Augusztus 2018

Nagy feszültségekkel kezdődik augusztus: a Mars – Uránusz kvadrát robbanékony helyzeteket, váratlan változásokat jelez, miközben a Mars és a Merkúr tolatása lelassítja a folyamatokat, zűrzavart teremt, csökkenti befolyásunkat a dolgokra. Ez a sajátos egyveleg sokféle frusztrációt tartogathat. Az ügyek menetét a hónap első harmadában hat retrográd bolygó fékezi, az augusztus 11-i részleges napfogyatkozás pedig további borulékony helyzetekkel hozható összefüggésbe. Szerencsére a hónap második felétől enyhül a nyomás: a Szaturnusz és az Uránusz közötti harmonikus kapcsolat hatásait szeptemberben is élvezhetjük. Összeáll egy nagy földtrigon is, így akik az elmúlt hetek során sikeresen vették az akadályokat, most állhatatosságuk jutalmát is megkaphatják. A Jupiter és a Neptun harmadszor, utoljára bepontosuló trigonja tovább oldhatja a feszültséget. Augusztus 27-én a Mars is abbahagyja a tolatását, jelezve, hogy mozgásba lendülnek ügyeink. Bár a romeltakarítási munkálatok még hátra vannak, biztató, hogy az egy helyben toporgás is véget ér.

“Augusztus 2018” bővebben

Mars – Uránusz kvadrát: szelet vetsz és vihart aratsz

Mars – Uránusz kvadrát a radixban

A Mars – Uránusz kvadrát a születési képlet állandó szereplőjeként sem kimondottan könnyen kezelhető fényszög. Izgágává, kiszámíthatatlanná, lázadozóvá tesz; a meggondolatlanság, vagy az indulatos cselekvés pedig megnövelheti a balesetek és konfliktusok veszélyét. Jó esetben ezzel egyidejűleg kreativitást, újító szellemet, találékonyságot ad a szülöttnek, így energiája egészséges mederbe is terelhető.

“Mars – Uránusz kvadrát: szelet vetsz és vihart aratsz” bővebben

Elő a bukósisakkal !

Mars – Uránusz kvadrát tranzithatásként

A Mars – Uránusz kvadrát tranzitként erőteljesen arra ösztönöz, hogy kiszabadulj a korlátok közül és lázadozz az autoritásszemélyek ellen. Arra való hajlamod, hogy hirtelenkedve reagálj, tekintet nélkül a következményekre, nagy törésekhez , sőt erőszakhoz is vezethet. E dinamikus energia tudatos kezelése azonban inventív és kreatív áttöréseket is eredményezhet és felrázhat a tespedésből.

“Elő a bukósisakkal !” bővebben

Teljes holdfogyatkozás a Vízöntőben : felfordulás, átalakulás, áttörések

“Ez az eklipsz kitűnő alkalom arra, hogy személyes és emocionális szinten próbára tegye stabilitásunkat. Itt az ideje változtatni valamin, de anélkül, hogy a gyereket is kidobnánk a kád vízzel. Képesek lehetünk pozitív, összeszedett, tudatos módon is előrelépni anélkül, hogy a többi, egyidejűleg ható, kiszámíthatatlan energia áldozataivá válnánk.”  Leslie Hale

“Teljes holdfogyatkozás a Vízöntőben : felfordulás, átalakulás, áttörések” bővebben

Teljes holdfogyatkozás, vérhold – 2018 július 27

Jamie Partridge | Astrology King

A 2018 július 27-i telihold a Vízöntő 4°-án jön létre. Egyszersmind teljes holdfogyatkozás is. Asztrológiai szempontból a 2018 júliusi holdfogyatkozásra a Mars gyakorolja a legnagyobb hatást – így ez az eklipsz nagy érzelmi kihívást jelent. Uránusszal képezett erőpróbáló fényszöge miatt a Mars dühe és frusztrációja könnyen sarkallhat meggondolatlan cselekvésre. Egy, a Szaturnusztól érkező gyengédebb hatás segíthet lenyugodni, néhány állócsillag pedig türelmet és határozottságot ad a válság kezeléséhez. Ugyanezek a csillagok azonban agressziót és érzelmi problémákat is jelezhetnek.

“Teljes holdfogyatkozás, vérhold – 2018 július 27” bővebben

Vigyázz magadra, viselkedj okosan, állj készen a változásra !

Nadia Gilchrist a 2018 július 27-i teljes holdfogyatkozásról

“Ez az eklipsz fordulópontot jelezhet a múlttól való elszakadásra tett erőfeszítéseidet illetően, vagy felpörgeti az eseményeket, valami eléri a csúcspontját. (…) Tartsd szem előtt azonban, hogy a múlttal való szakítás nagyon váratlan, kiélezett formában is végbe mehet. Villámcsapás-szerű megvilágosodás-és felszabadulás élményekben is részed lehet. Ha elég súlyos következményekről van szó, mindezt nem felszabadulásként fogod megélni. De nyugi: valójában az.”

“Vigyázz magadra, viselkedj okosan, állj készen a változásra !” bővebben

Nap – Uránusz kvadrát

A Nap és az Uránusz ellentétes tulajdonságokat képviselnek és egymással szemben álló jegyekben, az Oroszlánban és a Vízöntőben uralkodnak. A Nap többek között az individuum, az egyéni önkifejezés, az én-tudat, autoritás princípiuma, az Uránusz a kollektív, a kívülálló, a fősodorral szemben megnyilvánuló, bomlasztó, lázadó vagy legalábbis azt megkérdőjelező elemeké. A Nap a király, az Uránusz az udvari bolond. Akár a születési képlet állandó elemeként, akár tranzithatásként fordul elő, kvadrátjuk arra utal: az általuk képviselt tartalmak összehangolása nem túl egyszerű feladat. Az Astrology King, Darkstar Astrology és Astromatrix blogok összefoglalói az erőpróbáló fényszöggel kapcsolatba hozható legjobb és legrosszabb forgatókönyvekről, (asztro)pszichológiai háttérről.

“Nap – Uránusz kvadrát” bővebben

T -kvadrát a horoszkópban

Az alábbi fordítás elsősorban asztrológiát tanuló olvasók számára ajánlott, de természetesen mások számára is hasznos lehet. Egy magyarul sajnos nem elérhető alaptankönyvből, Bil Tierney: A fényszögelemzés dinamikája (The Dynamics of Aspect Analysis) című munkájából készült. Tierneyről az asztrológia iránt komolyabban érdeklődő magyar olvasónak a Békességben az Uránusszal, Békességben a Plútóval című kötetek juthatnak eszébe. A fényszögekről írt könyve egyike első, fiatalkori írásainak. Saját, a másik két magyarul is elérhető könyvből ismerős könnyed, humoros stílusát e munka keletkezésekor még nem találta meg, ezért a szöveg, modorosságai miatt itt-ott nehézkesen fordítható. Azonban így is egyike a legátfogóbb és legigényesebb bolygókapcsolatokról írt tanulmányoknak – beszerzését nagyon ajánlom angolul értőknek.

“T -kvadrát a horoszkópban” bővebben