Uránusz – Uránusz szembenállás: az utolsó esély ? ! ?

Az Uránusz kb 84 évenként tér vissza radix- helyzetére, így 41 – 42 éves korban képez szembenállást születéskori pozíciójával. Az asztrológiai szempontból is igen jelentős , 38 – 46 év közötti időszakot életközép- válságként ismeri a pszichológia. Az ezt kísérő külső – belső változások talán az Uránusz – Uránusz szembenállás idején a legintenzívebbek. (Mielőtt azonban kiforgatnád a helyéből a világot, jó ha tudod, hogy az ezt követő, 43 – 44 év között esedékes , 43 – 44 év között esedékes Szaturnusz – Szaturnusz szembenállás az az időszak, amikor kiderül: mennyire életképesek hosszú távon az új elemek, integrálni kell őket a meglévő struktúrákba, illetve el kell takarítani a túl fergetegesre sikerült uránuszi buli romjait. Magyarul: a nagy baromságoknak nagy, akár életre szóló áruk van 🙂  ) A blogon a Lélekkeresés az élet delén, Életünk állomásai, 2 rész vége – 3. rész foglalkozik ezzel az időszakkal.

Az Uránusz Bikába lépése apropójából jó ötletnek láttam visszatérni a témára. 2019 és részben 2020 folyamán, az 1974 novembere – 1976 októbere között születettek (Uránusz a Skorpióban 0° -6° ) fogják átélni Uránusz – Uránusz szembenállásukat, az 1976 novembere – 1977 szeptember ( Skorpió 7 – 10°) között születettekre 2020-ban és részben 2021- ben kerül sor.

“Uránusz – Uránusz szembenállás: az utolsó esély ? ! ?” bővebben

Az önismeret és önámítás ösvényein

Amikor erőteljes Neptun – hatások érvényesülnek és/vagy több bolygó tartózkodik a Halakban, a szokásosnál fogékonyabbak lehetünk belső világunk üzeneteire, vallásos, spirituális tapasztalatokra. Erős késztetést érezhetünk, hogy a karakterünknek megfelelő önismereti utakra lépjünk, szellemi útmutatást kérjünk, valamilyen terápiába, tisztító kúrába kezdjünk. Egyszersmind, nem szabad egy pillanatra sem megfeledkeznünk arról, hogy a jegy ura, a 2011  óta otthonában tartózkodó Neptunusz nem csupán a transzcendens élmények, magas szintű spirituális tapasztalatok, az istenséggel való eggyé válás, hanem a szemfényvesztés, illúziók, csalódás, csalás, önbecsapás princípiuma is.

“Az önismeret és önámítás ösvényein” bővebben

Újhold a Halakban – 2019

Az újhold március 6-án, helyi idő szerint 17h 04′-kor születik meg a Halak 15°47-en. A két fővilágító a Neptunnal is együttállást képez (a Nap – Neptun konjunkció másnap, a Halak 16°-án pontosul be.) Halak újholdnál az egyetemes szeretet, együttérzés, áldozathozatal, könyörületesség, spiritualitás témái válnak fontossá; az anyagi világ és a belső síkok határi pedig feloldódnak és átalakulnak. Mindez nagyon fennkölten hangzik, de a hétköznapi életben ennek súlyos következményei is lehetnek.

“Újhold a Halakban – 2019” bővebben

Vénusz a Vízöntőben – tranzitként

Tranzithatásként a Vénusz Vízöntőbe lépése a puritán és komoly követelményeket támasztó Bak után némi felüdülést jelenthet: az elmúlt időszak komorabb érzelmi tapasztalatait követően talán mi is könnyedebbekké, kísérletezőbb kedvűekké válhatunk, nagyobb függetlenségre törekszünk társulásainkban. Ez tökéletesen rendben is van, amennyiben a könnyedség nem csap át súlytalanságba, társulásainkkal, anyagi-és szellemi, érzelmi értékeinkkel kapcsolatos felelőtlenségbe.

“Vénusz a Vízöntőben – tranzitként” bővebben

Március – 2019

Márciusi előrejelzés - 2019

A márciusban kezdődő változások egy része talán már egy ideje a levegőben lógott, mások derült égből villámcsapásként érkeznek. Bármelyik típusba tartozzanak is, hosszabb távra szólhatnak, így egyáltalán nem mindegy, hogyan kezeljük őket, milyen döntéseket hozunk, milyen helyzetekbe megyünk bele és mit igyekszünk elkerülni. A félreértések, a határok és a hatáskörök összemosása, a hazugságok, csúsztatások keltette zavar egész hónapban gondot jelenthet. Nehéz különbséget tenni a profetikus sugallatok, és az önbecsapás, a jó megérzések és a remények vagy félelmek által keltett belső képek között, ahogy a valódi áldozatokat sem egyszerű megkülönböztetni azoktól, akik ilyennek állítva be magukat igyekeznek jogtalan előnyökhöz jutni. Bár a közelgő, hosszabb időszakot magába foglaló földcsuszamlás kezelésére nincsenek holtbiztos tippek (ilyeneket az asztrológiai előrejelzés sem adhat) március folyamán mégis sokat tehetünk annak érdekében, hogy némi állandóságot teremtsünk a változásban.

“Március – 2019” bővebben

XI. A szerzőről : Glenn Perry

Glenn Perry (szül. 1949 július 29, Bridgeport CT, Amerikai Egyesült Államok) 16 éves korában kezdett érdeklődni az asztrológia iránt, 21 éves korától kezdte komolyan, módszeresen tanulmányozni. Saját praxisa 1975 óta van. Egyszersmind phD fokozattal rendelkező, család- és házasságterápiára szakosodott pszichológus, 1979 óta praktizál. Számos, asztrológiai, pszichológiai és asztropszichológiai cikk, tanulmány és nyolc könyv szerzője. Az Asztrológiai Kutatások Nemzetközi Társasága (International Society for Astrological ResearchISAR ) vezetőségi tagja (1997- 2018) Az ISAR  alelnöke és a Nemzetközi Asztrológia Konferencia vezetőségi tagja, a The Academy of AstroPsychology tanintézet alapítója és igazgatója. Az Antioch College, Union College, és Goddard College klinikai szakértője, aki abban segít diákjainak, hogyan illeszthetik tanácsadói és terapeutai praxisukba az asztrológiát. Rádió és tévé műsorok gyakori vendége, amelyekben az asztrológia mentálhigiénével kapcsolatos szakmákban való felhasználási lehetőségeit népszerűsíti. Glenn Perry : A reinkarnációs asztrológia kritikus felülvizsgálata

“XI. A szerzőről : Glenn Perry” bővebben

X. Következtetés

“A reinkarnációban való puszta hit még nem hatalmaz fel senkit arra, hogy előző életről szóló sztorikat agyaljon ki és eladja ezeket a hiszékeny tömegeknek. Az ilyesfajta gyakorlat visszaél a kliensek bizalmával, és olyan színben tünteti fel az asztrológust, mintha birtokában lenne az a tudás, amivel valójában nem rendelkezik.”  Glenn Perry: A reinkarnációs asztrológia kritikus felülvizsgálata

“X. Következtetés” bővebben

IX. A jelentés óhatatlan többértelműsége

“….A helyzetet tovább bonyolítja az a tény, hogy az emberek változnak. Az adott konfiguráció egész mást jelenthet egy bizonyos életszakaszban, mint egy későbbiben. Hogy mennyit változik és fejlődik idővel az egyén, szintén megállapíthatatlan, így nem is lehet előrejelezni. Megint csak: az egyetlen mód, hogy kiderítsük, hogyan, milyen szinten éli meg az adott személy a születési képletét az, ha kikérdezzük. Az asztrológusnak minimum tájékozódnia kell ügyfele jelenlegi tüneteiről és problémáiról, elmeállapotáról, családi hátteréről, erősségeiről és az olyan esetleges sérülésekről, mint a gyerekkori erőszak. Kizárólag a születési képlet alapján ezek egyike sem azonosítható be teljes bizonyossággal.  Ha az asztrológusok nem tudhatják (anélkül, hogy ne kérdeztek volna rá), hogyan élik meg horoszkópjaikat ügyfeleik jelenlegi életeikben, még nehezebben tételezhető fel, hogy tudnák, mi módon tükrözi a képlet az előző életet. A horoszkópértelmezés jól meghatározott szabályaival összhangban levő előző – élet sztorik persze kiagyalhatók, de ez csak tapogatózás a sötétben, amennyiben az asztrológus nem tudja kikérdezni az előző életbeli személyiséget.” Glenn Perry : A reinkarnációs asztrológia kritikus felülvizsgálata

“IX. A jelentés óhatatlan többértelműsége” bővebben

VIII. Önmagukba záródó doktrínák – 2.

“…a fejlődés orientált asztrológia egy olyan értelmezési bűvészmutatványt alkalmaz, amely megtéveszti az ügyfelet (és valószínűleg magát a módszert alkalmazó asztrológust is), elhitetve vele, hogy a kitalált történet párhuzamba állítható egy tényleges előző élettel. Sokkal valószínűbb, hogy a sztori valójában egy fiktív párhuzamos életet jelképez, egy olyan életet, amely jelentéstartalmát és minőségét illetően az egyén jelenlegi életével állítható párhuzamba.” Glenn Perry : A reinkarnációs asztrológia kritikus felülvizsgálata

“VIII. Önmagukba záródó doktrínák – 2.” bővebben

VII. Önmagukba záródó doktrínák – 1

“Egy önmagába záródó doktrína olyan hiedelemrendszer, amely immunis az ellenérvekre. Egy doktrína sokféle módon tehető immunissá az ellene szóló bizonyítékokkal szemben. A reinkarnációs asztrológia mellett szóló érvek kiválóan példázzák a bizonyíthatatlan és cáfolhatatlan doktrínák mechanizmusát.”  Glenn Perry : A reinkarnációs asztrológia kritikus felülvizsgálata

“VII. Önmagukba záródó doktrínák – 1” bővebben