„…Milyen gyakran megesik például, hogy a férfi 45 -50 éves korára leromlik, s akkor az asszony köti fel a nadrágot,és egy kis zsibárusboltot nyit, ahol a férfi talán csak a keze alá dolgozik. Sok olyan asszony van, aki csak negyvenedik éve után ébred felelősségre és társadalmi tudatra. A modern üzleti életben pl. – különösen Amerikában – a negyvenedik év után igen gyakori az úgynevezett breakdown, az ideg-összeroppanás. Ha alaposabban megvizsgáljuk az áldozatokat, azt látjuk, hogy az, ami összetört, az addigi férfistílus, ami után egy elnőiesedett férfi marad. S megfordítva: ugyanezen körökben olyan nőket veszünk észre, akik ezekben az években nem közönséges férfiasságot és kemény értelmet mutatnak fel, amelyek szívet és érzelmet háttérbe szorítanak. Ezeket a változásokat igen gyakran kísérik mindenféle házassági katasztrófák, hiszen nem túl nehéz elképzelni, mi minden történhet akkor, ha a férfi fölfedezi gyöngéd érzelmeit, az asszony pedig az eszét.
Mindezekben a dolgokban az a legrosszabb, hogy okos és képzett emberek csak morzsolgatják éveiket, miközben az ilyesféle változások lehetőségéről mit sem tudnak. Teljesen fölkészületlenül kezdik el életük második felét. Vagy akadnak valahol iskolák, nemcsak felső – de felsőbb fokúak, negyvenéveseknek, amelyek éppúgy a rájuk váró életre készítenek föl, amint az alap, közép-és felsőfokú iskoláink a világ és az élet ismeretébe vezetik be fiataljainkat? Nem, a legmélységesebb felkészületlenséggel lépünk az élet délutánjába, sőt ennél is rosszabbul: eddigi ideáljaink és igazságaink hmis előfeltételezésével tesszük ezt. Életünk délutánját nem élhetjük ugyanazon program szerint, mint a délelőttöt, mert ami délelőtt sok, az estére megfogyatkozik, s ami délelőtt igaz, az estére már nem az. Túl sok öreget kezeltem ahhoz s pillantottam be lelkük titkos kamráiba, hogy ne lennék megrendülve ennek az alapszabálynak az igazságától.
Az öregedő embernek tudnia kellene, hogy élete nem hág magasabbra s nem terjed ki, hanem kérlelhetetlen belső folyamat kényszeríti ki az élet szűkebbre fogását. Ha a fiatalkorú túl sokat foglalkozik önmagával, az csaknem bűn, vagy legalábbis veszély, az öregedő embernek viszont kötelessége, hogy komoly figyelmet szenteljen legbensőbb önmagának. A Nap bevonja sugarait, hogy önmagát világosítsa meg, miután fényét egy világra pazarolta el. Ehelyett egy sor öreg inkább arra adja a fejét, hogy hipochonder, fösvény, elvek megszállottja, múlt idők magasztalója vagy éppen örök siheder legyen, mély-önmaga megvilágosodásának szánalmas pótléka, ami azonban elmaradhatatlan következménye annak az őrültségnek, amely szerint az élet második felét az első alapelveknek kell kormányozniuk. ”
C. G. Jung: Az élet delén (Mélységeink ösvényein, 17. old.)
Életünk állomásai – a negyvenes évek
A BLOGOMBAN MEGJELENT FORDÍTÁSOKAT, ÍRÁSOKAT ÉS KÉPEKET A SZERZŐI JOGRÓL SZÓLÓ 1999. ÉVI LXXVI. TÖRVÉNY ÉRTELMÉBEN AZ ENGEDÉLYEM NÉLKÜL MÁSHOL KÖZZÉTENNI TILOS. EZ ALÓL KIVÉTELT KÉPEZ, HA CSAK AZ ÍRÁSOM ELSŐ NÉHÁNY SORÁT TÜNTETIK FEL, MAJD A FOLYTATÁSÉRT A BLOGOMRA KATTINTVA JUT EL AZ OLVASÓ! AMENNYIBEN MÁS FORRÁST NEM JELÖLÖK MEG, AZ ÍRÁSOK, FORDÍTÁSOK A SAJÁT SZELLEMI TERMÉKEIM, KERESKEDELMI FORGALOMBAN TÖRTÉNŐ ÉRTÉKESÍTÉSÜKHÖZ CSAK SZEMÉLYES EGYEZTETÉST KÖVETŐEN JÁRULOK HOZZÁ!