A Szaturnusz – Uránusz kvadrát „jóvoltából” 2022 durva év volt – egyéni és kollektív szinten is rengeteg töréssel, felfordulással. A két történelemformáló bolygó januárra már tisztes távolságra került egymástól, így remélhetőleg túl nagy utórengésektől sem kell tartani. Néhány zűrösebb naptól eltekintve január pihentetőbbnek ígérkezik, ami magáról 2023-ról nem mindig mondható el. Hogy ténylegesen mennyire lesz kellemesen eseménytelen az év első hónapja, majd kiderül.
Október – 2022
Változékony, zűrzavaros hónapnak ígérkezik október, bár a hónap első harmadában így is könnyebb lesz egyensúlyt teremteni, tájékozódási pontokat találni, mint később. Kozmetikázásra, szőnyeg alá söprésre, légvárak építésére azonban ugyanennyi lehetőség van; a hónap vége felé, illetve november folyamán súlyos következményekkel.
December – 2020
Szinte hihetetlen, hogy 2020 utolsó hónapjához érkeztünk. Nagyon sűrű év volt, szerencséseknek mondhatják magukat azok, akik viszonylag tisztes távolságból, biztonságosnak mondható körülmények között szemlélhették, amint világunk betonbiztosnak tartott struktúrái recsegni, majd omladozni kezdenek. Hogy mely elemei maradnak meg és melyek tűnnek el a süllyesztőben, jó kérdés, és nem ebben a hónapban fog kiderülni. Ami teljes bizonyossággal elmondható: decemberben sem fogunk unatkozni, és még mindig érhetnek meglepetések.
Újhold az Oroszlánban – 2020
Az Oroszlán újhold helyi idő szerint 04h 42′- kor született meg, a jegy 26°35′-án. Egy Oroszlánban létrejött újhold esetén a figyelem a szórakozás, társasági élet, kreatív önkifejezés, szerelem, hobbik, alkotómunka, vállalkozás területeire irányul. (Természetesen mindenkinél az újhold által érintett életterületek válnak hangsúlyossá, ami egyénenként változó).
Augusztus 16 – 23 : tűzforró napok
Ha meteorológiai szempontból nem is folyamatosan, átvitt értelemben forrónak ígérkeznek az előttünk álló napok – ahogy az előzők sem voltak túl langyosak. A Mars idei retrográd ciklusának első Nap – Mars trigonja augusztus 16-án, kb 2-3 héttel a Mars hátraarca előtt pontosult be, a második nem sokkal direktbe váltása után fog. Hatását már az előző napokban érezhettük és a Nap jegyváltásáig kitart. Az augusztus 19-i újholdképletben is jelen lesz: az új kezdeteket így tüzes lendület, szenvedély, harci szellem, optimizmus hatja át. Az egyidejűleg érvényesülő többi hatás azonban arra figyelmeztet: alaposan túl is lehet tolni a dolgokat. A féktelen túlkapások következményekkel az év hátralevő részében számolni kell. Ez egyéni és kollektív szinten is érvényes.
Augusztus – 2020
Augusztus általában a nyaralások és bulik hónapja, idén azonban több lesz a feszültség, mint a szórakozás. Körvonalazódnak azok a témák is, amelyek az ősz/tél folyamán nehezen megoldható feladványok elé állítanak.
Utazás különös terepen
Nap – Mars trigon és más, fontosabb bolygóhatások
A szeptember 27-én bepontosult Nap – Mars trigon jó lehetőségeket ad ahhoz, hogy dolgozni kezdjük a telihold környékén felborult egyensúly helyreállításán. A helyzet még mindig képlékeny, az elmúlt napok viharai után pedig egy némi lazítás is elkel, de tanácsos inkább a megoldandó feladatokra koncentrálni. Ezekben a napokban a „véletleneknek” is fontos üzenetük lehet.
Direktben a Mars : egyenesen előre ?
Augusztus 27-én, a Bak 28°37′-en direkt stacionáriusba váltott a Mars. Jóllehet csak szeptember 5-én indul el előre, a retrográd zónából pedig október 8-án lép ki, így is nagy megkönnyebbülés, hogy a dolgok kimozdultak a holtpontról. Akkor is, ha ez a „kimozdulás” eleinte nem feltétlenül kellemes. Röviden áttekintjük, milyen befolyást gyakorol az irányváltás a november közepéig terjedő időszakra.
Május 2018
Robbanásszerű, nehezen kezelhető változásokat hozhat május: az Uránusz megkezdi hét éves utazását a Bikában, a Mars pedig a Vízöntőbe lép, ahol a szokásosnál hosszabb ideig tartózkodik. Más bolygóhatásokkal kombinálódva e jegyváltások alapos felfordulást jeleznek. Az események egy részük egyik pillanatról a másikra, sokkszerűen következik be, máskor pedig félreérthetetlen jelekből következtethetünk a későbbi fejleményekre. (Persze, még az ún. „váratlan” történéseknek is könnyen azonosíthatók az előzményei : a trendeket eddig is lehetett sejteni.) A végleges irányok csak később bontakoznak ki: impulzív cselekvés helyett jobb tehát kiváró álláspontra helyezkedni. (Akkor is, ha az életünkben fontos szerepet játszó személyek és/vagy körülményeink mielőbbi döntésre sarkallnak.) Magunknak keressük a bajt, ha az igazság bajnokait és a többi megmondóembert követjük: az érdemleges válaszok ezúttal is belső világunkból jönnek. Minél nagyobb távolságot tartunk a kollektív őrület karneváljától, annál nagyobb esély van az egyéni vészkijáratok megtalálására. Ez nem csak erre a hónapra, hanem a következő 7 – 8 évre is igaz.