A 2026. augusztus 28-i Halak telihold egyszersmind részletes holdfogyatkozás volt, egy rendkívül ingatag T-kvadrátban az Uránusszal, meg sok más árukapcsolással. A leválások, sorsfordulók az eklipszek velejárói. Jelen esetben azonban nem valamiféle békés, „elengedős” változatukról van szó, amikor az a feladatunk, hogy meditáció ürügyén a köldökünket nézegessük, és bízzunk az Univerzumban. Persze, ha valakinek épp ehhez van kedve, tegye, főleg ha a fizikai körülmények is adottak hozzá. Eközben azonban a fránya konszenzuális valóságra sem árt odafigyelni.
| Az Asztropressz küldetése az aktuális és várható bolygóhatásokkal, a személyi horoszkópban rejlő lehetőségekkel és korlátokkal kapcsolatos reális tájékoztatás. Akkor is, ha ez nincs összhangban a new ages „szellemiség” által diktált minden szép-minden jó narratívákkal. Erre az esetre is vonatkoznak a kommentelési etikettben írtak: aki nem ért egyet az itt megfogalmazott szempontokkal, nyugodtan abbahagyhatja oldalam követését és keressen magának lightosabb olvasnivalót. Nincs harag 🙂 Mindkettőnknek időt, energiát spórol meg 🙂 Nekem legalábbis rengeteget, hiszen nem kell az irreleváns kommentek moderálására, nagyon sok esetben ezzel egyidejűleg szerzőik spammelés miatti jelentésére és letiltására is pazarolnom értékes időmet. Így ezt további hasznos tartalmak írására fordíthatom. Bevallom, annak ellenére, hogy naponta többször is kénytelen vagyok sort keríteni rá, utálom használni a “Törlés”, “Tiltás” funkciókat. Mindkettőnknek szebb lesz a napja, ha egyáltalán nem kerülök, vagy a jelenleginél sokkal ritkábban kerülök ilyen kínos döntéshelyzetekbe. Bízom benne azonban, hogy az ezogagyi helyett a valósággal nagyobb összhangban levő tartalmakra fogékony, azokat kimondottan igénylő többség -vagyis a tényleges célközönségem – a jövőben is velem marad |
Az eklipszképletet egy szoros változó T-kvadrát dominálja a Halak Hold, Szűz Nap–Merkúr és az Ikrekben Uránusz között. Az Uránusz tehát a T-kvadrát fókuszbolygója: ide gyűlik össze és innen sül ki az egész formáció feszültsége. Ugyanakkor a Nap–Merkúr együttállás a Kos Neptunusz és a Vízöntő Plútó által alkotott Yod csúcsa is. Eközben a pályát egy, szeptember 1-én bepontsuló Mars – Szatunusz kvadrát is nehezíti. Az augusztus 31-én bepontosuló Jupiter – Szaturnusz trigon jelentős stabilizáló erő, amely remélhetőleg 2027 folyamán is megakadályozza (vagy legalább részlegessé, emberi léptékkel kezelhetővé teszi a széthullást.)
Az instabilitás általános, a hangulat hisztérikus, túlpörgött világszerte. Az érzelmi reakciót jelző Hold, a tudatos értékelést jelző Nap és a gondolkodást, kommunikációt, információáramlást képviselő Merkúr egyszerre kerül az Uránusz nyomása alá. Információs túlterhelés, gyorsan változó narratívák, kapkodó döntések, szélsőséges vélemények, váratlan hírek, provokációk és irracionális tömegreakciók ugyanúgy benne vannak a pakliban, mint technikai, közlekedési, kommunikációs vagy infrastruktúra-zavarok.
Régi források szerint a változó jegyekben bekövetkező fogyatkozások hatása viszonylag hamar jelentkezhet, hosszabb ideig fennmaradhat, de nem egyenletesen: működik egy ideig, megszakad, majd újra aktiválódik. Ez pontosan leírja mindazt, amire a következő hónapok folyamán számítok. Nem feltétlenül egyetlen nagy eseményt, hanem lassabban kibontakozó destabilizációs folyamatot, amely időnként hirtelen felgyorsul, aztán átmenetileg megnyugszik, majd egy másik gyenge ponton újra jelentkezik.
Mindez a külvilágban és idebent, a kollektív és a személyes pszichében is tettenérhető.
A régi szerzők a vizes jegyben bekövetkező fogyatkozásokat konkrétan összefüggésbe hozták árvizekkel, viharokkal, természeti károkkal, betegségekkel, valamint az ember- és állatállomány veszteségeivel. A nepáli–tibeti határvidéken, alig két nappal az eklipsz előtt bekövetkezett katasztrofális villámárvíz ennek hátborzongatóan pontos szinkronicitása. Erről külön bejegyzésben írtam; ide is beágyazom.
A fogyatkozás egyébként a 138-as Saros-sorozat tagja. A NASA katalógusa szerint ez a sorozat 1521. október 15-én kezdődött, 82 holdfogyatkozást tartalmaz, a mostani pedig a 29. tagja; az előző 2008. augusztus 16-án volt. A Saros-analógiákból természetesen nem következik, hogy ugyanazok az események ismétlődnek meg, de az 1521-es és 2008-as történelmi környezetben is bőven találunk hatalmi átrendeződést, geopolitikai törést, gazdasági rendszerproblémát és új struktúrák megszületését is.
Amikor minden adat megvan, mégsem látjuk az egészet
A Szűz Nap–Merkúr megpróbál érteni, kiszámítani, diagnosztizálni, rendszerezni, javítani. A Merkúr saját jegyében tartózkodik, így rendkívül erős az elemző, technikai és információfeldolgozó képessége. Csakhogy közben elégetett: olyan, mint akit a király a saját otthonában tart fogva. Minden eszköze megvan, a tudását sem veszítette el, de autonómiája és objektív távolsága csökken.
Ezért itt nem feltétlenül az a veszély, hogy valaki „nem tud gondolkodni”. Ellenkezőleg: egy részproblémát zseniálisan meg lehet oldani, miközben rosszul mérjük fel, merre tart az egész rendszer.
A Halak Hold szemben áll Nap–Merkúrral . Ez már önmagában konfliktust jelez a tények, eljárások, elemzés és kontroll, illetve az érzelmi reakciók között. De mindketten kvadrátot képeznek az Uránusszal is. Ez már a szélsőséges hangulati és gondolkodási kilengések formációja. Az idegrendszeri túlterhelt, a reakciók irracionálisak, a viselkedés kiszámíthatatlan, a kollektív feszültség tömegpszichózisba csaphat. A sodrásnak egyéni szinten sem könnyű ellenállni. Magyarországon, ahogy más, régióbeli országokban is 6 – 12-es házakba kerülnek a világosítók, így a szó szoros értelemben vett beteges folyamatokról van szó. (Akinek kételyei lennének, olvasson bele akár egy ételrecept alatti kommentekbe. Húzósabb, mondjuk politikai vélemény-posztok hozzászólásai olvasását csak erős idegrendszerűeknek ajánlom.) A fogyatkozás a 6. ház végén következik be – ez egy ország egészségi állapotának háza –, miközben a Nap és az „elégetett” Merkúr valójában a 12. ház végén állnak, amely többek között a zárt intézmények, kórházak és hasonló helyek területe.
A változó minőség tovább rontja a stabilizálás esélyét. Nem egyetlen szilárd akadállyal állunk szemben, hanem mozgó célponttal. Mire az egyik problémára kidolgozzuk a választ, már módosult a környezet. Mire a módosított helyzethez alkalmazkodunk, új információ érkezik. Ami tegnap racionális döntésnek látszott, ma már lehet, hogy rossz premisszákon alapul.
A Yod
A már egyébként is instabil helyzetet még ingatagabbá teszi, hogy a Szűz Nap–Merkúr egy Yodot képez a Kos Neptunusszal és a Vízöntő Plútóval; annak a csúcsa. E formációt az előző bejegyzés tárgyalta részletesebben. Ez további alkalmazkodási kényszert, bizonytalan vagy hiányos információkat és rendszerszintű problémákat hozhat be. Egy részprobléma sikeres kijavítása pedig nem feltétlenül stabilizálja az egész rendszert.
De fontos súlyozni: míg a Yod „csak” folyamatosan kibillenti és újrakalibrálásra kényszerít; a dolgokat a T-kvadrát Uránusza fogja a fejük tetejére állítani.
A Mágikus háromszög
A háttérben közben ott működik az Ikrek Uránusz, a Kos Neptunusz és a Vízöntő Plútó harmonikus formációja is. Ezt az elmúlt években sokan „Mágikus Háromszögként” ünnepelték, mintha a transzszaturnikus bolygók harmonikus fényszöge automatikusan valamiféle kollektív wellnessprogramot jelentene. Nem jelent. A három bolygó valóban rendkívül hatékonyan gyorsíthat technológiai, társadalmi és strukturális átalakulásokat. Csakhogy ami a rendszer szempontjából áttörés, az az egyén számára súlyos krízis is lehet.
Mars – Szaturnusz kvadrát
A képlet további gubancos eleme a Rák Mars és a Kos Szaturnusz kvadrátja. Két rossztevő, amelyek ráadásul esésben is vannak, a legalantasabb dolgokat hozhatják ki egymásból. Általában véve ilyenkor a marsikus energia akadályba ütközik: az impulzus hol elfojtódik és felhalmozódik, hol rosszkor és rossz helyen robban ki. Régebbi bejegyzéseimben (ld itt és itt) részletesen bemutattam az erőpróbáló Mars- Szaturnusz fényszögeket, ezért most nem megyek bele. Kollektív szinten fegyveres összetűzések, zavargások, tömegoszlatás, terrorakciók szerepelnek a lehetséges megnyilvánulások között. De a Budapestre kiszámÍtott képletben nincs szó nyílt, frontális támadásról.
A Rák Mars a 11. házban sokkal alkalmasabb lehet sértettség, félelem, identitáspolitikai indulat, „megvédjük a mieinket” típusú mobilizáció felkorbácsolására. A fellépés lehet közvetett, kerülőutas, érzelmi, és akár úgy is tálalható, mintha pontosan a „nép érdekét” szolgálná. A Mars trigonja a Halak Holddal pedig megkönnyítheti, hogy ezek a csoportok rákapcsolódjanak a tömeghangulatra és becsatornázzák azt. Ehhez még klasszikusan szervezett pártszervezet sem feltétlenül szükséges. Elég lehet egy laza médiakörnyezet, Telegram-csatornák, influenszerek, Facebook-csoportok, botok, provokátorok és egymást erősítő narratívák.
És itt az orosz szálat sem hagynám ki. Most ne menjünk bele abba, hogy Moszkva konkrétan melyik magyar ellenzéki szereplőt milyen mértékben irányítja. De az infrastruktúra, a módszer és a szándék dokumentáltan léteznek. És egy ilyen hisztérikus, mentálisan túlfeszített társadalmi közeg éppen az a terep, amelyben a bomlasztó műveletek a leghatékonyabban működhetnek.
Mint az idei, Oroszlán napfogyatkozást tárgyaló bejegyzésben már szó volt róla, nem kell feltétlenül megdönteni a rendszert. Elég meggyengíteni a bizalmat, felnagyítani minden vélt és tényleges hibát, ráerősíteni minden sérelemre, összekeverni az igaz és hamis információkat, majd hagyni, hogy az emberek egymást tépjék szét.
Szerencsére az egész képlet nem csak centrifugális erőkből áll. Augusztus 31-én pontosul az Oroszlán Jupiter és a Kos Szaturnusz trigonja, amely 2027 júliusáig háromszor pontosul be. Ez azonban korántsem jelenti, hogy „akkor minden rendben lesz”, és főleg nem biztosít automatikusan stabil gazdaságot. De adhat szerkezeti tartást, időt, intézményi önkorrekciós képességet, felelősebb döntéseket és működő válságkezelést. Pont annyit, hogy néhány botrány vagy váratlan törés ne rántsa magával az egész rendszert.
Ha viszont a döntéshozók maszatolnak, saját klientúrát építenek vagy az elszámoltatásból politikai színház lesz, a Jupiter–Szaturnusz trigon sem fog helyettük dolgozni.
Magyarország: rendszerváltás vagy gengszterváltás?
A Budapestre kiszámított képletnek Szűz aszcendense van. Ura, a Merkúr, erős saját jegyében, de elégetett, és a Nappal együtt a 12. házban található. A Merkúr ráadásul a 10. ház uralkodója is.
A 10. ház a kormány, a végrehajtó hatalom, az ország vezetése és reputációja; a 12. ház a rejtett működés, titkok, háttéralkuk, zárt intézmények, titkos ellenségek és az önsorsrontó folyamatok területe. A kormányzatot jelölő ház ura tehát a háttérben működik, miközben közvetlenül kapcsolódik a Naphoz. Ha a kormányzatot jelölő 10. ház diszpozitora ide kerül, a vezetés működésének egy fontos része nem a nyilvánosság előtt zajlik. Ez önmagában még nem feltétlenül botrány. A kormányok természetesen nem tárgyalnak mindent élő Facebook-közvetítésben.
Csakhogy ez a Merkúr elégetett, és kvadrátban van az MC közelében álló Uránusszal, melynek az ura is, és az erős, 6-os házas, de a Descendens közelében levő Holddal. Mint fentebb szó volt róla, a Szűz Merkúr rendkívül elemző és analitikus, de a vezetés egója, büszkesége vagy a központosított ellenőrzés iránti igénye (Nap) teljesen elvakíthatja vagy kiégetheti az ország kommunikációs hálózatait, hírszerző szolgálatait és logisztikai rendszereit.
A háttérben zajló folyamatok ezért nagyon nehezen tarthatók titokban. Elég a belső levelezés néhány részletének kiszivárogtatása, whistleblower, váratlan dokumentum, hacker- vagy kiberművelet, titkosszolgálati információ, technikai adat, véletlenül (???) nyilvánosságra kerülő részlet, újságírói leleplezés vagy kommunikációs hiba, és pillanatok alatt országos politikai üggyé válik.
A kormány megpróbálja kézben tartani a narratívát (Nap–Merkúr együttállás, elégetett Merkúr), de amikor beleütközik az Uránusz kiszámíthatatlanságába, ez látványosan visszaüt. Ennek következtében azonnali bizalmi válság alakulhat ki a vezetéssel és az intézményekkel szemben. Ami komoly presztízsveszteséget, népszerűségcsökkenést okoz, erodálva a hatalmi struktúrát.
A 6-os ház, ahol a fogyatkozó Hold található, a munkavállalók, a közszolgáltatások, az egészségügy, a közigazgatás, a hadsereg alsóbb állománya és a mindennapi működés egyik háza. A Hold pedig maga a nép. Igy szakadék alakul ki az elit (a 12. ház titkai) és az állampolgárok (a 6. ház valósága) között. Az emberek úgy érzik, hogy becsapták őket, szoronganak és érzelmileg kimerültek . A Hold ráadásul már a Descendens – nyilvánosság, nyílt ellenségek – közelében van, így az elégedetlenség könnyebben válhat nyílt szembenállássá. ( Elégedetlenségüket az egészségüggyel, a munkával vagy a gazdasággal kapcsolatos problémák táplálják.) )
Röviddel az eklipsz előtt már kaptunk is ízelítőt a szóba jöhető analógiákból:
Az augusztus 20-i állami ünnepség közbeszerzéséről kiszivárgott levelezésből az derült ki, hogy a későbbi nyertes cég a hivatalos meghívás előtt hetekkel kapcsolatban állt a korábbi szervezőkkel és információkat kapott az előkészítésről. Radnai Márk több nyilvánosságra került levél címzettje vagy másolati címzettje volt; ő azt állítja, hogy a leveleket nem olvasta, a közbeszerzésben nem vett részt. A Belügyminisztérium vizsgálatot indított. (Telex)
Vagyis nem kellett semmiféle állami szervert látványosan feltörni. Rejtett adminisztratív folyamatok révén dokumentumok kerültek nyilvánosságra, amiből azonnal jelentős reputációs kár származott. Az information leak akkor is kiszivárogtatás, ha nem kapucnis hackerek keze van a dologban.
Hasonlóan érzékeny ügy a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal vezetőjének kiválasztása. Unger Anna jelölése komoly kritikát váltott ki olyan szereplőkből is, akiket aligha lehet a Fidesz propagandistáinak nevezni. Török Gábor politikai elemző szerint a Tisza-kormány azért nem Ligeti Miklóst választotta a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal (NVVH) élére, mert a döntéshozóknak nem egy tisztán jogi-szakmai megközelítésre, hanem egy politikai narratívát képviselő vezetőre volt szükségük Hadházy Ákos szerint Ligeti Miklós szakmai múltja alapján alkalmasabb jelölt lett volna; Márki-Zay Péter még a szabotázs lehetőségét is felvetette, a Tisza-frakció egyik tagja pedig maga is Ligetit tartotta jobb választásnak. (Index)
Nem tudjuk, mi a valós helyzet. Jelenleg nincs bizonyíték arra, hogy a Tisza titokban futni akarja hagyni a Fidesz korrupciós rendszerének legfontosabb szereplőit, és arra sincs, hogy saját vagyonújraosztást készítene elő. (Miközben a bejegyzést írtam, az Országgyűlés Unger Annának szavazott bizalmat. Nem túl jó hír, de úgy teszek, mintha optimista lennék és a gyanút még mindig gyanúként, nem pedig BIZONYOSSÁGKÉNT kezelném. Azért a helyzet még mindig képlékeny ). A döntés szerkezete és optikája azonban megengedi ezt a gyanút. A következő hónapokban az NVVH működése vagy eloszlatja, vagy nagyon gyorsan megerősíti. Sokatmondó lesz, kik ellen indulnak tényleges vagyonbiztosítási, nyomozati és vádemelési lépések, kifognak-e végre nagy halakat is, vagy csak a kicsiket/közepeseket üldözik tovább nagy csinnadrattával.
Nem bírtam ellenállni a kísértésnek, és megnéztem Unger képletét. A pontos születési időt nem tudom, az adatok a Wikipédiából vannak. Asztrológiában jártasak kedvéért feltöltöttem. Nem megyek bele a részletekbe, de maradjunk annyiban, hogy kínomban felröhögtem, milyen szinkronicitásokat produkál ez a T-kvadrátos fogyatkozás. Hogy úgy mondjam, tökéletes párt alkotnak.

Kelet-Európában ez persze nem egyedi probléma. A térség történelmében bőven akad példa arra, hogy egy autoriter vagy korrupt rendszer bukását nem követi rögtön jogállami konszolidáció, csupán részleges elitcsere. A régi hálózatok tovább élnek és új klientúrák alakulnak ki. Romániában 1989-ben Ceaușescu eltűnt, de ettől még nem ébredtünk másnap reggel egy kész nyugati demokráciában. Ahogy Magyarországon sem, bár ott az átmenet gyorsabban és könnyebben zajlott (hogy aztán 2010 után annál látványosabb legyen a visszaesés).
Nem véletlenül fogalmaztam meg többször is aggályaimat a blogon, meg a Facebookon is, miszerint a gengszterváltás sokkal valószínűbb forgatókönyv a rendszerváltásnál. (És mivel Kelet-Európában vagyunk, első körben még az is megteszi, ha az új gengszter-garnitúra csak fele, jobb esetben negyedannyit lop, mint az előző, ezért nekünk, a pórnépnek is több csurran-csöppen.) Az eklipsz szempontjából sem feltétlenül az a fő kérdés, hogy megbukik-e valaki, hanem hogy a destabilizáció milyen minőségű új struktúrát kényszerít ki. Az Uránusz kitűnően tud rendszert bontani. De semmi nem garantálja, hogy ami utána épül, jobb lesz.
Mindenütt ingatag a talaj
Másutt is általános az instabilitás.
A Washingtonra felállÍtott fogyatkozásképlet szintén érinti 4–10. házat, vagyis közvetlenül érinti az ország vezetésének, politikai stabilitásának és belső alapjainak tengelyét. És a 12. est is. Brüsszelben pedig ismét a 10. házban áll az Uránusz.
Ehhez elég nyugtalanító geopolitikai háttér társul. John Ratcliffe CIA-igazgató a napokban szokatlanul titkos moszkvai látogatást tett. Trump „félig rutinszerűnek” nevezte az utat, de amerikai források szerint Ratcliffe szóba hozta annak veszélyét is, hogy Oroszország valamilyen korlátozott akcióval tesztelheti a NATO-t; az ISW szerint ehhez nem feltétlenül kellene teljes körű invázió, elég lehet egy korlátozott behatolás, rakéta-, drón- vagy kiberművelet.
Nem akarok olyasmit leírni, hogy Putyin megtámad egy NATO-tagállamot. Trump szerint nem fog (persze hogy Trump prognózisai mennyire megbízhatók, más lapra tartozik), és a balti államok sem jeleztek még olyan csapatösszevonást, amely nagy invázió előjele lenne. Ugyanakkor Moszkva közben brit katonai célpontok megtámadásának lehetőségét is nyíltan felvetette. Orosz forrásokban taktikai nukleáris fegyver alkalmazásának gondolata is felmerült, bár jelenleg nincs nyilvános jele konkrét nukleáris előkészületnek. Ennek ellenére a kockázatot komolyan kell venni.
Magyar Péter valóságtesztje
Végül, de nem utolsó sorban, ejtsünk pár szót Magyar Péterről.
Halak Vénusszal, Nappal és Marssal, amelyek kvadrátban vannak első házas Neptunuszával, erősen neptuni alkat. (Képlete itt, ha valaki még nem ismerné) Ezt más asztrológusok is hangsúlyozzák, hol pozitív, hol negatív értelemben. Én igyekszem semleges maradni – hiszen sajátosságról van szó, amelynek lehetnek kedvezőbb és kedvezőtlenebb megélési formái. Ami viszont mindkét esetben tény, hogy a neptuni karakter egyik különleges adottsága éppen az, hogy rendkívül erősen képes kollektív vágyakat és reményeket hordozni; hármas házával pedig meg is fogalmazni.
Liz Greene a The Astrological Neptune című könyvében részletesen leírja, hogy a neptuni személyiségek gyakran azért bűvölik el saját korukat, mert képesek azzá válni, amire a környezetüknek szüksége van. Persze nem a szó szoros értelmében. Általában nem valódi személyiségüket látjuk bennük, hanem saját reményeink és álmaink visszatükröződését. A veszély akkor kezdődik, amikor a bálványról kiderül, hogy ember: hibái, gyengeségei vannak, kompromisszumokat köt, sőt, ugyanolyan visszataszító tulajdonságokat is mutathat, mint a szörnyeteg, akitől meg akart bennünket menteni. (És aki tulajdonképpen bennünk is jelen van.) A rajongás ilyenkor meglepő gyorsan fordulhat csalódásba vagy dühbe, a ledöntött bálványt pedig nemcsak szimbolikusan, hanem a szó szoros értelmében is megsemmisíthetik. Megváltókkal (szintén neptuni archetípus) is szoktak ilyen kellemetlenségek történni.
Márpedig Magyar Péter az elmúlt két – három évben ilyen neptuni projekciók tárgyává (is) vált. Ennek volt politikai haszna: valószínűleg nélkülük nem lehetett volna ilyen gyorsan lebontani az Orbán-rendszert. De ami egy forradalmi helyzetben előny, kormányzás közben veszélyessé válhat.
A valódi rendszerváltáshoz ezért nemcsak Magyar Péternek kell felnőnie a szerepéhez. A választóknak is vissza kell vonniuk a Megváltó-projekciót, és elfogadniuk, hogy egy demokratikus rendszerben nem hibátlan vezérre, hanem működő intézményekre, ellenőrzésre, átláthatóságra és valódi következményekre van szükség. Ha ez sikerül, a neptuni varázsvesztés nem feltétlenül bukás: lehet éppen a politikai felnőtté válás kezdete.
Az igazi próbatételek ez után jönnek
A választás idején Magyar Péter pontos Szaturnusz–Szaturnusz oppozíciót élt meg, ami az életközépi nagy tranzitok egyik jelentős állomása. A tulajdonképpeni záróvizsga, amely az ötvenes évek eleji Szaturnusz -Szaturnusz kvadrátjáig belövi az irányokat. De ez csak az első menet volt. A retrográd Szaturnusz idén decemberben újra visszatér az oppozíciós pontra, már jóval kevésbé euforikus környezetben. December 10-én 7° Koson fordul direktbe.
Ugyanekkor a tranzit Mars eléri a Szűz elejét, vagyis a mostani eklipsz foktartományát, és kvadrátba kerül az Uránusszal. Ez a Mars–Uránusz kvadrát háromszor pontosul: először december 5-én, majd 2027. február 18-án, amikor a Mars retrográd és újabb eklipsz is lesz, végül május 28-án, amikor mind a Mars, mind az Uránusz direkt.
Világviszonylatban jelentős próbatételek időszaka lesz ez, akárcsak az ősz. Holnapra azért nem jósolnék kormányválságot. Sokkal valószínűbb egy hosszú ideig fennálló instabil környezet, amelyben az események időnként hirtelen felgyorsulnak. Kipattan egy botrány, heteken át dominálja a közéletet, látszólag rendeződik, aztán egy másik gyenge pont mutatkozik meg. Hosszabb nyugalmasabb periódus → hirtelen konfliktus vagy kiszivárgás → gyors kényszerintézkedés → átmeneti konszolidáció → újabb törésvonal.
Bukás vagy kényszerű alkalmazkodás?
A kormány bukása csak az egyik lehetséges végkimenetel.
A rosszabb forgatókönyv szerint a Tisza nem tud elég gyorsan alkalmazkodni. A botrányok, szervezeti hibák, korrupciós ügyek, gazdasági vagy infrastruktúra-problémák és a politikai ellenfelek nyomása egymást kezdik erősíteni. A neptuni projekció szétesik, a bálványozó áhitat csalódássá, a csalódás haraggá válik, a szélsőjobb pedig sikeresen becsatornázza az elégedetlenséget. Ebből támogatottságvesztés, személycserék, komolyabb kormányválság, szélsőséges esetben bukás is következhet.
De van egy másik, kedvezőbb lehetőség is .
A kormány meginog, de alkalmazkodik. Komolyan veszi a figyelmeztetéseket, személyeket cserél, korrigálja a hibás döntéseket, nem maszatolja el a saját korrupciós ügyeit, vagy legalábbis kisebb lángon süti a szalonnáját. A régi rendszer fő bűnöseit pedig valóban előszedi, javítja a kommunikációját és intézményeket épít a személyi kultusz helyett. Ebben az esetben ugyanaz az Uránusz nem ledönti a struktúrát, hanem gyors változásra kényszeríti. A Jupiter–Szaturnusz trigon pedig közben ad annyi stabilitást, hogy legyen idő és lehetőség korrigálni.
Kapcsolódó
Napfogyatkozás az Oroszlánban : 2026 augusztus 12: aknamező csicsás dÍszletekkel
A BLOGOMBAN MEGJELENT FORDÍTÁSOKAT, ÍRÁSOKAT ÉS KÉPEKET A SZERZŐI JOGRÓL SZÓLÓ 1999. ÉVI LXXVI. TÖRVÉNY ÉRTELMÉBEN AZ ENGEDÉLYEM NÉLKÜL MÁSHOL KÖZZÉTENNI TILOS. EZ ALÓL KIVÉTELT KÉPEZ, HA CSAK AZ ÍRÁSOM ELSŐ NÉHÁNY SORÁT TÜNTETIK FEL, MAJD A FOLYTATÁSÉRT A BLOGOMRA KATTINTVA JUT EL AZ OLVASÓ! AMENNYIBEN MÁS FORRÁST NEM JELÖLÖK MEG, AZ ÍRÁSOK, FORDÍTÁSOK A SAJÁT SZELLEMI TERMÉKEIM, KERESKEDELMI FORGALOMBAN TÖRTÉNŐ ÉRTÉKESÍTÉSÜKHÖZ CSAK SZEMÉLYES EGYEZTETÉST KÖVETŐEN JÁRULOK HOZZÁ!


