A Szaturnusz – Uránusz kvadrát „jóvoltából” 2022 durva év volt – egyéni és kollektív szinten is rengeteg töréssel, felfordulással. A két történelemformáló bolygó januárra már tisztes távolságra került egymástól, így remélhetőleg túl nagy utórengésektől sem kell tartani. Néhány zűrösebb naptól eltekintve január pihentetőbbnek ígérkezik, ami magáról 2023-ról nem mindig mondható el. Hogy ténylegesen mennyire lesz kellemesen eseménytelen az év első hónapja, majd kiderül.
Az Asztropressz küldetése az aktuális és várható bolygóhatásokkal, a személyi horoszkópban rejlő lehetőségekkel és korlátokkal kapcsolatos reális tájékoztatás. Akkor is, ha ez nincs összhangban a new ages „szellemiség” által diktált minden szép-minden jó narratívákkal. Erre az esetre is vonatkoznak a kommentelési etikettben írtak: aki nem ért egyet az itt megfogalmazott szempontokkal, nyugodtan abbahagyhatja oldalam követését és keressen magának lightosabb olvasnivalót. Nincs harag 🙂 Mindkettőnknek időt, energiát spórol meg 🙂 Nekem legalábbis rengeteget, hiszen nem kell az irreleváns kommentek moderálására, nagyon sok esetben ezzel egyidejűleg szerzőik spammelés miatti jelentésére és letiltására is pazarolnom értékes időmet. Így ezt további hasznos tartalmak írására fordíthatom. Bevallom, annak ellenére, hogy naponta többször is kénytelen vagyok sort keríteni rá, utálom használni a “Törlés”, “Tiltás” funkciókat. Mindkettőnknek szebb lesz a napja, ha egyáltalán nem kerülök, vagy a jelenleginél sokkal ritkábban kerülök ilyen kínos döntéshelyzetekbe. Bízom benne azonban, hogy az ezogagyi helyett a valósággal nagyobb összhangban levő tartalmakra fogékony, azokat kimondottan igénylő többség -vagyis a tényleges célközönségem – a jövőben is velem marad. |
A naptári új év (amely nem azonos a március 21-i tavaszi napéjegyenlőséggel kezdődő csillagászati/asztrológiai új évvel), döcögősen indul, hiszen a Merkúr és a Mars is tolat. Ebből fakadhat némi feszültség, amelyet talán könnyebb konstruktív mederbe terelni, ha tudjuk: a kényszerpihenő már csak néhány hétig tart. Hasznosabban telik az idő, ha az első 20 napot inkább leltározással, tervezéssel, az elvarratlan szálak elvarrásával töltjük, semmint nagy ugrásokat erőltetve.
Január 1 – Vénusz –Plútó együttállás Bak 27°39
Ezt jelzi a január 1-én bepontosuló Vénusz-Plútó együttállás, amely 2022 utolsó napjaiban szintén érezhető volt. A Merkúr 2022 december 29-én a Vénusszal való találkozót követően, a Plútó tőszomszédságában kezdte meg tolatását. Ez a kombó, a 2021 december 25-én bepontosuló Szaturnusz – Uránusz kvadráttal 2022-nek is megadta alaphangulatát. Most nem ennyire súlyos a helyzet: a Merkúr retrográd időszaka sokkal rövidebb, mint a Vénuszé, a Szaturnusz-Uránusz kvadrát pedig gyakorlatilag felbomlott. A témák, ettől függetlenül ismerősek lehetnek.
Általában véve a Vénusz- Plútó konjunkciók felfokozzák az érzelmeket, szenvedéllyel, motivációval ajándékoznak meg. A január 1 -2-i Bika Hold még több érzékiséget visz az elegybe, így az egészséges kapcsolatban élő pároknak igazán élvezetesen kezdődik az év. Más, kedvező forgatókönyvek esetén a számunkra fontos kapcsolatok, ügyek mellett a legvégsőkig kitartunk, a nehézségektől sem visszariadva. A szakmai, üzleti sikerekért, kedvezőbb helyzetbe jutásért, társadalmi emelkedésért (Bak analógiák) keményen megdolgozunk.
Kevésbé szerencsés, ha megszállottá tesz, így nem tudunk lekattanni azokról a személyekről, irányokról sem, amelyek hiábavalósága már egy óvodás számára is nyilvánvaló. A kapcsolatokat átitató hatalmi játszmák, féltékenységi jelenetek, egymás verbális (a Merkúr még a közelben) és fizikai terrorizálása további problémás hozadék. ( Bővebben: Megszállott szerelem). Sajnálatos módon, mint Perszephoné elrablásának mítoszából is emlékezhetünk, a Vénusz-Plútó kombinációk nemi erőszakkal és más fajta szexuális bűncselekményekkel is összefügghetnek. Bucsa orosz inváziója, és a ruszkik által elkövetett háborús bűncselekmények az egyik legszomorúbb, közelmúltbeli példa. (Az orosz –ukrán háború 2022 február 24-én kezdődött, amikor a Vénusz, a Mars és a Plútó már nagyjából együtt mozgott a Bakban. A Vénusz és a Plútó 2021 decemberében is konjunkciót képezett, de akkor még a Mars nem vett részt az elegyben. A hármas együtt állás 2022 március 3-án nagyjából egzakt volt, az oroszok akkor már Bucsában is bent voltak. A bestiális bűncselekmények aztán a Vízöntő Vénusz-Mars együttállás –majd Szaturnusz találkozó-Uránusz kvadrát időszakában folytatódtak az oroszok március végi kivonulásáig. De az már egy másik történet.)
A kombináció másik veszélye, ha rideg számítás kerekedik felül az emberiességi, érzelmi szempontokon, magunkkal és másokkal szemben kíméletlenek, részvétlenek vagyunk, társulásainkat kizárólag haszonelvű szempontok motiválják. (A megkülönböztetés képessége ebben az esetben is fontos, hiszen destruktív kapcsolatainkkal és saját rossz szokásainkkal szemben a lehető leghatározottabban kell fellépnünk. Ebből a szempontból, amennyiben újévi fogadalmaink között valamely káros szenvedélytől/kapcsolattól való megszabadulás is szerepel, akár jól is jöhet ez az együttállás.)
Mint mindig, a tranzitok megélési módja ezúttal is a születési képlet egyéni sajátosságaitól és tulajdonosa tudatossági szintjétől függ. Az egyidejűleg érvényesülő többi, harmonikusabb hatás (Merkúr-Neptun szextil, Vénusz-Jupiter szextil, Nap-Uránusz trigon) mellett remélhetőleg könnyebb lesz konstruktív megélési szinteket találni. Szándékosan fogalmazok feltételes módban, még a szokásosnál is jobban nyitva hagyott végkifejletekkel, hiszen 2022 egyik nagy tanulsága az volt, hogy még az ún. kedvező fényszögek is hozhatnak a vártnál rosszabb forgatókönyveket. Tavaly azért tudtam viszonylag találó előrejelzéseket készíteni, mert meghagytam magamnak a „de mi van, ha…” –kiskaput. Visszafogottságom nemcsak a januári előrejelzésre, hanem a további hónapokra is érvényes.
Január 2 – Merkúr –Neptun szextil
A Merkúr eközben másodszorra is szextilt képez a Neptunnal, szerencsés esetben tehát valamilyen kreatív elfoglaltság, meditáció, lelki képeink munkába állítása enyhíthet a patthelyzeteken. Akár olyan egyszerű módon is, hogy az átmeneti kényszerparkolás ideje alatt találunk kedvünkre való elfoglaltságot: megnézünk néhány filmet, ejtőzünk, elborozgatunk a haverokkal (utóbbit csak mértékkel). Tudatos erőfeszítésekkel ez a fényszög segíthet ráérezni az egészséges arányokra is.
Január 3 – 27 – Vénusz a Vízöntőben
Január 3-án a Vénusz Vízöntőbe lépése a puritán és komoly követelményeket támasztó Bak után némi felüdülést jelenthet. 2022 márciusával ellentétben, e tranzit nagy részében kedvező hatások érvényesülnek. Így, az elmúlt időszak komorabb érzelmi tapasztalatait követően talán mi is könnyedebbekké, kísérletezőbb kedvűekké válhatunk, nagyobb függetlenségre törekszünk társulásainkban. Ez tökéletesen rendben is van, amennyiben a könnyedség nem csap át súlytalanságba, társulásainkkal, anyagi-és szellemi, érzelmi értékeinkkel kapcsolatos felelőtlenségbe. Bővebben: Vénusz a Vízöntőben tranzitként, Vízöntő Vénusz a horoszkópban
Január 4 – Vénusz-Jupiter szextil
A kis-és nagy Jótevő szintén másnap egzakttá váló, kedvező fényszöge tovább javíthat az összképen. Jó hatással van a társasági életre és az üzleti tevékenységre, remek alkalmakat teremt arra, hogy új barátságokat kössünk, flörtöljünk, illetve megbékítsük azokat az ismerőseinket, akiket esetleg magunkra haragítottunk. Azonban, mint már többször is szó volt róla, a szextil segítő energiái nem automatikusan, maguktól értetődő módon állnak rendelkezésünkre – mint egy trigoné, hanem bizonyos erőfeszítéseket is tennünk kell ahhoz, hogy kihasználjuk őket.
Január 5 – Nap-Uránusz trigon
A váratlan hírek, találkozások, felismerések kellemes meglepetéseket tartogathatnak. Hirtelen, formabontó ötleteink támadnak, régi témákat újszerűen közelítünk meg és ez meghozhatja az áttörést is. Ahhoz azonban, hogy hosszabb távon is ki tudjunk hozni valamit a most adódó lehetőségekből, több – kevesebb erőfeszítés szükséges. Jó hír, hogy a lendület, újító szellem most józan ítélőképességgel és gyakorlati érzékkel kombinálódik; a Nap hatóköre elég nagy, így bepontosulás előtt/után 5-6 napig támaszkodhatunk erre a harmonikus fényszögre.
Január 7 – telihold a Rákban , Bp 00:07
Így a január 7-i Rák telihold sem olyan szélsőséges, mint az előző években. Az érzelmi, lelki szükségletek persze konfliktusba kerülhetnek a racionális/praktikus szempontokkal, a család témái a hivatással, egzisztenciával, de a Nap/Merkúr – Uránusz trigon, Hold-Uránusz szextil jóvoltából több lehetőség van kreatív megoldásokra, olyan új megközelítésmódokra, amelyekkel minden érintett fél jól jár. Mivel a Hold nem rögtön kerül szembenállásba a Plútóval, az érzelmi szakítópróbáknak, húzd meg-ereszd megeknek sem kell szükségszerűen annyira kiéleződniük, mint az utóbbi 2-3 évben.
Január 7: Nap-Merkúr együttállás, Bak 16°57, Január 8: MerkúrR –UránuszR trigon
Az ugyanaznap bepontosuló Nap – Merkúr együttállás az isteni hírnök tolatása félútját jelzi. Ez önmagában is jó hír. Konjunkciójuk a gondolatokat is felpörgeti, a másnapi, másodszorra bepontosuló Merkúr –Uránusz trigonnak köszönhetően villámcsapásszerű felismerések, új ötletek, inspiráló beszélgetések, váratlan találkozások segíthettek eligazodni teendőink között. Mivel a Merkúr is, az Uránusz is tolat, az új meglátások valószínűleg régi elemekből kristályosodnak ki. Áttörést múltunk szereplőinek felbukkanása, régi könyvek, jegyzetek böngészése is hozhat. Problémák abból adódhatnak, hogy a Nap-Merkúr konjunkció hatására hajlamosak lehetünk túlságosan szubjektíven, rögeszméinkhez ragaszkodva tálalni mondanivalónkat. Az Uránusszal kombinálódva ez a formáció meglehetősen szókimondóvá is tehet, az elhamarkodott kijelentések szintén sok kárt okozhatnak.
Január 9 – Vénusz-Mars trigon
A teliholdképletben is szereplő, de 9-én egzakttá váló Vénusz – Mars trigon némi vidámságot, könnyedséget hozhat. Flörtök is kialakulhatnak. Hogy hosszabb távon is tombol majd a szerelem vagy csak időszakos fellángolásról van szó, a képletek egyéni adottságaitól függ. Mivel a Vénusz az Uránusz kvadráthoz közeledik (fényszögük 14-én pontosul be), ahonnan meg a Szaturnusszal való találkozóra siet, a Mars pedig tolat, szívügyekben nem árt az óvatosság. A könnyed, vidám kikapcsolódásnak induló szerelmi kalandoknak ugyanis komolyabb következményeik is lehetnek, a most kialakuló –vagy meglévő szerelmi háromszögek pedig fájdalmas helyzetek elé állíthatnak. Szerencsére, a helyzet korántsem olyan súlyos, mint 2022 március–áprilisában, amikor a két szerelmi jelölő együtt állt és egyszerre kellett, mindenfajta kiegyenlítő hatás nélkül konfrontálódniuk a Szaturnusszal és az Uránusszal. Így remélhetőleg a megélési módok is lightosabbak lesznek. Bővebben: Vénusz – Mars trigon – Robert Hand
Január 12 –Mars direkt stacionárius Ikrek 8°07
12-én következik be az elmúlt négy hónap leginkább várt váltása: Ikrek 8°7’-en direkt stacionáriusba fordul a Mars. Ez persze nem azt jelenti, hogy azonnal teljes sebességre kapcsolhatunk, hiszen ura, a Merkúr csak 18-án hagyja abba a tolatását. Ráadásul mindkét bolygó egy helyben toporog, stacionárius egy darabig, mielőtt előre indulna, ahhoz pedig, hogy visszazökkenjenek a szokásos kerékvágásba, még a retrográd árnyékból is ki kell kerülniük. Ez a Marsnál viszonylag későn, március 16-án történik, miután harmadszorra is kvadrátot képezett a Neptunnal.
Persze, eseményekben addig sem lesz hiány, és a befagyott ügyek is kimozdulnak a holtpontról. Hogy mi módon, és mi felé, jó kérdés. Ismét több, fontos hatás adódik össze, ahogy ez más jelentős időszakokban is történni szokott. Nemcsak nekem tűnt fel, hanem sok más asztrológusnak is, hogy a Mars az Egyesült Államok horoszkópjának Uránuszán vált direktbe. Nem sokkal ezt követően, 18-án, éppen amikor a Merkúr direktbe vált, kerül sor a Nap-Plútó találkozóra. Nagyjából az Egyesült Államok radix-Plútóján, hiszen, mint sokszor szó volt róla, nem csupán Plútó visszatérését éli, hanem nagyjából a második egzakt együttállást is. (Tavaly december 28-án volt egzakt, a Plútó lassú bolygó, ennyi idő alatt alig halad valamit).
Egy nagyon jelentős és intenzív szakaszról lesz tehát szó. Arról, hogy esemény szinten mi várható, megoszlanak a vélemények. (Közvetlen konfrontáció az USA és Oroszország között? Enyhülés, valamiféle megállapodás? Egy váratlan fordulat miatt más témáknak lesz prioritásuk? ) Én sem tudom megmondani, vitatkozásnak nem látom értelmét. Ami viszont meglehetősen egyértelmű tendencia, bármelyik variáns következzék is be, és akkor is, ha valami teljesen új: Önmagában is a helyzetek borotvaélen táncoló mivoltára utaló jel, hogy a Mars december legvégén, majd január 30-31-én, előre indulását követően együttállást képez az Aldebarannal, így pedig szembekerül az Antaresszel. A hónap végén aztán egy sor kedvező hatás érvényesül, Mars-Jupiter szextil, Nap –Jupiter szextil, Nap-Mars trigon. Ez a szándékok könnyedebb megvalósulását – szerencsés hátszéllel támogatva, letisztultabb helyzeteket jelzi/ jelezheti.
Csakhogy februárban ismét problémásabb befolyások következnek, közeledik az újabb Mars-Neptun kvadrát is, amitől megint csak összekuszálódik a kép. Január végén-február elején lesz egy újabb üstökösünk is, az elmúlt két évben megtapasztalhattuk, hogy a régi idők asztrológusai nem alaptalanul tartották kedvezőtlen előjelnek. A márciusi jegyváltások: Szaturnusz belépése a Halakba 7-én, a Plútó bekukkantása a Vízöntőbe 23-án nagyobb formátumú, bár nem egyik napról a másikra bekövetkező változásokat jeleznek. Erről remélhetőleg lesz időm valamivel részletesebben is írni. A későbbi hónapok hatásai, kezdve a meglehetősen zűrös tavaszi napéjegyenlőségképlettel, folytatva a Vízöntő Plútó, Oroszlán Mars-Bika Jupiter május 16-i T kvadrátjával és a Vénusz nyári tolatásával az Oroszlánban finoman szólva sem a zökkenőmentes átmenetre utalnak. Így az olyan forgatókönyvek helyett, ahol minden fél nyer valamit inkább a senki nem ússza meg veszteségek nélkül verziók a valósznűbbek, a nyertes mindent visz helyett pedig a pürrhoszi győzelem. Ráadásul, a jegyváltások-jelezte folyamatoknak még csak a leges-legelején tartunk. Egyéni szinten persze ezúttal is könnyebb viszonylag járható utakra találni. Most nagyon előreszaladtam; a következőkben néhány általánosabb észrevétel a fentebb említett havi tranzitokról.
Január 13 – Nap –Neptun szextil
E tranzit hatására az élet sokkal kellemesebb helynek tűnik, a fantázia megélénkül, de konkrét erőfeszítés nélkül az ihlet tovaszáll. Szerencsére, most a megvalósítást támogató jótékony befolyások is érvényesülnek. Mint mindig, most is sokat profitálhatunk, ha odafigyelünk álmainkra és többi, belső világunkból más formában érkező üzenetekre ( pl. váratlan késztetések, felismerések, sejtelmek, „véletlen egybeesések”, jelzés értékű találkozások, stb)
Január 15 – Vénusz –Uránusz kvadrát
Mint e tranzitról írt bejegyzésben szó volt róla, az ilyen időszakok szív -és pénzügyekben egyaránt könnyelműségre hajlamosítanak, így a komoly döntésekkel tanácsosabb várni. Különösen, hogy a következő napokban egzakttá váló Nap-Plútó és Vénusz-Szaturnusz együttállások szintén feszültséget gerjesztenek, ami ingerültség, viták, rögeszmés magatartás, kontroll-igény formájában nyilvánulhat meg. Persze vannak olyan helyzetek is, amikor ki kell törni a komfortzónából, be kell zárni bizonyos ajtókat -de ha most kell ezt megtennünk, annak tudatában tegyük, hogy az új irányok csak később fognak kibontakozni/ a rajtuk való elindulásnak ára van. (Pl: ha a január 9-i Vénusz – Mars trigon egy szerelmi háromszög két résztvevője között jelzett csudajó kémiát, a Vénusz-Uránusz kvadrát, majd Szaturnusz együttállás a harmadikról való leválás lehetőségét hordozza. Ami se nem könnyű, se nem bűntudattól mentes. Léteznek persze más, és nem csak párkapcsolatokra érvényes forgatókönyvek is.)
Január 18 – Merkúr direkt stacionáriusba vált; Nap-Plútó együttállás
Január 18 szintén „jeles nap”: a Merkúr újra kvinkunxot képez az uralma alatt álló Marssal és direkt stacionáriusba vált. Ez a 150°-os fényszög önmagában is nehézkes alkalmazkodást jelez, beteges szitukkal, vagy konkrét betegségekkel, válságokkal van kapcsolatban. A Nap és a Plútó egyidejű konjunkciója szintén valamilyen patthelyzet irányába mutat. Mint már szó volt róla, jóllehet ez a találkozás kedvez a lélek mélyére való leásás és a minták tudatosítása, átalakítása folyamatának, túlságosan intenzívvé, hiperkritikussá, vitatkozó kedvűvé is tehet. A nagy nyomás, rögeszmésség, paranoia, hatalmi harcok szintén jellemző hozadékok lehetnek egyéni és kollektív szinten is. Bővebben: Nap – Plútó fényszögek – a természet elemi ereje, Nap – Plútó fényszögek: a trauma, Nap – Plútó fényszögek: az apa halála, Plútó – Nap tranzitok (Howard Sasportas)
Január 20 – Nap a Vízöntőben
A nyomás elvileg enyhül, a levegő járni kezd, amikor a Nap 20-án belép a Vízöntő jegyébe. A barátok, csoportok, közösségek, ideálok, hosszabb távú tervek most kiemelkedő fontosságúvá válnak. A friss áramlatok hatására több szabadságra, játékosságra, kötetlenségre támad igényünk. Mindez remélhetőleg nem a felelősség alóli kibújás, önmagunk és mások veszélyeztetése, megvalósíthatatlan fantazmagóriák kergetése, impulzív döntések formájában nyilvánul majd meg.
Január 21 – Újhold a Vízöntőben, 1°32 Bp 21h53
A január 21-i Vízöntő újhold –jelezte megújulások a jegy analógiái mentén következnek be, témákat ld fentebb, illetve Liz Greene blogomon magyarul is elérhető összefoglalójában. Egyéni szinten természetesen a Vízöntőbe eső ház(ak) és bolygók fogják módosítani az általános jelentéstartalmat. Mivel a Szaturnusz-Uránusz kvadrát már felbomlott, a váltások remélhetőleg kezelhető módon, az alkalmazkodásra időt hagyva következnek be.
A Plútó –együttállástól távolodó, de még mindig hatáskörön belül levő fővilágítók azt sejtetik, hogy a megoldás, tovább vezető út valamilyen válsághelyzet hatására bontakozik ki. Ahogy lenni szokott, a problémák kezelése nem következhet be azon a szinten, ahol keletkezett, hanem paradigmaváltás szükséges hozzá. Az Ikrek Mars trigonja felé közeledő Hold ( a Nap majd csak 30-án éri el), a tudatos erőkifejtést, értelem, érzelem és akarat összhangját, a Jupiter szextil pedig a szerencsés hátteret jelezheti. Persze, csak ha van tudatos erőfeszítés is. Bár nem pontosul be, az újholdképletben jelen van egy Merkúr-Jupiter kvadrát is, amelynek hatására alaposan túl lehet tolni a dolgokat.
A másnap bepontosuló, és a fővilágítókkal félkvadrátot képező Vénusz –Szaturnusz együttállás jó esetben felelősségérzet, önkéntes áldozathozatal az eredmény érdekében. Kevésbé jó, ha valamilyen „árukapcsolás”, jelentékeny, járulékos veszteség formájában jelentkezik. Az együttállások azonban egyszersmind új ciklus kezdetét is jelzik, így az esetleges frusztrációk arra is alkalmat szolgáltathatnak, hogy önsajnálatba merülés helyett töprengeni kezdjünk, mi módon járultunk hozzá mi magunk is a jelenlegi helyzet kialakításához.
Ugyancsak 22-én vált direkt stacionáriusba az Uránusz is. Így, hogy most egy darabig egyetlen bolygó sem tolat, jelentősen felgyorsulnak majd az események.
A hónap végén következhetne egy látszólag – vagy valameddig/ személyes szinten egyeseknek talán tényleg felhőtlen időszak.
A január 25-én bepontosuló Nap-Jupiter szextil, a 30-án egzakt Nap –Mars trigon, és a többé már nem bepontosuló, de január 27 –február 10 között meglehetősen szoros Mars-Jupiter szextil ( tavaly szeptemberben volt egzakt) hatása összeadódik.
Ezeket a napokat túlcsorduló életkedv, vidám társasági élet, nagyban gondolkodás, lendület, kezdeményezőkészség, kockázatvállalási kedv jellemzi. A Nap visszaadja a Mars tolatása során elveszett életerejét – persze, mivel ő maga is exilben van, a Mars pedig még nem került ki a retrográd árnyékból, csodákra nem képes. Kedvező esetben azonban még így is (viszonylag) gördülékenyen mennek a dolgok, (viszonylag) könnyen, gyorsan meg lehet oldani problémákat, lehetőségek adódnak vagy teremthetők. Kevésbé szerencsés, ha elhamarkodott, rossz döntésekre sarkall. (Az Ikreknek, a Vízöntőnek és a Kosnak is az improvizáció, gyorsaság az erősségük, a hosszútávú következményekkel nem törődnek. )
Január 27 – Vénusz a Halakban
További enyhülést jelent, hogy január 27-én a Vénusz a Halakba lép, ahol február 20-ig időzik. A szerelem, a szépség, a társas kapcsolatok, pénzügyek jelölője erőben van ebben a jegyben. Karakterének megfelel ez a fantáziadús, érzelmes, romantikus, határok nélküli vízi világ; a Bak és a Vízöntő jeges tartományai után kimondott megkönnyebbülés lehet. Csakhogy, az előző évekhez hasonlóan a következő hetek bolygóállásai mellett sem garantált a gondtalan lubickolás. Vénusz a Halakban tranzitként
Újabb üstökös a láthatáron
Idén újabb üstökös érkezik; január végétől/ február elején szabad szemmel is látható. A nem különösebben fantáziadús, C/2022 E3 (ZTF) „nevet” viselő égi vándor legutóbb a paleolitikumban kukkantott a Naprendszerbe. Az üstökös jelenleg a perihéliumhoz, azaz pályájának azon pontjához közeledik, amikor a legközelebb lesz a Naphoz – ez január 12-én fog bekövetkezni. A legközelebb a Földhöz – az úgynevezett perigeumban – február 1-jén lesz. Ekkor lesz a legnagyobb valószínűsége arra, hogy szabad szemmel is szemügyre vegyük.
Annak ellenére, hogy gyönyörű látványt nyújtanak ( a Neowiseről, 2020 nyarának sztárjáról az Asztropressz FB-oldalán is megtekinthető egy válogatás), az asztrológia hagyományos irányzatai nincsenek jó véleménnyel az üstökösökről. Háborúkat, járványokat, éhínséget, természeti katasztrófákat társítanak hozzájuk. A közelmúltban meggyőződhettünk róla, hogy nem teljesen alaptalanul.
2020 Neowise – koronavírus
2021 decembere – Leonard : a járványhullám folytatása az év elején, aztán az orosz-ukrán háború kitörése.
2023 január/február – C/2022 E3 (ZTF) – WTF ?
Természetesen az üstökösök nem „csinálnak” semmit, ahogy a bolygók és állócsillagok sem. A fentiek egyszerűen csak mutatják a lenti dolgokat. És, az üstökösök mellett más hatásoknak is érvényesülniük kell, hogy a velük kapcsolatba hozott történések bekövetkezzenek. Ők csak felteszik a pontot az i-re. 2020-ban például egy sor más, nagy horderejű tranzit is érvényesült: a Szaturnusz –Plútó együttállás, a Bak Jupiter, Szaturnusz, Plútó sokáig egy csapatot alkotott, belekóstoltunk a Szaturnusz –Uránusz kvadrátba, a Mars a Kosban tolatott, az év pedig a Jupiter és a Szaturnusz Vízöntő 0°33-en létrejött Nagy Konjunkciójával búcsúzott. A Leonard 2021 decemberi felbukkanása egybeesett a Szaturnusz-Uránusz kvadrát bepontosulásával, és az ütős Bak Merkúr-retrográd Vénusz –Plútó kombóval. Hasonlóképpen, 2023-ban is jelentős, és nem feltétlenül pozitív kozmikus eseményekre számíthatunk, a ZTF ezek felvezetőjének tekinthető. De ez már a későbbi bejegyzések témája.
Fontosabb bolygóhatások
Január 1 – Vénusz –Plútó együttállás Bak 27°39
Január 2 – Merkúr –Neptun szextil
Január 3 – 27 – Vénusz a Vízöntőben
Január 4 – Vénusz-Jupiter szextil
Január 5 – Nap-Uránusz trigon
Január 7 – telihold a Rákban , Bp 00:07
Január 7 Nap-Merkúr együttállás, Bak 16°57
Január 8 – MerkúrR –UránuszR trigon
Január 9 – Vénusz-Mars trigon
Január 12 –Mars direkt stacionárius Ikrek 8°07
Január 13 – Nap –Neptun szextil
Január 15 – Vénusz –Uránusz kvadrát
Január 18 – Merkúr direkt stacionárius
Január 18 – Nap-Plútó együttállás
Január 20 – Nap a Vízöntőben
Január 21 – Újhold a Vízöntőben, 1°32 Bp 21h53
Január 22 – Vénusz-Szaturnusz együttállás 24°47
Január 22 – Uránusz direkt S
Január 25 – Nap – Jupiter szextil
Január 27 – Vénusz a Halakban
Január 30 – Nap –Mars trigon
Kapcsolódó
2023 asztrológiai mérföldkövei
Az üstökösök asztrológiai jelentősége (Kim Farnell)
A BLOGOMBAN MEGJELENT FORDÍTÁSOKAT, ÍRÁSOKAT ÉS KÉPEKET A SZERZŐI JOGRÓL SZÓLÓ 1999. ÉVI LXXVI. TÖRVÉNY ÉRTELMÉBEN AZ ENGEDÉLYEM NÉLKÜL MÁSHOL KÖZZÉTENNI TILOS. EZ ALÓL KIVÉTELT KÉPEZ, HA CSAK AZ ÍRÁSOM ELSŐ NÉHÁNY SORÁT TÜNTETIK FEL, MAJD A FOLYTATÁSÉRT A BLOGOMRA KATTINTVA JUT EL AZ OLVASÓ! AMENNYIBEN MÁS FORRÁST NEM JELÖLÖK MEG, AZ ÍRÁSOK, FORDÍTÁSOK A SAJÁT SZELLEMI TERMÉKEIM, KERESKEDELMI FORGALOMBAN TÖRTÉNŐ ÉRTÉKESÍTÉSÜKHÖZ CSAK SZEMÉLYES EGYEZTETÉST KÖVETŐEN JÁRULOK HOZZÁ!