Vibrálás, felemás helyzetek, megoldások

Mars – Uránusz kvinkunx

A 19 -i újholdat megelőző és követő néhány napot valamilyen fajta vibrálás, feszültség, felemásság hatja át. Ez, a korábban bemutatott bolygóhatások mellett a 17-én bepontosult Mars – Uránusz kvinkunxhoz társítható. Mivel a fényszög része a következő 28 napos ciklus lehetőségeiről és kockázatairól képet adó újhold- képletnek is, érdemes bővebben is ejteni néhány szót róla. Komoly egészségi vonatkozásai is lehetnek. Szélmalomharc, erőd szétforgácsolása helyett most inkább figyelj befelé, tényleges feladataidra. Készítsd elő a terepet, hogy amikor eljön az idő, hatékonyan, célirányosan cselekedhess !

A kvinkunxok, bár gyengének számítanak, talán a legkellemetlenebb fényszögek, azaz kapcsolódások az asztrológiában. Az általuk összekötött, egymástól 150°távolságra levő két planéta ugyanis legtöbbször olyan jegyekben áll, melyek természete már nem is különbözhetne jobban egymástól: más elemekhez, minőségekhez, nemekhez tartoznak. Érthető módon önkifejezésmódjuk is teljesen karakteridegen. (Jelen esetben a Mars az aprólékos, aggályoskodó, gyakorlatias, óvatos Szűzben, az Uránusz pedig az impulzív, vállalkozó szellemű, spontán, kalandvágyó, harcias Kosban.)

Ennél a kombinációnál még a szintén sok kihívást tartogató a szembenállások (oppozíciók) és kvadrátok is könnyebben kezelhetők, hiszen azok rendszerint hasonló minőségű (kardinális, fix vagy változó) és nemű (férfias vagy nőies) jegyeket kötnek össze.

A kvinkunx jelezte – kapcsolódásokat azonban valamiféle kínos feszültség, felemásság hatja át. Az angol szakkifejezés, az “inconjunct” találóan jellemzi a tényleges találkozási pontok hiányából fakadó problémákat. Az együttműködés tehát nagy adag alkalmazkodást igényel – már amennyiben létrejön egyáltalán. Ha azonban nem forgácsolódik szét, nem szivárog el az energia, a fényszög természete hatalmas tanulási, fejlődési és áttörési lehetőségeket is tartogathat.



Az október 17 -én-én bepontosuló Mars – Uránusz quinkunxnak komoly egészségi vonatkozásai is lehetnek . Bár ezt a 150 fokos fényszöget nem tartja túl erősnek az asztrológia, nehezen levezethető feszültségeket gerjeszthet, amelyek testi szinten különböző betegségekhez (jelen esetben különböző izom-és ideggyulladások, hasnyálmirigy gyulladás, allergiás kórképek jelentkezhetnek , viselkedészavarokhoz) vezethetnek.

Testi szinten az Uránusz felgyorsítja a folyamatokat vele kapcsolatba kerülő területeken, váratlan változásokat eredményez: a megvilágosodás – élményektől a pszichés zavarokig és a genetikai mutációkig. Az elektromosság princípiumaként összefüggésbe hozható az idegpályák elektronikus áramaival és a test elektrolit – háztartásával is.

Egyik legproblematikusabb megnyilvánulása azonban az, hogy nagy mennyiségű energiát áraszt az idegrendszerbe, és ennek hatására a felszínre kerülhetnek a már meglevő tünetek vagy rendellenességek. Mivel a föld jegyek szoros kapcsolatban állnak az anyagi világgal, a Szűz MarsKos Uránusz  kapcsolat a fizikai test számára teher és veszélyforrás is lehet. Hatása kb ahhoz hasonlítható  pl. egy vékony kábelen erős áramot vezetnénk keresztül. A fizikából is tudjuk, hogy a kábel ilyenkor felforrósodik, aztán elég.

A rendszeresen akadályokba ütköző energiák amelyek már a Mars Szaturnusz kvadrát idején is gondot okoztak azzal, hogy kivezető út híján befele kezdtek el hatni, most valamilyen folyamatos vibrálást, egyszersmind blokkoltságot okoznak. [ A fényszög október 11-én vált egzakttá, és jóllehet most már lazul, még mindig erőteljesen hat, így ajánlatos figyelembe venni -ld. Száguldozás – behúzott kézifékkel. Jelen lesz az október 19-i újhold- képletben is.] Az együttesen érvényesülő hatások következményei akár testi tünetek, hangulati hullámzás is lehetnek, illetve „rossz időzítést”. Pl. az ember zizeg, vibrál, hiperaktív , amikor nincs túl sok cselekvési szabadsága, és totálisan lemerül, mire már léphetne. Gyulladások is jelentkezhetnek: pl. ideg-és izom- és hasnyálmirigy –gyulladás, ideges rángások, motorikus zavarok, természetes ritmusaink, anyagcserénk zavara, valamint különböző allergiás tünetek .





A fentebbi bolygókapcsolatok, valamint az előző cikkekben említett fényszögek, pl. szeptember végén bepontosult, de még mindig ható Jupiter – Uránusz szembenállás (Kontrollt vesztett, váratlan folyamatok), Nap/Merkúr, Plútó kvadrát (Mielőtt reagálnál, reflektálj!), Nap/Merkúr – Uránusz szembenállás (Az isteni szikrától a rövidzárlatig) – és a rövidesen esedékes tranzitok azt is valószínűsítik, hogy a külső környezet a jövőben is bombázni fog olyan impulzusokkal, amelyek egyik pillanatról a másikra állítanak kész helyzetek elé és azonnali reakciót követelnek.

Márpedig a föld jegyek (Bika, Szűz, Bak) képviselői akkor a leghatékonyabbak, ha szilárd struktúrák állnak a rendelkezésükre, világosan körvonalazott lehetőségekkel és korlátokkal. Ilyenkor, ha nem is a leggyorsabban, de jó ütemben haladnak és tartós, megbízható értékeket képesek létrehozni. A váratlan változásokat, az eddig elfogadott értékrend felborulását, a fogódzók hiányát és a bizonytalanságot, kiszámíthatatlanságot azonban mindennél rosszabbul viselik

Hiszen hogy is lehetne valamit türelemmel kiérlelni, aprólékos részletességgel kidolgozni, amikor bármelyik pillanatban közbejöhet valami, illetve kiderül: ami eddig fontos és kívánatos volt, mára ímmár feleslegesként vetendő el. Hogy lehet ilyen körülmények között tervezni? Érdemes egyáltalán hozzáfogni? És egyáltalán, mihez érdemes ilyen helyzetben hozzáfogni? Az ehhez hasonló kérdések az elmúlt évek folyamán mindennaposak voltak (bővebben: Miért lett ilyen a világ ? c. cikkgyűjteményben az elmúlt tíz évet formáló bolygóhatásokról).

Persze, mindez „önhibánkon kívül” teljesen tudattalanul megy végbe, sőt, talán akkor sem tehetünk sokat ellene, ha éppenséggel tisztában vagyunk a kiváltó okokkal. Hiszen már főnökünkre is bajosan boríthatjuk rá az asztalt, de az olyan elvont problémákért, mint a gazdasági problémák, az általános instabilitás, környezeti katasztrófák, terrorizmus, szélsőségek még ennél is nehezebb konkrét bűnösöket találni. Társadalmi szinten a terhelés olyan légkört eredményezhet, amelyben egy apróság miatt is elszakadhat a cérna. Persze ilyenkor mindig jó kérdés, épp mitől és miért nem ezernyi más, sokkal nagyobb horderejű dologtól, de az ilyesfajta kérdések latolgatása túlmutat e cikk lehetőségein.

A jó hír az, hogy most, amikor a Jupiter a Skorpióban halad, a Neptunnal képezett kedvező fényszöge felé, könnyebb ráérezni azokra a haladási irányokra, amelyek révén, amikor, 2018 folyamán szextlit képez a Plútóval, megszilárdíthatjuk pozícióinkat. Míg régi ura, a Mars a Skorpióban (2018 eleje) és a Bakban halad eljön a gyakorlati kivitelezés ideje is. Addig is jó ötlet szélmalomharc, erőnk szétforgácsolása helyett befelé irányítani a figyelmet, tényleges feladatainkra összpontosítani, előkészíteni a terepet. Így amikor eljön a cselekvés ideje hatékonyan, összeszedetten léphetünk a tettek mezejére




Fontos !

Egy horoszkópelemzés adhat hasznos kiegészítő információkat valakinek az erőnlétéről, testi- lelki állapotáról, betegséghajlamairól de semmiképp nem helyettesíthet egy orvosi vizsgálatot. Bár az ókori és a középkori orvoslás rendszeresen alkalmazta megfigyeléseit, az egészségi problémák diagnosztizálása, kezelése nem tartozik a modern kori asztrológia – sem a neki szentelt weboldalak hatáskörébe.

 

Kapcsolódó

 

Októberi előrejelzés

Jupiter a Skorpióban halad

Miért lett ilyen a világ ?

Száguldozás – behúzott kézifékkel

Jupiter – Uránusz szembenállás (Kontrollt vesztett, váratlan folyamatok)

Nap/Merkúr, Plútó kvadrát (Mielőtt reagálnál, reflektálj!)

Nap/Merkúr – Uránusz szembenállás (Az isteni szikrától a rövidzárlatig)

Mars a Szűzben : ami meggyógyít és ami megbetegít

Kozmikus rendrakás – apró lépésekben

A BLOGOMBAN MEGJELENT FORDÍTÁSOKAT, ÍRÁSOKAT ÉS KÉPEKET A SZERZŐI JOGRÓL SZÓLÓ 1999. ÉVI LXXVI. TÖRVÉNY ÉRTELMÉBEN AZ ENGEDÉLYEM NÉLKÜL MÁSHOL KÖZZÉTENNI TILOS. EZ ALÓL KIVÉTELT KÉPEZ, HA CSAK AZ ÍRÁSOM ELSŐ NÉHÁNY SORÁT TÜNTETIK FEL, MAJD A FOLYTATÁSÉRT A BLOGOMRA KATTINTVA JUT EL AZ OLVASÓ! AMENNYIBEN MÁS FORRÁST NEM JELÖLÖK MEG, AZ ÍRÁSOK, FORDÍTÁSOK A SAJÁT SZELLEMI TERMÉKEIM, KERESKEDELMI FORGALOMBAN TÖRTÉNŐ ÉRTÉKESÍTÉSÜKHÖZ CSAK SZEMÉLYES EGYEZTETÉST KÖVETŐEN JÁRULOK HOZZÁ!