Maurice Fernandez az Egyesült Államokban élő evolúciós asztrológus. A Halakban kezdődő, majd a Kosban bepontosuló Szaturnusz -Neptun együttállást tárgyaló cikkét 2023 nyarán írta, és a Mountain Astrologer 2023 téli napfordulós kiadványában jelent meg. Az azóta eltelt időszakban eszközölt néhány apró változtatást, 2025 történéseiről egyelőre nem látok kiegészítéseket. A cikk pozitívuma, hogy részletesen kitér az előző Szaturnusz -Neptunusz konjunkciók történelmi hozadékaira, Oroszország/ az egykori Szovjetunió sorsában játszott szerepükre, az Egyesült Államokra gyakorolt hatásukra. Ez az anyag meglehetősen borsós árú, és nem is mindig elérhető asztrológiakönyvekben, pl Charles Harvey : Anima Mundi című munkájában hozzáférhető részletesebben. A jövő trendjeinek belövésében közepesen sikeres. Munkája emiatt nagyon tanulságos. Részben pontosan leír, azonosít folyamatokat, részben azonban a kortárs asztrológiát fertőző mindenáron való pozitív szemlélet és a kizárólagosan használt modern eszköztár miatt melléfog. Máskor – mint az mindnyájunkkal előfordul, velem is, bár én más táborba tartozom, mint a szerző – politikai szűrője miatt nem tudja előrejelezni a világképébe nem illeszkedő eseményeket. De becsületére válik, hogy eközben, nagyon finoman utal arra is, hogy nem minden forgatókönyv alakulhat a vágyfantáziák szerint. Ez akkor is pozitívum, ha megközelítőleg se tudta/merte beazonosítani azt a disztópikus lidércnyomást, amiben találtuk magunkat pár hónap leforgása alatt.
Az Asztropressz küldetése az aktuális és várható bolygóhatásokkal, a személyi horoszkópban rejlő lehetőségekkel és korlátokkal kapcsolatos reális tájékoztatás. Akkor is, ha ez nincs összhangban a new ages „szellemiség” által diktált minden szép-minden jó narratívákkal. Erre az esetre is vonatkoznak a kommentelési etikettben írtak: aki nem ért egyet az itt megfogalmazott szempontokkal, nyugodtan abbahagyhatja oldalam követését és keressen magának lightosabb olvasnivalót. Nincs harag 🙂 Mindkettőnknek időt, energiát spórol meg 🙂 Nekem legalábbis rengeteget, hiszen nem kell az irreleváns kommentek moderálására, nagyon sok esetben ezzel egyidejűleg szerzőik spammelés miatti jelentésére és letiltására is pazarolnom értékes időmet. Így ezt további hasznos tartalmak írására fordíthatom. Bevallom, annak ellenére, hogy naponta többször is kénytelen vagyok sort keríteni rá, utálom használni a “Törlés”, “Tiltás” funkciókat. Mindkettőnknek szebb lesz a napja, ha egyáltalán nem kerülök, vagy a jelenleginél sokkal ritkábban kerülök ilyen kínos döntéshelyzetekbe. Bízom benne azonban, hogy az ezogagyi helyett a valósággal nagyobb összhangban levő tartalmakra fogékony, azokat kimondottan igénylő többség -vagyis a tényleges célközönségem – a jövőben is velem marad |
Amikor a falak összeomlanak és a hősök felemelkednek
A 2025-26-os Szaturnusz-Neptunusz konjunkció a Kos 0°-án, és a Szaturnusz azt megelőző áthaladása a Halakon.
Az évtized nagy ciklusa az evolúciós asztrológia nézőpontjából
Maurice Fernandez
2023 június
Megjelent a 2023-as Téli Napforduló MOUNTAIN ASTROLOGER magazinban.
Ha topográfiailag akarnánk ábrázolni a Szaturnusz-Neptunusz együttállást, akkor egy hatalmas kiterjedésű óceánba zuhanó meredek sziklaként képzelhetnénk el. A fizika törvényeit követve a víz idővel erodálja a sziklát – az eleinte elpusztíthatatlannak tűnő szikla pedig végül vékony, képlékeny homokréteggé alakul. Aztán ez a föld fokozatosan feloldódik, a Föld magjából előtörő vulkáni láva pedig az óceánokból kiemelkedő új hegyekké formálódik. Ily módon e teremtési folyamatok az elemek: a föld, a víz, a tűz és a levegő ciklikus hatását tükrözik. Visszatekintve a közelmúlt történelmére sokan emlékezhetnek közülünk a Szaturnusz legutóbbi együttállására a Neptunusszal a Bakban, amely 1989 novemberében, a berlini fal leomlását és a szovjet birodalom összeomlását jelezte.
Ami addig elpusztíthatatlannak tűnt, hirtelen lebomlott – egy láncreakció, amely végül az egész Szovjetuniót romba döntötte.
A következő Szaturnusz-Neptunusz együttállás a Kos 0°-án, az állatöv első fokán következik be, ami önmagában is egy új korszak születését jelzi. A konjunkció majdnem pontos lesz 2025 júliusában, és 2026. február 20-án válik egzakttá a Kos 0°-ánál. (Lásd az 1. képletet **.) Vajon egy, az óceán méhéből való tüzes születés előjele ?

Alighogy túljutottunk a hihetetlenül intenzív 2020-as Szaturnusz-Plútó együttálláson, megérkezünk az évtized következő óriási mérföldkövéhez, a Szaturnusz-Neptunusz konjunkcióhoz. A birodalmak a Szaturnusz-Neptunusz ciklusból épülnek fel, és ez az, ami romba dönti őket. Megvizsgáljuk, milyen befolyással lehet ez a természet folyamataira, modern kultúránk és a geopolitika sorsára, ugyanakkor arra is kitérünk milyen evolúciós üzenetei lehetnek számunkra, személyes szinten.
Szaturnusz a Halakban: felvezetés
Jelenleg a Szaturnusz és a Neptunusz is a Halak jegyében tartózkodik (a cikket 2023 júniusában írta), melyet a Szaturnusz gyorsabban hajózik át, hogy utolérje a Neptunuszt. 2025 márciusára mindketten a Halak utolsó fokán lesznek, a (valódi) Északi Csomóponthoz kapcsolódva.
A Szaturnusz belépése egy új jegybe és ezen való áthaladása (2023-26) jelentős új fejlődési fázist jelez, amely a következő két és fél év korszellemét is meghatározza. A Szaturnusz képviseli életünk használati utasitásokat tartalmazó kézikönyvét, mindazt, amit megbízhatónak, praktikusnak és etikusnak tartunk – beleértve megfelelő társadalmi működésünk és sikereink szerepmodelljeit és referenciáit is. Egy Szaturnusz-tranzit leírja a tekintélyszemélyekkel és rendszerekkel kapcsolatos fejlődési folyamatokat, többek között azt is, ahogy mi magunk vezetünk és kormányozunk. A Szaturnusz természetesen azért érkezik az egyes jegyekbe, hogy letesztelje az adott jegy által képviselt témák integritását és megbízhatóságát.
A közelmúlt Szaturnusz-tranzitjaira visszatekintve azonosíthatjuk ezt a dinamikát:
2015-2017: Szaturnusz a Nyilasban
A Szaturnusz a Nyilasban górcső alá vette a médiaipart, és a köztudatba hozta a „fake news” kifejezést, különösen akkor, amikor az Egyesült Államokban tombolt a Trump-Clinton választási kampány, és a média – alighanem a korábban tapasztaltaknál is intenzívebben – a szabotázs és a karaktergyilkosság fegyverévé vált. Tény, hogy sok műsorszolgáltató csatorna (Nyilas) veszítette el a hitelességét (Szaturnusz) a közvélemény előtt ebben az időszakban.
Továbbá ezekben az években a bevándorlási politika is fokozottabb figyelemet kapott a polgárháború elől menekülő szíriaiak miatt, akik elárasztották Európát. A Brexit, majd a hírhedt Trump-fal néhány olyan szimbólum volt, amelyet eleinte a fenntarthatatlan határőrizeti gyakorlat következményének tulajdonítottak. A bevándorlókkal (Nyilas) való bánásmóddal kapcsolatban etikai kérdések (Szaturnusz) merültek fel, főleg amikor a szüleiktől elszakított gyermekek kerültek a címlapokra.
2018-2023: Szaturnusz a Bakban és a Vízöntőben
A Szaturnusz Bakon és a Vízöntőn való átvonulása olyan drámai eseményeket ölelt fel, mint a világjárvány és a George Floyd meggyilkolását követő Black Lives Matter tüntetések. E körülmények hatására a hatalom és a tekintély (Bak) helyes használatára vonatkozó etikai kérdések (Szaturnusz) merültek fel. Ellentmondások adódtak az elrendelt zárlatok indokoltságát illetően, valamint azzal kapcsolatban, hogy a média narratíváit nem ellenőrzi-e túlzottan a kormányzat (ez az előző Nyilas-ciklus öröksége).
A COVID-19 vakcinával kapcsolatos vita a tudományos intézmények körüli etikai kérdés nyilvánvaló kifejeződése volt. Az egyik oldalon azok álltak, akik szerint a kormányzati szervek visszaéltek a tudománnyal, hogy a vírus eredetét eltussolják, és a rosszul tesztelt új oltóanyag-technológiát ráerőltessék a tömegekre (Vízöntő). A másik oldal azt állította, hogy az önjelölt szakértők által terjesztett, szélsőséges oltásellenes elméleteket azért terjesztették, hogy lejárassák a komoly tudományt (szintén Vízöntő). A Vízöntőben járó Szaturnusz azt a folyamatot örökítette meg, amint a tudomány és a tudósok, akiket rendszerint nem kérdőjeleznek meg és tisztelnek a civilizáció fejlődéséhez való hozzájárulásukért, intenzív kétségek és vizsgálódás célpontjává váltak.
A Szaturnusz következő fejezete
A következő időszakban a Halak Szaturnusz tranzitot a szintén e jegyen átvonuló Neptunusz közelsége teszi különösen fontossá és izgalmassá. Még korai lenne következtetéseket levonni azt illetően, hogy a hitelesség vizsgálata és tesztelése hol fog érvényesülni (mivel ezt a cikket 2023 elején írjuk), de számíthatunk a tengeri ipar (beleértve a halászati gyakorlatot és a műanyag hulladékok felszámolását), a jóléti intézmények és az adóalapok felhasználásának fokozódó szabályozására; a hátrányos helyzetűekkel és az elesettekkel való bánásmóddal kapcsolatos kérdésekre; és ezzel párhuzamosan az áldozatok vagy magukat áldozatnak valló személyek alaposabb vizsgálatára. Még az is kérdésessé válhat, ki a valódi áldozat!
E dinamikákat érzékeltető anekdotikus epizódok közé tartozik a Titan tengeralattjáró 2023. június 18-án bekövetkezett robbanása, amely öt rendkívül gazdag utast szállított, és rámutatott arra, hogy egy ilyen tenger alatti expedíció (Halak) biztonsági intézkedéseit (Szaturnusz) elhanyagolták, jóllehet korábban figyelmeztettek a funkcionális problémákra. Pár nappal azelőtt pedig egy 750 utassal túlzsúfolt migránshajó borult fel, több százan vízbe fulladtak. A tengeri (Halak) törvényeket és előírásokat (Szaturnusz) ismét etikátlanul semmibe vették, mivel a görög parti őrség nem követte a biztonsági előírásokat a felborulás veszélyét csökkentendő. (Ford megj: Bayesian luxusjacht elsüllyedése 2024 augusztus 19–én szintén illik az analógialáncba. Sajnálatos módon a szerző nem foglalkozik a mundánasztrológiailag igen jelentős Jupiter-Szaturnusz kvadráttal, pedig a Szaturnusz-Neptun találkozót ebbe a kontextusba kellene helyezni. Voltak más súlyos, környezetszennyezéssel járó vízi katasztrófák is, és a Halak Szaturnusz tranzitot végigkísérő, tenger alatti kábel-incidensekről se feledkezzünk meg, bár ezek más kategóriába tartoznak.)
A Neptunusz tranzitja a Halak jegyében (2011-26 ) többek között növelte tudatosságunkat a szennyezés és a túlhalászás okozta víz- és óceánválságokkal kapcsolatban, és még általánosabb szinten ráébresztett bennünket a természet világméretű pusztulása és az éghajlatváltozás okozta hatodik kihalási hullám veszélyére. A Halak Neptunusz egy globális ciklus felbomlását és végét jelképezi, ezért nem meglepő, hogy ez a hatás tudatosítja egy nagyszabású ítéletnap, az idők végezetének lehetőségét.1
Egy másik fronton, a tranzit során előmozdítottuk a marihuána legalizálását és a növényi gyógyászat és a pszichedelikus szerek spirituális és terápiás célokra való tudatosabb felhasználását. A Halakban járó Neptunusz olyan tudatmódosító szereket képvisel, amelyek segíthetnek felülemelkedni materialista szemléletünkön, akár menekülésre, akár terápiás eszközként használjuk őket. (Ford. megj: a Neptunhoz közeledő Halak Szaturnusz a világ egyes részein szigorításokat hozott. Magyarországon a 2025 február 27-i Halak újholdat követően szigorított a kormány a drogtörvényen. Mely intézkedés egyike azon keveseknek, amellyel egyet tudok érteni, “csupán” annyi vele a gond, hogy jelenlegi formájában nem fog érdemi megoldást adni a problémára. Ez persze összhangban van a konjunkció “[majdnem] mindent szabad-ból a semmit sem lehet állapotba” jellegével, amikor a gyereket is sikerül kiönteni a kád vízzel. Tudatmódosítókkal kapcsolatban egyébként C.G.Jung és Marie-Louise Franz álláspontját osztom. )
Mivel ez a tranzit egzisztenciális kérdéseket és a szenvedés tudatos megélését hozza felszínre, talán nem meglepő, hogy egyes államokban és országokban támogatta az eutanázia vagy a halálba segítés gyakorlatát – a Neptunusz a szenvedéstől, sőt magától az élettől való idegenkedést is képviselheti. Ennek megfelelően, mivel a Szaturnusz jelenleg ugyanezt a területet járja be a Halakban, most gyakorlati és etikai vizsgálatot hozhat e területeket és gyakorlatokat illetően.
A korábbi Halak Szaturnusz-ciklusokra visszatekintve, 1935-ben alapították az Anonim Alkoholisták szervezetét a függőségek kezelésére, 1966-ban pedig bevezették a bűnügyi nyomozás alatt állókat védő Miranda-jogokat. Nelson Mandela apartheid-ellenes aktivistát 1964-ben ítélték el, majd 1994-ben Dél-Afrika elnöke lett, ami jól érzékelteti egy esélytelen ember két Halak Szaturnusz-cikluson átívelő karmikus utazását.
A jelenlegi ciklus idővonala és mérföldkövei
A Szaturnusz belépése a Halakba:
- március 7, 2023
A Szaturnusz mozgása a Halakban
- 2023: 0-7° Halak
- 2024: 3-19° Halak
- 2025: 14° Halak – 1° Kos
- 2026: 26° Halak – 14° Kos
A Szaturnusz tánca a Neptunusszal
- 2025. március: 2025: Halak utolsó dekánjában mindkettő az Északi csomópont közelében van.
- 2025. július: 2025: Fél fokos orbiszon belüli együttállás a Kos 1°-ban.
- 2026. február 2026. február 20.: A Szaturnusz és a Neptunusz pontos konjunkciója Kos 0°45′-en.
Az állatöv utolsó jegye, a Halak az óceánba visszacsapó hullámmal szemléltethető, amely az individuum végét jelképezi és egy nagyobb, mindent átfogó identitáshoz való visszatérést. A Halak egy ciklus végét képviseli, miközben méhként szolgál az elkövetkező számára. Így a Szaturnusz átvonulása a Halak modern ura, a Neptunusz szomszédságában egy nagy ciklus lezárását, egy globális karmikus tisztulást jelent, amelynek során normáink, intézményeink, szerepmodelljeink és általános referenciáink lebomolhatnak, hogy később egy új sablonba rendeződjenek át. (Ford megj: Sajnálatos módon a szerző elsiklik az olyan apróságok felett, hogy az effajta, „globális karmikus tisztulások” súlyos gazdasági válságokkal és vérfürdőkkel járnak – de ez úgy általában problémás oldala a „pozitív asztrológiának.” Vigasztaló, hogy az általa is említett globális tisztulási folyamatok az asztrológiát is megtisztítják a bullshittől, hiszen adott esetben jobban érdekelhet majd egy pogrom vagy az éhhalál elől való megmenekülés asztrológiai lehetősége, mint azé a karmikus tisztulásé, amiben egy ilyen élményt követően részed lehet. A következő életedben.)
Mivel egy óceán vagyunk, a Halak a mindnyájunkat összekötő kollektív tudatosságot fejezi ki- ugyanazon a napfényen osztozunk és ugyanazt a levegőt lélegezzük. A közös vonások, amelyek élőlényként azzá tesznek bennünket, akik vagyunk, segítenek felismerni, hogy különbözőségeink, egyéniségeink csak ideiglenesek.
Amikor a Szaturnusz áthalad a Halakon, a földi intézmények megrepedezhetnek és összeomolhatnak, míg a megbízhatóság, a szilárdság és az uralom ironikus módon a spirituális elkötelezettségen keresztül lelhető fel. Miközben a szikla megreped, az egykor megbízható és szilárd intézményekbe vetett bizalmunk elillan. Tanúi lehetünk rezsimek összeomlásának, vezetők vagy vállalatok bukásának, vagy egyszerűen csak sebezhetőbbnek látjuk őket. Ezzel szemben ez az az időszak, amikor a bántalmazottak, láthatatlanok vagy mellőzöttek megerősödhetnek, láthatóvá és hitelessé válhatnak – Nelson Mandelahoz hasonlóan, aki a Halak Szaturnusz ciklusain keresztül járta be útját. (Képlete itt )
Jelen cikk írásakor Stormy Daniels és E. Jean Carroll felpereseknek igazságot szolgáltatnak a bíróságon, miközben Donald Trump a mártíromság keresztjébe kapaszkodik. Ezzel szemben az ellentmondásos török vezető, Recep Erdogan (maga is Halak Napú) megfáradt rezsimje egyre szűkebb többséggel győzedelmeskedik a 2023-as választásokon, összetörve az ország demokratikusabb vezetéséhez fűzött reményeket. A szikla erodálódhat, de néha nem elég gyorsan a költői igazságszolgáltatáshoz. (Ford. megj: a politikai elfogultság itt is erősebb volt az asztrológiai tényszerűségnél, hiszen, mint tudjuk, Trump azóta nem csupán sikeresen megúszott két merényletet, hanem az Egyesült Államok elnöke lett. Ez nem jelenti feltétlenül, hogy marad is, sőt, azt sem, hogy békésen marad, de egyelőre késik az a fránya kozmikus igazságszolgáltatás. Az Egyesült Államokban pedig már régóta erodálódnak a sziklák: Obama, az előző Trump-kormány, Bidenék, és a jelenlegi Trump-rezsim csak a folyamat tünetei. A Plútó visszatérés. a Neptun-Neptun szembenállás fontos előzmények voltak, hogy csak a legutóbbi történéseket említsük.)

A Halak Szaturnusz témája összekapcsolódik a Szaturnusz-Neptunusszal
A Szaturnusz ( görög változatban Kronosz) mitológiája a titánok vezéreként mutatja be, aki apja, Ouranosz nyomdokaiba lépett, miután kasztrálta, és ezzel elválasztotta az eget a földtől.
Uralkodása a béke és a jólét aranykorát hozta el, mely elképzelés érdekes kontrasztban áll a bolygó feszültséget, hiányt és korlátozottságot okozó hatásának általános asztrológiai asszociációival. Miért társulna a Szaturnusz a béke és a bőség aranykorához?
A Szaturnusz az állatöv utolsó kvadránsát nyitó kardinális jegyet, a Bakot uralja, amelyet a Vízöntő és a Halak követ. Ez a három jegy jelképezi az egyén globálisabb keretek közötti működését: a személyes akarat integrálását a társadalom, a közösségek, illetve a kollektív tudat nagyobb struktúrájába. Mivel az állatöv utolsó kvadránsában nincs jelen a tűz elem, az egyéni/személyes akarat nem képviselteti magát, és így irreleváns. Ahol nincs tűz, ott nincs személyes hozzájárulás és választási szabadság, így nincs viszály és polarizáció sem. A Szaturnusz egy magasabb rendet képvisel, amely mindannyiunkat irányít, de nem személyes preferenciákra és választásokra szabott – ez a magasabb rend rendeltetett számunkra, és nincs meg a választás (tűz) „zavaró hatása”. Ezért a mitológiai aranykor, a Kronosz uralma alatti béke aranykora talán azt érzékelteti,miként eredményezhet békét a szabad akarat hiánya – szabad akarat nélkül nincs szükség törvényekre, amelyek megvédik az erényt a bűntől, mivel a magasabb rend biztosítja a harmóniát és a kiszámíthatóságot.
Amikor a Szaturnusz belép a Halakba, majd csatlakozik a Neptunuszhoz, a negyedik kvadráns befolyása alá kerülünk, egy olyan térbe, amelyben a sors felülírja a szabad akaratot, és ahol a személyes akaratnak egy magasabb akarattal kell összehangolódnia.
A Szaturnusz és a Neptunusz egyesüléséből térdre kényszerítő erő jön létre, ahol a magasabb spirituális normáknak kell megfelelnünk – ami lehetőséget ad a földi kormányoknak (Szaturnusz), hogy az egyetemes rend felvilágosultabb látomásai felé törekedjenek (Neptunusz).
Pozitív megnyilvánulási formájában ez a hatás erkölcsöt, karmikus igazságtételt és együttérző útmutatást hoz, olyan példaképekkel, akik meghajolnak az egyetemes bölcsesség előtt és eszerint szerint élnek, megtalálva magukban és a külvilágban a spirituális tanítót.
Negatív kifejeződésben ez a hatás a rendszerek és vezetők erodálódását és működési zavarait írja le, ahol a példaképek hiányosságoktól szenvednek, és az erkölcsi normák érvényüket vesztik. Ez tájékozatlanságot, téves döntéseket és a feladatokra való alkalmatlanságot, vagy szélsőségesebb esetekben erkölcsi romlást, züllést, törvénytelenséget, anarchiát, valamint a bűntudat és a lelkiismeret-furdalás hiányát (pszichopátia) okozhatja.
A szoros Szaturnusz-Neptunusz aspektusok a legjobbat és a legrosszabbat is kihozhatják az emberekből. Miközben a Neptunusz „erodálja” a Szaturnuszt, egyfelől magunkévá tehetünk egy univerzálisabb, mindent felölelő életszemléletet, meghaladva a merevséget a nagyobb együttérzés érdekében; másfelől ez a hatássgondtalan/felelőtlen hozzáállásba, hanyagságba, az erkölcsi referenciák erodálásába és a rugalmasság elvesztésébe is kisiklaszthat.
Kiegészítés 2023. december
A Szaturnusz Halakban töltött első éve (2023) a rendszerekben levő inkompetencia, működési zavarok és hanyagság veszélyes kockázataira hívta fel a figyelmet, amelyek helyi és globális szinten katasztrofális válságokat idéztek elő:
- (2023. június) A súlyos biztonsági kockázatokra való figyelmeztetések nem akadályozták meg a Titan tengeralattjáró vezetőit a művelet folytatásában, ami katasztrofális meghibásodáshoz vezetett.
- (2023. augusztus) A Hawaii Maui Lahaina városában kitört erdőtűz meglepetésszerűen érte a lakosokat, akik százával haltak meg, vagy az utolsó pillanatban kellett kimenekíteni őket, egyeseket mezítláb, mert a vészjelző szirénák nem működtek, és nem figyelmeztettek a veszélyre.
- (2023. október) A Hamász terroristái százával törtek át a Gázai övezetből Izraelbe, 1100 embert öltek meg és mintegy 250 civilt raboltak el, annak ellenére, hogy számos hírszerzési jelentés szerint levegőben lógott egy ilyen támadás. A rendőrség és a hadsereg csak órák múlva reagált a merényletre, ami teljesen kiszolgáltatta az áldozatokat az agresszoroknak.
Megalázó tapasztalatok, karmikus felelősségre vonás
Az alábbiakban olyan példákat mutatunk be, amikor hatalmuk csúcsán lévő közéleti személyiségek a Szaturnusz-Neptunusz tranzitot követően elbuktak. Az irányítás elvesztése, a megalázottság megtapasztalása, és néhány esetben a korrupt viselkedés lelepleződése a magasabb rendhez való igazodás és az olyan körülmények elfogadásának evolúciós leckéi, amelyekben a sors felülírja a szabad akaratot.
- Bill Clinton amerikai elnök leváltását (impeachment ) éppen 1998. december 19-én kezdeményezték, amikor a Vjzöntő 0°án tranzitáló Neptunusz szembenállást képezett Oroszlán 2°-on álló radix Szaturnuszával (lásd a 3. képletet; Clinton horoszkópja itt )
- Az IMF vezetője és a francia elnöki posztra pályázó Dominique Strauss-Khan-nak nagy esélye volt a francia elnökválasztás megnyerésére, amikor 2011. május 14-én egy szállodai szobalány szexuális zaklatással vádolta meg, és ez a botrány tönkretette a karrierjét. A Halak 0°-án, a 8-as házában tranzitáló Neptunusz ekkor szemben állt a az Oroszlán 29°-án álló születési Szaturnuszával. (Képlete )
- Benjamin Netanjahu , a már hosszú ideje hivatalban lévő izraeli miniszterelnök ellen 2019. november 21-én hivatalosan is vádat emeltek hűtlen kezelés, kenőpénz elfogadása és csalás miatt, amikor a Halak 15°-on tranzitáló Neptunusz szembekerült a Szűz 15°-on levő radix Szaturnusszal. (képlete )
- Michael J. Fox hollywoodi színész 1998. november 25-én ismerte be, hogy Parkinson-kórban szenved, miután több mint hét évig nyilvánosan titkolta az állapotát. A Bak 29°-ban járó tranzit Neptunusz ekkor érte el 12-es házas radix Szaturnuszát. (képlete )
- Hősies ellenállását követően Geronimo, a híres apacsvezér és orvosságos ember 1886. szeptember 4-én megadta magát az amerikai kormánynak. A Rák 19°-on tranzitáló Szaturnusz ekkor kerülrt szembe a Bak 19°-án lévő radix Neptunuszával – mely gesztusát később megbánta. De, ismerve a Szaturnusz-Neptunusz aktivációk sorsszerűségét, volt -e vajon tényleges választási lehetősége?

Szaturnusz-Neptunusz hivatásos politikusoknál
Az elmúlt évek során már rámutattam a Neptunusz, a 12. ház és a Halakban levő (horoszkópelemek) pályaorientációban játszott jelentőségére .2 A Halak archetípusa, beleértve a hozzá kapcsolódó bolygót, házat és jegyet is, azt tükrözi, miként tud valaki olyan szolgáltatásokat nyújtani, amelyekre egy tágabb közösségnek szüksége van, és hogyan reagálhat a közönség az illető szakmai ajánlataira. Megközelítésmódomról bővebben tájékozódhattok a témában publikált könyvemből, de az egyszerűség kedvéért vegyük úgy, hogy a Neptunusz vagy a 12. házban vagy a Halak jegyében álló bolygók jelentik azt a kaput, amelyen keresztül a elérhetjük a tömegeket. (Ford. megj: ez az evolúciós asztrológia nézőpontja. Rajta kívül sok más megközelítésmód is létezik.)
Ha a születési képlet Szaturnusza jelentős aspektust képez Neptunusszal, akkor a tömegekhez való hozzáférés és a szakmai szolgáltatások nyújtásának képessége (többek között) a kormányzás, a jog és a politika területéhez kapcsolódhat.
Az ilyen szignatúrával rendelkező egyének szélesebb körű befolyásra tehetnek szert a politikai arénákban, ily módon formálva a kollektív dinamikát is. A Neptunusz hozzáférést biztosít a Szaturnusznak a kollektív tudathoz, így képes lehet átfogó hatást gyakorolni az olyan szaturnuszi funkciókra, mint a törvényhozás, a struktúrák, az oktatás és a politikai dinamika. Nem szabad alábecsülni ennek a szinódikus ciklusnak a politikai vezetők felemelkedésében és bukásában játszott szerepét.
Az alábbi példák olyan politikai közéleti személyiségeket mutatnak be, akik jelentős Szaturnusz-Neptunusz-aspektusokkal vagy 12. házas Szaturnusszal születtek.
- John F. Kennedy: Szaturnusz-Neptunusz együttállás a 10. házban (képlete )
- François Mitterrand: Szaturnusz-Neptunusz együttállás a 10. házban (képlete)
- Indira Gandhi: (lásd a 3. ábrát, Szaturnusz-Neptunusz együttállás a 12-es házban (képlete )
- Franklin D. Roosevelt: Szaturnusz-Neptunusz együttállás a 8. házban (képlete )
- Vlagyimir Putyin: Szaturnusz-Neptunusz együttállás a Mérlegben, a Naphoz kapcsolódva, a 12-es házban. ( Képlete )
- Abraham Lincoln: Szaturnusz-Neptunusz együttállás a 9. házban. (képlete )
- Angela Merkel: Szaturnusz-Neptunusz együttállás a 10. házban ( képlete)
- Silvio Berlusconi: Szaturnusz a Halak, szemben a 12-es házas Neptunusszal (képlete )
- Barack Obama: Bak Szaturnusz a 12. házban (képlete )
- George W Bush: Rák Szaturnusz a 12. házban (képlete )
- Margaret Thatcher: 12-es házas Szaturnusz a Skorpióban, együttállásban az aszcndenssel (képlete )

A közelgő Kos-konjunkció alatt születők komoly potenciált hordoznak magukban a vezetői pozíciók betöltésére, de ez az új ciklus a jelenlegi vezetőkre is hatással lesz, főleg azokra, akik maguk is ezzel a szignatúrával születtek. A Szaturnusz-Neptunusz-aspektusok megismétlődése kritikus időszaknak ígérkezik számukra, amely próbára teszi rugalmasságukat, integritásukat és szerepmodellként való vonzerejüket. (A cikk későbbi részében Vlagyimir Putyint és Oroszországot vizsgálom meg ebben a kontextusban).
Szaturnusz-Neptunusz konjunkciókhoz kapcsolódó történelmi események
1809-ben a Nyilas 6°-on
- Abraham Lincoln és Charles Darwin születése (ugyanazon a napon). A maga módján mindkét férfi új rendszert hozott létre a saját területén – a politikában, illetve a tudományban.
- Bolívia első, a spanyol koronától való függetlenedési törekvései sikerrel járnak. Ezt követően, 1808 és 1826 között Latin-Amerika nagy része kicsúszott a régiót a hódítás óta uraló ibériai hatalmak kezéből. A Szaturnusz-Neptunusz a nagyhatalom erodálódását jelezte. (Ford. megj: Spanyolország a Nyilashoz tartozik)
1846 Vízöntő 27°
- A Neptunusz felfedezése.
- Az írországi nagy éhínség; az infrastruktúra erodálódása, a rendszer és a kormányzás megingása Írországban.
- USA-Mexikói háború; Kalifornia, Texas, Utah, Arizona, Nevada annektálása és későbbi bekebelezése; a határok újradefiniálása.
1882 Bika 16°
- A bevándorlást korlátozó kínai kirekesztési törvény (USA); a porózus (Neptunusz) határok (Szaturnusz) ellenőrzésére tett kísérletek.
- A zavargásokat követően Anglia megszállja Egyiptomot, hogy megvédje a Szuezi-csatornát; a politikai forrongások hatalmi vákuumot hoznak létre, ami nemkívánatos befolyásoknak ad teret.
- Megkezdődik Antoni Gaudi ikonikus Sagrada Familia templomának építése, amelyet a mai napig nem fejeztek be. Ez a nagyszerű építészeti projekt eredetileg ötéves ütemtervvel készült el, de 130 évvel túllépte a tervezett határidőt. Várhatóan 2026-ra készül el, a közelgő Szaturnusz-Neptunusz együttállásra. A Gaudi stílusjegyei közé sorolható geometria és absztrakció erőteljesen tükrözi a Szaturnusz-Neptunusz témákat. Horoszkópjában a Bika Szaturnusz szextilt képez a Halak Neptunusszal.
1917 Oroszlán 4°
- Bolsevik forradalom az Orosz Birodalomban. A diszfunkcionális birodalom eróziója és összeomlása egy egalitárius, társadalmilag felelős kormányzás idealista vízióját hívja életre, amely az évek során ugyanilyen diszfunkcionálisnak bizonyul. A Szovjetunió két Szaturnusz-Neptunusz-ciklussal később összeomlott.
- Alkoholtilalom az Egyesült Államokban (1920, a Szaturnusz-Neptunusz félszextil idején; 1933-ban, a kvinkunx során hatályon kívül helyezték). Az erkölcsrendészeti törvények és a józanság helyreállítására tett kísérletek nem találtak kedvező társadalmi fogadtatásra.
1952 Mérleg 22°
- Apja, VI. György király halálát követően II. Erzsébet királynő lép Anglia trónjára. A Szaturnusz-Neptunusz együttállás a kormányzással és a vezetéssel kapcsolatos nyilvános pozíciót tükrözi. Ő maga Skorpió Szaturnusz – Oroszlán Neptun kvadráttal született.
- Egyiptomi puccs > Modern Egyiptom > Függetlenedés az Egyesült Királyságtól. Az 1882-es brit megszállást követően, két Szaturnusz-Neptunusz-ciklussal később Egyiptom felszabadul a megszállás alól.
- Feltalálják a gyermekbénulás elleni vakcinát.
1989 Bak 11°
- A Szovjetunió vége, a berlini fal leomlása. A titáni Szovjetunió entitás dominoeffektusos összeomlását mély belső erózió követte. Az előző Szaturnusz Bakban ciklusban (1961 augusztusában) épített Berlini Fal most leomlik. (Bővebben: Charles Harvey Anima Mundi – ford.)
- Tüntetések a kínai Tienanmen téren. Az autokratikus kínai rezsim elleni ritka szembefordulás a tüntetők eltiprásával végződik, ugyanakkor ez az esemény bepillantást enged a kínai lakosság belső elégedetlenségébe, még ha ez sűrű fátyolon keresztül történik is.
- A dohányzás tilalma nyilvános helyeken: első jogalkotási intézkedések. A mozgalom az amerikai repülőjáratokon való dohányzás 1989-es betiltásával nyer teret. Ezt követi a munkahelyi dohányzást tiltó kaliforniai törvény 1995-ben, amikor a Szaturnusz a Halakban áll, majd 1998-ban a dohányzás betiltása a bárokban (Szaturnusz-Neptunusz kvadrát).
- 2007. július 1-jével az Egyesült Királyságban valamennyi pubban, étteremben, éjszakai klubban és a legtöbb munkahelyen betiltották a dohányzást (Szaturnusz – Neptunusz szembenállás).
A Szaturnusz-Neptunusz ciklus és a szovjet/orosz idővonal
Mind a Szaturnusz-Neptunusz, mind az Uránusz-Neptunusz ciklusok markánsan jelen vannak a marxizmus mint filozófia, a kommunizmus mint rendszer, a Szovjetunió mint entitás és a modern Oroszország mint ország fejlődésifolyamataiban 3.
Több mint valószínű, hogy a közelgő Kosban létrejövő konjunkció közvetlen hatással lesz a modern Oroszországra. Az Oroszország és Ukrajna között jelenleg zajló háború fényében ez a ciklus vajon a Putyin -rendszer előrehaladott erózióját követő összeomlását hirdeti?
Íme a jelenlegi idővonal áttekintése:
- 1818: a Halak Szaturnusszal kvadrátot képező Uránusz-Neptunusz együttállással május 5-én megszületik Karl Marx (képlete )
- 1847: Marx Szaturnusz visszatérése a Halakban egybeesik a Halak Neptunusszal való konjunkcióval: ekkor írja a Kommunista Kiáltványt.
- 1878: Halak Szaturnusszal decemberben megszületik Joszif Sztálin. (képlete)
- 1906: Május 6-án Oroszországban új alkotmányt hoznak létre az ellenzéki erők lecsillapítására; Szaturnusz-Neptunusz trigon, Halak-Rák.
- 1917: Október 25-én a bolsevik forradalom megdönti Nyikolaj Romanov cári rezsimjét, előkészítve az utat a későbbi Szovjetunió számára; Szaturnusz-Neptunusz együttállás az Oroszlánban és az Uránusz a Vízöntőben.
- 1922: December 30-án létrejön a Szovjetunió; Szaturnusz-Neptunusz szextil.
- 1924: Január 21- Lenin halála; Szaturnusz-Neptunusz kvintil. (képlete)
- 1931: Március 2-án megszületik Mihail Gorbacsov; Szaturnusz-Neptunusz szeszkvikadrát.(képlete )
- 1952: Október 7-én megszületik Vlagyimir Putyin; Szaturnusz-Neptunusz konjunkció a Mérlegben.
- 1989: November 9-én a Berlini fal leomlása; Szaturnusz-Neptunusz konjunkció a Bakban.
- 1999: Putyin december 30-án Oroszország elnöke lesz; Szaturnusz-Neptunusz kvadrát
E mérföldkövek jól szemléltetik, milyen fontos szerepet játszottak a Szaturnusz-Neptunusz aspektusok – különösen a konjunkciók – az Oroszországot érintő marxista mozgalom kialakulásában, szétesésében és átalakulásában.
A 2025-26-os konjunkció Oroszország gyökeres strukturális és ideológiai újjáalakulását ígéri. Putyin, aki maga is egy Szaturnusz-Neptunusz-konjunkció alatt született, talán ellen tud állni az önpusztítás lehetőségének, és talán ő lesz ennek az újrateremtésnek a vezetője, de annak a valószínűsége, hogy túléli ezt az átalakulási szakaszt, csekély. Valószínűbb, hogy új oroszországi vezetés emelkedik ki ezekből a vulkáni tüzekből. (Ford megj: közelmúltbeli/ jelenlegi események tükrében ez reálisabb forgatókönyv Oroszország összeomlásánál. Ettől függetlenül a rendszer rohad, Putyin szerepet játszhat egy új orosz birodalom megszületésében, de ahhoz, hogy fel is emelje, túl öreg. A Kos Szaturnusz-Neptun tranzit akár a halálát is jelezheti; hogy ez után mennyi ideig lesz életképes a birodalma, és mivel jár a felbomlása vagy megerősítése, más kérdés.)
Szaturnusz-Neptunusz az Egyesült Államokban
IC a Kos 1°-án – A Szabadok Földje és a Bátrak Hazája
A Neptunusz legutóbbi Kosba lépésének dátuma a polgárháború kezdetét jelentette az Egyesült Államokban (1861. április 12.). Hét állam, amely nem volt hajlandó betartani a rabszolgaság terjeszkedésének megállítására vonatkozó szövetségi parancsot, kivált az Unióból (Dél-Karolina, Mississippi, Florida, Alabama, Louisiana és Texas). A Kos a szeparatista késztetést és a polarizáció veszélyét jelképezi, amikor mindkét oldal jogosnak érzi a maga igazát.
A polgárháború egybeesett az USA első Uránusz visszatérésével az Ikrekben, ami 2027-ben és 2028-ban megismétlődik, amikor a Neptunusz és a Szaturnusz még mindig a Kosban tartózkodik. Az Uránusz az emancipációra való törekvést és az emberi jogok érvényesítését képviseli, ami ebben az előző ciklusban rabszolgaság felszámolása irányába terelte a konfliktust.
Január 1-jén Lincoln elnök kibocsátotta az Emancipációs Kiáltványt, amelyben szabadnak nyilvánította a rabszolgákat; a Mérleg Szaturnusz és a Kos Neptunusz oppozícióban voltak egymással. (Lásd a 4. ábrát.) Az amerikai Sibly-horoszkópban az IC a Kos 1°-on áll. E hivatkozásból kiindulva nem meglepő, ha azt tapasztaljuk, hogy e küszöböt átlépni készülő Neptunusz belpolitikai nyugtalanságot szül. Egy horoszkóp IC-je, legyen szó egy személyről vagy egy országról, a kialakult identitástudatra utal. Mivel az IC a Kosban áll, az USA büszkén nevezi magát „a szabadok földjének és a bátrak hazájának”, ami nyilvánvalóan Kos-identitás. Az e pontot átlépő Neptunusznak az az evolúciós szándéka, hogy a szabadságot ne csak a kiváltságosok, hanem a társadalom valamennyi rétege számára elérhetővé tegye.
Lincolnt a konfliktus vége felé, 1865 áprilisában meggyilkolták (Kos Neptun kvadrátban a Rák Marssal); Andrew Johnson elnök követte őt, akit egyesek a legalkalmatlanabb személynek tartanak a szerep betöltésére, bigott nézetei, alkoholizmusa és vezetői hiányosságai miatt – mind a Szaturnusz-Neptunusz együttállás diszfunkcionális kifejeződései, amelyben alatt ő maga is született. (képlete )
Ezek a körülmények a Kosban és a 4. házban tranzitáló Neptunusz némikép kaotikus viszonyait tükrözik, a polgárháború utáni újjáépítést destabilizáló hatalmi vákuumot. Amikor a régi lassan vagy hirtelen felbomlik, a bomlási fázist gyakran bizonytalanság, kétségek, meggyengült alapok és ingatag vezetés jellemzi. Eltart egy darabig, amíg újra megszilárdulnak az alapok.

2025-ös és 2026-os konjunkciók
A Szaturnusz és a Neptunusz már a 2025-ös Függetlenség Napján találkoznak az Egyesült Államok 1°-os Kos IC-jén. Ennek a jelentős együttállásnak még nagyobb nyomatékot ad, hogy ugyanaznap kerül sor a Nap és a Jupiter egyidejű visszatérése a Rákban, éppen akkor, amikor a a Kos Chiron is visszatér pozíciójába. (Lásd az 5. ábrát.) Számos asztrológus úvéli úgy, hogy az entitás aznapi szolárképlete az egész évnek különös jelentőséget ad.
Néhány hónappal múlva, pár nappal az Egyesült Államok képletének Holdján, Vízöntő 28°-on végbemenő napfogyatkozás ( 2026. február 17) után, 2026. február 20- bepontosul az együttállás.
Az Egyesült Államok Chiron-visszatérését tárgyaló alábbi videóban 4 – már szó volt arról, miként tükrözi ez a pozíció a szabadság ideológiáját, amely arra inspirálta az amerikai gyarmatokat, hogy elszakadjanak Nagy-Britanniától, és végül új alkotmányt hozzanak létre az emberi jogok és szabadságjogok védelmében. A Chiron a Kosban a szabadságért folytatott küzdelmet és azt a szerencsétlen kettős mércét fejezi ki, amellyel az európai bevándorlók szabadságát támogatják, miközben másokat, különösen a feketéket és az őslakosokat megfosztják saját szuverenitásuktól és emberi jogaiktól. Ez a seb még két évszázaddal a rabszolgaság eltörlése után is ott gennyesedik az amerikai kultúra szövetében. És mindaddig vérezni fog, amíg az egyik fél szabadsága elutasítja a másik szabadságát.
Ha a Neptunusz a Kosban (1862-65) a rabszolgaság eltörlését hozta el a polgárháború káoszán és Lincoln elnök életének feláldozásán keresztül, akkor a közelmúlt történelmének Kos Szaturnusz tranzitja (1967-69) a polgárjogi mozgalom csúcspontját jelentette a szegregációt és diszkriminációt tiltó törvényekkel és Martin Luther King Jr. (képlete) életének feláldozásával (1968 április). Ez utóbbi egybeesett a Chiron Kosba, az Egyesült Államok Sibley képletének IC-jére való visszatérésével.

A 2025-26-os kilátások
Miközben a Neptunusz és a Szaturnusz újra átvonul ezen a jeles fokon, várhatóan megkérdezik mi határozza meg az amerikai identitást és mi tartja közös zászló alatt az embereket.
-
- A Könnyek ösvényétől a felszabadulás ösvényéig. A „szabadok földje és a bátrak hazája” tökéletesebb megvalósítására irányuló törekvés kulturálisan tudatosíthatja az első nemzetek törzseivel szemben elkövetett igazságtalanságokat, és támogathatja jogaik és szabadságaik elismerésére és felszabadítására irányuló törekvéseket. Az ilyen igazságtalanságok közé tartozott az 1830-ban elfogadott indián kitelepítési törvény, amikor a Plútó a Kosban és a Chiron a Bikában (föld) állt; ez a törvény erőszakkal távolította el az amerikai őslakosokat délkeleti, termékeny földjeikről, és több ezer kilométerre nyugatra költöztette őket az úgynevezett Könnyek ösvényén, szintén több ezer ember halálát okozva. A közelgő konjunkcióval talán elindítja az elismerés és a kárpótlás folyamatát, amely több éven keresztül is tarthat – amennyiben igen, akkor valószínűleg a 2020-as évek végéig, amikor a Chiron gyakorlatilag ismét visszatér a Bikába.
-
- Kiegészítés 2024. március: Villamosenergia-hálózati infrastruktúra. Az energiaellátás iránti növekvő igények miatt az elektromos hálózat mostanában túlterhelt. A technológiai színvonal folyamatosan javul, miközben az energiaellátás még mindig elavult infrastruktúrára támaszkodik, ami növeli az összeomlás kockázatát. A Plútó a Vízöntőben (technológiai növekedés) és a Neptunusz/Szaturnusz a Kosban (a rendelkezésre álló energia) kombinációja a kínálat és a kereslet közötti lehetséges ellentmondást tükrözi.
-
- A második alkotmánymódosítás igen ellentmondásos a lehetséges visszaélések szempontjából, főleg a jelenlegi helyzetben, amikor a fejlett technológia révén tömegesen gyárthatók olyan automata fegyverek, amelyekből több tucatnyi golyó is kilőhető. Ez a fegyveres erőszak és az amerikai iskolákban és nyilvános helyeken elkövetett tömeges lövöldözések – az országban a gyermekek halálának vezető halálozási oka (2020) – ugrásszerű növekedését idézte elő.5 Mivel a második alkotmánymódosítás hívei vallási alapon elleneznek minden reform- és a modern időkhöz való alkalmazkodási kísérletet, a Szaturnusz és a Neptunusz jelenlegi Kos tranzitja lángra lobbanthatja ezt a vitát. Nem szabad megfeledkeznünk az ugyanebben az időszakban zajló Kos Chiron visszatérésről sem.
A Nemzeti Fegyver Szövetség (National Rifle Association, NRA) egy, az amerikai állampolgárok fegyverviselési jogáért lobbizó szervezet, amelyet a Neptunusz utolsó Kos ciklusa alatt alapítottak (1871. november 17.). Ez a pozíció a védelem (Kos) a nyilvánosság (Neptunusz) számára való hozzáférhetőségének szándékát tükrözi. Ettől függetlenül a második módosítással való ismétlődő visszaélések és a szabályozás hiánya potenciális válságokat és ebből következő reformokat eredményezhet.
Amikor a sors felülírja a szabad akaratot, és a víz erodálja az elpusztíthatatlannak tűnő sziklát, a Szaturnusz-Neptunusz átvonulása az Egyesült Államok IC-jén és a Kos ponton gyengítheti a második alkotmánymódosítás érintetlenül hagyása mellett szóló érveket. Nem zárhatjuk ki azt a komor lehetőséget sem, hogy az erőszakos fegyveres akciók -okozta további pusztítások, a merényletek kockázatát is ideértve, adhatnak majd nagyobb lendületet fegyvertartási/használati szabályok reformjára irányuló erőfeszítéseknek és gyorsíthatják fel a folyamatot. A magasabb evolúciós szándék végső soron a szabadság mélyebb értelmének megismerése, ismételten hangsúlyozva, hogy az egyik ember szabadsága nem írhatja felül a másik szabadságát.A fegyverviseléshez való jog védelmét bizony egyensúlyba kell hozni a gyermekek és valamennyi polgár biztonságosabb élethez való jogával olyan időszakokban, amikor nem áll fenn a zsarnokság érdemi veszélye, de a kormányzat szokványosan unalmas.
Szeparatizmus, autonómia- és elszakadási mozgalmak
A már amúgy is polarizált ország és a bal és jobboldali ideológiai szélsőségek erősödésével a Kos Neptunusz és Szaturnusz várhatóan felerősíti a szeparatizmust és a védekező álláspontokat, legalábbis jegybe lépésükkor. Evolúciós szempontból e szándék egy tályog kifakasztásához hasonlítható, annak érdekében, hogy végre távozzon a felgyülemlett méreganyag és begyógyuljon a seb. Hogy mennyi mérgeg képes felhalmozódni egy tályogban, mielőtt kidurranna, majd mindannyian megtudjuk. A valóságban nem lepődhetünk meg azon, hogy lázadó megmozdulások tanúivá válunk, melyek remélhetőleg nem terjednek ki és nem válnak túlságosan kaotikussá. (Ford.megj: a közelmúlt/jelen történések fényében inkább az a kérdés, hogyan előzhető meg, egyáltalán megelőzhető egy polgárháború. Persze, ez akkor is reális aggály lenne, ha a demokraták győznek, csak más okokból.)
Kiegészítés 2024. március Maurice videójából A VILÁG: Vajon tovább erodálódik-e az Egyesült Államok egysége addig a pontig, hogy erőteljesebb szeparatista mozgalmakat galvanizál, és egyes államok otthagyják a szövetségi kormányt? Egy Calixit, Texit küszöbén állunk?
A Kos Neptunusz és Szaturnusz a régi intézmények megbízhatóságának elvesztését és a vezetés nyomorúságát jelképezi, potenciálisan arra ösztönözve csoportokat, embereket, államokat, hogy új vezetési formát keressenek, és követeljék saját szuverenitásukat/autonómiájukat.
Texit: az eklipszek texasi epicentruma
Az Egyesült Államokat két napfogyatkozás útvonala szeli át, és keresztezi egymást Texasban: a 2023. október 14-i napfogyatkozás a Mérleg 21°-án és a 2024. április 8-i napfogyatkozás a Kos 19°-án. (Lásd a képletet, **. Ford megj: saját bejegyzéseimet is a 2024 április 8-i eklipszől és amerikai vonatkozásairól. A 2025 március 29-i részleges napfogyatkozás szintén látható volt az Egyesült Államokból. Bár a szerző által képviselt irányzat indokolatlanul nagy szerepet tulajdonít a Chironnak, a súlyos események más kritériumok alapján is előrejelezhetők.) E két napfogyatkozás foka egybeesik az USA képletének 4. házban, a Kos 20°-ban álló Chironjával is. A fogyatkozások gyors, gyakran radikális változásokat hoznak, amelyek váratlanul más irányba terelhetik az eseményeket.
A magányos csillagállam, mint ennek az aktivációnak az epicentruma, nem idegen a Szaturnusz-Neptunusz-ciklusoktól. Texas egy Skorpió-Vízöntő Szaturnusz-Neptunusz zárókvadráttal (1836. március 2.) nyerte el függetlenségét Mexikótól, majd később egy Vízöntő Szaturnusz-Neptunusz konjunkcióval (1845. december 29.) került be az Unióba.
Az 1845-ös egyesülési horoszkópban (nincs feltüntetve) egy Mars-Uránusz konjunkciót figyelhetünk meg a Kos elején, amely szoros kvadrátot képez a Bak 7°-ban lévő Nappal, és szemben áll a Mérleg Chironnal. Ez az erős kardinális hatás Texas védekező álláspontját tükrözi a szövetségi kormánnyal szemben, valamint abbeli törekvését, hogy megvédje független imázsát. Talán nem véletlen, hogy Kennedy elnököt Texasban gyilkolták meg az állam Szaturnusz-visszatérése idején – a Szaturnusz nyitó kvadrátot képezett az állam Neptunuszával (ismét a Vízöntőből a Skorpióba).
Az Uniótól való elszakadás időnkénti hangoztatása a történelem folyamán ismétlődött Texasban, különösen akkor, amikor demokrata elnök ült a Fehér Házban. Bár nagyon meglepő lenne, ha a Szaturnusz-Neptunusz és a napfogyatkozás-tranzitok ilyen hirtelen identitásváltáshoz vezetnének, a jelenlegi polarizált légkörben az autonómia iránti vágyakozás miatt ezek az bolygókapcsolatok a texasi (és/vagy más államokbeli) szeparatista mozgalmak hullámát is tükrözhetik. Ha megnézzük a Texas államra vonatkozó Napív-direkciókat, a radix bolygók 2028-ban teljes szembenálláshoz közelednek eredeti pozícióikkal, ami tovább fokozza a lázadó impulzust.
Én, te és a Szaturnusz-Neptunusz a Kosban
Mivel éppen akkor születtem, amikor a Plútó a Mérlegbe lépett, én személy szerint egyszerre tekintek izgalommal és aggodalommal a közelgő Szaturnusz-Neptunusz együttállásra. A Kos 0°-n létrejövő konjunkció új ciklus születését jelenti a személyes életünkben és a a nagyvilágban egyaránt.
Ha megvizsgáljuk a ház kontextusát, amelybe beleesik, és a születési képletünk elemeivel képezett aspektusait, pontosabb képet kaphatunk és felkészülhetünk az aktiválódására. Az asztrológusok nem lehetnek biztosak abban, hogy egy ilyen horderejű tranzit milyen formában és milyen intenzitással nyilvánul meg, de bekövetkeztekor, már tisztábban láthatjuk az okokat és a lehetséges irányokat.
Feltehető és mérlegelendő kérdések
-
-
- Szaturnusz-Neptunusz aspektus van a horoszkópodban? Ha igen, ez a tranzit nagyobb jelentőséggel és hatással bír majd.
-
-
-
- Nézd meg, hol helyezkedik a Mars a radixodban, és hol tranzitál képletedben. Mivel a Mars ennek a konjunkciónak a diszpozitora, a továbbiakban leírja, hová irányul és hol aktiválódik nálad ez az energia.
-
Témák, amelyeket a tranzit előhozhat
- Vállalkozói vagy politikai vezetésre való felhívás. A sors arra ösztönözhet valakit, hogy átvegye a gyeplőt, és hatalmi és vezetői pozícióba lépjen, ahol irányíthat.
- Egy főnök vagy szülői figura válságon mehet keresztül, ami gondoskodást és alkalmazkodást igényel. Megtapasztalhatjuk, hogy akik valaha erejük teljében voltak, óriási sebezhetőséget mutatnak.
- A rendszer összeomlása , ahol a hibás működés, a hozzá nem értés vagy a hanyagság titánokat buktathat meg, potenciális csődöket, botrányokat vagy a befolyásuk elvesztését eredményezve. Óriások lehetséges bukása.
- Elszámoltathatóság és etikai átrendeződés. Az etikátlan viselkedés felszínre kerülhet, és arra késztetheti az illetőt, hogy felelősséget vállaljon az esetleges félresiklásokért. És fordítva, az a személy, akinél kiemelkedő szerepet játszik ez a tranzit, lehet az etikátlan viselkedést leleplező informátor.
- A dolgok értelmének elvesztése; a valaha fontosnak tartott vagy nagyra becsült dolgok elvesztése. Esetleg vákuum vagy üresség megtapasztalása, amíg egy új cél fel nem bukkan.
- Spirituális felismerések. Esetleg találkozás egy spirituális tanítóval, aki újfajta útmutatást vagy tanításokat ad. Engedelmeskedés a spirituálisabb életre való hívásnak.
- Egy újfajta életstílus kialakítása és önmagunk újra kitalálása valamilyen formában. Attól függően, hogy melyik házban zajlik a tranzit, hatással lehet szakmai, kapcsolati vagy tudományos ügyekre.
- Az egészség romlása befolyásolhatja a mellékveseműködést. Az autoimmun reakciók gyulladást idézhetnek elő a test különböző részein. Ez megfelelő alkalom lehet étrendünk átalakítására és a magunkról való gondoskodást is támogatja, hogy fenntartsuk vagy növeljük életerőnket.
A külső bolygók más polaritású jegyekbe kerülnek
Egy rendkívüli ciklus előtt állunk, amikor az összes külső bolygó – Szaturnusz, Uránusz, Neptunusz, Plútó és (részben) a Jupiter – jang/extrovertált jegyekbe (Vízöntő, Kos, Ikrek és Oroszlán) költözik. A csapatot az Ikrek Uránusz és a Vízöntő Plútó felezőpontjában levő Kos Szaturnusz és Neptunusz vezeti. Masszív bolygóvándorlásól van szó, amely várhatóan a globális korszellemet is megváltoztatja. A jin jegyekben lévő passzívabb, elszenvedő pozícióiból ezek a jegyekváltások óriási ugrást jeleznek a cselekvés irányába, amikor az energia ismét kiáramlik, a kreativitást és az újdonságokat ösztönözve. Olyan expanzív ciklus előtt állunk, amely lángra lobbanthatja a szenvedélyt és a kalandvágyat, egyszersmind érzelmi intenzitást ad, fokozza a dühöt és túlzásokra sarkall.
A cikk eredeti címe és elérhetősége:
The Great Saturn/Neptune Conjunction at 0 Aries (2025-2026)
Képlet adatok és források:
Az AstroDatabankban (astro.com) minden híres ségszületési adatai megtalálhatók, és B vagy annál magasabb besorolásúak; a kivételek Geronimo (ott nem szerepel), Vlagyimir Putyin (DD) és Andrew Johnson (C)
Referenciák:
- Maurice Fernandez, Neptune, the 12th House, and Pisces, River of Stars Publications, 1st and 2nd editions, 2004 and 2018.
- 2.
- See “The Great Cycles of Uranus and Neptune and Historical Milestones” on the Maurice Fernandez Evolutionary Astrology YouTube channel
- See “The USA Chiron Return” on the Maurice Fernandez Evolutionary Astrology YouTube channel
- https://wonder.cdc.gov/ucd-icd10.html.
Horoszkópábrák: a horoszkópok Koch házrendszerrel készültek és a valódi holdcsomópontok szerepelnek rajtuk
A 2023-24-es napfogyatkozások útvonala az Egyesült Államokban
Megjelent: 2023 Mountain Astrologer Magazine
Saját blogról
Szaturnusz – Neptunusz együttállás a Kosban – beharangozó (Leslie Hale)
Szaturnusz és Neptunusz – a Nagy Ismeretlen feltérképezése (Wendy Guy)
Szaturnusz – Neptun tranzitok (Bil Tierney)
Szaturnusz – Neptun tranzitok a horoszkópban
Neptunusz a Kosban : úttörő látomások és szélmalomharcok (Jessica Davidson)
Szaturnusz a Halakban: kiábrándulás és spirituális fegyelem (Jessica Davidson)
Közelgő asztrológiai ciklusok és tranzitok 2022 – 2032 (Jessica Davidson)
Külső bolygók történelemformáló ciklusai 1. rész, 2 rész
Amerika
Az őrület másik arca (2025 február)
Teljes napfogyatkozás a Kosban 2024 : Amerikai Egyesült Államok
Nincsenek illúzióim, de… (2022)
Könyvajánló – nemcsak Amerika Plútó-visszatéréséhez
Fordulópont : Az Egyesült Államok Plútó visszatérése (Ray Grasse)
Jupiter – Uránusz kvadrát – 2021: társadalom, közélet, Joe Biden beiktatása
Az amerikai álom valóságtesztje
Penumbrális holdfogyatkozás a Bakban – 2020 július 5
Zűrös elnökválasztás – még zűrösebb folytatás
Amerika teljes elsötétülése – teljes napfogyatkozás, 2017 augusztus 21
A BLOGOMBAN MEGJELENT FORDÍTÁSOKAT, ÍRÁSOKAT ÉS KÉPEKET A SZERZŐI JOGRÓL SZÓLÓ 1999. ÉVI LXXVI. TÖRVÉNY ÉRTELMÉBEN AZ ENGEDÉLYEM NÉLKÜL MÁSHOL KÖZZÉTENNI TILOS. EZ ALÓL KIVÉTELT KÉPEZ, HA CSAK AZ ÍRÁSOM ELSŐ NÉHÁNY SORÁT TÜNTETIK FEL, MAJD A FOLYTATÁSÉRT A BLOGOMRA KATTINTVA JUT EL AZ OLVASÓ! AMENNYIBEN MÁS FORRÁST NEM JELÖLÖK MEG, AZ ÍRÁSOK, FORDÍTÁSOK A SAJÁT SZELLEMI TERMÉKEIM, KERESKEDELMI FORGALOMBAN TÖRTÉNŐ ÉRTÉKESÍTÉSÜKHÖZ CSAK SZEMÉLYES EGYEZTETÉST KÖVETŐEN JÁRULOK HOZZÁ!