Menu
A Kos | Liz Greene
2020-04-12 archetípus

The Astrology of Fate / A sors asztrológiája című művében Liz Greene többek között a sors és szabad akarat dilemmáját boncolgatja.  A könyv jegyekről és uralkodó bolygóikról szóló fejezetei nem karakterológiai jellemzések, hanem az adott archetípusok domináns témáit és problematikáit járják körül mitológia, pszichológia, alkímia, egyetemes kultúrtörténet összefüggéseiben. Liz Greene-nek ez a könyve sem a populáris asztrológia kategóriája: bizonyos szintű általános műveltséget feltételez. Ebben a részben a Kos archetípusát , a  Kos -karakterre jellemző problémákat, valamint a Kos fejlődési mintáit tárgyalja a szerző.

Az ilyen leírások nagyon hasznosak lehetnek, de megvannak a korlátaik. Nem alkalmazhatók automatikusan,receptszerűen”. Bővebben: Mire jók, jók-e valamire egyáltalán az asztrológiai receptek? Mindenkinél más és más módon, a személyi horoszkóp sajátosságaitól függően nyilvánulnak meg.Tekintve, hogy a Föld jelenlegi népességetöbb mint 7 és fél milliárd, ennyi horoszkóp -variáció létezik. Beláthatod, hogy a szóba jöhető változatokat nem áll módomban egyenként kivesézni, komment formájában végképp nem. A TIÉDET sem 🙂 Kérlek tehát, ne tegyél fel olyan kérdést, hogy rád hogyan hat, mert nem fogok rá válaszolni. Az ilyen jellegű hozzászólások törlésre, szerzőik tiltásra kerülnek…

“Hát nem egy az Atyánk mindannyiunknak? Hát nem mindannyiunkat az Úr teremtett?” Malachiás II.10

A vérszomjas Kos alakjával már találkoztunk – a Kos jegy ura a Mars, a háború istene. Most magát a Kost kell megvizsgálnunk, ugyanis az állatövi jegyekhez társított csillagképek szimbolikája komplex és összetett, és számos olyan témát tartalmaz, amelyek meglepő dimenziókkal gazdagítják a hagyományos asztrológiai értelmezésmódokat. Valószínűleg sosem fogjuk megtudni, milyen folyamat révén került kapcsolatba egy bizonyos állat vagy karakter a csillagok egy meghatározott csoportjával. De a bolygóknak adott nevekhez hasonlóan, furcsamód ezek az archaikus asszociációk is szinkronisztikusan találók. A Kost Ámon vagy Amun ősi istenként ismerték az egyiptomiak, nevének jelentése „az elrejtett” volt. Azt mondták, hogy ez az ókori, kos fejű istenség volt a láthatatlan szelet tápláló erő. A másik neve „aki mindenben ott lakik” és úgy képzelték, ő minden földi jelenség lelke. A görögök saját Zeusz atyjukkal társították Ámont, a teremtő istent, ugyanis a nemző és megtermékenyítő erőket megtestesítő fallikus Ámon hozta létre a teremtő életet és biztosította annak folyamatosságát.

Ámon Ré, Brooklyn Museum, forr:wikipedia




A kosfejű egyiptomi isten numinózus nemzőereje azt sugallja, hogy a Kos analógialánca nem merül ki a puszta harcban. Ez az isten a fallikus erő egyik képe, akár férfiben lakozik ez akár nőben; a Kos ugyanis az eredeti kreatív szellem, amely önmagából hozza létre a megnyilvánult világmindenséget. E dinamikus lendületnek nincs „oka”, egyszerűen a Kos egyik sajátossága ugyanúgy, ahogy a fallikus erő egyaránt veleszületett attribítuma az egyiptomi Ámonnak, a görög Zeusznak és a bibliai Yahvehnak. Zeusz vagy Djeus nevének jelentése a régi indoeurópai nyelvben „ a menny villáma”, így Zeusz a megvilágosító, a mennydörgés és villámlás, a felvilágosodás és megvilágosodás daimonionja. Gyakran eltűnődtem azon, hogy a Kos hagyományos elemzéseiben miért nem találtam sosem említést arról az intellektuális erőről és látomásokra való képességről, amelyek meglétét oly gyakran tapasztaltam ennél a jegynél. Sokkal több olyan Kost láttam (nem csupán a Kos Napokat, hanem a Kos Aszcendenseket, Kos Holdakat, stb is ide sorolom), akik a szellemi és spirituális megvilágosodásnak szentelték magukat, mint ahány hagyományos értelemben vett harcias sportolót, tehát olyan Kosokat, akiket a fizikai küzdelem éltet.

Naaagy kérés kleptomániás félig- sem- barátaimhoz 😈 Sajnálatos módon az oldalamon levő másolásvédő dacára is még mindig nagyon sokan „inspirálódnak” ( = gátlástalanul lopják a tartalmakat) innen. Igen, ezt a tevékenységet akkor is LOPÁSNAK nevezik, ha már nem tudják olyan könnyen szó szerint lemásolni, “csak” összefoglalózzák, esetleg más igényes blogokról, YouTube-csatornákról összemazsolázott tartalmakkal kombinálva) . Amennyiben Te magad is azon „kollégák” cseppet sem tisztelt csoportjába tartozol, aki tárgyi tudása mélyítése helyett kizárólag oldala marketingezésével, és azon platformok tallózásával foglalkozik, ahol igényes tudásanyagokból lopkodhat ( többek között pl  az én oldalamat is e céllal követed, ahogy teszitek sajnos elég sokan), kérlek, a változatosság kedvéért most tegyél kivételt. Nagyon sok munkám van  az ilyen típusú fordításokban (a minőségi  szakirodalom beszerzésébe fektetett jelentős összegekről már nem is beszélve), akárcsak az oldalamon elérhető összefoglalókban, meg a többi posztban is. Ezért, ha merítesz  belőlük, kérlek jelöld meg a forrást, ÉS tüntesd fel a cikkemre mutató linket is !!!! Ez az egyik olyan fontos gesztus, amely megkülönböztet a  tartalomtolvajoktól. Nagyon jó lenne, ha ez szokásoddá válna, és nem csak az én írásaimat illetően, hanem akkor is, amikor a többi hiteles tudással rendelkező, posztjaikba, videóikba komoly munkát fektető asztrológus- társam oldalain „tallózgatsz” ( = nézel lenyúlnivaló tartalom után).

Amikor a görögök elkezdték mágikus mítosz -meséiket szövögetni a babilóniaktól és egyiptomiaktól örökölt zodiákus jegyek köré, a Kos köré szőtték a varázserejű Kos történetét, akit Zeusz küldött, hogy megmentse Phrixoszt és Hellét gonosz mostohaanyjuktól és Kolkhiszba vigye őket a hátán. Hellé leesett és a tengerbe fulladt; a helyet Hellészpontosz nevezték el a tiszteletére, de Phrixosznak sikerült sértetlenül eljutnia Kolkhiszba, ahol Arétész király vette védelmébe, aki maga is mágus volt és Héliosz napisten fia. Phrixosz feláldozta a kost és gyapját egy szent ligetbe vitte, amelyet egy sárkány őrzött. Felakasztotta egy fára, ahol arannyá változott. Ez volt az az aranygyapjú, amelyet Iaszon és argonautái  kerestek, számos veszély közepette. A gyapjú szent volt Zeusz számára- és itt ismét a Kos és az istenek tüzes királya közötti, nem vizsgált kapcsolattal találjuk szembe magunkat. Úgy tűnik, hogy az arangyapjú és Iaszon utána való kutatása az Öreg Apa megölésének és az egyéni spirituális identitás keresésének témáját tükrözi. Úgy érzem, ez a Kos drámájának gyökérmotívuma.



Hellé a tengerbe esik

Iaszon története releváns a Kos fejlődési mintájával kapcsolatos kutatásaink szempontjából. A gyapjú ugyanis Iolkoszból, Iaszon születési helyéről származik, és bizonyos szempontból „valódi apja”, tulajdon belső szellemének a szimbóluma. Iaszon története tipikus hős- mítosz. A Thesszáliai Iolkosz trónjának törvényes örököse, de gonosz nagybátyja elbitorolta a hatalmat tőle és a gyermek élete veszélybe került. Titokban a bölcs Keirón kentaurhoz küldték, ahol felnevelkedett és elsajátította a háború művészetét. Mint Campell rámutat a hősmítoszról írt munkájában (ford.megj: Az ezerarcú hős/The Hero with a Thousand Faces), az elbitorolt királyi örökség és a veszélyeztetett gyerekkor valamennyi hősmítoszban fellelhető archetipális mintázatok. Nem születik automatikusan hősnek, hanem próbatételek és szenvedés révén kell azzá válnia, hogy rátaláljon arra, ami mindig is birtokákában volt, csak nem volt tudatában. Keresőútja során Iaszonnak két destruktív férfivel kell megbirkóznia -és itt a Szörnyű Apával vívott archetipális küzdelem motívumával találkozunk. Neumann A tudat eredete és története ( The Origins and History of Consciousness) című munkájában az „apákról” mint a törvény és a rend képviselőiről ír, akik a civilizáció legmagasabb értékeit adják át. A világ kollektív értékeit testesítik meg, amelyek a psziché struktúrájában „lelkiismeretként” nyilvánulnak meg. A hősnek ily módon meg kell szegnie a régi törvényeket, hiszen ellensége a régi uralkodó rendszernek és lelkiismereti törvényeknek. Így szükségszerűen konfliktusba keveredik az apákkal és személyes képviselőikkel, akik közül Iaszón történetében a gonosz Peliasz nagybácsi az első, a második pedig Arétész, a varázsló-király.

A régi uralkodó rendszert képviselő „gonosz király” vagy személyes apafigura harcolni küldi a hőst a szörnyeteggel – a szfinxxel, boszorkányokkal, óriásokkal, vadállatokkal, stb – abban a reményben, hogy elpusztul…Isteni apja segítségével azonban a hősnek sikerül legyőznie a szörnyet. Magasabbrendű születése és nemes származása folytán győzelemre hivatott, és győzelme ezek bizonyítéka. A romlás, amelyet negatív apja kívánt neki, hozzájárul dicsőségéhez, és magát a negatív apát taszítja romlásba. Az, hogy az öreg király elűzi a fiát, a hős küzdelme, és az apa megölése jelentőségteljes kapcsolatban állnak egymással. Az események olyan, szükségszerű kánonját képezik, amelyek szimbolikájukat és tényeiket illetően egyaránt előfeltételei a hős létezésének, akinek, mint az új elhozójának meg kell semmisítenie a régit.” Erich Neumann A tudat eredete és története ( The Origins and History of Consciousness)

Az Asztropressz küldetése az aktuális és várható bolygóhatásokkal, a személyi horoszkópban rejlő lehetőségekkel és korlátokkal kapcsolatos reális tájékoztatás. Akkor is, ha ez nincs összhangban a new ages „szellemiség” által diktált minden szép-minden jó narratívákkal. Erre az esetre is vonatkoznak a kommentelési etikettben írtak: aki nem ért egyet az itt megfogalmazott szempontokkal, nyugodtan abbahagyhatja oldalam követését és keressen magának lightosabb olvasnivalót. Nincs harag 🙂 Mindkettőnknek időt, energiát spórol meg 🙂 Nekem legalábbis rengeteget, hiszen nem kell az irreleváns kommentek moderálására, nagyon sok esetben ezzel egyidejűleg szerzőik spammelés miatti jelentésére és letiltására is pazarolnom értékes időmet. Így ezt további hasznos tartalmak írására fordíthatom. Bevallom, annak ellenére, hogy naponta többször is kénytelen vagyok sort keríteni rá, utálom használni a “Törlés”, “Tiltás” funkciókat. Mindkettőnknek szebb lesz a napja, ha egyáltalán nem kerülök, vagy a jelenleginél sokkal ritkábban kerülök ilyen kínos döntéshelyzetekbe. Bízom benne azonban, hogy az ezogagyi helyett a valósággal nagyobb összhangban levő tartalmakra fogékony, azokat kimondottan igénylő többség -vagyis a tényleges célközönségem – a jövőben is velem marad.

Amikor Iaszon harcos-korba cseperedett, visszatért Iolkoszba azzal az eltökélt szándékkal, hogy visszaszerezze örökségét. Utazása során elveszítette egyik szandálját, miközben egy öregasszonynak (aki valójában Héra volt, álruhában) segített átkelni egy folyón. Péliász, a gonosz nagybácsi időközben egy olyan jóslatot kapott, miszerint óvakodnia kell az egy szandált viselő férfitől. Amikor konfrontálódtak egymással, Péliász barátságot tettetett és törvényes örökösként ismerte el Iaszont, aztán egyenesen az aranygyapjúért küldte, amelyet őse, Phrixosz hozott Kolkhiszba, hogy Phrixosz nyugtalan szelleme végre megpihenhessen. A Szörnyű Apa tehát veszélybe küldi fiát, hogy, mint Neumann írja, utolérje a halál. Iaszon erre összehívta híres legénységét, az Argonautákat és számtalan veszély közepette, Athéné, Poszeidón és Héra istenek segítségét élvezve elindult Arétész király udvarába. Ott Medea, a király lánya segítségével, aki papnő és varázslónő volt, lekaszabolta a sárkányt, ellopta a gyapjút és visszatért Iolkoszba, ahol megszabadult Péliász nagybácsitól és király lett.

Iaszon és Medea, John William Waterhuse festménye (1907)

Az impulzus, hogy fejest ugorjon veszélyes helyzetekbe férfiasságát bizonyítandó, a Kos jellemző sajátossága és- jóllehet elsőre különösen hangzik, ugyanannyira jellemző a Kos nőre mint a Kos férfire. A Rettenetes Apa problematikája ugyanis nem korlátozódik a férfiakra, ahogy a „valódi”, kreatív belső Apa utáni kutatásé sem. Maga a gyapjú, e „belső” és individuális érték-készlet emblémája, mint láttuk, a „rejtett” isten tériomorf, azaz állat – jelképének tűnik. Őrzője, Aretész király félisten és varázsló – mivolta miatt áll Péliász fölött; ő az archetipális Rettenetes Apa, míg Péliász a személyes. Azt a sok Kos típusú személyt látva, akiket a zsarnoki, korlátozó vagy destruktív személyes apjukkal való problémáik miatti szenvedés lökött ki az életbe, számomra ez inkább sorsnak tűnik semmint fantázia-gyakorlatnak. Ez az apa gyakran fosztja meg férfiasságától a fiát, vagy túlságosan elnyomja, túlzottan kritikus a fiú természetes „örökségével” szemben, vagy a kreatív önkifejezés mindenemű önálló formájában akadályozza fiát. Úgy tűnik, a Kos nők életében is gyakoran fordul elő ilyen helyzet, ahol is az apa nem kevésbé domináns vagy korlátozó, a férj pedig – akit azért választott tudattalanul, mert hasonlít az apához és a mítosz fontos szereplője – átveszi ezt a szerepet azáltal, hogy nem hajlandó megengedni neki, hogy önálló életet éljen. A Rettenetes Apa hosszú idővel a gyerekkor után újra megjelenhet intézmények vagy munkahelyi felettesek alakjában, de megnyilvánulhat a vágyott szerető vagy a vágyott díj utáni, maszkulin jellegű versengés formájában is. Ez a minta nem „patologikus” hanem mitikus, és bizonyos szintig a Kos sorsában rejlő szükségszerűségnek a jelképe. Az apa itt egyszerre jelenik meg akadályként és a fejlődés eszközeként. (Ford. megj: ha maga a fejlődési minta nem is változtatható meg, érése folyamán a Kos típus megtanulhat különbséget tenni az egészséges és a romboló kihívások között. A veszélyes helyzetek öncélú hajkurászása , a szerelmi háromszögről – szerelmi háromszögre való vándorlás semmiképp sem tartoznak az egészséges kihívások kategóriájába. A tudatosság előbb-utóbb elhozza a választási szabadságot is. Ez a Kosra ugyanúgy igaz, mint bármely más jegy képviselőjére – az asztrológiai tanácsadás pedig sokat segíthet ebben a folyamatban).




Jasonnak egy nő segítségével sikerült megtalálnia az aranygyapjút és újra hazahoznia. Ez szintén jellemző motívuma a hős-mítosznak, ugyanis a „nő” az anima, maga a tudattalan a „segítő” vagy a „menyasszony” álruhájában, aki ott is megoldásokat talál, ahol az individuális ego erre képtelen. Ha Jason női szereplő lett volna, kétségtelen, hogy Aretész fia lett volna a segítője, ugyanis úgy tűnik, hogy a női psziché animusza ugyanezt a szerepet tölti be a fejlődésben. Valójában Iaszónnak nem csak egy nő segített, hiszen jóllehet az Argo legénysége kizárólag férfi-harcosokból állt, Héra istennő volt az- aki Iaszon korábbi szolgálatai miatti hálából – kihúzta minden csúnya slamasztikából, amibe csak belekeveredett utazása során. Medea pedig varázslataival és okkult erőivel segített neki megmenekülni Arétész királynak, a gyapjú őrzőjének haragjától. De Iolkoszba visszatérve Iaszon egy tipikus Kos – problémáról tett tanúságot azzal, hogy ráunt Medeára és a korinthoszi király lányának kezdett udvarolni. Vagyis feladta a kapcsolatot belső, „varázslónő-szerű” animájával, aki segített neki, és olyan nőt kívánt helyette, aki kollektív hatalomhoz és elismeréshez juttatja. Nem elégedett meg azzal, amije volt, hanem egyre többet és többet akart. Ez a fajta gyarlóság, hübrisz a Kosra leselkedő veszély, amely, ha az egyén nincs tudatában, bukását fogja okozni. Iaszon így felbőszítette Medeát, aki nem olyan nő volt, akit félvállról lehetett venni; amaz meg bosszúból nem csupán az új menyasszonyt, hanem tulajdon gyerekeiket is lemészárolta, aztán, megátkozva egykori szeretőjét, elmenekült sárkányok-húzta fogatával. Ezt követően Iaszon feltartóztathatatlanul elindult a lejtőn, megöregedett és impotenssé vált, végül pedig úgy halt meg, hogy fejére esett egy, a saját korhadó hajójáról leszakadó gerenda.

Iaszon és Medea, 1759 (olaj vásznon); by Loo, Carle van (1705-65); 63×79 cm; Musee des Beaux-Arts, Pau, Franciaország

Ezzel nem azt akarom sugallni, hogy Iaszon dicstelen vége lenne a Kos szükségszerű sorsa. De mindenképpen ez a problematikája. Ironikus, és összhangban van a mítosz finom, tragikomikus árnyalataival, hogy az ifjú hősnek, aki megharcol az öreg, Szörnyű Apával azért, hogy bevezesse az új rendet, saját belső, feminin természetét is el kell taszítania, hogy megnyerje magának azt a nagyon is kollektív hatalmat, amely ellen vívott harca miatt vándorútjára indult. A hős és ellensége közötti rejtélyes azonosság így magától értetődő, a történet végén ugyanis Iaszón maga válik Rettenetes Atyává, és azáltal, hogy megölik tulajdon gyerekeit, utoléri a kopóként nyomában járó nemezis. Belső szinten a dicsőséges mesének e szomorú befejezése talán az új arangyapjú keresésének új ciklusába való átmenet előtti, szükségszerű szakaszát képezi a Kos számára. Itt nagyon sok minden lerombolódhat, mielőtt a szétesett Kos összeszedné magát, hogy újabb kihívást keressen. Azok a Kosok, akik már inkább apák vagy anyák, semmint egy domináns apa kezei alatt szenvedő fiúk vagy lányok, talán felfedezik, hogy a mítosz ugyanaz, de a szerepek megváltoznak, és tuljadon gyerekei azok, akik lázadoznak az ellen a zsarnok ellen, akivé az utóbbi időben váltak.

Zeusz fallikus aranygyapján kívül vannak más, a Kos jeggyel társítható mitikus kosok is . Lucianus római költő az Atreusz  és Thüesztész történetében szereplő aranybáránnyal azonosította a kost, amellyel korábban már találkoztunk. A mese egyik verziója szerint, amikor ezek a testvérek Mükéné trónján veszekedtek, Zeusz úgy döntött, hogy Atreusz javára símítja el a vitát egy aranybárányt, a szuverenitás szimbólumát küldve neki. De Thüesztész elcsábította Atreusz feleségét és rábeszélte, hogy lopja el neki az aranybárányt. De Zeusz ekkor egy még meggyőzőbb jelet küldött: a Nap megváltoztatta irányát az égen és a nappal éjszakába fordult. Ezt már senki sem vitathatta, Aresztészből annak rendje-módja szerint király lett, Thüesztészt pedig elűzték. Már láttuk (a könyv előző részeiben – ford megj) mi történt ez után. De itt megint csak Zeusz szent állataként találkozunk a kossal; ő az isten potenciájának és dominanciájának a szimbóluma, a két fivér közötti versengés tárgya. E viszály egyike a férfiúi felsőbbrendűség és potencia miatti vitáknak, amelynek a kos a jelvénye, és az, hogy egy nő lopja el, valamint az aranybárány létezése a Kos sorsának egy másik dimenzióját tükrözi: a szerelmi háromszögét, amelynek több köze van a vele járó versengéshez, mint a vágy tárgyához. Szintén figyelemreméltó, hogy az Ótestamentumban a Kos a leggyakoribb áldozati állat. Ezt az állatot ajánlják fel Yahvehnak, aki sok szempontból hasonlít Zeuszhoz és Ámonhoz – különösen az utóbbihoz, aki „rejtve van”. Az Ótestamentum Yahvéja igencsak kettős természetű Atya, és jó szolgájával, Jóbbal való kapcsolata legalább annyira ambivalens, mint Iaszoné a Rettenetes Apákkal, akikkel meg kell vívnia.




Vannak más releváns Kos-mítoszok is, de amellyel le szeretném zárni e fejezetet az, amivel elkezdtem: Ödipusz története . Ez meglepőnek tűnhet, Ödipusz ugyanis, Freudnak köszönhetően az anya fiának a jelképévé vált, akinek le kell győznie apját ahhoz, hogy megszerezze incesztuózus és oly régóta sóvárgott jutalmát. Freud számára Ödipusz problémája az anyával való egyesüléssel kapcsolatos férfifantáziálás problémája (vagy, Elektra-komplexus címszó alatt a lány fantáziálása az apjával való egyesülésről). Laiosz meggyilkolása így a fiú attól való félelmének jelképévé vált, hogy apja kasztrálni fogja, a gyilkos féltékenységet pedig az anya kizárólagos birtoklásának vágy táplálja. De nyilvánvaló, hogy Freud vagy nem olvasta el a teljes mítoszt, vagy pedig úgy döntött, hogy figyelmen kívül hagyja annak lényeges aspektusait. Ödipusz azelőtt ölte meg az apját, hogy találkozott volna az anyjával. Hatalmába kerítette a düh; az bőszítette fel, hogy az Öreg Király ragaszkodott ahhoz, hogy elsőnek ereszkedjen le a keskeny úton. A történetbeli Ödipusz tüzes és vöröshajú, dühe pedig iszonyatos. Kezdettől fogva az Apával áll konfliktusban: nem hajlanó elfogadni Apolló orákulumának jóslatát, hisz abban, hogy akarata képes felülírni az isten és a sors rendeléseit.

Ödipusz megöli Laiosz királyt

Ez a mese talán azt az ironikus felismerést sugallja, hogy a férfiak közötti erőszakos küzdelemet inkább a közöttük való kapcsolat és titkos azonosság táplálja, semmint bármiféle nőért vagy díjért folytatott versengés, és végül az élet ugyanahhoz a forrásához vezet. Úgy tűnik, Freud nem tulajdonított különösebb jelentőségét az átok eredetének, ami hazavezérelte Ödipuszt, hogy rászállhasson, de én rendkívül fontosnak érzem. Laiosz király vétkezett, a bűnt egy férfi ellen követte el és egy másik férfi vált áldozatává. Pelopsz fiának megerőszakolásával vétett a vendégül látás és a vendégek törvénye ellen, és a támadás erőszakos jellege miatt vétett saját nemének törvényei ellen is. A férfi-”szabályok” eme áthágása vezet végül Ödipusz születéséhez és a rá váró, borzalmas sorshoz. Az „ősi bűn” itt inkább apai, semmint anyai részről fakad, és a fiúnak kell megbűnhődnie. Az apa nincs megfelelő kapcsolatban a férfielvvel; valóban rettenetessé vált és a fiúnak meg kell harcolnia vele. Az én értelmezésmódom szerint Ödipusz története elejétől fogva egy apa-fiú történet. A családokon belüli ödipális harc a Kos- minta egyik első megnyilvánulási formájának tűnik, és egyaránt megfigyelhettem férfiaknál és nőknél. De a harc célja nem annyira az ellenkező nemű szülő birtoklása. A régi rend felszámolásáról és az önálló, egyéni szellem érvényesítéséről szól, és a jegy tüzes versengése formájában nyilvánul meg. Yahvehoz hasonlóan, aki kinyilatkoztatja, hogy népe nem tisztelhet más isteneket rajta kívül, a Kos sem viseli el a vele azonos neműek társaságát, ha csak azok nem különböznek annyira tőle, hogy nem merül fel versenyhelyzet, vagy nem állnak annyira alacsonyan a rangsorban, hogy nem jelentenek fenyegetést. A Mérleghez hasonlóan – az okokat látni fogjuk a későbbiekben – a Kosnál is gyakoriak a szerelmi háromszögek, de a motivációk merőben mások. A bajba jutott hölgy (vagy a bajba jutott érzékeny férfi) megmentése a Kos kedvelt életmintája, akárcsak az elnyomottakért vagy az elveszett ügyekért való kiállás. De a bajba jutott szerető kevésbé fontos, mint maga a küzdelem. Ha nem lenne harc, kétséges, hogy a Kos foglalkozna egyáltalán a hölggyel. Természetesen nem kell fizikai értelemben vett hölgynek lennie; egyes Kosok számára egy eszme, egy filozófia, egy, a nagyvilág „atyái” által nem értékelt kreatív hozzájárulás is lehet olyasmi, amit ki kell menteni a Rettenetes Apa szorításából. De maga a Kos az, aki veszélyben érzi magát és ezt egy külső tárgyra vetíti, a fiát kasztráló Rettenetes Apa ugyanis nem engedi, hogy elérje a beteljesülést és győzedelmeskedjen. Mint Neumann írja:




Ő [a Rettenetes Apa] olyan spirituális rendszerként viselkedik, amely felülről és alulról foglyul ejti és megsemmisíti a fiú tudatosságát. Ez a spirituális rendszer a régi törvény, a régi vallás, a régi erkölcs, a régi rend; a lelkiismeret, a konvenciók, a hagyományok bénító erejeként jelenik meg -vagy bármely olyan szellemi jelenségként, amely foglyul ejti a fiút és megakadályozza jövőbeli fejlődését. Bármely emocionális dinamizmuson keresztül működő tartalom, például a tehetetlenség bénító szorítása vagy egy ösztön inváziója az anya szférájához , a természethez tartozik. De valamennyi, tudatos felismerésre képes tartalom, egy érték, egy eszme, egy erkölcsi kánon vagy valamely más szellemi erő az apai rendszerrel van kapcsolatban és sosem az anyaival.” Erich Neumann A tudat eredete és története ( The Origins and History of Consciousness)

Az apa – fiú dráma később újra megjelenik az állatövi jegyekben – különösen az Oroszlánnál és a Baknál. Az a dimenziója, amivel itt , az első jegynél találkozunk, az első szabadságharcé, ugyanis a mennyben csak egyetlen isten számára van hely. Zeusz, Ámon és Yahve hatalma értelmetlen lenne, ha lenne néhány más istenség is, akik megosztoznának a feladaton. De a Kos számára csak egyetlen istenség létezik és nem is létezhet más a saját fallikus ereje formájában megnyilvánuló „láthatatlanon” kívül. Az Istenatyával folytatott harca miatt a Kosnak teljes mértékben tudatában kell lennie annak, amit művel, és tisztelnie kell azt az istenséget, amely ellen harcol. Más szavakkal, „istenfélőnek” is kell lennie, nem csak pusztán dühösnek. Ha csupán hübriszből fakadó arroganciából cselekszik, mint Iaszón tette, amikor félredobta Medeát és a korinthioszi királyság után kapálózott, tettei elkerülhetetlen bukásba torkollnak. De a Rettenetes Apával való találkozása személyiségét és belső „autoritását” is megteremtheti; ebben az esetben képes kezelni a felelősséget, amely azzal a királysággal jár, amiért megharcolt. Enélkül az erőfeszítés nélkül az apa örök fia marad, az örök lázadó, aki kívülről dobálja kövekkel az ablakokat, de sosem léphet be a tulajdon férfiasságát jelképező aranygyapjút rejtő kastélyba.

 

A bejegyzés kiemelt képe : Historical artwork of the constellation of Aries,
Detlev van Ravenswaay





Liz Greene: The Astrology of Fate

Az asztrológiát tanulók és gyakorló asztrológusok számára egyaránt hasznos könyv Magyarországon sajnos jószerivel ismeretlen. Korrekt feltételekkel foglalkoztató, fizetőképes kiadónak nagy örömmel lefordítanám.

The Astrology of Fate / A végzet asztrológiája című művében Liz Greene a sors és szabad akarat dilemmáját boncolgatja. Az olvasó nem fog egyértelmű és megnyugtató választ kapni, viszont egy nem csak asztrológiai ismeretekben, hanem kultúrtörténeti, történelmi, pszichológiai adalékokban gazdag élménnyel gyarapszik. A világhírű, pszichológusi képzettséggel is rendelkező asztrológus könyve minden gyakorló asztrológus számára olyan kötelező olvasmány kellene legyen, amelyen többször is alaposan átrágja magát. Sajnos magyar fordítása nem elérhető, pedig 1984-ben jelent meg és alaptankönyvnek számít. Asztrológiát tanulók számára nélkülözhetetlen, de általános műveltséggel rendelkező, önismereti utak iránt érdeklődő „laikusok” számára is ajánlható

A könyv jegyekről és uralkodó bolygóikról szóló fejezetei nem karakterológiai jellemzések, hanem az adott archetípusok domináns témáit és problematikáit járják körül  mitológia, pszichológia, alkímia, egyetemes kultúrtörténet összefüggéseiben . Mint ilyen, hiánypótló, de feltételez bizonyos szintű műveltséget. (A blogon és a Facebook-oldalon elérhető anyagok egyébként sem tömegigényt, hanem  a minőségi asztrológiai/ önismereti irodalomra nyitott olvasótábor igényeit szeretnék kielégíteni, mert ilyen jellegű közlésekből meglehetősen nagy hiány van. Ha tehát nem tudod követni az ilyen jellegű posztokat, irreleváns – így az én oldalamon törlésre kerülő – kommentek írása helyett kérlek, inkább hiányosságaidat pótold. Tisztelettel felhívom figyelmedet arra is, hogy az irreleváns kommenteket nem csupán törlöm,, hanem szerzőiket jelentem spammelés miatt és le is tiltom.)

Akiket inkább a „hogyan működik ez és ez a jegy”- típusú megközelítésmód érdekel, a szerző Szerelmesek asztrológiája című könyvét olvassák el. Magyarul is elérhető, bulváros címe ellenére minőségi és találó összefoglalók vannak benne. Ezek akkor is érvényesek, ha valakiben nem a napjegy, hanem a horoszkóp más sajátosságai miatt domináns egyik vagy másik archetípus.

Forrás :  Liz Greene – The Astrology of Fate, 176 – 183 old, Unwin Hyman Limited – 1984; Scribd – tagok számára e- könyv formájában elérhető




Kapcsolódó

A sorozat további részei

Bika, Ikrek, Rák, Oroszlán, Szűz, Mérleg, Skorpió, Nyilas, Bak, Vízöntő, Halak

Megszállott szerelem : Medeától Don Joséig

Az örök háromszög (Liz Greene)

Az archetipális Mars (Linda Reid)

 

Könyvajánló

Liz Greene : The Astrology of Fate (Scribd)

Joseph Campbell: Az ezerarcú hős

 

A BLOGOMBAN MEGJELENT FORDÍTÁSOKAT, ÍRÁSOKAT ÉS KÉPEKET A SZERZŐI JOGRÓL SZÓLÓ 1999. ÉVI LXXVI. TÖRVÉNY ÉRTELMÉBEN AZ ENGEDÉLYEM NÉLKÜL MÁSHOL KÖZZÉTENNI TILOS. EZ ALÓL KIVÉTELT KÉPEZ, HA CSAK AZ ÍRÁSOM ELSŐ NÉHÁNY SORÁT TÜNTETIK FEL, MAJD A FOLYTATÁSÉRT A BLOGOMRA KATTINTVA JUT EL AZ OLVASÓ! AMENNYIBEN MÁS FORRÁST NEM JELÖLÖK MEG, AZ ÍRÁSOK, FORDÍTÁSOK A SAJÁT SZELLEMI TERMÉKEIM, KERESKEDELMI FORGALOMBAN TÖRTÉNŐ ÉRTÉKESÍTÉSÜKHÖZ CSAK SZEMÉLYES EGYEZTETÉST KÖVETŐEN JÁRULOK HOZZÁ!

Comments are closed
* *