes aktuális becslése szerint 2,5 millió dolláros vagyonnal rendelkező Bernie Sanderstől értesülhetett a dolog létezéséről”. (Via Forbes)

Videó:  Szép, új világ – a Vízöntő kori szocializmus küszöbén. Vagy csak sima fosztogatás – polgárjogi harc ürügyén ? 2020 október 26 este,  nem sokkal a Bika telihold előtt kitört philadelpiai zavargások. Tiszta sor, hogy rendvédelmi szervekre semmi szükség…. További cikkek : Merre tart Amerika?, Újabb borulékony napok, Penumbrális holdfogyatkozás a Bakban 2020 július 5Telihold a Bikában – 2020, Amerikai elnökválasztások 2020 ]

Mint fentebb már volt róla szó, 1980 december 31 (amikor a Nagy Kronokrátorok először találkoztak a Mérlegben) – 2000 május 28-ig terjedő időszakban már ízelítőt kaphattunk arról, hogy nagyjából milyen lesz a jövő a levegő elemben végbemenő nagy konjunkciók folyamán. Visszatekintve, a technológiai reneszánsz, a „kommunikáció forradalma” időszakának tekinthetjük. Számos nehézséggel kezdődött. A világ komoly recesszióba süllyedt (valójában kettőbe). De valami figyelemreméltó is történt. A számítógép és a mobiltelefon a társadalom fontos eszközeivé váltak, és rövidesen az üzleti világé is. Az üzletmenet világszerte gyökeres átalakuláson ment keresztül: a föld elemek „tégla és malter” épületeit a levegős jegyek információs szupersztrádái váltották fel. Az online kiskereskedelmi üzleti tranzakciók egyre népszerűbbé váltak. A közösségi média platformjain olyan szinten teremtettek egymással kapcsolatot a világ különböző részein élő emberek, amire korábban nem volt precedens.

A kormányokban is hihetetlen átalakulások zajlottak, ami nem meglepő, tekintve, hogy mindig is szoros kapcsolatot láttak a Jupitert, a Szaturnusz és a társadalmi-politikai trendek között. A Berlini Fal leomlott és 300 millió új fogyasztó özönlött a szabadpiaci világgazdaságba, akik addig a működésképtelen kommunizmus és az ellenőrzése alatt tartott gazdaság igája alatt sínylődtek. A Nagy Kronokrátorok levegős konjunkciójával 1980 -2000 között nagyon érdekes és új világ kezdődött, amíg a dotkom lufi 2000-es kidurranásával össze nem omlott. Ekkor tért vissza a Jupiter és a Szaturnusz is az utolsó, föld -elem ciklusba (2000 – 2020). A lelkesedéssel és izgalommal egymáshoz kapcsolódó emberek reneszánszának is vége lett.




A kormányok, amelyek a közelmúltban megtapasztalták a szabad piacgazdaság és a népük feletti központi hatalom meglazulásának hatását, visszatértek ahhoz a gyakorlathoz, amely a kontrollra helyezi a hangsúlyt. A terrorizmus hatalmas problémává vált, és a Berlini Fal ledöntésében testet öltő egyéni szabadságvágy hírtelen kész volt feláldozni ezt az újonnan megtapasztalt szabadságot a biztonságért és védelemért cserében, amelyet azok a régi stílusú vezetők ígértek, akiket elsősorban a ….kontroll és a hatalom érdekelt. A technológiai forradalom frissen alkalmazni kezdett eszközeit, amelyek összekapcsolták az embereket,… most az egymás után való kémkedésre, a tömegek gondolkodásmódjának és szavazási stílusának befolyásolására használták. A technológia segítségével adatokat gyűjtenek… mindenkiről.

A biztonság és a védettség utáni vágy annyira megnőtt, hogy emberek tömegei kezdték azt hinni, hogy jobb lenne visszatérni egy korábbi időszakba, amikor a dolgok sokkal egyszerűbbek, sokkal kevésbé komplikáltak, sokkal kevésbé stresszesek voltak. Olyan vezetőkre szavaztak, akik nagyobb biztonságot ígértek, még ha ez az új szabadságok feladását is jelentette. A régi uralkodók visszakerültek a hatalomba, és azokat az újakat választották meg, akik a „régi szép idők” visszatérését ígérték, de valódi céljuk az volt, hogy nagyobb kontrolt szerezzenek állampolgáraik fölött. Sok esetben ez nem a demokrácia és a kapitalizmus szabad piacainak a fejlődését eredményezte, hanem inkább olyan diktatúrák létrejöttét, amelyek nagyobb fokú cenzúrát gyakoroltak népük fölött és gazdasági próbatételeket tartogattak számukra.

Az Egyesült Államokban ma ugyanezen erők számos konfliktusának lehetünk tanúi. Ezeket a föld és levegős princípiumok közötti különbségek jelképezik. Az egyik párt egy olyan társadalomhoz és gazdasághoz akar visszatérni, amely 1980 előtt – vagy még korábban jellemezte az országot. Trump elnök pl a gyáriparon alapuló gazdaságot szeretné visszahozni, az amerikai társadalom egy olyan szektorát, amely 1980 óta látványosan elvesztette dominanciáját a világban. A szénipart is meg akarja védeni mint energiaforrást, jóllehet a szén használatát a környezetvédők ellenzik. Meg akarja erősíteni a hadsereget és rendőrséget, mert abban a hiszemben él, hogy ezzel megvédi az amerikaiakat és jobban gondoskodik biztonságukról. Mindezek olyan trendek az amerikai társadalomban, amelyek az 1980-as Jupiter- Szaturnusz konjunkciót követően eltűnőben voltak. Most, ahogy a Nagy Kronokrátor utolsó föld-ciklusának végéhez közeledünk, visszatértek.

[ Ford megj: Ez megint csak feltételes módon igaz. Trump azon populista  vezetők közé tartozott, akik nem tudtak jó válaszokat adni az időszak kihívásaira. Bele is bukott. Az átmenetek bizonytalanságtól áthatott éveiben gyakori a biztonság visszasírása, egy elvileg békésebb, stabilabb, kiszámíthatóbb történelmi időszakba való visszakívánkozás, de ez a gyakorlatban sosem működik hosszú távon. Különösen, hogy diktatórikus hajlamú vezetők is felismerhetik, milyen nagyszerű lehetőséget adnak az ilyen helyzetek a hatalom magukhoz ragadására. A történelemben azonban sok példa van arra, hogy a despotát ledöntő forradalmárok ugyanolyan véres diktatúrákat képesek kialakítani ( a proletárdiktatúrák emléke pl még egészen közeli).  Az interregnum pedig gyakran torkol olyan anarchiába, ahol az igazságszolgáltatásnak olyan eszközei vannak, mint az utcai lincselés, fosztogatás, stb. Az elnyomó és az elnyomott szerepe ilyenkor megintcsak viszonylagossá válik, ahogy az is jó kérdés, hogy a “haladó” új  valóban annyival jobb-e, hogy a múltat teljesen  el lehessen  törölni? És ha igen, mi az eltörlés ára ?  A Merrimannél érettebb gondolkodású szerzők munkáiban erről is részletesen szó esik]



Azonban, 2020 végét követően, amikor kezdetét veszi a Jupiter és a Szaturnusz következő, 20 éves ciklusa, e trendek meg fognak változni. Ahhoz, hogy ez a változás észrevehető legyen, talán el kell telnie néhány évnek. Referenciapontként, a technológia és a kommunikáció renbeszánsza nem pontosan 1980-1981-ben idézett elő számottevő változásokat a világban. Az internet csak az 1980-as évek végén – az 1990-es évek elején vált domináns tényezővé a társadalomban, különösen az üzleti világban. De ezek az eszközök már korábban is léteztek, egyre többen használták őket, míg aztán néhány év múlva szélse körben elterjedtek.

Ez az a pont, ahol az 1980 -2000 közötti időszak technológiai és kommunikációs reneszánsza újabb lendületet kap, az eredmények pedig a következő, 2020 – 2040 közötti Jupiter – Szaturnusz ciklusban nagyon szembetűnők lesznek. Mivel a szocialista tanok a források és a javak egalitáriusabb elosztását hírdetik, mint a kapitalizmus, és mivel ez nagyobb összhangban van a levegős jegyek elveivel, mint a föld jegyekével, valószínű az is, hogy folytatódik vagy újrakezdődik majd a szocalizmus új vagy hibrid formái felé való elmozdulás és a kapitalizmus „purista” formáitól való távolodás. Föld jegyű Bakként nem állíthatom, hogy örömmel töltene el ez a lehetséges trend. De, amennyire látom, úgy tűnik, teljes összhangban van ezekkel a hosszabb távú planetáris trendekkel és így része egy nagyobb „Kozmikus Tervnek” is, amelynek célja az emberiség fejlődésének elösegítése. Természetesen egy efféle kijelentés feltételez bizonyos fokú hitet is abban , hogy létezik valamiféle intelligencia, amely egy sor olyan univerzális elvet alkotott, amelyek az emberi tevékenységet is  irányítják, és ezek felelősek érte.

Földnélküli János lepecsételi a Magna Cartát

A 800 éves Jupiter – Szaturnusz ciklus
1215-re , hosszú évek sikertelen külpolitikája és a magas adóterhek következményeként Földnélküli János  angol király, egy, az ország nagy hatalmú bárói által vezetett lázadás lehetőségével szembesült. A rá nehezedő nyomásnak engedelmeskedve kibocsátott egy szabadságjogokat biztosító jogszabály-és határozatgyűjteményt, amely Magna Carta Libertatum (Nagy Szabadságlevél)  néven vonult be a köztudatba. E határozat nem csak őt, hanem Anglia későbbi uralkodóit is alárendelte a törvényeknek. Jóllehet eleinte nem aratott sikert, a dokumentumot később (változásokkal), 1216-ban, 1217-ben és 1225-ben újra kibocsátották, és végül angol nyelvterületeken ez lett az alkotmányos jogok alapja. A későbbiekben angol ajkúak nemzedékei ünnepelték a Magna Cartát az elnyomás alól való felszabadulás szimbólumaként, ahogy az Egyesült Államok alapító atyáit is, akik számára 1776-ban a charta szolgáltatta a történelmi precedenst, hogy kinyilvánítsák a brit birodalomtól  való függetlenségüket. History.com, 2019 szeptember 20




Nagy Mutációra nagyjából 200 évenként kerül sor, amikor is egy új elemhez tartozó jegyekben kezdődik el a Jupiter és a Szaturnusz együttállások sorozata. De van egy ennél nagyobb, 800 éves ciklusuk is, amikor a Nagy Mutáció nem csupán ugyanabban az elemben, hanem ugyanabban a jegyben következik be.
2020 decemberében kezdetét veszi a Jupiter és a Szaturnusz együttállások levegős jegyekben létrejövő sorozata. Levegős jegyek 1226 óta most adnak otthont először a Nagy Kronokrátoroknak.

Mint a mellékelt, 1166 december 11 – 1425 február 14 közötti Jupiter – Szaturnusz konjunkciók listáját tartalmazó Solar Fire táblázatban látható, a Nagy Kronokrátorok először a levegős Mérlegbe léptek be 1186 november 8-án. 1206 április 6-án aztán visszatért egy földes jegybe ( a Bikába). Végül, 1226 március 4-én újra visszatért egy levegős jegybe (Vízöntő), így végbe ment a föld elemból levegő elembe való Nagy Mutáció, és a sorozat hét további cikluson át folytatódott.

Az 1186-1206-1226 -os konjunkciók mintázata nagyon hasonlít az 1980-2000-2020 – ban létrejöttekhez. 1186-ban, akárcsak 1980-81 -ben a Nagy Kronokrátorok megtörték föld elemben létrejött együttállásaik sorozatát és a Mérlegben találkoztak újra. 20 évvel később, 1206 -ban egy föld jegybe (Bika) tértek vissza, akárcsak 2000 májusában. Majd, 20 év múlva, egy , a Vízöntő elején létrejött együttállással (1226 március 4) újra elkezdődött a levegős Jupiter -Szaturnusz konjunkciók sorozata, pontosan úgy, ahogy 2020 december 21-én fog történni.

Vajon vannak olyan, a 800 évvel ezelőtti ciklusra datálódó események vagy trendek, melyek témái kapcsolatba hozható a jelennel ? Igen, jó néhány akad, melyek egyszersmind a Vízöntő jegy alapelveit is tükrözik: pl a tömegek erős késztetést éreznek arra, hogy több joghoz jussanak, nagyobb szabadságra tegyenek szert és csökkenjen az elnyomás. Ez a föld és levegő közötti különbség klasszikus szimbóluma, különösen a Bak és a Vízöntő esetén.

A legjelentősebb esemény, amely ennek az időszaknak az elejéhez fűződik a Magna Carta, a szabadságjogok chartája, amely arra kényszerítette János királyt, hogy új jogokat adjon a népnek, és ezek őt magát – az uralkodót is – új jogszabályok és törvények alá helyezték. E követelések teljesítését a király uralkodása idején létrejött hatalmas adósságok terhe és a következetesen behajtott, megnyomorító adók miatti lázadások kényszerítették ki. A királynak számos elnyomó intézkedéséről kellett lemondania, a lakosság meg új jogokat kapott, amelyek később az angol törvénykezés és az elnyomás alóli felszabadulás (Vízöntő ideálok) alapjait is képezték. Manapság hasonló követelményeket támasztanak az európai és amerikai vezetőkkel szemben : 1) enyhítsék a népre nehezedő adósságok terheit, 2 ) hozzák összhangba cselekedeteiket és magatartásukat a törvényekkel.




Ugyanennek a ciklusnak az első éveiben Dzsingisz Kán  lerohanta Kínát, meghódította Pekinget (1214), Perzsiát (1216) és megszállta Oroszországot (1223). Kicsoda napjaink Dzsingisz kánja? Ehhez kapcsolódnak Marco Polo  kalandjai is, aki 1271-ben elhagyta Velencét, majd a Selyemúton átutazott Ázsián és Kínában töltött 17 évet. Akkortájt Kína rendkívül kifinomult kultúrával rendelkezett, amely felfogahatlan és bemérhetetlen volt mindenkinek, aki a Vatikán vonzásköréből érkezett. Kína fontossága és értéke a világ számára abban az időszakban napjainkkal is párhuzamba állítható. Az első, Mérlegben létrejött 1980-1981-es Jupiter – Szaturnusz Nagy Konjunkciótól kezdve Kína egyre nagyobb szerepet játszik a világpolitikában. És valószínű, hogy az előttünk álló 20 éves ciklus folyamán, sőt a következő 200 év alatt befolyása tovább növekszik.

1231-ben, amikor már teljesen végbement a Nagy Mutáció a levegős jegyekben, IX. Gergely pápa  a domonkosokra bízta az addig pápai felügyelet alatt működő inkvizíciót  , hogy annak eszközeivel számolják fel az eretnekséget. Nem különösebben nehéz elképzelni, hogy a világ politikai vezetői által felröppentett álhírek (fake news) áradata és a tények meghamisításának trendje egy szimbolikusan „nagy inkvizíciónak” tekinthető mozgalmat hívhat életre. A sajtó kormányzati cenzúrázása, mely egyes politikai vezetők szerint tisztességtelen (vagy káros módon) befolyásolja a róluk kialakított közvéleményt, valósággá válhat, különösen amikor a tranzit – Plútó oppozícióba kerül az Egyesült Államok alapítási képletének Merkúrjával (hírek, sajtó). [ Ford megj : A szerző teljesen figyelmen kívül hagyja, hogy nem csak altright, populista, hanem polkorrekt, balradikális féknyúz is van. Mindkettő egyformán problémás. És mi sem bizonyítja jobban, hogy a szemben álló táborok egymásra projektálják árnyékukat, mint az, hogy a „bűnösök” neveit behelyesítve a megállapítások valamennyi, a kölcsönös sárdobálásban érintett félre alkalmazhatók]

És végül, a levegő elemben létrejött Nagy Mutációk utolsó ciklusában, 1325-ben Olaszországban kezdetét vette a Reneszánsz. Mint fentebb már szó volt róla, a kommunikáció területén már a Jupiter és a Szaturnusz első levegős jegyekben létrejött konjunkciójakor, az 1980-2000-es ciklus folyamán is egy fajta reneszánsz kezdődött. A modern kori reneszánsz akkoriban megszületett impulzusa visszatér majd a Nagy Kronokrátorok levegős jegyekben létrejövő konjunkció-sorozatainak éveiben. Gyakorlatilag már az első 20 év (2020- 2040) folyamán is felismerhető lesz. Amennyiben ez az előrejelzés helytálló, egyik ámulatból a másikba esünk majd a technológia fejlődésének köszönhető találmányok és vívmányok láttán.

Dzsingisz kán szobra





A Jupiter-Szaturnusz szinódikus ciklusának összefoglalója:

A 2020 decemberében kezdődő Nagy Mutáció kulcsfogalmai dióhéjban:

  • Új korszak nyílik a világ vezetésében, teljesen új vezetők felbukkanása, akik olyan témákat tűznek zászlóikra, mint a „társadalmi igazságosság” (Ami persze nagyon dicséretes, csak ne feledkezzünk meg balradikális, sötétebbik oldaláról, amelyet akár korunk egyik mentális betegségének is nevezhetünk  – ford megj)
  • Új törvények bevezetése és a régi, elnyomó törvények elvetése révén az egyének nagyobb szabadsághoz és több joghoz jutnak.
  • Az időszak talán társadalmi forrongásokkal, sőt, akár forradalmakkal kezdődik, amelyek során a jelenlegi vezetőket kiszavazzák vagy erővel távolítják el hivatalukból Az időszak elején megnő az „inkvizíciók” és vizsgálatok befolyása
  • Változás kezdődik a kollektív értékekben: a felhalmozott, személyes vagyon által képviselt státuszt fokozatosan az intellektuális, kreatív, művészi törekvések presztízse váltja fel.
  • A kapitalizmus helyett a szocializmus, vagy a szocializmus hibrid formái képezik majd a gazdasági és kormányzati struktúrák alapját egyre több helyen
  • Kína egyre jelentősebb szerephez jut a nagyvilág színpadán
  • Újra kezdetét veszi a technológia reneszánsza, és ennek köszönhetően bolygónk lakói még szorosabban kapcsolódnak majd egymáshoz.




Az eredeti cikk:

Raymond Merriman – The Great Mutation and the Start of a New Era: Jupiter and Saturn

Kapcsolódó

Jupiter és Szaturnusz (Liz Greene)

Jupiter – Szaturnusz együttállás – általános tudnivalók

A Jupiter és a Szaturnusz kiegyensúlyozása (Stephen Arroyo)

Külső  bolygók történelemformáló ciklusai, I részII rész

A BLOGOMBAN MEGJELENT FORDÍTÁSOKAT, ÍRÁSOKAT ÉS KÉPEKET A SZERZŐI JOGRÓL SZÓLÓ 1999. ÉVI LXXVI. TÖRVÉNY ÉRTELMÉBEN AZ ENGEDÉLYEM NÉLKÜL MÁSHOL KÖZZÉTENNI TILOS. EZ ALÓL KIVÉTELT KÉPEZ, HA CSAK AZ ÍRÁSOM ELSŐ NÉHÁNY SORÁT TÜNTETIK FEL, MAJD A FOLYTATÁSÉRT A BLOGOMRA KATTINTVA JUT EL AZ OLVASÓ! AMENNYIBEN MÁS FORRÁST NEM JELÖLÖK MEG, AZ ÍRÁSOK, FORDÍTÁSOK A SAJÁT SZELLEMI TERMÉKEIM, KERESKEDELMI FORGALOMBAN TÖRTÉNŐ ÉRTÉKESÍTÉSÜKHÖZ CSAK SZEMÉLYES EGYEZTETÉST KÖVETŐEN JÁRULOK HOZZÁ!

Comments are closed
* *