Retrográd Jupiter a Nyilasban – 2019

A Jupiter április 10-én, helyi idő szerint 19:01- kor a Nyilas 24°21′-en vált retrográd stacionáriusba, hogy megkezdje augusztus 11-ig tartó tolatását. A Nyilas 14°-án vált majd direkt stacionáriusba. Legelső körben arra hívnám fel a figyelmet, hogy a Jupiter egy igen kártékony, Mars – Merkúr természetű állócsillagon, a Lesathon vág hátraarcot . Egyszersmind egy igen instabil változó T- kvadrátnak is része. Ebből az következik, hogy ezúttal is inkább a Mr Hyde-i, semmint a Nagy Jótevőre emlékeztető sajátosságai érvényesülnek – ami egyébként majdnem a teljes, 2018 – 2019-es tranzitjáról elmondható. Tudom, mindez ellentmond a cukormázas ezogagyit toló felületek Nyilas Jupiter tranzitjáról szőtt vízióinak, de a 2018 novembere óta történtek egybevetése lelkes jövendöléseikkel önmagában is meggyőző erejű. És a tranzit húzósabb része csak most kezdődik. Melléfogni, túlzásokba esni, elvéteni az irányt, a lehetőségeket túlértékelni nagyon könnyű. A valóság talaján maradva kihasználni az adódó alkalmakat, a bukóspirálból sikertörténetet – vagy legalábbis 1:1 -es végeredményt produkálni sokkal nehezebb.

“Retrográd Jupiter a Nyilasban – 2019” bővebben

Mit hoz 2019 ?

2019 jelentősebb bolygóhatásai

Sorsformáló évnek ígérkezik 2019, amelynek során jelentős gazdasági, társadalmi átalakulások várhatók. Egyéni szinten is döntéshelyzetek, válaszutak előtt állunk. A személyes és a kollektív felelősség egyaránt nagy, miközben a megfelelő irányt belőni nem könnyű.

“Mit hoz 2019 ?” bővebben

Novemberi előrejelzés – 2018

Novemberi előrejelzés - 2018

Trükkös hónapnak ígérkezik november. Egyfelől, sokunk legnagyobb megkönnyebbülésére néhány dolog kimozdul a holtpontról. De -valóságérzék nélkül – ez nem csupán a már oly régóta sóvárgott megoldásokat, áttöréseket jelentheti, hanem azt is, hogy a szálak még jobban összekuszálódnak. A Jupiter ajándékokkal megrakodva érkezik otthonába, a Nyilasba. A csodálatosnál- csodálatosabb holmik között azonban idén sokkal több a bóvli, mint a valódi érték. A mondás, miszerint ha valami túl szép ahhoz, hogy igaz legyen, valószínűleg nem igaz – nemcsak november folyamán, hanem a következő 12 hónap alatt is fokozottan érvényes.

“Novemberi előrejelzés – 2018” bővebben

Jupiter – Neptun kvadrát – 2019, I. rész

Jupiter - Neptun kvadrát

2018 vége felé a Jupiter belép a Nyilasba, és 2019 folyamán többször is kvadrátot képez a Halak Neptunnal. Az erőpróbáló fényszög 2019 elején pontosul be először. Az elmúlt év folyamán abban a szerencsében részesültünk, hogy mindkét planéta vizes jegyben tartózkodott és támogató fényszöget képezett egymással. Azonban amikor a Jupiter becsörtet tüzes otthonába, a Nyilasba, össze is zördül a Halak vizes jegyében tartózkodó Neptunnal. A fényszög először 2019 január 13-án, másodszor 2019 június 19-én, harmadszor – utoljára – pedig 2019 szeptember 21-én pontosul be. EmpoweredDestiny

“Jupiter – Neptun kvadrát – 2019, I. rész” bővebben