Április folyamán járni kezd a levegő. Ez önmagában véve jó hír, főleg azok számára, akik megunták az elmúlt hetekre jellemző egy helyben toporgást. Üröm az örömben, hogy egyszersmind egy kb július elejéig tartó, igen képlékeny időszak kezdődik, amikor is a kialakulatlan helyzetek, körvonalazatlan irányok, szétforgácsolt energiák, nem megfelelő módon csoportosított források komoly problémákat okozhatnak. Nagy a kedv a változtatásra, elindulásra, új fejezetek kezdésére. Az azonban, hogy melyek is a hosszabb távon is járható utak, még jó darabig nem fog kiderülni.
Vontatott, lassú nyár
Idén nyáron sokszor lehet az a benyomásunk, hogy ólomlábakon vánszorog az idő. Nem véletlenül: 2018 június 26 – július 10 között öt retrográd bolygó, a Mars, a Jupiter, a Szaturnusz, a Neptun és a Plútó lassítja a haladást. Jóllehet július 10-én a Jupiter abbahagyta tolatását, július 26-án a Merkúr , augusztus 7-én az Uránusz vág hátraarcot. Így augusztus 19-ig hat retrográd bolygó fékezőerejével kell számolnunk. Legutóbb 2016 májusában tapasztalhattunk ekkora leállást, amelyet aztán egy igen kaotikus nyár (l. a 2016 júniusi, júliusi, augusztusi előrejelzéseket is), majd nagy őszi robbanások követtek. Az akkori tapasztalatokból okulva nem szükségszerű elkövetni ugyanazokat a hibákat.
A Plútó retrográd időszaka
Alvilági utazás, hatalmi harcok a felszín alatt,nagytakarítás,intenzitás, rálátás, koncentráció, regeneráció
Az ún. retrográd mozgású bolygók az asztrológiában különös jelentőséggel bírnak. Természetesen szó sincs arról, hogy ténylegesen irányt váltottak volna, de az év bizonyos szakaszaiban a Földről nézve úgy tűnik, mintha hátrafelé mozognának. A Plútó évente mintegy öt hónapot tölt tolatással. Az „alvilág urának” jelentéstartalmát a személyi horoszkópban és kollektív szinten a Plútó archetípusa című írás tárgyalja részletesebben. A teljesség igénye nélkül néhány tudnivaló a retrográd Plútóról tranzithatásként és a születési képletben.