A Szaturnusz tanításai az akarattalan kihívásról

… Kirúgnak minket, a házastársunk elválik tőlünk, egy közeli hozzátartozónk hirtelen meghal, el kell költöznünk, vagy gyerekünk felnő és egyik napról a másikra elhagyja a szülői házat. Rengeteg olyan körülmény állhat elő, amely felkészületlenül és látszólag szándékunkkal ellentétesen, szerencsétlenségként ér minket. Ezt nevezzük úgy, hogy ‘akarattalan kihívás.’ Az átlagos, modern hős számtalan efféle kritikus élményt él át hősies útja során. A hősiesség aktusa abban áll, hogy a helyzetet elfogadjuk olyannak, mintha mi magunk választottuk volna, és mindent megteszünk azért, hogy úgy viselkedjünk, mintha szándékosan állítottuk volna magunkat próba elé.” Erin Sullivan: A Szaturnusz tanításai

“A Szaturnusz tanításai az akarattalan kihívásról” bővebben

A szabadság perspektívái

Nap, Vénusz a Vízöntőben

Január 18-án a Vízöntőbe lépett a Vénusz, január 20-tól pedig a Nap is ebben a jegyben halad. Akik túlságosan fojtogatónak találták január első harmadának Bak- stelliumát, most fellélegezhetnek: kicsit járni kezd a levegő. A Vízöntőt a Szaturnusz mellett az Uránusz uralja, így az egyéniség kibontakoztatása, a szabadság, önmegvalósítás, valamilyen közösségi ügy szolgálata is témakörébe tartozik. Óriási különbség van azonban az egészséges individualizmus és a különcködés, a tényleges elnyomás elleni lázadás és az öncélú, pótcselekvésként űzött felforgató tevékenység között. Az árnyalatokkal nem csak ebben az időszakban jó tisztában lenni.

“A szabadság perspektívái” bővebben

Újhold a Bakban : a következő lépés a Tarot tükrében

A Tarot útmutatásai a január 17-i Bak újhold által jelzett „következő lépésekről”. Erre a négylapos vetésre újholdkor szoktam sort keríteni, hogy képet kapjak az előttem álló 28 nap prioritásairól. A kártyavetés a következő újholdig, február 15-ig terjedő időszakkal kapcsolatos útmutatásokat tartalmaz. Az újholdnál elkezdődött folyamatok teliholdkor, január 31-én tetőznek. Új kezdetekre a teliholdig terjedő időszak alkalmas, főleg az első holdnegyedig (január 25) hátralevő napok.

“Újhold a Bakban : a következő lépés a Tarot tükrében” bővebben

Jupiter- Plútó szextil: a saját szerencséd kovácsa

Ha Jupiter, a „nagy szerencse” princípiuma és Plútó, az “alvilág ura” összefog, az univerzum kincsesládái feltárulnak. Az eredmény minimum egy lottó ötös…- legalábbis az asztrológiai szakácskönyvek szerint. A valóságban sokkal árnyaltabb a kép. Bár a két bolygó január 16-án bepontosult szextilje tényleg sokat lendíthet ügyeinken, ahhoz, hogy profitáljunk belőle, nekünk is komoly erőfeszítéseket kell tennünk.

“Jupiter- Plútó szextil: a saját szerencséd kovácsa” bővebben

Újhold a Bakban

A január 17-i újhold a Bak 26°54′-en születik meg, budapesti idő szerint 03:17′ – kor, a Bak 26°54′-en. Az újholdak 28 napos ciklusok kezdetét jelzik, és kedveznek az új folyamatok, projektek indulásának. Egyéni szinten hatásuk azokon az életterületeken (házakban) érvényesül a leginkább, ahova kerülnek. A jelenlegi újholdkor hat bolygó tartózkodik egyetlen jegyben (a két fővilágító mellett a Merkúr, a Vénusz, a Szaturnusz és a Plútó is), így a Bak – energiák különösen fontos szerepet kapnak.

“Újhold a Bakban” bővebben

Nyilasból a Bakba: a kikristályosodás folyamata

Szaturnusz tranzitja a Nyilasban és a Bakban: különbségek és feladatok

A téli napfordulót követően jelentős energiaváltásra került sort: a Szaturnusszal együtt több bolygó is átlépett a Nyilasból a Bakba. Utolsóként a Merkúr hagyta el a kentaur jegyét 2018 január 10-én. Két nap múlva, immár a Bakban együttállást képez a tavaly december 20 óta szintén ott tartózkodó Szaturnusszal. Az isteni hírnök és a nagy tanítómester találkozói mindig jelentőségteljesek: ez alkalomból talán könnyebb megérteni a Nyilas és a Bak Szaturnusz közötti különbséget, valamint az egyik időszakból a másikba való átmenettel járó életérzéseket, feladatokat is. Az Evolving Door oldal bejegyzése az önmagában is Szaturnusz – jellegű kristályosodáshoz hasonlítja ezt a folyamatot.
“Nyilasból a Bakba: a kikristályosodás folyamata” bővebben

Merkúr a Bakban: térjünk a lényegre !

2018 január 10-én a Merkúr elhagyta a retrográd árnyék zónáját és átlépett a Bak jegyébe, ahol január 31-ig tartózkodik. A váltás érezhető változásokkal jár: jóllehet az információ áramlása továbbra sem a leggyorsabb, strukturáltabbá, lényegre törőbbé, egyértelműbbé válik, mint az elmúlt két hónap folyamán. A Nyilas elméleti fejtegetései helyett a dolgok praktikus aspektusa, megvalósíthatósága kerül előtérbe. A határidők, mérhető eredmények is nagyobb jelentőséget kapnak.

“Merkúr a Bakban: térjünk a lényegre !” bővebben

Munka, hivatás, pályaválasztás az asztrológia tükrében

Néhány éve még jó esetben is megmosolyogták volna azt a cégtulajdonost, fejvadászt vagy munkavállalót, aki nyíltan bevallja: szakmai döntéseiben asztrológus tanácsát is kikéri, mára azonban, a grafológiához hasonlóan, az asztrológiát is egyre komolyabban veszik mint alternatív személyiségvizsgálati eszközt. Nem véletlenül. Természetesen nem a horoszkóprovatok „jellemrajzairól” és előrejelzéseiről van itt szó, hiszen ezek csupán durva általánosításokat tartalmaznak, ezért csak kivételes esetekben találóak. Egy személyre szóló, hozzáértő asztrológus által kiértékelt születési képlet azonban pontos jellemrajzot ad tulajdonosáról, miként többek között arról is, milyen szerepet játszik a munka, a hivatás, a karrier, a vállalkozás az életében.

“Munka, hivatás, pályaválasztás az asztrológia tükrében” bővebben

Válaszutakon

Energiadömping, „csodafegyver”, jó és kevésbé jó célok

A hét első felében még tisztán érvényesülnek azok a kozmikus hatások, amelyek lelkesedést, motivációt, kitartást adnak céljaink eléréséhez. A józan ítélőképesség azonban szükségesebb, mint valaha, hiszen a „csodafegyver” nem csupán azért vethető be, hogy értelmes, magunk és mások számára is hasznos célokért harcoljunk, hanem a szokásosnál is nagyobb intenzitással hajszolhatjuk rögeszméinket. Felesleges hangsúlyozni, hogy a kilátásokkal kecsegtető ügyekre fordított energia később busásan megtérül, a muníció elpazarlása azonban bukóspirálba is taszíthat.

“Válaszutakon” bővebben

Asztrológia a mindennapokban: két kutyás történet

 

Gyakori tapasztalat, hogy a bolygóhatások megértését ún. szinkronicitások, “értelmes véletlenek” is segítik. A természet különösen bőkezűen bánik az ilyesfajta jelekkel. Odafigyelve rájuk jobban megérthetjük az adott időszak minőségét, mintha könyvtárnyi szakirodalmat olvasnánk (persze, azért az sem árt…). Magam is lépten -nyomon tapasztalom a szinkronicitások jelenlétét a hétköznapokban. Az alábbi két, közelmúltbeli kutyás történet – a csatornából mentett kutyacsaládé, és Zsazsáé, aki heteken át őrizte halott gazdáját – bővelkedik  a Skorpió (Jupiter, Mars) és a Bak (Plútó, Szaturnusz,Nap, Vénusz) analógiáiban, egyszersmind azt is illusztrálják: hogyan működnek harmonikusan, jó ügyek szolgálatában ezek a princípiumok, milyenek is a skorpiós élethalálharcok, mi nevezhető szerencsésen megúszott plútói válságnak, melyek a Skorpió Jupiter, Bak Szaturnusz, Plútó által képviselt értékek, hogyan  kezelhetők helyesen ezek az őselvek, milyen hozzáállást támogatnak…. 

“Asztrológia a mindennapokban: két kutyás történet” bővebben