Asztro – diéta : a víz elem

Az asztrológiai hagyományok szerint az elemek arányainak felborulása különböző egészségi problémákat okozhat. Egyik elem túltengése a többi rovására ugyanakkora gondot jelenthet, mint ha túl kevés van belőle a szervezetben. A túlsúly vagy a kóros soványság, különböző étkezési rendellenességek részben szintén ilyen arány- eltolódásokkal magyarázhatók. A jó hír az, hogy alkatunkhoz illő étrend, mozgásformák összeállításával helyre állítható a felborult egyensúly, akár velünk született sajátosságról van szó, akár átmeneti, életvitelünknek, aktuális bolygóhatásoknak tulajdonítható állapotról. Jelen cikk azt vizsgálja, mi történik, amikor a víz elem egyensúlyban van a szervezetben, túlteng vagy éppenséggel gyengén fejti ki hatását.

A víz elem

Az orvosi asztrológiában a víz elem kapcsolatban áll a szervezet folyadékháztartásával, testnedveivel: pl. a vérrel, nyállal, nyirokrendszerrel. Szerepet játszik a keringésben, kiválasztásban, síkosítja, hűti és átmossa a szervezetet

A vizes típusok ( akiknek képletében a Rák, Skorpió, Halak principium hangsúlyos) úgy fizikai, mint érzelmi, lelki szinteken nagyon érzékenyek a környezeti hatásokra. Az átlagosnál fogékonyabbak pl. a bakteriális, vírusos, gombás fertőzésekre, allergiás betegségekre, könnyen megfáznak és fizikailag is sérülékenyebbek. Egészségi problémáik idöről időre visszatérnek.

Az az általános megfigyelés, miszerint a testi betegségeknek megvan a maguk lelki- érzelmi háttere is, az ő esetükben fokozottan igaz. Mások negatív gondolatai, akár kimondatlan elutasításuk is, a különböző érzelmi problémák a szó szoros értelmében is megbetegíthetik őket.

Bámulatos intuíciójuk révén gyakran még mielőtt orvosi kivizsgálásra mennének pontosan ráéreznek a saját vagy mások testében zajló folyamatokra. Ez az adottságuk azonban hipochondriába is átcsaphat, ha képzelőerejük minden apró- cseprő tünetet felnagyít.

Hangulataik szeszélyesen hullámoznak, hajlamosak lehetnek a depresszióra és más kedélybetegségekre. Kötődésük gyakran érzelmi függőséggé válik, egyszersmind más fajta szenvedélybetegségekre is hajlamosakká válhatnak. A fájdalmat rosszul tűrik, ha érzelmi válságba kerülnek, szinte automatikusan kezdenek el túl sokat enni- inni, így próbálva kikúrálni magukat.

Ha csak a képlet többi tényezője nem utal az ellenkezőjére, rendszerint hajlamosak a hízásra. Érdekes, bár számukra nem túl örvendetes sajátosságuk, hogy érzelmi állapotuktól függően egy – két nap alatt is képesek lehetnek több kilóval is gyarapodni. A Hold fázisai szintén kihathatnak testsúlyukra. (Növekvő holdkor természetes, hogy valamennyi élő szervezet “vizesebb”, de ők erre is fokozottan reagálnak. Ez nemcsak Rák – karakterűekre igaz.) Hasonlóképpen, menstruációs ciklusuk előtt a vizes karakterű nők sokkal jobban felpuffadnak társaiknál. Másik jellemző vonásuk, hogy stressz, érzelmi nyomás hatására szervezetük még jobban megköti a vizet. Ilyenkor csak nagy nehézségek árán szabadulhatnak meg súlyfölöslegüktől. A tüzes típusokhoz hasonlóan kiegyensúlyozatlan élettempójuk, idegenkedésük a testgyakorlatoktól tovább ronthat a helyzeten.



Ha túl sok a víz elem a horoszkópban

Az emésztés, az anyagcsere, felszívódási folyamatok lelassulnak, a szervezetben felgyűlő víz ödémásodást, ciszták, daganatok, hólyagok képződését, candidásodást idézhet elő. Gyakori a súlyfölösleg is, aminek csökkentéséhez önmagában még egy minden tekintetben ideálisan összeállított diéta is kevés, ezért az anyagcsere folyamatokat is gyorsítani kell. A tartós javuláshoz a mozgás nélkülözhetetlen . Ha a sportolást túlságosan megerőltetőnek, unalmasnak találják, a muzikális vizes típusok még mindig feloldódhatnak a táncban. A rendszeres, megfelelően felépített, szakszerű böjtkúrák szintén segíthetnek az egyensúly helyreállításában.

Nagy hiba a folyadék bevitel csökkentésével “szárítani” a szervezetet. A cukrozott üdítők természetesen kerülendők, akár csak az édesség más formái is, hiszen megkötik a vizet. Ez komoly próbatételt jelenthet a rendszerint nyalánk vizes típusoknak. Áthidaló megoldásként édesítsenek mézzel, ha pedig desszerteket fogyasztanak, ne keverjék más fogásokkal. Kerülniuk kell a túl olajos, zsíros, sós készítményeket, a tejtermékeket, élesztővel készült péksüteményeket is.

Szervezetüket könnyű, száraz, csípős, lehetőleg melegen fogyasztandó ételekkel “száríthatják” Grillezett, párolt zöldségek, hüvelyesek mellett fogyasszanak barnarizst, ami természetes vízhajtó hatású, a magas víztartalmú dinnye kivételével sok gyümölcsöt..

Emésztésüket bazsalikommal, kakukkfűvel serkenthetik, a petrezselyem, boróka bogyó a szövetekben megkötött víz mennyiségét csökkenti, a fokhagyma, olíva olaj pedig a vírusokat, baktériumokat, gombákat pusztítja.

Ha túl kevés a víz elem a horoszkópban

A méreganyagok nehezen távoznak, a szervezet hajlamos a kiszáradásra. A képletek tulajdonosai alvás zavarokkal küszködhetnek, nem túl gazdag a fantáziájuk, érzelmileg elsivárosodhatnak. Végtagjaik szárazak akárcsak bőrük és a hajuk, ízületeik merevek. A tápanyagok, vitaminok nehezen szívódnak fel szervezetükben.

A víz elem kiegyensúlyozásához mindenek előtt sok folyadékot kell inniuk.Fontos szem előtt tartaniuk, hogy egészséges, felnőtt ember napi szükséglete 1,5 – 2 l. Cukrozott üdítők helyett inkább frissen facsart gyümölcs- és zöldséglevekeket, ásványvizet, forrásvizet fogyasztanak édesítőként pedig mézet és más, természetes készítményeket.

Gabonafélékből álló étrendjüket egészítsék ki tökfélékkel, uborkával, dinnyével és más fajta nedvdús, húsos zöldség- és gyümölcs félékkel, iktassanak be algaféléket, édesgyökeret, tejtermékeket. Az olyan természetes vízhajtókkal, mint a répa,zeller, káposztafélék, spárga, a zöld fűszerek nagy része érdemes csínján bánniuk, sót viszont nagyvonalúbban fogyaszthatnak másoknál.. Bármennyire egészségesek is egyébként a böjtkúrák, nekik tanácsosabb elkerülniük, akárcsak a tűző napfényt, nagy hőségben való jövés – menést.

Díványban : A víz elem, 2010 június



Kapcsolódó

Asztro – diéta tematikus oldala

Asztro – diéta : Rák, Skorpió, Halak

A víz elem és a vizes típus

A vizes jegyek és az agresszió

A négy elem – tematikus oldal

Csak tudnám, miért nem tudom abbahagyni az evést



Megjegyzés:

A sorozat 2010 – ben, a Díványban jelent meg Asztrodiéta címmel. Az online magazinon kívül éveken keresztül az egyik régebbi, ingyenes blogfelületemen volt, amelyet a szolgáltató anélkül, hogy előtte egyeztetett volna velem vagy legalább értesített volna, 2018 áprilisban törölt ). A könnyed, bulváros stílusban megírt cikkek a hízás – fogyás, anyagcsere típusa, ajánlott étrend, mozgásformák témáit járják körül, olyan esetekre lebontva, amikor valamelyik elem és az ahhoz tartozó jegy hangsúlyos szerepet játszik a horoszkópban. Értelemszerűen nagyon-nagyon általánosítanak, hiszen valós következtetéseket kizárólag egy részletes horoszkópelemzés révén lehetséges levonni.

 Annak ellenére, hogy hasznos kiindulópontokat adnak  nem térnek ki pl. olyan nagyon lényeges részekre, mint az aszcendens, I. ház , 6. ház -és a benne álló bolygók szerepe, bizonyos, az anyagcserére és így a testsúlyra is ható bolygóállások, fényszögek taglalása (pl. retrográd Vénusz tranzitként vagy a radixban lassíthatja az anyagcserét, különösen, ha fix jegyben áll és erőpróbáló kapcsolatot képez pl. Szaturnusszal. Ha az is tolat, ráadásul fix jelben, a hatás még fontosabb. A szembenállások bizonyos típusai jojó – effektusra utalhatnak, és még a végtelenségig lehetne sorolni a példákat.)

A radix ugyanúgy jellemző egy egyénre, mint az ujjlenyomat, így aztán személyenként változó, milyen kombinációkban, módokon, életterületeken nyilvánulnak meg az adott tulajdonságok. Következésképpen a „kit hogyan érint”/ „rám hogyan hat?” „Nekem ebben és ebben a vizes jegyben áll ez és ez, és akkor hogy érint ?” típusú hozzászólásokra nem áll módomban reagálni.

A hízásra/ fogyásra való hajlam sem írható le egyetlen asztrológiai sémával, inkább sok különböző kombinációról van szó. Ezek jelezhetnek súlyproblémákat (ill. ilyenekhez vezető, étkezési rendellenességet), de lehet, hogy más szinten fognak megnyilvánulni (pl. párkapcsolat és más érzelmi kötelékek). Bizonyos tudatossági szint fölött nem is problémaként jelentkeznek, az egyén ugyanis ösztönösen érzi, mi módon terelhetné egészséges mederbe az adott hatásokat, így eleve más megélési szinten tapasztalja őket, mint akik a vakvégzetet hibáztatva, ölbe tett kézzel kívülről várják a megoldást. Ez egyébként a képlet más adottságaival is így van.

További fontos tudnivaló, hogy egy horoszkópelemzés adhat hasznos kiegészítő információkat valakinek az erőnlétéről, testi- lelki állapotáról, betegséghajlamairól de semmiképp nem helyettesíthet egy szakszerű orvosi vizsgálatot. Bár az ókori és a középkori orvoslás rendszeresen alkalmazta megfigyeléseit, az egészségi problémák diagnosztizálása, kezelése nem tartozik a modern kori asztrológia – sem a neki szentelt weboldalak hatáskörébe. Jelen cikksorozatnak sem ez a feladata. Akinek egészségi problémája van, feltétlenül forduljon az illetékes szakemberekhez.

A BLOGOMBAN MEGJELENT FORDÍTÁSOKAT, ÍRÁSOKAT ÉS KÉPEKET A SZERZŐI JOGRÓL SZÓLÓ 1999. ÉVI LXXVI. TÖRVÉNY ÉRTELMÉBEN AZ ENGEDÉLYEM NÉLKÜL MÁSHOL KÖZZÉTENNI TILOS. EZ ALÓL KIVÉTELT KÉPEZ, HA CSAK AZ ÍRÁSOM ELSŐ NÉHÁNY SORÁT TÜNTETIK FEL, MAJD A FOLYTATÁSÉRT A BLOGOMRA KATTINTVA JUT EL AZ OLVASÓ! AMENNYIBEN MÁS FORRÁST NEM JELÖLÖK MEG, AZ ÍRÁSOK, FORDÍTÁSOK A SAJÁT SZELLEMI TERMÉKEIM, KERESKEDELMI FORGALOMBAN TÖRTÉNŐ ÉRTÉKESÍTÉSÜKHÖZ CSAK SZEMÉLYES EGYEZTETÉST KÖVETŐEN JÁRULOK HOZZÁ!