Mars – Plútó együttállás a Bakban: 2018

A Mars és a Plútó idei találkozójára április 26 -án kerül sor, a Bak 21°-án. Nagyon intenzív bolygókapcsolatról van szó, amelynek hatása egész héten érződik és az április 30-i teliholdképletben is fontos szerepet játszik.

Ez az energia elemi erővel rombolhat, ha az elfojtott indulatok rosszkor, rossz helyen törnek ki. Ilyenkor pusztító és önpusztító ámokfutás, a meglévő jó dolgokat elsöprő bombázás, robbantás lehet az eredmény személyes-és közösségi szinten egyaránt. Sokat árthat akkor is, ha nem vagyunk tisztában cselekedeteink tudattalan motivációival, és személyiségünk árnyékos aspektusaival való szembesülés helyett a külvilágban keresünk frusztrációink levezetésére alkalmas bűnbakokat. Egészséges irányba terelve azonban felbecsülhetetlen segítséget nyújthat ahhoz, hogy jó értelemben vett, tartós átalakulásunkat hajthatunk végre életünkben. A Bak jegye megadja az ehhez szükséges önfegyelmet, kitartást, gyakorlati érzéket is. Jóvoltából követhetjük úgy is ösztönös impulzusainkat, szívünk vágyait, hogy betartjuk a közösségi élet játékszabályait, magunk és mások számára is elviselhető ütemben kerítünk sort a mélyreható átalakulásokra. Ebben az esetben a plútói szituációkra jellemző válságok és a marsikus konfliktushelyzetek megkímélik majd életünk értékes elemeit és csak a kiselejtezésre érettektől szabadítanak meg.

“Mars – Plútó együttállás a Bakban: 2018” bővebben

A Plútó retrográd időszaka

Alvilági utazás, hatalmi harcok a felszín alatt,nagytakarítás,intenzitás, rálátás, koncentráció, regeneráció

Az ún. retrográd mozgású bolygók az asztrológiában különös jelentőséggel bírnak. Természetesen szó sincs arról, hogy ténylegesen irányt váltottak volna, de az év bizonyos szakaszaiban a Földről nézve úgy tűnik, mintha hátrafelé mozognának. A Plútó évente mintegy öt hónapot tölt tolatással. Az „alvilág urának” jelentéstartalmát a személyi horoszkópban és kollektív szinten a Plútó archetípusa című írás tárgyalja részletesebben. A teljesség igénye nélkül néhány tudnivaló a retrográd Plútóról tranzithatásként és a születési képletben.

“A Plútó retrográd időszaka” bővebben

A föld elem és a földies típus

A víz elemhez hasonlóan passzív, negatív, azaz jin minőséget képviselő föld elem testünk, anyagi világunk, fizikai szükségleteink jelképe, fejlődési folyamataink táptalaja és kiindulópontja. Az ötletek az intuíció isteni szikráiként pattannak elő, de ahhoz hogy meg is valósítsuk őket, vagy érzelmileg kell fontosaknak lenniük vagy valami értelmes célt kell szolgálniuk. Konkrét, mások számára is érzékelhető formát azonban csak a föld elem révén ölthetnek. Az alkotó folyamatok időnként csakugyan annyira fáradságosak, mint a termőföld megművelése, legyen szó akár műalkotásokról akár üzleti projektekről.

“A föld elem és a földies típus” bővebben

A sebesült harcos: a Chiron áthaladása a Kos jegyén

A Chiron a születési képletben legmélyebb sebeinket és ezek begyógyítására irányuló erőfeszítéseinket jelképezi. A hozzá kapcsolódó témákban hajlamosak lehetünk túlkompenzálni, jobb esetben őszintén szembenézünk a sérülésből fakadó önbizalomhiánnyal, alkalmatlansági -érzésekkel és megtanulunk oly módon együtt élni velük, hogy a legjobbat hozzuk ki belőlük. Nadia Gilchrist cikke azt foglalja össze röviden, hogyan érhető ez el abban az időszakban, amikor a sebzett gyógyító a Kos jegyén halad át. (2018 április 17  – 2026 június 19)

“A sebesült harcos: a Chiron áthaladása a Kos jegyén” bővebben

A négy elem az asztrológiában

A négy elem, a tíz bolygó, a tizenkét jegy, tizenkét ház és a fényszögek képezik az asztrológiai gondolkodásmód alapjait. Ezek összetett, de némi gyakorlattal még jól áttekinthető rendszert alkotnak. Az őselemek látszólag kissé elvont felosztása nagyobb gyakorlati jelentőséggel bírt, mint gondolnánk. A nyugati kultúrkörben pl. jó 2000 éven keresztül, a XVIII. századig ezek a tanítások képezték minden tudományos tan alapját, sőt a mai napig is működőképes valóságmodellnek bizonyulnak. Elemi összetételünk ismerete pl. egészséges étrendünk összeállítása, az alkatunknak megfelelő testgyakorlatok kiválasztása esetén sem közömbös, de az élet bármilyen területén is hasznát vehetjük.

“A négy elem az asztrológiában” bővebben

Nap – Uránusz együttállás tranzitként

A Nap-Uránusz együttállás tranzitként nagy ösztönzőerőt képvisel, hogy kitörjünk a hétköznapok taposómalmából és valami újba kezdjünk. Az ilyen időszakokban okkal vagy ok nélkül fojtogatónak érezzük az eddig kialakult rutinjainkat, struktúráinkat, kapcsolatainkat és a saját utunkat akarjuk járni. Minél különlegesebb, egyénibb ez az ösvény, annál jobban vonzódunk hozzá.

“Nap – Uránusz együttállás tranzitként” bővebben

Retrográd Szaturnusz a horoszkópban és tranzitként

A Szaturnusz a Karma Ura az asztrológiában. Retrográd mozgásának időszaka az az időszak, amikor a karma beérik. Így a tolató Szaturnusz dupla adag karmát jelent. A karma nagyon is valóságos energiaforma. A Szaturnuszhoz hasonlóan szoros kapcsolatban van az idővel. A múlt, a jelen és a jövő eggyé olvad. Ha a múltban rosszat tettél, valamely elrendeltetett időpontban történik veled valami, ami megtanít neked egy leckét. Ha jót cselekedtél a múltban, egy előre elrendeltetett időpontban valamilyen úton megkapod a jutalmad jótetteidért. A Szaturnusz tolatásának időszakában a karma annak a függvénye, milyen mértékben vállaltál a múltban felelősséget tetteidért. (Jamie Partridge cikke)

“Retrográd Szaturnusz a horoszkópban és tranzitként” bővebben

A Mester visszatekint és értékel

A Szaturnusz hátraarcot vág: ismétlés karmikus leckékből

A Szaturnusznak, a karma urának mozgása egyéni és kollektív szinten is fontos fejlődési állomásokat jelez. Ilyen ún. retrográd fázisa, azaz látszólagos hátrálásának időszaka is.

“A Mester visszatekint és értékel” bővebben

Újhold a Kosban : a következő lépés a Tarot tükrében

A Tarot útmutatásai az április 16-i Kos újhold által jelzett „következő lépésekről”. Erre a négylapos vetésre újholdkor szoktam sort keríteni, hogy képet kapjak az előttem álló 28 nap prioritásairól. A kártyavetés a következő újholdig, május 15-ig terjedő időszakkal kapcsolatos útmutatásokat tartalmaz. Az újholdnál elkezdődött folyamatok teliholdkor, április 30-án tetőznek. Új kezdetekre a teliholdig terjedő időszak alkalmas, főleg az első holdnegyedig (április 22) hátralevő napok.

“Újhold a Kosban : a következő lépés a Tarot tükrében” bővebben

A vizes jegyek és az agresszió

A nagy kiborulás

Legtöbbjük még indokolt esetben is bajban van, ha ki kell fejeznie haragját. Sokszor csak utólag jönnek rá, hogy valamilyen sérelem érte őket. Ameddig csak lehet, magukban tartják, hagyják felgyülemleni frusztrációjukat, mígnem aztán szökőárként tör elő belőlük, pusztító áradatot zúdítva a célszemélyre, vagy az ügyben teljesen ártatlan kívülállóra.

“A vizes jegyek és az agresszió” bővebben