Jupiter és Szaturnusz – 3 rész | Liz Greene

Amikor az öreg királyt megfőzik….A Jupiter – Szaturnusz együttállás alkímiai analógiái

E konjunkciók kezdetén a lehetőségek a föld alól szárba szökkenő búza módjára tűnnek fel. Azt a benyomást keltik, mintha majd minden magától elrendeződne, aztán nem történik semmi, vagy nem úgy alakulnak, ahogy az egyén szerint alakulniuk kellett volna. Vagy a vártnál sokkal hosszabb időt vesznek igénybe. A kivárásra való képesség tehát fontos témának tűnik, és a várakozás fájdalmas, hiszen a Jupiter annyira türelmetlen planéta ! Amikor pedig összepakolod a Szaturnusszal, még türelmetlenebb lesz, így az illető éppen abban a pillanatban érzi a legsürgetőbb késztetéseket, amikor meg kellene próbálnia nyugodtan kivárni. A várakozás problematikája az alkímia egyik témája. Liz Greene Jupiter és Szaturnusz című előadásának III. része.

“Jupiter és Szaturnusz – 3 rész | Liz Greene” bővebben

Jupiter és Szaturnusz – 1 rész | Liz Greene

Meghalt a király- éljen a király !

A Jupiter – Szaturnusz együttállások gyakran kapcsolódnak össze értékrend-és szemléletváltással. A középkori és a reneszánsz asztrológiában a Jupiter – Szaturnusz együttállásokról azt tartották, hogy uralkodóváltást jeleznek: a király halálát, a trón megüresedését követő káoszét, majd az új király megjelenését. A szűkebb és tágabb környezetben mindig nagy nehézségeket jeleztek, de az öreg király halála és az új király megszületése volt a fő téma. Ennek megfelelője gyakran az emberi pszichében is lezajlik: egy uralkodó elv aktualitását veszti és fokozatosan új váltja fel. Azt az átmeneti időszakot, amikor a régi már meghalt, az új még nem született meg, általában szorongás, depresszió, csalódás, illúziók elvesztése, változékony érzelmi állapotok és a zavarodottság érzései kísérik. A kétségbeesés érzése mellett valószínűleg ilyen kérdések merülnek fel : „ki vagyok én ? Mit csinálok ? Mit akarok valójában ? Merre tartok ?” Természetesen ezek az érzések más fajta átmenetek, pl első és második Szaturnusz-visszatérés, élet dele -időszakaiban is jelen vannak. Nagy konjunkciók idején azonban kollektív szinten, életkortól függetlenül is megjelenhetnek, különösen ha ezek más, jelentősebb bolygóhatásokkal is kombinálódnak. Liz Greene Jupiter és Szaturnusz című előadásának I. része.

“Jupiter és Szaturnusz – 1 rész | Liz Greene” bővebben

Jupiter és Szaturnusz | Liz Greene

Liz Greene Jupiter és Szaturnusz című előadása 1981 júliusában, a Berkeleyben tartott Jupiter – Szaturnusz konferencián hangzott el. A két bolygó 20 évenként ismétlődő  együttállásával kezdődő ciklusok  jelentős hatással vannak a világ sorsára. A legrégebbi időktől kezdve jegyezték őket az asztrológusok.  Legközelebbi találkozójukra 2020 december 21-én kerül sor a Vízöntő 0°29′-en, de egész évben, már a Bakban is közel lesznek egymáshoz. A kortárs asztrológusok gyakran hivatkoznak Greene-nek erre a munkájára a Nagy Konjunkció kapcsán; magyarul most először olvashatók belőle részletek a blogomon. A jobb áttekinthetőség kedvéért négy részre osztottam.

“Jupiter és Szaturnusz | Liz Greene” bővebben

Jupiter és Szaturnusz – 4 rész | Liz Greene

Államfők, politikusok, prominens személyiségek halála ?

A Jupiter – Szaturnusz együttállásokat gyakran hozzák kapcsolatba államfők, politikusok, prominens személyiségek halálával, bukásával vagy éppenséggel felemelkedésével. Érdekes véletlen: a Jupiter – Szaturnusz együttállások idején megválasztott amerikai elnökök általában a hivatali idejük alatt halnak meg. Ez a helyzet rendszeresen megismétlődik Abraham Lincoln óta. Az 1981-es Jupiter – Szaturnusz együttállás idején hivatalba lépett Ronald Reagan elnökre 1981 márciusában rálőttek, de nem halt meg. 2020 végén újra elnökválasztás lesz az Egyesült Államokban; jó kérdés, folytatódik-e a különös széria. Liz Greene Jupiter és Szaturnusz című előadásának IV. része.

“Jupiter és Szaturnusz – 4 rész | Liz Greene” bővebben

Jupiter – Szaturnusz együttállások – általános tudnivalók

A Jupiter és a Szaturnusz találkozóira 20 évente kerül sor. A két ún kronokrátornak a ciklusai döntő befolyással vannak a világ sorsára. Ezek a ciklusok képezik ugyanis az emberi fejlődés alapjait: annak a folyamatnak a mérföldkövei, amelynek során a kollektív eszmék, képzetek, fejlődési potenciálok és lehetőségek konkrét formát öltenek az anyagi világban. Ez a régi és az új összecsapása formájában is megvalósulhat, ami valamilyen értelemben vett reformokat kényszerít ki. A legközelebbi Jupiter – Szaturnusz találkozó 2020 december 21-án jön létre a Vízöntő 0°29′-en. Ezzel egy új Jupiter – Szaturnusz ciklus veszi kezdetét a levegő triplicitásban. 2020 folyamán azonban a két nagy törvényalkotó már a Bakban is közel van egymáshoz, a Szaturnusz – Plútó együttállás, Jupiter – Plútó együttállás mellett tehát ezzel az igen jelentős kombinációval is számolnunk kell. A blogon a Jupiter – Szaturnusz együttállásnak is lesz tematikus oldala.

“Jupiter – Szaturnusz együttállások – általános tudnivalók” bővebben

Szaturnusz – Plútó együttállás: 2020 január 12

Néhány további gondolat

A Szaturnusz – Plútó együttállás január 12-én, helyi idő szerint 17:59′-kor pontosul be. 2019 – 2020 legjelentősebb hatásáról már nagyon sok bejegyzésben volt szó; a fontosabbak a konjunkciónak szentelt tematikus oldalon is megtalálhatók. Arról is részletesen írtam, hogy a hozzá társítható, nagy horderejű átalakulások nem egyetlen nap, hanem hónapok, évek alatt zajlanak, a folyamatok átlátásához pedig további évek szükségesek. Az elmúlt és az előttünk álló néhány nap más szempontból jelentős, akkor is, ha sok olyan szerencsés ember van, akiknek életében semmilyen látványos külső esemény nem történik. Vagy legalábbis még nem történt…

“Szaturnusz – Plútó együttállás: 2020 január 12” bővebben

Szaturnusz – Plútó fényszögek a szinasztriában | Liz Greene

Ahhoz, hogy átlássuk, hogyan működnek a Szaturnusz – Plútó aspektusok a szinasztriában, először a személyi horoszkópok ilyen jellegű bolygókapcsolatát kell megértenünk. Részlet Liz Greene the Outer Planets and Their Cycles. The Astrology of the Collective (A külső bolygók és ciklusaik. A kollektív asztrológiája) című, magyarul szintén nem elérhető könyvéből. A szerző elsősorban a Szaturnusz – Plútó együttállásokról beszél, de meglátásai a két bolygó más fényszögeire is érvényesek.

“Szaturnusz – Plútó fényszögek a szinasztriában | Liz Greene” bővebben

Penumbrális holdfogyatkozás a Rákban – 2020

A január 10-i erőteljes telihold, egyszersmind penumbrális holdfogyatkozás a Rák 20°-án jött létre. A részleges holdfogyatkozás Magyarországról is látható volt, a teljesség fázisa 20:21-kor következett be. Időtartama 4h5perc, vagyis a klasszikus asztrológia szabályai szerint kb négy hónapig tart a hatása. Beizzítja a január 12-én egzakttá váló Szaturnusz – Plútó együttállást is, így az előző és következő napokban is tanúi lehetünk ezzel kapcsolatos eseményeknek.

“Penumbrális holdfogyatkozás a Rákban – 2020” bővebben

Álhírek, összeesküvéselméletek – és az igazság

Hétfőn reggel megosztottam a FB-oldalon egy videót arról, hogy vasárnap több helyen is eleredt az eső Ausztráliában. Aztán egy olvasó figyelmeztetett, hogy egy régebbi, novemberi felvétel volt. Vagy igen vagy nem, sajnos rengeteg téves info, álhír kering a közösségi médiában. Van, amikor messziről ordít, hogy kacsa, van, amikor szinte lehetetlen, vagy egyáltalán nem is lehet megkülönböztetni a valós tényanyagtól. Így az ember a legjobb szándékkal, akarata ellenére is hozzájárulhat az álhírek terjedéséhez. Ezekre semmi szükség ; van baj éppen elég. Így biztos ami biztos, azonnal töröltem. (A bejegyzés megosztását követően néhány helybéli olvasó kommentjéből kiderült, hogy még a cikkben idézett BBC sem volt pontos. Minimális, 15 percig tartó esőcskék voltak, ahol voltak, és ahol a legnagyobb szükség lett volna rájuk, sajnos nem.)

“Álhírek, összeesküvéselméletek – és az igazság” bővebben

Szaturnusz – Plútó együttállás | Robert Hand

A személyi horoszkópok Plútóját érintő Szaturnusz együttállás, valamint a  Szaturnuszt érintő Plútó együttállás értelmezése tranzithatásként Robert Hand Planets in Transits; Life Cycles for Living  ( Bolygók tranzitként -Életciklusok útmutatója) című könyvéből származik.

“Szaturnusz – Plútó együttállás | Robert Hand” bővebben