Menu
Külső bolygók történelemformáló ciklusai – 1.
2020-02-13 Ajánlott szerzők

Mint annyi minden a világon, az asztrológia is különféle ciklusok ismétlődéséből áll; az előrejelzéseket ezek természetének és ritmusának ismerete teszi lehetővé egyéni és kollektív szinten is. E több részesre tervezett sorozat Charles Harvey, Michael Baigent és Nicholas Campion világhírű, Mundane Astrology című könyve alapján készült, és a mundán asztrológiában fontos szerepet játszó nagyobb bolygóciklusokról szól. Az áttekintés nem csupán a közelebbi és a távolabbi múlt eseményeinek perspektívába helyezéséhez hasznos, hanem annak megértéséhez is, miért jelez olyan jelentős, hosszú távú változásokat a 2020-as év három nagy együttállása. A 2020 januári Szaturnusz – Plútó együttállást ugyanis áprilisban egy Jupiter – Plútó találkozó, 2020 decemberében pedig a Jupiter és a Szaturnusz nagy konjunkciója követte; 2021 – 2023 között pedig a Szaturnusz – Uránusz kvadrát dönti romba a megmaradt struktúrákat. Hogy a 2022 – 2032-es tranzitok és ciklusok világégést hoznak-e vagy magasabb szintű kollektív tudatosságot, szintén nagyon jó kérdés. (Szó köztünk maradjon, a kollektív elhülyülés fénysebességgel gyorsuló tempóját figyelembe véve, az első forgatókönyv sokkal valószínűbb…)

Kommentelők, akiket nem szabad kibontakozni hagyni…

Motto:   “Vannak emberek, akik sosem alkottak semmit, de örömüket lelik abban, hogy tönkretegyék azokat, akik valamit létrehoztak.” Karikó Katalin

mundánasztrológiai posztok rendszerint megosztó jellegű tartalmak, ezért már az elején szükségesnek látom tisztázni az alábbiakat. (Persze ez minden más bejegyzésre érvényes) :A leírtak a saját véleményemet tükrözik, amit jogom van képviselni. Különösen egy, a tulajdonomat képező és általam finanszírozott oldalon. 

Természetesen neked is jogod van a saját véleményedet kifejteni. A saját térfeleden. Ahova én nem megyek észt osztani, még akkor sem, ha nagyon nem értek veled egyet. Ahogy az ablakod alá sem piszkítanék azért, mert épp ott jött rám a hasmenés. 🙂 Világkép-értelmezésbeli vitáknak egyébként alapból nem látom értelmét. Nem is szoktam ilyesmikbe belebonyolódni.

Az oldalamon felbukkanó tendenciákat azonban csírájában kezelem, mert seperc alatt hajlamosak kommentháborúkká eszkalálódni. Erre se nekem nincs szükségem, sem tényleges célközönségemnek, a normális olvasóknak.

Tehát : amint észreveszem, a hozzászóló jelentésével és letiltásával „jutalmazom” az efféle sziporkákat. Ha privát üzenetben/mailben, “olvasói észrevételnek” álcázott fontoskodás formájában  próbálsz felhomályosítani a dolgok (saját narratívád szerinti) “valódi állásáról”, koncepciót diktálni (= pofátlanul betörsz az intimszférámba és f@sságokkal rabolod az értékes időmet),  erre való esélyeid meghatványozódnak…

Ugye már leesett, nemkívánatos kommentelő édesbogaram, aki fontoskodásodon kívül semmit nem teszel az oldalért, hogy  ezzel nem a Te szólásszabadságodat korlátozom. Ha nem tetszenek a kiposztolt tartalmak, tudok egy szuper megoldást: abbahagyod az oldalam követését 🙂

Mivel az asztrológia lényegében a ciklusok kibontakozásának tanulmányozása, fontos képet alkotnunk arról, hogy mit jelentenek ezek valójában. Először is azt kell felismernünk, hogy a ritmusok és ciklusok képezik minden életforma alapját akárcsak a saját térről -és létről alkotott fogalmainkét. Bárhova tekintünk is, ciklusok vesznek körül. Mint Charles Harvey megállapítja Michael Baigenttel és Nicholas Campionnal közösen írt, Mundane Astrology (Mundánasztrológia) című könyvében: „Az olyan, életünk alapjait képező ciklusoktól, mint szívverésünk és légzésünk fázisainak váltakozása, a nappalok és az éjszakák, az évszakok körforgásáig, az egymást váltogató civilizációk, éghajlati ciklusok hatalmas apályáig és dagályáig, a fejlődésünket a történelem előtti időktől kezdve formáló geológiai és evolúciós korszakokon át, folyamatosan a végtelen növekedés és hanyatlás, az apály és a dagály, a születést és növekedést követő leépülés és halál végtelen áramlatával szembesülünk”.

Az asztrológia is különféle ciklusok ismétlődéséből áll; az előrejelzéseket ezek természetének és ritmusának ismerete teszi lehetővé egyéni és kollektív szinten is. Jelen bejegyzésben a mundán asztrológiában fontos szerepet játszó nagyobb bolygóciklusokról lesz szó. Mint már több helyen is szó volt róla, az asztrológiának ez az irányzata nem az egyéni sorsokat, hanem az országokat, nemzeteket és más nagyobb embercsoportokat, gazdasági, társadalmi folyamatokat vizsgálja a különböző bolygóhatások összefüggéseiben.



A mundán asztrológia által vizsgált ciklikus jelenségek durván két csoportra oszthatók: az elsőbe tartoznak azok, amelyek valamilyen formában évente ismétlődnek, a másodikba amelyekre csak ritkábban kerül sor.

  • Az első csoportba tartoznak pl a Nap jegyváltásai, különös tekintettel az év legfontosabb mérföldköveit jelző napéjegyenlőségekre és napfordulókra (ezek közül a nyugati asztrológiában az új év kezdetét jelző tavaszi napéjegyenlőség a legjelentősebb), az újholdak és az eklipszek,
  • A másodikba pedig a nagy bolygók konjunkciói (együttállásai) és az üstökösök felbukkanásai.
Naaagy kérés kleptomániás félig- sem- barátaimhoz 😈 Sajnálatos módon az oldalamon levő másolásvédő dacára is még mindig nagyon sokan „inspirálódnak” ( = gátlástalanul lopják a tartalmakat) innen. Igen, ezt a tevékenységet akkor is LOPÁSNAK nevezik, ha már nem tudják olyan könnyen szó szerint lemásolni, “csak” összefoglalózzák, esetleg más igényes blogokról, YouTube-csatornákról összemazsolázott tartalmakkal kombinálva) . Amennyiben Te magad is azon „kollégák” cseppet sem tisztelt csoportjába tartozol, aki tárgyi tudása mélyítése helyett kizárólag oldala marketingezésével, és azon platformok tallózásával foglalkozik, ahol igényes tudásanyagokból lopkodhat ( többek között pl  az én oldalamat is e céllal követed, ahogy teszitek sajnos elég sokan), kérlek, a változatosság kedvéért most tegyél kivételt. Nagyon sok munkám van  az ilyen típusú összefoglalókban, akárcsak az oldalamon elérhető fordításokban, meg a többi posztban is. Ezért, ha merítesz  belőlük, kérlek jelöld meg a forrást ÉS csatold a cikkemre mutató linket !!! Ez az egyik olyan fontos gesztus, amely megkülönböztet a  tartalomtolvajoktól. Nagyon jó lenne, ha ez szokásoddá válna, és nem csak az én írásaimat illetően, hanem akkor is, amikor a többi hiteles tudással rendelkező, posztjaikba, videóikba komoly munkát fektető asztrológus- társam oldalain „tallózgatsz” ( = nézel lenyúlnivaló tartalom után).

A különböző bolygókombinációk ciklusait két égitest együttállásától, azaz 0°-tól következő együttállásukig számoljuk. Egyes ciklusok olyan gyorsan vagy olyan lassan pörögnek, hogy a közbeeső fázisok alig különböztethetők meg egymástól, míg mások szakaszai világosan elkülöníthetők. Időtartamuktól függetlenül azonban bizonyos fázisok mindegyikükre jellemzők. Ha képesek vagyunk ezeket megkülönböztetni egymástól és tisztában vagyunk milyen folyamatokat jelképeznek, akkor többé – kevésbé találó következtetéseket is levonhatunk az adott időszakok természetéről.

A nagy konjunkciók változó gyakorisággal ismétlődnek: a Jupiter és a Szaturnusz húszévenként létrejövő találkozásait és e konjunkciók 220 évente végbemenő elemváltásait a legrégebbi időktől kezdve ismerték és fontos gazdasági, társadalmi változások mérföldköveinek tartották. E nagy ciklusok mellett a tradicionális és a klasszikus asztrológiában a kétévente ismétlődő Mars -Jupiter, Mars – Szaturnusz együttállásoknak is fontos szerepet tulajdonítottak, és ezek a meglátások mindmáig helytállónak bizonyulnak.

Az Uránusz, Neptun, Plútó felfedezése után e ciklusok újabbakkal egészültek ki. (Természetesen e befolyások addig is mély nyomokat hagytak az emberiség életében, míg az asztrológusok nem ismerték őket: a transz-szaturnikus bolygók ciklusainak hatása a régebbi idők történelmében is beazonosítható. A témának nagyon részletes irodalma van, akit érdekel, a bejegyzés végén található bibliográfiából nézhet utána) .

A külső bolygók összepárosítása révén jelenleg tíz olyan kombinációval dolgozunk, amelyhez – a tapasztalatok szerint – nagyszabású történelmi, társadalmi, gazdasági változások kapcsolódnak. Minél lassúbb bolygók között jön létre az együttállás, annál szélesebb körű változásokról van szó; ha pedig nagyjából ugyanabban az időpontban vagy alig néhány év eltéréssel többféle nagy konjunkcióra is sor kerül, a hosszú távú és mélyreható átalakulások borítékolhatók. ( 2020 folyamán pl pontosan erről van szó: ugyanabban az évben kerül sor a Szaturnusz és a Plútó, a Jupiter és a Szaturnusz , a Jupiter és a Plútó együttállásaira; a márciusban a Jupiterrel, a Szaturnusszal és a Plútóval is együttállást képező Bak Mars pedig egy fajta aktivátor szerepet tölt be. De az egy másik bejegyzés témája.)

Külső bolygók ciklusai

 
Neptun – Plútó – kb 492 év
Uránusz – Neptun – kb 172 év
Uránusz – Plútó kb 127 év
Szaturnusz – Uránusz kb 45 év
Szaturnusz – Neptun kb 36 év
Szaturnusz – Plútó kb 32 -38 év
Jupiter – Szaturnusz – kb 20 év
Jupiter – Uránusz – kb 14 év
Jupiter – Neptun – kb 13 év
Jupiter – Plútó kb 12 év

Mint már fentebb szó volt róla, valamennyi bolygókombinációra igaz, hogy a két együttállás között különböző fázisok különböztethetők meg , amelyeknek különböző fejlődési szakaszok felelnek meg. Összefoglalásukhoz Michael Baigent, Nicholas Campion, Charles Harvey Mundane Astrology című könyvét használtam; beszerzését mindenkinek ajánlom, akit érdekel a mundán asztrológia. Az idézetek nagy része is innen származik. (Franciául értők számára André Barbault művei is nagyon hasznosak lehetnek, amennyiben elvonatkoztatunk erősen balos világértelmezésétől. Neki sajnos csak néhány könyve érhető el angolul)




A kilépő és visszatérő fázis szerint

Valamennyi ciklus felosztható a kilépés és a visszatérés két szakaszára. Ilyenkor a páros gyorsabb mozgású tagja képez az évek során különböző fényszögeket a lassúbb mozgásúval.

I. A kilépő fázist ( 0°-180°), amelynek során a gyorsabb mozgású bolygó az együttállástól a szembenállás felé tart, növekedés, fejlődés, expanzió, a beérés felé haladás jellemzi. Ebben az időszakban a bolygópáros által jelképezett eszmék, elvek, folyamatok aktívan megnyilvánulásra és megszilárdulásra törekszenek a világban. Tömeglélektani hatását illetően a ciklusnak ezt a fázisát ( különösen amikor a ciklusok többsége is ebben a fázisban van) valamilyen fajta optimizmus, pezsgés, könnyedség, kezdeményezőkészség, extravagancia, kockázatvállalási kedv, vállalkozó- és kutatószellem hatja át. Az újítószellem, előretekintés, extroverzió is jellemző. ( Itt természetesen arra is fel kell hívni a figyelmet, hogy ezeknek az eszméknek és trendeknek a pozitív vagy negatív mivolta igencsak viszonylagos, a különböző egyének és csoportok értékrendjétől, szemléletmódjától függ. A jellemzés csak magának a folyamatnak az irányára utal)

II. A visszatérő  fázist (180°-0°) az elosztás, a magvak szétszórása, elvetése, a hanyatlás, a mag -állapotba való visszatérés jellemzi. Egy ciklusnak ebben a fázisában ( főleg ha a ciklusok többsége is ebben a szakaszban van) kollektív szinten egyre nagyobb óvatosság, visszahúzódás, konzerválás, takarékoskodás, a felesleges és az elhalt dolgok kiselejtezése jellemzi.




E két főfázis további alfázisokra osztható:

I. Kilépő fázis – az egyéni kezdeményezéseken van a hangsúly:

0° (az együttállás) :
A magvak kicsíráznak. Új kezdeményezések. Halál és újjászületés. Új, felfelé, kifelé mutató irányok.
“Ez minden ciklus mag-eszméje, és mint ilyet, nagyon alaposan meg kell vizsgázni, hiszen mindent magában foglal, ami ezután következik. A konjunkciók erejét és fontosságát mindig is elismerte a mundán-asztrológia. A nagy konjunkciók, különösen ha egyszerre több is létrejön belőlük, jelentős történelmi fordulópontoknak számítanak, és a legmegbízhatóbb indikátorokként jelzik a stabil vagy viszontagságos időszakok kezdeteit”.
Mivel a konjunkció egyszerre jelzi az előző ciklus beteljesülését, lezárulását és egy új ciklus megszületését, rendszerint bizonyos fokú instabilitás, új irányok kijelölése, új tevékenységek kezdeményezése jellemzi. „A konjunkció aspektusa egyaránt magában hordozza a halált és az újjászületést. Bár hajlamosak vagyunk különállóként tekinteni a két, konjunkcióban részt vevő őselvre, egy nagyon fontos értelmezési szempont szerint e bolygópárok mindegyikét olyan duális egységnek kell tekintenünk, amely egyetlen komplex eszme kibontakozására utal”. ( Charles Harvey : Ciklusok a gyakorlatban/ Mundane Astrology)

60° (szextil) 
A 360°-os kör egyhatoda.
Az eszme elkezd megszilárdulni és aktív működésbe lép a világban. Erőteljes növekedés.
„A 6 szám a teremtés ritmikus tevékenységével áll kapcsolatban, az élet pulzusával, a módszeres és produktív munkával, az eszmék kivitelezésével és gyakorlatba ültetésével. Az életöröm (3) objektív kifejeződése (2), és gyakori jelképe a szorgalmas méh, amely módszeresen építi a hatszögletű méhsejteket”.

90°(kvadrát)
A kör egynegyede
Az első krízispont. A ciklusra jellemző eszme elkezd megnyilvánulni; kihívásokkal és akadályokkal való konfrontáció révén tesztelődik és erősödik.
„A 4-es szám a megnyilvánulással és az Anyag Keresztjével van kapcsolatban. Az eredeti konjunkcióban rejlő potenciál manifesztálására, tesztelésére, megvalósítására irányuló törekvést jelképezi, amelyhez nélkülözhetetlen a szembekerülő akadályok legyőzésére és a hétköznapok kihívásaival való szembenézésre irányuló eltökélt szándék. Kollektív és egyéni szinten egyaránt érvényes, hogy az új erők csak tudatos elhatározás és erőfeszítés révén ébrednek fel. A ciklusnak ebben a szakaszában a ciklus vezéreszméjének kibontakoztatása valamilyen fajta krízissel találja szembe magát, és a ciklus központi ideáljainak és eszméinek megvalósításához ezt le kell győzni, hogy a soron következő trigon időszakában virágba boruljanak és le lehessen szüretelni ezeknek az erőfeszítéseknek a gyümölcseit. A növény fejlődéséhez hasonlítva ez az a fázis, amikor néhány utolsó lökéssel a talaj felszínére kell törnie”.

120°(trigon)
A kör egyharmada
Az eszme virágzik, széles körben elfogadják, terjedni kezd és erőteljes motiváló tényezővé válik.
„A 3-as szám az élettel, vitalitással, örömmel áll kapcsolatban. Az ellentéteket kibékítő harmadik tényezőt jelképezi, amelynek révén megszületik a béke és a harmónia. Szoros kapcsolatban van az élet szívbéli dolgaival, mindazzal, ami örömmel, elégedettséggel és a jólét érzetével tölt el. Az örömelvvel való kapcsolatából kifolyólag a 3 -as a motivációval és az aspirációval is szoros összefüggésben van. A ciklusnak ez a szakasza a növény virágzáshoz vezető, gyors növekedési fázisának felel meg. Az első virágzás e szakaszát általában harmónia és könnyedség jellemzi, a dolgokban rejlő potenciál és ígéret egy fajta vitalitással és boldog izgalommal tölt el – egy szóval benne van a tavasz minden öröme, lelkesedése és aspirációja”.

180°( szembenállás)
A kör fele
A gyümölcsök beérnek; az eszme objektív kifejeződési módokra talál a világban. Egyszersmind, konfrontációk révén kiderül, hogy bizonyos nézetek és kifejeződési lehetőségek átalakításra szorulnak.
„Ha a konjunkció (1) a magban rejlő végtelen szubjektív potenciált jelképezi, az oppozíció (2) ennek objektív kifejeződése: a gyümölcs. De szemben állnak egymással: tézis és antitézis, a szülő és a mindentudó, lázadó gyerek, aki maga is potenciálisan egy mag. Ez általában minden ciklusnál rendkívül kritikus pont, amely egyszersmind a befelé irányuló szakasz kezdetét is jelzi. Gyakran, két egymással szemben álló tábor formájában jelenik meg, akik egymással homlokegyenest ellentétes nézeteket képviselnek és háborúskodnak. Így néhány igen drámai történelmi időszakot eredményezhetnek. Az egyik közelmúltbeli klasszikus példa erre a Szaturnusz szembenállása az Uránusz – Plútó együttállással 1965/1966-ban” ( Charles Harvey : Ciklusok a gyakorlatban/ Mundane Astrology) [ Megj: A Mundane Astrology 1984-ben jelent meg először, aztán 1995-ben, a nagy sikerre való tekintettel újra kiadták. Azóta azonban más történelemformáló szembenállásoknak is tanúi lehettünk, pl a 2001-es Szaturnusz – Plútó szembenálláshoz kapcsolódó szeptember 11-i terrorista merénylet a new-yorki ikertornyok ellen, a 2011-es Jupiter – Szaturnusz, Szaturnusz – Uránusz szembenálláshoz kapcsolódó arab tavasz.]





II. A visszatérő fázis: a kollektív igényeken van a hangsúly

A befelé fordulás szakasza
„Amikor a gyümölcsöt hozást követő oppozíció után a ciklus leszálló ágba, a konjunkcióhoz visszatérő irányba mozdul, energiái befelé és lefelé irányulnak. Olyan, mintha a nedvek elkezdenének visszasüllyedni a gyökerekhez. Ez általában véve egy involúciós időszakot jelez, amelyet fokozódó reflexió, óvatosság, takarékosság, leépítések jellemeznek, valamint az újabb együttállást követő újraszületést előkészítő hanyatlás, feloldódás és halál. Rudhyar ezt a ciklus „szétosztó” felének nevezi, amikor is mindazt, amit a szembenálláskor learattak, szétosztják a világban. Azokban a történelmi időszakokban, amikor ezek a ciklusok vannak túlsúlyban, a vállalkozások általános hanyatlása, egyre nagyobb destabilizálódás, zűrzavar, szakadások, a fennálló rend egyre nagyobb fokú korrumpálódása tapasztalható. A XX század legfontosabb ilyen hanyatló időszakai: 1910-19- az 1914 utáni években volt a legmeredekebb a lejtő; 1931- 45 – az 1940-től kezdődő mélyrepüléssel; 1967 -83; a mélyrepülés 1977-ben kezdődött”.

240° (szextil)
A magból gyümölcs lesz, és a társadalom kívánatos, vagyis motiváló eszméjévé válik.
„A befelé tartó szextil a ciklus központi témájának a végső, a hétköznapi életbe való integrációját jelképezi. Egy olyan időszakot jellemez, amelyet a ciklus által képviselt eszméket aktív együttműködés és módszeres erőfeszítések révén igyekeznek megvalósítani. 1942 júniusában pl az Uránusz – Plútó ciklus 2° orbis pontossággal e szextil-fázisba érkezett, 1943-44-ben szinte folyamatosan e hatókörön belül maradt és csak 1945 márciusát követően távolodott el ettől a 2°-os orbisztól. A tömegpusztítás és átalakítás ritmusainak „intézményesítése” hátborzongató példája annak, miként vált a hétköznapok részévé ez az Uránusz – Plútó ciklus abban az időszakban.”

270°(kvadrát)
Új kihívások melynek során az eszmének bizonyítani kell értékét és helytálló mivoltát a világ előtt. Újra kell fogalmaznia magát.
„Nagy krízis, instabilitás, feszültség pontja valamennyi ciklus esetében. Gyakran egy fajta sürgető érzés jellemzi , és a ciklus eszméit általában puszta akaraterő révén akarja megvalósítani. Az időszak kihívásai élet- halál kérdésnek tűnnek. Ez a ciklus „tél”-pontja, amikor az elhalt ágak lehullanak és minden lecsupaszodik”.

300°(trigon)
A dolgos hétköznapok és napi ritmusok révén az eszme konszolidálódik a társadalomban.
„A befelé forduló trigon a szüret szakasza, amikor kiélvezhetők a korábbi erőfeszítések gyümölcsei. A megújult harmónia, egyensúly időszaka, amelyet valamiféle visszafogottabb derű, nem hivalkodó jó közérzet jellemez. Hiányzik belőle a kifelé irányuló trigon spontán vállalkozó szelleme és szívből jövő lelkesedése, de felkínálja a pozitív, kreatív együttműködés lehetőségeit”.

0°(együttállás)
A régi ciklus halála, az eszme újjászületése új köntösben.
„A régi ciklus végét, „halálát” jelzi, és az új megszületését, amely által újrakezdődik az egész folyamat”.

A kilépő és a visszatérő fázis alcsoportjai egyaránt további csoportokra tagolhatók a kisebb fényszögek  szerint (30° – félszextil, a kör 1/12-ed része, 45° – félkvadrát, a kör egynyolcada, 51°26′ -szeptil, a kör egyhetede, 72°kvintil, a kör egyötöde, 102°51′ – biszeptil, a kör 2/7-e szeszkvikvadrát – 135°, a kör 3/8-ad része, bikvintil – 144°- a kör 2/5-e, 150°- kvinkunx- a kör 5/12-ed, triszeptil – a kör 3/7-e). E kisebb felosztások nem mindegyikét érdemes mindig alkalmazni, de lassú bolygókról lévén szó, még ezek a kisebb egységek is több évet tesznek ki, így esetenként hasznos figyelembe venni őket. Jellemzésükre nem térek ki, akiket érdekel, nézzenek utána a releváns szakirodalomban.




Leyla Rael Rudhyar, Dane Rudhyar asztrológus felesége szerint a fentebbi bolygópárosok tíz ciklusa három osztályba tagolódik.

A) OSZTÁLY: ( Neptun- Plútó, Uránusz – Neptun, Uránusz – Plútó) véleménye szerint e leglassúbb mozgású bolygók adják meg a fejlődési korszakok alacsony frekvenciájú tónusát, és ciklusaik bontakoztatják ki transzformációs témáikat.

B) OSZTÁLY ( Szaturnusz – Uránusz, Szaturnusz – Neptun, Szaturnusz – Plútó) : a középfrekvenciájú harmóniák- vagy gyakran éppenséggel disszonanciák, amelyek a transzformatív, A csoportba tartozó bolygók és a konzervatív vagy tehetetlenség szaturnuszi erőinek kölcsönhatásának vagy éppenséggel összecsapásának eredményei.

C) OSZTÁLY (Jupiter – Szaturnusz, Jupiter – Uránusz, Jupiter – Neptun, Jupiter – Plútó) : az új felfedezések, látomások, eszmények és társadalmi trendek magasabb frekvenciájú melódiái, melyek a Jupiter-együttállásokkal szinkronban bontakoznak ki.





Kapcsolódó

Külső bolygók történelemformáló ciklusai – 2 rész

Szaturnusz – Plútó együttállás tematikus oldala

Szaturnusz – Uránusz fényszögek (Donna Cunningham)

Szaturnusz – Uránusz szembenállás – tematikus oldal

Jupiter- Szaturnusz együttállás – általános tudnivalók

Jupiter és Szaturnusz – Liz Greene

Uránusz – Plútó kvadrát tematikus oldala

 

Könyvajánló

Michael Baigent, Nicholas Campion, Charles Harvey Mundane Astrology

H.S.Green, Raphael, C.E.O Carter : Mundane Astrology

André Barbault:  Les Astres et l’ Historie

André Barbault : L’Astrologie Mondiale

André Barbault : Planetary Cycles – Mundane Astrology

Rivhard Tarnas : Cosmos and Psyche

Big Aspects by Planetary Pairs (nagyon hasznos oldal a lassú mozgású bolygók fontosabb fényszögeinek bepontosulásáról)

A BLOGOMBAN MEGJELENT FORDÍTÁSOKAT, ÍRÁSOKAT ÉS KÉPEKET A SZERZŐI JOGRÓL SZÓLÓ 1999. ÉVI LXXVI. TÖRVÉNY ÉRTELMÉBEN AZ ENGEDÉLYEM NÉLKÜL MÁSHOL KÖZZÉTENNI TILOS. EZ ALÓL KIVÉTELT KÉPEZ, HA CSAK AZ ÍRÁSOM ELSŐ NÉHÁNY SORÁT TÜNTETIK FEL, MAJD A FOLYTATÁSÉRT A BLOGOMRA KATTINTVA JUT EL AZ OLVASÓ! AMENNYIBEN MÁS FORRÁST NEM JELÖLÖK MEG, AZ ÍRÁSOK, FORDÍTÁSOK A SAJÁT SZELLEMI TERMÉKEIM, KERESKEDELMI FORGALOMBAN TÖRTÉNŐ ÉRTÉKESÍTÉSÜKHÖZ CSAK SZEMÉLYES EGYEZTETÉST KÖVETŐEN JÁRULOK HOZZÁ!

Comments are closed
* *