Oldott hangulat a hét első felében

Merkúr – Jupiter – Neptun nagy víztrigon

A hét első felében, ezúttal a Rák Merkúr részvételével újra összeáll a Rákban haladó bolygók, a Skorpió Jupiter és a Halak Neptun közötti nagy víztrigon. ( Június elején a Rák Vénusz volt a nagy háromszög egyik alkotóeleme – bővebben : Romantikus hét vége). A fényszög június 17 – 22 között hat, befolyása június 19 – 21 között a legerősebb.

“Oldott hangulat a hét első felében” bővebben

Retrográd Neptun – tranzithatásként

retrográd Neptun

A Neptun általában évente hat hónapot tolat. Mivel  transzcendens bolygó, retrográd időszakának nincs akkora jelentősége, mint a belső bolygóknak. Az időszak sajátos hangulatával, a rá jellemző élményekkel, érzésekkel azonban nem árt tisztában lenni. A retrográd vagy direkt stacionáriusba váltás dátuma előtti és utáni héten koncentráltan tapasztalhatjuk meg a neptuni energiát. Az élénk álmokon, fantáziatevékenységen a zavaros, furcsa hangulatokig, melankóliáig és a tisztánlátás pillanataiig széles a skála. Fokozottan érzékenyek lehetünk, így a szokásosnál könnyebben olvasunk emberekben és érezzük meg, miről szólnak az adott helyzetek. De – éppenséggel a túlzott fogékonyság miatt – paranoid tudatállapotok, szorongás is hatalmába keríthetnek.

“Retrográd Neptun – tranzithatásként” bővebben

Asztro – diéta : Mérleg

Ha az általa adott parti pompáját valamilyen trendi ételkülönlegességgel is növelni szeretné, egy igazi Mérleg akár a világ legeldugottabb zugából is képes azt elhozatni. Maga is sokszor pusztán azért utazik el egy egzotikus országba, hogy kipróbáljon valamilyen helyi különlegességet.

“Asztro – diéta : Mérleg” bővebben

Asztro – diéta : Ikrek

Az örökmozgó, hiper érzékeny jegy egyik legnagyobb problémája, hogy folyamatos túlterhelés helyett hogyan erősítse kényes idegrendszerét. Az önmaga számára is kimerítő hiperaktivitás és az egészséges sokoldalúság között nehéz megtalálnia az egyensúlyt.

“Asztro – diéta : Ikrek” bővebben

Asztro – diéta : a levegő elem

Az asztrológiai hagyományok szerint az elemek arányainak felborulása különböző egészségi problémákat okozhat. Egyik elem túltengése a többi rovására ugyanakkora gondot jelenthet, mint ha túl kevés van belőle a szervezetben. A túlsúly vagy a kóros soványság, különböző étkezési rendellenességek részben szintén ilyen arány- eltolódásokkal magyarázhatók. A jó hír az, hogy alkatunkhoz illő étrend, mozgásformák összeállításával helyre állítható a felborult egyensúly, akár velünk született sajátosságról van szó, akár átmeneti, életvitelünknek, aktuális bolygóhatásoknak tulajdonítható állapotról. Jelen cikk azt vizsgálja, mi történik, amikor a levegő elem egyensúlyban van a szervezetben, túlteng vagy éppenséggel gyengén fejti ki hatását.

“Asztro – diéta : a levegő elem” bővebben

Vénusz – Uránusz kvadrát átmeneti hatásként és párkapcsolati képletben

Az előző rész azt járta körül, hogyan működik a Vénusz – Uránusz kvadrát egy születési képletben. Ez az erőpróbáló fényszög  átmeneti hatásként is váratlan fordulatokat jelezhet társulásainkban, pénzügyeinkben, értékrendünkben. A jelenlegi válogatásban három igényes, angol nyelvű blog szerzője értelmezi a fényszöget.
“Vénusz – Uránusz kvadrát átmeneti hatásként és párkapcsolati képletben” bővebben

Vénusz – Uránusz kvadrát a horoszkópban

A Vénusz – Uránusz kvadrát személyi horoszkópban sok egyéb mellett arra utal: nem könnyű összehangolni a szabadságvágy és az összetartozás igényét. Jelezhet színes szerelmi életet, szeretetre méltó különcködést vagy épp ellenkezőleg: deviáns, az ésszerű társadalmi szabályokat is semmibe vevő magatartásformákat, változékony anyagi helyzetet és még sok mindent. A jelenlegi válogatásban három jó nevű nemzetközi asztroblog szerzője értelmezi a fényszöget az asztropszichológia szempontjai szerint. 
“Vénusz – Uránusz kvadrát a horoszkópban” bővebben

Újhold az Ikrekben : a következő lépés a Tarot tükrében

A Tarot útmutatásai a június 13-i Ikrek újhold által jelzett „következő lépésekről”. Erre a négylapos vetésre újholdkor szoktam sort keríteni, hogy képet kapjak az előttem álló 28 nap prioritásairól. A kártyavetés a következő újholdig, július 13-ig terjedő időszakkal kapcsolatos útmutatásokat tartalmaz. Az újholdnál elkezdődött folyamatok teliholdkor, június 29-én tetőznek. Új kezdetekre a teliholdig terjedő időszak alkalmas, főleg az első holdnegyedig (június 20) hátralevő napok.

“Újhold az Ikrekben : a következő lépés a Tarot tükrében” bővebben