Az asztrológiai hagyományok szerint az elemek arányainak felborulása különböző egészségi problémákat okozhat. Egyik elem túltengése a többi rovására ugyanakkora gondot jelenthet, mint ha túl kevés van belőle a szervezetben. A túlsúly vagy a kóros soványság, különböző étkezési rendellenességek részben szintén ilyen arány- eltolódásokkal magyarázhatók. A jó hír az, hogy alkatunkhoz illő étrend, mozgásformák összeállításával helyre állítható a felborult egyensúly, akár velünk született sajátosságról van szó, akár átmeneti, életvitelünknek, aktuális bolygóhatásoknak tulajdonítható állapotról.
A tűz elem
A könnyed, bulváros stílusban megírt cikkek a hízás – fogyás, anyagcsere típusa, ajánlott étrend, mozgásformák témáit járják körül, olyan esetekre lebontva, amikor a tűz elem és az ahhoz tartozó jegyek hangsúlyos szerepet játszanak a horoszkópban. Bár sok hasznos kiindulópontot adnak, értelemszerűen nagyon-nagyon általánosítanak, hiszen valós következtetéseket kizárólag a teljes horoszkóp ismerete révén lehetséges levonni.
A túlsúlyos Kos meglehetősen ritka látvány, hiszen a bevitt kalóriákat már szinte felszívódásuk előtt lemozogja. Ha mégis súlyfölösleggel küszködik, szinte biztos, hogy más, fontos horoszkópelemei hízásra hajlamosabb jegyekben állnak ( pl. a vele szomszédos Halakban vagy Bikában). Kiegyensúlyozatlan életritmusa, beleértve táplálkozási szokásait is – további magyarázatot adhatnak
A másik három szilárd (fix) (Bika, Skorpió, Vízöntő) jegyhez hasonlóan, az Oroszlán is kissé zömök felépítésű. Ha alkati adottságai a típus egyes képviselőire jellemző királyi lustasággal vagy ülő foglalkozással párosulnak, valószínűleg némi súlyfölösleggel is küzd. Mivel egyébként sem sajnál magától semmi földi jót, az étkezésnek is szereti megadni a módját. Ezzel kilóit is gyarapíthatja.
A jegyet uraló bolygó, a Jupiter akkor is erőteljes felépítést kölcsönöz a Nyilas szülöttnek, ha történetesen nem küszködik súlyproblémákkal. Mindannyian ismerünk pl. joviális alkatú urakat és júnói testalkatú hölgyeket. Utóbbiak gyakran szélesebbek és teltebbek az épp ügyeletes szépségideálnál, mégsem tűnnek kövérnek. Különösen kamaszodó Nyilas lányoknak érdemes szem előtt tartaniuk, hogy velünk született alkati sajátosságainkon még életvezetésünk gyökeres átalakítása sem változtathat, csupán hozzásegíthet ahhoz, hogy a legjobbat hozzuk ki alapfeltételeinkből.
A levegő elem
A könnyed, bulváros stílusban megírt cikkek a hízás – fogyás, anyagcsere típusa, ajánlott étrend, mozgásformák témáit járják körül, olyan esetekre lebontva, amikor a levegő elem és az ahhoz tartozó jegyek hangsúlyos szerepet játszanak a horoszkópban. Bár sok hasznos kiindulópontot adnak, értelemszerűen nagyon-nagyon általánosítanak, hiszen valós következtetéseket kizárólag a teljes horoszkóp ismerete révén lehetséges levonni.
Az örökmozgó, hiper érzékeny jegy egyik legnagyobb problémája, hogy folyamatos túlterhelés helyett hogyan erősítse kényes idegrendszerét. Az önmaga számára is kimerítő hiperaktivitás és az egészséges sokoldalúság között nehéz megtalálnia az egyensúlyt.
Valódi gourmand. Ha az általa adott parti pompáját valamilyen trendi ételkülönlegességgel is növelni szeretné, egy igazi Mérleg akár a világ legeldugottabb zugából is képes azt elhozatni. Maga is sokszor pusztán azért utazik el egy egzotikus országba, hogy kipróbáljon valamilyen helyi különlegességet.
Az Ikrekhez hasonlóan ő sem bíbelődik túl sokat az étkezéssel. Mint a többi életterületen, itt is szívesebben követi spontán impulzusait semmint valamiféle rendszert. A kiegyensúlyozatlan élettempó, ha a képlet más tényezői is alátámasztják, túlsúlyt eredményezhet.
A víz elem
A könnyed, bulváros stílusban megírt cikkek a hízás – fogyás, anyagcsere típusa, ajánlott étrend, mozgásformák témáit járják körül, olyan esetekre lebontva, amikor a víz elem és az ahhoz tartozó jegyek hangsúlyos szerepet játszanak a horoszkópban. Bár sok hasznos kiindulópontot adnak, értelemszerűen nagyon-nagyon általánosítanak, hiszen valós következtetéseket kizárólag a teljes horoszkóp ismerete révén lehetséges levonni.
„Aki szeret, az etet”- vallják meggyőződéssel a Rák – hangsúlyos személyek, és konyhaművészetüknek, vendégszeretetüknek nehéz is ellenállni. Nekik maguknak sem mindig sikerül. Anélkül, hogy észrevennék, naphosszat kóstolgatnak. Főzés közben az ételt, a főétkezések közötti szünetekben, munka, olvasás, tévézés, sétálgatás, ábrándozás közben meg különféle nassolnivalókat.
Mondani sem kell, hogy a Skorpió étkezési stílusát is a szélsőségek jellemzik. A skála még egy és ugyanazon személy esetén is meglehetősen széles. Életszakasztól és vezérlő eszméitől függően hol egy gyorsétteremben vagy az utcán tol magába mindegy – hogy- mit, csak túl legyen rajta, hol hátborzongató ínyencségekben tobzódik, olyasmiket is kipróbálva, mint pl. a nyers majom agyvelő, rovarkoszt, hol pedig a makrobiotikus konyha bűvöletébe esik
Mivel nem veti meg az érzéki örömöket és a folyadék visszatartására is hajlamos, a hangsúlyos Halak típus könnyen elhízhat. A Jupiter hatása miatt egyébként sem egy kimondottan aszkétikus alkat. Ha egyszer belelendült a dínom – dánomba, nem ismer megállást.
A föld elem
A könnyed, bulváros stílusban megírt cikkek a hízás – fogyás, anyagcsere típusa, ajánlott étrend, mozgásformák témáit járják körül, olyan esetekre lebontva, amikor a föld elem és az ahhoz tartozó jegyek hangsúlyos szerepet játszanak a horoszkópban. Bár sok hasznos kiindulópontot adnak, értelemszerűen nagyon-nagyon általánosítanak, hiszen valós következtetéseket kizárólag a teljes horoszkóp ismerete révén lehetséges levonni.
A hangsúlyos Bika típus akkor sem nevezhető soványnak, ha történetesen nincsenek felesleges kilói. Sajnos, a rubensi idomok eltérnek a modern szépségideáltól, így ő is állandó önértékelési zavarokkal küzd. Még indokolatlan esetben is túlsúlyosnak láthatja magát. (Ha más bolygói az Kosban, Ikrekben, Szűzben vagy a Bakban állnak, kimondottan sovány is lehet.) Aggályai azonban nem mindig alaptalanok. Sok Bika egész életében harcol folyamatosan jojózó testsúlyával. Ha kínkeservesen leadja, már hízza is vissza kilóit.
A túlérzékeny, ideges természetű Szűz annyira vigyáz az egészségére, hogy szinte belebetegszik. Az egészséges életmód előnyeiről nem kell meggyőzni, ösztönösen környezet tudatosan él, de ha mindezt görcsös igyekezettel, a külsőségekben elveszve teszi, többet árthat magának, mint amennyit használ.
Bár a Bak jegyet uraló Szaturnusz inkább csontos semmint párnás alkatot kölcsönöz szülöttének, depressziós hangulatban pedig nassolás helyett inkább arra hajlamosítja, hogy még az éhhalál küszöbén is elfeledkezzen az evésről, lelassíthatja az anyagcserét. Ez, bizonyos egészségtelen szokásokkal párosulva túlsúlyt is eredményezhet.
Megjegyzés:
A sorozat 2010 – ben, a Díványban jelent meg Asztrodiéta címmel. Az online magazinon kívül éveken keresztül az egyik régebbi, ingyenes blogfelületemen volt, amelyet a szolgáltató anélkül, hogy előtte egyeztetett volna velem vagy legalább értesített volna, 2018 áprilisban törölt ). A könnyed, bulváros stílusban megírt cikkek a hízás – fogyás, anyagcsere típusa, ajánlott étrend, mozgásformák témáit járják körül, olyan esetekre lebontva, amikor valamelyik elem és az ahhoz tartozó jegy hangsúlyos szerepet játszik a horoszkópban. Értelemszerűen nagyon-nagyon általánosítanak, hiszen valós következtetéseket kizárólag egy részletes horoszkópelemzés révén lehetséges levonni.
Annak ellenére, hogy hasznos kiindulópontokat adnak, nem térnek ki pl. olyan nagyon lényeges részekre, mint az aszcendens, I. ház , 6. ház -és a benne álló bolygók szerepe, bizonyos, az anyagcserére és így a testsúlyra is ható bolygóállások, fényszögek taglalása (pl. retrográd Vénusz tranzitként vagy a radixban lassíthatja az anyagcserét, különösen, ha fix jegyben áll és erőpróbáló kapcsolatot képez pl. Szaturnusszal. Ha az is tolat, ráadásul fix jelben, a hatás még fontosabb. A szembenállások bizonyos típusai jojó – effektusra utalhatnak, és még a végtelenségig lehetne sorolni a példákat.)
A radix ugyanúgy jellemző egy egyénre, mint az ujjlenyomat, így aztán személyenként változó, milyen kombinációkban, módokon, életterületeken nyilvánulnak meg az adott tulajdonságok. Következésképpen a „kit hogyan érint”/ „rám hogyan hat?” „Nekem ebben és ebben a jegyben áll ez és ez, és akkor hogy érint ?” típusú hozzászólásokra nem áll módomban reagálni.
A hízásra/ fogyásra való hajlam sem írható le egyetlen asztrológiai sémával, inkább sok különböző kombinációról van szó. Ezek jelezhetnek súlyproblémákat (ill. ilyenekhez vezető, étkezési rendellenességet), de lehet, hogy más szinten fognak megnyilvánulni (pl. párkapcsolat és más érzelmi kötelékek). Bizonyos tudatossági szint fölött nem is problémaként jelentkeznek, az egyén ugyanis ösztönösen érzi, mi módon terelhetné egészséges mederbe az adott hatásokat, így eleve más megélési szinten tapasztalja őket, mint akik a vakvégzetet hibáztatva, ölbe tett kézzel kívülről várják a megoldást. Ez egyébként a képlet más adottságaival is így van.
További fontos tudnivaló, hogy egy asztrológiai konzultáció adhat hasznos kiegészítő információkat valakinek az erőnlétéről, testi- lelki állapotáról, betegséghajlamairól de semmiképp nem helyettesíthet egy szakszerű orvosi vizsgálatot. Bár az ókori és a középkori orvoslás rendszeresen alkalmazta megfigyeléseit, az egészségi problémák diagnosztizálása, kezelése nem tartozik a modern kori asztrológia – sem a neki szentelt weboldalak hatáskörébe. Jelen cikksorozatnak sem ez a feladata. Akinek egészségi problémája van, feltétlenül forduljon az illetékes szakemberekhez.
Copyright secured by Digiprove © 2018A BLOGOMBAN MEGJELENT FORDÍTÁSOKAT, ÍRÁSOKAT ÉS KÉPEKET A SZERZŐI JOGRÓL SZÓLÓ 1999. ÉVI LXXVI. TÖRVÉNY ÉRTELMÉBEN AZ ENGEDÉLYEM NÉLKÜL MÁSHOL KÖZZÉTENNI TILOS. EZ ALÓL KIVÉTELT KÉPEZ, HA CSAK AZ ÍRÁSOM ELSŐ NÉHÁNY SORÁT TÜNTETIK FEL, MAJD A FOLYTATÁSÉRT A BLOGOMRA KATTINTVA JUT EL AZ OLVASÓ! AMENNYIBEN MÁS FORRÁST NEM JELÖLÖK MEG, AZ ÍRÁSOK, FORDÍTÁSOK A SAJÁT SZELLEMI TERMÉKEIM, KERESKEDELMI FORGALOMBAN TÖRTÉNŐ ÉRTÉKESÍTÉSÜKHÖZ CSAK SZEMÉLYES EGYEZTETÉST KÖVETŐEN JÁRULOK HOZZÁ!