Az Ikrek | Liz Greene

The Astrology of Fate / A sors asztrológiája című művében Liz Greene többek között a sors és szabad akarat dilemmáját boncolgatja.  A könyv jegyekről és uralkodó bolygóikról szóló fejezetei nem karakterológiai jellemzések, hanem az adott archetípusok domináns témáit és problematikáit járják körül mitológia, pszichológia, alkímia, egyetemes kultúrtörténet összefüggéseiben. Ebben a részben az Ikrek és Hermész/Mercurius archetípusát tárgyalja a szerző.

Az ilyen leírások nagyon hasznosak lehetnek, de megvannak a korlátaik. Nem alkalmazhatók automatikusan,receptszerűen”. BővebbenMire jók, jók-e valamire egyáltalán az asztrológiai receptek?Mindenkinél más és más módon, a személyi horoszkóp sajátosságaitól függően nyilvánulnak meg.Tekintve, hogy a Föld jelenlegi népességetöbb mint 7 és fél milliárd, ennyi horoszkóp -variáció létezik. Beláthatod, hogy a szóba jöhető változatokat nem áll módomban egyenként kivesézni, komment formájában végképp nem. A TIÉDET sem 🙂 Kérlek tehát, ne tegyél fel olyan kérdést, hogy rád hogyan hat, mert nem fogok rá válaszolni. Az ilyen jellegű hozzászólások törlésre, szerzőik tiltásra kerülnek…

“Harcoltam az ikertestvéremmel

A belső ellenséggel,

Míg mindketten összeestünk az út szélén”

Bob Dylan

Az ikrekben mindig is volt valami numinózus. Jóllehet ma már ismerjük azokat a biológiai folyamatokat, amelyek eredményeként biológiailag azonos ikrek születnek, még mindig lenyűgöz, egyszersmind fel is kavar két olyan ember látványa, akik egyetlen személynek tűnnek, pedig nem azok. Az Ikrek csillagképhez különböző típusú ikerpárokat társítottak, és valamennyien magukban hordozzák ezt az elbűvölő minőséget. Az Ikrekhez kapcsolódó egyik legkevésbé ismert testvérpár Zethus és Amphion, a fivérek akiket Antiope szült Zeusznak. Zethusz erős volt és energikus, igazi harcos; Amphiont azonban a Hermész megajándékozta a lantozás képességével, amelyben mesteri jártasságra tett szert. Zethus lenézte Zethusz „nőies” foglalatosságait, de Amphion erélyesen védelmébe vette a művészet és a szellemi élet értékeit. Ezzel a mítosszal már meg is érkeztünk az Ikrek egyik alapkonfliktusához: a belső ellentétekéhez .

Castor és Pollux a Regillus tavi csatában. John Reinhard Weguelin (1849 to 1927) metszete, 1880

A Castor és Polydeuces (latinul Polux) nevű ikerpár sokkal ismertebb Zethusnál és Amphionnál. Általában ezt a testvérpárt társítják az Ikrek csillagképhez. Lédának, Tyndareos spártai király feleségének a fiai voltak. Zeusz hattyúvá változva udvarolt a hölgynek, akik két tojást rakott a nász eredményeként. Az egyik tojásból Castor és Klytaemnestra kelt ki; akivel már korábban találkoztunk az Oresteiaban  : ő volt Agamemnon felesége. Ők ketten halandó gyermekek voltak, Tyndareos király utódai. A másik tojásból Zeusz gyerekei keltek ki, Polydeuces és Heléna. Így két ikerpár szerepel a történetben, egy hím-és egy nőnemű: Castor és Polideuces, akiket Dioszkuroszoknak  – a szó isten fiait jelenti – neveztek, és Klytaemnestra és Heléna. Mindkét pár egyik tagja halandó, a másik halhatatlan. Itt nem csupán az ellenséges fivérek (és nővérek) motívuma jelenik meg, hanem a fivér – nővér ikerlelkeké is. A történetben Castor és Polydeuces összevesztek egy másik, Idas és Lynceus nevű ikerpárral. A közöttük kitört harcban Castor, aki halandó volt, elesett. Polydeucest annyira lesújtotta a szeretett ikerfivére miatti gyász, hogy könyörögni kezdett apjának, Zeusznak: vagy támassza fel testvérét, vagy fogadja el az ő életét váltságdíjként Castorért. Zeusz, tőle meglehetősen szokatlan módon megszánta az ikreket, így az élet áldásában részesítette őket, de egyik napot az alvilágban, Hádész birodalmában kellett tölteniük, a következő napon viszont az Olümposz mennyei magasságaiba emelkedhettek. Az ikrek ily módon az ellentétek ciklikus megtapasztalást jelképezik, amikor ugyanis halandók, ízelítőt kapnak a halálból és a sötétségből, amikor pedig isteniek, az istenek örömeiből részesülnek. A hagyományos asztrológia álláspontja szerint az Ikrek hangulatember, aki hajlamos csúcspontok és mélypontok között ingadozni. E halandó- és a veszteség és a halál tudatától áthatott – testhez bilincseltséget és a szellem és az örök élet tartományaiba való szárnyalást oly szemléletesen kifejező mítosz tükrében ebben nincs is semmi meglepő.




A „mennyei ikrek” születésével kapcsolatos mítoszok, akik közül az egyik általában a jót, a másik a gonoszat képviseli, a görög, a római, az indiai és a kínai eposzokban egyaránt megtalálhatok. A mítoszok egyik legjelentősebb archetípusos motívumait képviselik. Időnként a két ikertestvér ugyanolyan mértékben szolgálta az emberiség vagy annak a társadalomnak a javát, amelyben éltek. Ilyenek voltak az Asvinok , a hindu vallásos hagyomány ikeristenségei, a nagy égi fogathajtók, esőhozók, termékenység-adók. Gyakoribb azonban hogy az egyik iker a fény, a másik a sötétség megszemélyesítője. A római mítoszbeli Romulus és Remus  ikrek Marsnak, a háború istenének a fiai voltak. Egy farkas szoptatta és nevelte fel őket és ők alapították Róma városát. Csakhogy a fivérek összevesztek a településen. Remus meg akarta gyilkolni Romulust, de végül őt ölték meg. Remus a „ sötét fivér”, aki „világos fivérének”, Romulusnak az életére tör és pórul jár. A sötét erő effajta összepárosítása a világossal egy mély emberi dilemmát érint, azt a problémát, amelyet Jung az árnyéknak nevezett. Ő a belső ellenség, aki egyszersmind testvér is, aki ugyanabból a méhből született, akit soha nem lehet teljesen legyőzni de aki ellen mindvégig küzdeni kell. Az Újszövetségben Jézus és Júdás kapcsolata más módon ábrázolja e problémát. Az Ószövetségben ott van Káin és Ábel, akik jóllehet nem ikrek, kétségtelen, hogy egy polaritást képviselnek. Káin a sötét, Ábel a világos testvér. A Sátán és Krisztus egyaránt Isten fiai voltak, Ézsau és Jákob pedig egy másik veszekedő testvérpár. Úgy tűnik, mintha az Ikreket uraló daimonion elkerülhetetlen konfliktusba bonyolítaná az egyént sötét ellentétpárjával. Ez gyakran egy másik személyen keresztül élődik meg, leggyakrabban testvérek közötti kapcsolatban, ahol is az egyik fivér vagy nővér a „jó”, akit a szülők szeretnek, a másik pedig a „rossz”, aki az egész család kivetített árnyékát hordozza. Az ilyen exteriorizált helyzetekben sokkal nehezebb felfedezni a belső ellenséget és azokat a háborúzó ellentéteket, amelyeknek végül a központban kell találkozniuk.

Ivor Morris írt egy rendkívül érdekes könyvet , melynek címe A sötét iker (The Dark Twin) Ebben az árnyék és a gonosz problémájának összefüggéseiben vizsgálja az ikrek témáját. Az ikrekről ezt írja:

„ Jóllehet az ‘ikrek’ fogalmát Jó és a Gonosz ellentétpárja összefüggésében használtuk, már az elejétől fogva szem előtt kell tartani, hogy a mitológia számos ikerpárja egyszerűen testvérekre vonatkozik, akik közül az egyik ‘jó’ vagy elfogadható dolgokat tesz, a másik pedig az, aki ‘gonosznak’ vagy társadalmilag elfogadhatatlannak tartott dolgokat tesz. Az ikreket azonban mindig különlegesnek tekintették, és ha nem is álltak közvetlen kapcsolatban az istenséggel, általában valamilyen szokatlan erő, mana birtokosai voltak, amely a pozitív és negatív elektromos töltésekhez vagy a mágnes északi és déli pólusaihoz hasonlóan csak ellentétpárként működik. Így az ikrek fogalmához egy bizonyos fajta egyensúly is hozzátartozik, egy fajta közelség és hasonlóság, amely azonban nem jelent teljes azonosságot; és végül, legalábbis a mitológiában, bizonyos fajta ellentétet is jelez, amely ha ellenségességgé fokozódik, oda is vezethet, hogy az egyik iker megpróbálja megsemmisíteni a másikat.”

 A vélemény fontos. A Tiéd is az. Mielőtt azonban hozzászólnál a Facebook-oldalon közzétett posztokhoz, kérlek tanulmányozd át gondosan a kommentelési etikettről szóló bejegyzést. Ezzel megelőzheted azt a mindkettőnk számára igen kellemetlen helyzetet, hogy hozzászólásod töröljem, vagy le kelljen tiltsalak az oldalról. Köszönöm.




Saját, Ikrekkel szerzett tapasztalataim megtanítottak arra, hogy fiatal korban a „jó” vagy a „rossz” iker a tudatos személyiségről lehasítva és az illető környezetéből valakire vagy valamire kivetített formában jelenik meg. Aztán az illető lassan, az ellentétével való összeütközések során ráeszmél (bár ez általában csak az élet második felében következik be), hogy az is ő. Tényleges ikrek esetén – sok Ikrek napjegyűvel is találkoztam közöttük – ez még nehezebb, ugyanis az ikerpár egyik tagja általában szembetűnően extrovertált és magabiztos, a másik pedig a gátlásos és „neurotikus”. A család és a társadalom irányából érkező nyomás, saját szükségleteikről már nem is beszélve megnehezíti a szétválást. De előbb – utóbb szembetűnővé válik a belső harc. Ahogy azonban Morrish rámutat, ezen ellentétek között létezik egy egyensúly. Az egyik nem teljes a másik nélkül, és a mindkettő nélkülözhetetlen a személyiség egésze számára. Egyik sem fejlődhetne a másik nélkül. Az ellentétek különfélék lehetnek. Az első ikrekhez, Zethuszhoz és Amphionhoz hasonlóan, akikkel megismerkedtünk, lehet viszály a férfi és a női, az intellektuális és az érzelmi értékek vagy a spirituális és a fizikai törekvések között. Vagy létrejöhet a pozitív és negatív tulajdonságok között, melyek közül mindkét szélsőség általában jelen van az Ikrekben. Ahogy a versike mondja: „amikor jó volt, nagyon – nagyon jó volt és amikor rossz volt, borzalmas volt”. Ha ezt mások mókásnak vagy nehéznek találják, kétszeresen nehéz az Ikreknek, aki alaposan össze tudja zavarni magát, és módot kell találnia e háborúzó princípiumok kibékítésére. Közben egyszersmind el kell fogadnia azt a tényt is, hogy ezek soha nem fognak holmi konfliktusmentes, cuki, harmonikus egységbe olvadni. Fennáll a veszélye, hogy ha az Ikrek nem képes szembenézni a benne feszülő ellentétekkel és ellentmondásokkal, az árnyék ( vagy világos oldala) óhatatlanul kivetítődik testvéreire, barátaira, partnereire, vagy, ami az összes lehetőség közül a legproblémásabb, a vele azonos nemű gyerekre, aki aztán arra lehet kárhoztatva, hogy eljátssza a szülő „rossz” oldalát, hiszen ha a szülő továbbra is elégedett akar lenni magával, ennek a rosszaságnak valahol a külvilágban, rajta kívül kell léteznie.

Mercurius Duplicatus – Matthias Merian metszete (az 1617-ben kiadott Atalanta Fugiens című könyvben) A kettős természetű Mercurius és az alkimista

A sötét és a világos tematikája még mélyebben gyökeredzik a mítoszokban és áthatja nagy világvallások vízióit. Hermész, akit rövidesen részletesebben is megvizsgálunk Mercurius , a kétértelmű és kiszámíthatatlan, sőtét – fényes szellem alakjában lép színre az alkímiában. (Letölthető részlet Carl Gustav Jung Az alkímiai konjukció című könyvéből fordítója, Buji Ferenc oldalán, itt. Ebben a részletben  részletesen szó van Mercuriusról és az árnyékról is. -ford megj) Ő mutatja a Nagy Mű (Opus) létrejöttéhez vezető utat, egyszersmind folyamatosan annak megsemmisítésével fenyeget. Illékony, androgün, egyszerre durva anyag és elixír, minden elképzelhető ellentét hordozója, akit Krisztus sötét ikertestvéreként ábrázolnak. Így Mercurius Isten Fiának któnikus mása, aki a Föld Anya sötétségéből született. A dualista vallásokban, pl a zoroasztrianizmusban szintén megjelenik a világegyetemnek ez a fajta kettőssége. Ahura Mazda (Ormuzd) a fény princípiuma, míg Angra Mainyu (Ahriman) a sötétsége. Ormuzd az életet, a boldogságot és az örök jólétet támogatja, de Ahrimán csak a halálban, a nyomorúságban és a szenvedésben leli örömét. Az Ikrek tekintetének szűrőjén a kozmosz ellentétpárokra bomlik, és Castorhoz és Polydeuceshez hasonlóan, akik életük felét a Hádészben, másik felét az Olümposzon töltik, az Ikrek is egyik pillanatban csak az élet jó dolgait, a másikban pedig csak a rosszakat érzékeli.

A norvég mitológiában Baldur és Loge képviselik a civakodó testvéreket. Baldur szép, kecses és idilli; tulajdonképpen túl jó ahhoz, hogy valóságos legyen. Loge sötét és ravasz , akit a Bayreuthi Ünnepi Játékok során előadott Nibelung gyűrűje  ciklusban zseniális módon púpos, testileg – lelkileg eltorzult alakban ábrázol, és aki végső soron felelős Baldur haláláért. A Nibelung gyűrűje ciklusban Albericht és Wotan áll ilyen kapcsolatban, ahol is Wotan felismeri kettősségüket és magát „fehér” Alberichnek, a törpét pedig fekete Alberichnek nevezi. Emberi szinten a két szemben álló fél Siegfried, az arany hős és Hagen, a fekete árnyéka. De az, hogy Siegfried Hagen kezei által leli halálát bizonyos szempontból ugyanannyira szükségszerű vagy sorsszerű, mint az, hogy Baldurt elveszejti Loge. A világos hős egy kicsit túl világos, egy kicsit túlságosan is feddhetetlen, egy kicsit túlságosan is távol áll tőle a hétköznapi emberi szenvedés és az a fajta hétköznapi emberi sóvárgás, hogy eleget tegyen a megváltás rá szabott feladatának. Csakis hátulról sebesíthető meg, jelezve, hogy ez a ragyogó hősies kiállás az életben mindennel szemben fel van vértezve, kivéve az árnyékot, a tudattalant. A Nibelung gyűrűje ciklus végén minden sötétnek és nyomasztónak tűnik, hiszen a hőst megölik, az istenek világának pedig bealkonyul. De ha helyesen értelmezem Wagner témáját, ő azt mondja, hogy ami e pusztulás után fenn maradt, azt követően, hogy a kétdimenziós istenek gigantikus világa alkonyba borult, az maga az emberiség. Így Júdásnak muszáj elárulnia Jézust és Jézusnak be kell teljesítenie az áldozatot, az élet ellentéteit egyesítő ember számára szimbólummá válhasson. Káinnak meg kell ölnie Ábelt és ennek megfelelően meg kell bélyegződnie, a Sátánnak meg kell győznie Istent, hogy megbüntesse Jóbot, Évát pedig az alma megevésére kell csábítania. Richard Donnington így ír a Gyűrű ciklussal foglalkozó könyvében:

„Amennyiben Hagen bizonyos mértékig Siegfried árnyékszemélyisége, Alberich maga a Sötétség Hercege. Ez a jelenet arra emlékeztet, hogy ha az ember ördögivé válik, azért van, mert az ördög is folyamatosan jelen van, hogy erre sarkallja. De az ördög provokációinak megvan a szerepük a jellem fejlődésében, és jelentős mértékben annak megtanulását jelenti, mennyire elválaszthatatlan egymástól (de nem kibékíthetetlen) a rossz és a jó. A diabolikus az isteni alsó tartománya.” Richard Donnington : Wagner’s Ring and Symbols, Faber, London 1963

Wagner  , aki maga is Ikrek volt, valószínűleg közvetlen – közelről ismerte ezt a problémát. A róla írt életrajzokból egy rendkívül ellentmondásos, elviselhetetlen, nehéz ember alakja bontakozik ki, aki azonban egyike volt a történelem legnagyobb művészeinek. Azok az Ikrek, akik nem ennyire közismert hírességek, valószínűleg hasonló mély meglátások birtokába jutnak, és érzéseim szerint nagy szükség van azokra a felkavaró változásokra, amelyek oly gyakoriak az Ikrek életében és amelyeknek táptalaja gyakran éppenséggel az illető trükkös árnyék – személyisége.

A mítoszokban ellenségeskedő lánytestvérekkel is találkozhatunk, hiszen valamennyi jegy esetén a főhős neme könnyen helyettesíthető az ellentétével. Ilyen, ellenségeskedő nővérek az előző fejezetekben bemutatott Inanna és Ereshkigal ; és itt megint csak a „fényes” félnek van tanulnivalója – nem kevesebb, mint a halál és a regeneráció – a „sötéttől”. Artemis és Aphrodité szintén ellenségek a görög mitológiában, ahogy láttuk a Bikai mitológiai témái tanulmányozásánál. Artemis szüzessége és Aphrodité érzékisége egymás szöges ellentétei. A „másik nő” motívuma (amely úgy tűnik, szintén visszatérő téma az Ikrek életében) Hérával, és férjének, Zeusznak számtalan szeretőjével kapcsolatban jelenik meg. Még a tündérmesékben is fellelhetjük a két egymásra féltékenykedő nő témáját, akik hol a férfi kegyeiért hol pedig a hatalomért versenyeznek: Hófehérke a gonosz királynővel, Hamupipőke a csúnya, irigy testvéreivel. Psziché és Aphrodité Eros szerelméért viaskodnak, és még Dorothynek is meg kell küzdenie a gonosz Nyugati boszorkányban az Óz a csodák- csodájában  . ( Igen találó módon a film klasszikus változatában Judy Garland, egy Ikrek  alakította Dorothyt) A testvérek közötti féltékenység, a barátok közötti irigykedés, a vetélytársakkal való konfliktusok – e témák mind- mind az Ikrek mítoszának külső kifejeződései, melyeket sajnos túlságosan ritkán értelmeznek a személyiség két része közötti konfliktusként.

Hermész – görög vázakép

Hermész alakja szintén magában foglalja ezt a kettősséget és az ikrek egy másik ismertetőjegyét, a fény és az árnyék gyors váltakozását. Hermész Zeusz legokosabb fia. Maiatól született. E nevet részben a nimfa viseli, másrészt azonban ezen a néven szólítja meg Zeusz az Éjszaka hatalmas királynőjét, amikor jóslatot kér tőle. Így Hermész nem holmi hétköznapi nő gyereke, hanem egy idősebb, hatalmasabb istennőé, Zeusz és Maia násza pedig nem csupán Zeusz számtalan erőszakos kalandjának egyike, hanem a világos szellem egyesülése a tudattalannak, és magának a természetnek a feneketlen mélységeivel. A történet szerint Zeusz egy sötét barlangban udvarolt neki, az éj leple alatt, Maia pedig egy igen ravasz fiút hozott a világra: egy csaló hízelgőt, egy rablót, egy marhatolvajt, egy álomhozót és éjszakai csavargót. (Ahogy Kerényi írja: „ olyan, mint akik az utcákon, a kapuk előtt lopakodnak” Kerényi Károly: Hermész, a lélekvezető)

Hermesz azzal kezdte sokoldalú karrierjét, hogy feltalálta a lantot és ellopta bátyja, Apolló marháit. Később a Hádész alvilági otthonához vezető út avatott hírvivője lett, betöltve ezzel a Psychopompos, a lelkek kísérője szerepét. Így tehát egyaránt képes bejárni a fenti, a lenti és a halandók középső világát. Ő az egyetlen istenség, aki nem tartozik egyetlen helyhez sem, hiszen a határvidék, az utak, átjárók és a keresztutak, ahol az öngyilkosokat eltemették és ahol az akasztottak tetemei lógtak a birodalma. Az emberek Hermész támogatását élvezik, de időnkét szándékosan félrevezeti őket az éjszaka sötétjében. Érdekes módon az isten születésének egyik változata szerint Aphrodité ikertestvére; mindketten Uránosz égisten gyerekei és egy születésnapon osztoznak, amely a holdhónap negyedik napja. A fiúk Érosz, a szerelem és a viszály hatalmas daimonionja. Ez a Hermész születéséről szóló érdekes történet karakterének egy másik dimenziójába nyújt betekintést, hiszen ő sokkal több puszta csalónál. Ő a termékenység istennőjének ikertestvére és lélektársa, gyermekük pedig az élet nagy összekötő erejének a jelképe. Hermész még a viszályokon és elváláson keresztül is támogatja a kapcsolatot, különbségeiken keresztül hozza össze a dolgokat vagy fordítva.




Mint Otto Walter leírja, Hermészből „hiányzik a méltóság.” Ereje találékonyságában rejlik. Fortély és varázslat révén éri el céljait, a mágia jobban illik hozzá, mint a hősiesség. Talán ennek tudható be, hogy azokat a reneszánsz – kori varázsszövegeket, amelyekkel a könyv előző részeiben találkoztunk, a háromszorosan nagy Hermésznek ajánlották. Ő a fővarázsló és a mágusok patrónusa. Nyereség is származik tőle, vagy okos számításoknak köszönhetően, vagy teljesen váratlanul. Főleg az utóbbi módon. Otto így ír:

„Ez az igazi jellemzése. Ha valaki valamilyen értéktárgyat talál az úton, váratlan szerencse éri, megköszöni Hermésznek. A kedvező, váratlan eseményekre a hermaion kifejezést használták [Etimológiailag egyébként Hermész neve a görög hermaion = „kőhalom”-ból ered. A kőhalmok igazították el a vándorokat, és úgy lettek egyre nagyobbak, hogy az arra járók mindig egy újabb követ tettek rá. -ld Brigitte Hamann: A tizenkét archetípus – ford megj ], a kapzsiságot pedig széles körben „közönséges Hermészként (koinos Hermes) emlegették. Egyvalami bizonyos: az embernek gyakran sok viszontagságon kell keresztülmennie mielőtt elnyeri ennek az istennek az ajándékát, de a vége mindig szerencse és jutalom. Pushan, a hindu isten Hermész megfelelője. Ez az isten szintén ismeri és mutatja az utat, megakadályozva, hogy az ember eltévedjen.” Otto Walter : The Homeric Gods

Mercurius mint higanydémon : az archetípus negatív megnyilvánulása

Jungot elbűvölte a csaló időnként zseniális máskor sötét alakja, különös tekintettel az alkimisták Mercuriusára. Számára ez az alak a tudattalan rejtélyes impulzusait jelképezte, melyek közül némelyek destruktívak, némelyek mókásak, némelyek ijesztők, de mindig kettős természetűek és mindig termékenyek. Ezt az álmainkat és rémálmainkat átszövő kiapadhatatlan termékenységet ábrázolták a preklasszikus görögök hermákkal – ezekkel a szobrocskákkal, amelyeket a hívők helyeztek el a keresztutaknál. A herma mindössze egy négyszögletű oszlopra helyezett szakállas fej volt, arcán ravasz mosollyal, aki erigált falloszával mutatta az utat. Jung ezt írja tanulmányában a csaló archetípusáról:

„…a csaló motívuma nemcsak mitikus formában lép fel,hanem éppen olyan naiv , mint autentikus módon a mit sem sejtő civilizált emberekben, mégpedig mindenütt ott, ahol olyan véletlenszerűségnek vannak kitéve, melyek látszólag bosszantó szándékossággal hátráltatják az akaratát és a tetteit.” (Carl Gustav Jung: Az archetípusok és a kollektív tudattalan; A csaló alakjának lélektanáról, 256 old, Scolar kiadó  2011)

Jung az árnyékhoz társítja ezt a trükkös alakot, és immár vissza is tértünk az Ikrek mitológiájának egymással ellenségeskedő fivéreinek témaköréhez:

„Az úgynevezett kultúrember már elfelejtette a csalót. Csak homályosan és metaforikusan emlékezik rá, ha a tévcselekményektől bosszantva a sors fintoráról és hasonlókról beszél. Nem sejti, hogy rejtett és látszólag rugalmatlan árnyéka olyan tulajdonságokkal bír, amelyek veszélyességéről ő még csak nem is álmodik. Amint az emberek tömegekké verődnek össze, amelyekben eltűnik az egyén, ez az árnyék mobilizálódik, és – a történelem tanúbizonysága szerint – meg is személyesül illetve inkarnálódik.” (Carl Gustav Jung: Az archetípusok és a kollektív tudattalan; A csaló alakjának lélektanáról, 260 old, Scolar kiadó  2011)

Kétségtelen, hogy a sors tréfákat űz az Ikrekkel, mert ez tulajdon lelkének szerves része. Hermész kreatív termékenysége azoknak az Ikreknek a terjedelmes listájában is tükröződik, akik felbecsülhetetlen művészi örökséget hagyta ránk: Wagner, Dante és Thomas Mann csupán három közülük. De érzéseim szerint azok a bosszantó „balesetek”, amelyekről Jung ír és a vetélytársakkal való konfliktusok, amelyek annyira átszövik az Ikrek útját azt eredményezhetik, hogy mélyebben megbecsüljék az élet ámulatba ejtő kettősségét és e sötét – világos isten misztériumát. Kétségtelen, hogy az Ikrek mindent megunna, ami kevesebb ennél.

 

Forrás : Liz Greene : The Astrology of Fate | Az Ikrek : 189 – 196 old

Fordította : Kiss Katalin





Liz Greene : The Astrology of Fate

 

Az asztrológiát tanulók számára egyik alapműnek számító kiadvány Magyarországon sajnos jószerivel ismeretlen. Korrekt feltételekkel foglalkoztató, fizetőképes kiadónak nagy örömmel lefordítanám.

The Astrology of Fate / A sors asztrológiája című művében Liz Greene a sors és szabad akarat dilemmáját boncolgatja. Az olvasó nem fog egyértelmű és megnyugtató választ kapni, viszont egy nem csak asztrológiai ismeretekben, hanem kultúrtörténeti, történelmi, pszichológiai adalékokban gazdag élménnyel gyarapszik. A világhírű, pszichológusi képzettséggel is rendelkező asztrológus könyve minden gyakorló asztrológus számára olyan kötelező olvasmány kellene legyen, amelyen többször is alaposan átrágja magát. Sajnos magyar fordítása nem elérhető, pedig 1984-ben jelent meg és alaptankönyvnek számít. Asztrológiát tanulók számára nélkülözhetetlen, de általános műveltséggel rendelkező, önismereti utak iránt érdeklődő „laikusok” számára is ajánlható

A könyv jegyekről és uralkodó bolygóikról szóló fejezetei nem karakterológiai jellemzések, hanem az adott archetípusok domináns témáit és problematikáit járják körül  mitológia, pszichológia, alkímia, egyetemes kultúrtörténet összefüggéseiben . Mint ilyen, hiánypótló, de feltételez bizonyos szintű műveltséget. (A blogon elérhető anyagok egyébként is a minőségi asztrológiai/ önismereti irodalomra nyitott olvasótábor igényeit szeretnék kielégíteni, mert ilyen jellegű közlésekből meglehetősen nagy hiány van. Ha tehát nem tudod követni az ilyen jellegű posztokat, irreleváns – így az én oldalamon törlésre kerülő – kommentek írása helyett kérlek, inkább hiányosságaidat pótold.)

Akiket inkább a „hogyan működik ez és ez a jegy”- típusú megközelítésmód érdekel, a szerző Szerelmesek asztrológiája című könyvét olvassák el. Magyarul is elérhető, bulváros címe ellenére minőségi és találó összefoglalók vannak benne. Ezek akkor is érvényesek, ha valakiben nem a napjegy, hanem a horoszkóp más sajátosságai miatt domináns egyik vagy másik archetípus.

 

Könyvajánló:

Liz Greene : The Astrology of Fate

Carl Gustav Jung: Az archetípusok és a kollektív tudattalan

Marie Louise von Franz : Az árnyék és a gonosz a mesékben

A BLOGOMBAN MEGJELENT FORDÍTÁSOKAT, ÍRÁSOKAT ÉS KÉPEKET A SZERZŐI JOGRÓL SZÓLÓ 1999. ÉVI LXXVI. TÖRVÉNY ÉRTELMÉBEN AZ ENGEDÉLYEM NÉLKÜL MÁSHOL KÖZZÉTENNI TILOS. EZ ALÓL KIVÉTELT KÉPEZ, HA CSAK AZ ÍRÁSOM ELSŐ NÉHÁNY SORÁT TÜNTETIK FEL, MAJD A FOLYTATÁSÉRT A BLOGOMRA KATTINTVA JUT EL AZ OLVASÓ! AMENNYIBEN MÁS FORRÁST NEM JELÖLÖK MEG, AZ ÍRÁSOK, FORDÍTÁSOK A SAJÁT SZELLEMI TERMÉKEIM, KERESKEDELMI FORGALOMBAN TÖRTÉNŐ ÉRTÉKESÍTÉSÜKHÖZ CSAK SZEMÉLYES EGYEZTETÉST KÖVETŐEN JÁRULOK HOZZÁ!