2025 április 21-én, a Vatikán közleménye szerint 7:35’-kor elhunyt I. Ferenc pápa. Voltak dolgok amiket hasonlóképpen láttunk, és voltak, amiket nagyon nem. Más istenekhez imádkoztunk. Ettől függetlenül különleges személyiségnek tartottam, akinek egyénisége tisztsége korlátai ellenére is megmutatkozott. A teljesség igénye nélkül az esemény néhány asztrológiai vonatkozása. (Rengeteg más részlettel lehetne még kiegészíteni, de pillanatnyilag ennyi fér időmbe és prioritásaimba.)
Az Asztropressz küldetése az aktuális és várható bolygóhatásokkal, a személyi horoszkópban rejlő lehetőségekkel és korlátokkal kapcsolatos reális tájékoztatás. Akkor is, ha ez nincs összhangban a new ages „szellemiség” által diktált minden szép-minden jó narratívákkal. Erre az esetre is vonatkoznak a kommentelési etikettben írtak: aki nem ért egyet az itt megfogalmazott szempontokkal, nyugodtan abbahagyhatja oldalam követését és keressen magának lightosabb olvasnivalót. Nincs harag 🙂 Mindkettőnknek időt, energiát spórol meg 🙂 Nekem legalábbis rengeteget, hiszen nem kell az irreleváns kommentek moderálására, nagyon sok esetben ezzel egyidejűleg szerzőik spammelés miatti jelentésére és letiltására is pazarolnom értékes időmet. Így ezt további hasznos tartalmak írására fordíthatom. Bevallom, annak ellenére, hogy naponta többször is kénytelen vagyok sort keríteni rá, utálom használni a “Törlés”, “Tiltás” funkciókat. Mindkettőnknek szebb lesz a napja, ha egyáltalán nem kerülök, vagy a jelenleginél sokkal ritkábban kerülök ilyen kínos döntéshelyzetekbe. Bízom benne azonban, hogy az ezogagyi helyett a valósággal nagyobb összhangban levő tartalmakra fogékony, azokat kimondottan igénylő többség -vagyis a tényleges célközönségem – a jövőben is velem marad |
Az áprilisi előrejelzésben írtam, hogy nagy horderejű események, törések várhatók a hónap utolsó tíz napjában. Ferenc pápa halálára konkrétan nem gondoltam, igaz, a horoszkópját is jópár éve néztem utoljára, akkor is futólag. A hétfő reggeli hír azonban nem is ért meglepetésként, ahogy valószínűleg másokat sem. 2025 február 14-i kórházba kerülését követően inkább átmeneti felépülésén csodálkoztam, és nem éreztem hosszú távúnak. A keresztények, főleg a katolikus egyház számára azonban kétségtelenül jelentős sorsfordulat a mostani. Akkor is, ha a következő pápa megválasztása kiszámítható keretek között, jól bejáratott protokoll szerint zajlik. (Az április végi nehéz tranzitok valószínűleg kulisszák mögötti hatalmi harcokat is hoznak, bár az elhunyt igyekezett ezeket megelőzni.)
II Ferenc pápa kicsivel harmadik, egzakt Szaturnusz – visszatérését követően hunyt el. A Szaturnusz -visszatérések lelkileg, érzelmileg és fizikailag is komoly próbatételt jelentenek, idős korban akár kilépési pontokká is válhatnak. (Maguk a Halak – Szaturnusz tranzitok a keresztény egyház számára jelezhetnek nehéz időszakokat; a 2023 március eleje óta eltelt évek igazolták is ezt a megfigyelést.)

Az égen levő Bika Nap- Oroszlán Mars-Vízöntő Plútó fix T-kvadrátnak szintén vannak kapcsolódási pontjai képletéhez. A halál időpontjára, 2025 április 21, Vatikán, 7:35-re felállított horoszkóp szintén beszédes, még ha nem is biztos, hogy teljesen pontos. (Bár az élő szervezeteket megviseli ez a fix T, nyilván nem hat mindenkire egyformán. Időseknél, betegeknél azonban súlyosabb befolyásokkal kell számolni. A keringéssel, szívvel, idegrendszerrel kapcsolatos zavarok részei az analógialáncnak; egy hétfő délutáni közlemény szerint a pápa váratlan halálát agyvérzés okozhatta, függetlenül attól a tüdőgyulladástól, amiből lábadozott. A tüdővel/légzőszervekkel való gondok a radixban láthatók)

A január eleje óta a Rákban, a Plútója közelében tolató Mars nyilván nem volt jó hatással életerejére. Főleg hogy radix Mars-Plútó kvadrátját is aktiválta. A végzetesnek bizonyuló betegség nem sokkal a Mars direktbe váltását megelőzően jelentkezett , és Oroszlánba való visszatérése (ahol szolárjában is áll, bár nem fokra pontosan) egybeesett a lezárással.
II Ferenc pápa képletében van egy Szaturnusz – Neptun szembenállás is (Nyilas Napjával egy változó T-kvadrátot képezve). Jelenleg éppen egy Szaturnusz-Neptun ciklus végén, és egy újabb küszöbén állunk. Más bejegyzésekben már volt szó arról, hogy adott külső bolygókombinációkkal rendelkező személyek és intézmények fokozottan reagálnak arra, ha az égen újra kapcsolatba kerül a két planéta.
Jelenleg újra összeállóban van a Jupiter – Szaturnusz kvadrát, 2024 második-, 2025 első felének egyik meghatározó formációja. II János Pál pápa halálakor ( 2005 április 2, Vatikán, 9:37) szintén egy közeledő Jupiter – Szaturnusz kvadrát hatott, a Mérleg és a Rák jegyeket összekötve.
Tanulságos a 2025 december Ikrek 15-i telihold -képlet is, amely Ferenc pápa születésnapja előtt két nappal teljesedett ki, és ahol szintén érvényesül a Jupiter-Szaturnusz kvadrát befolyása. Magát a szolárt is érdemes tanulmányozni, akárcsak a direkciókat. Ez azonban már sokszorosan meghaladja jelen bejegyzés kereteit és célját.
És, végül de nem utolsó sorban, amit nem lehet elégszer hangsúlyozni: UTÓLAG tanulmányozni egy folyamatot, annak állomásait, egészen más, mint felelőtlen prognózisokat készíteni ÉLŐ emberek számára. (Konzultációkat továbbra sem vállalok !!!!) Gondolom, azt sem kell ragoznom, hogy 2025-ben az asztrológia nem diagnosztikai eszköz, különösen ha művelőjének semmiféle orvosi, egészségügyi képzettsége nincs. A fentebbieket nem is ilyen céllal írtam, pusztán fel szerettem volna hívni néhány, az időminőséggel összhangban levő szinkronicitásra a figyelmet.
Kapcsolódó
A BLOGOMBAN MEGJELENT FORDÍTÁSOKAT, ÍRÁSOKAT ÉS KÉPEKET A SZERZŐI JOGRÓL SZÓLÓ 1999. ÉVI LXXVI. TÖRVÉNY ÉRTELMÉBEN AZ ENGEDÉLYEM NÉLKÜL MÁSHOL KÖZZÉTENNI TILOS. EZ ALÓL KIVÉTELT KÉPEZ, HA CSAK AZ ÍRÁSOM ELSŐ NÉHÁNY SORÁT TÜNTETIK FEL, MAJD A FOLYTATÁSÉRT A BLOGOMRA KATTINTVA JUT EL AZ OLVASÓ! AMENNYIBEN MÁS FORRÁST NEM JELÖLÖK MEG, AZ ÍRÁSOK, FORDÍTÁSOK A SAJÁT SZELLEMI TERMÉKEIM, KERESKEDELMI FORGALOMBAN TÖRTÉNŐ ÉRTÉKESÍTÉSÜKHÖZ CSAK SZEMÉLYES EGYEZTETÉST KÖVETŐEN JÁRULOK HOZZÁ!