Asztro – diéta : a Kos

A túlsúlyos Kos meglehetősen ritka látvány, hiszen a bevitt kalóriákat már szinte felszívódásuk előtt lemozogja. Ha mégis súlyfölösleggel küszködik, szinte biztos, hogy más, fontos horoszkópelemei hízásra hajlamosabb jegyekben állnak ( pl. a vele szomszédos Halakban vagy Bikában). Kiegyensúlyozatlan életritmusa, beleértve táplálkozási szokásait is – további magyarázatot adhatnak

A Kos princípium a szervezetben

Az asztrológia a Kos jegy uralma alá sorolja a fejet, az arcot, izomzatot (különösen a fej izmait, tehát szem izmokat, mimika izmokat, rágó izmokat), a szervek közül az epehólyagot, harántcsíkolt izmokat, artériákat, körmöket, fogakat, a belső elválasztású mirigyként a mellékvesét, a csontrendszerből a koponyacsontot, a fiziológiai princípiumokként pedig az izmok mozgatását.

A Kos betegséghajlamai

A gondolkozást, érzékelést hajlamosak vagyunk a fejhez társítani, és valóban, a Kos típus ösztönösen intelligens, egy pillanat alatt átlátja a lényeget, gyorsan, bár időnként kissé elhamarkodottan gondolkozik. A tüzes jegyek képviselői közül ő a legaktívabb alkat, rendszerint kitűnő izom koordinációval, fejlett ösztön élettel.

Bár rendszerint kicsattanó egészségnek örvend, feje érzékeny lehet: különböző típusú fejfájásokra, migrénre,homlok és arcüreg , arcideg – gyulladásra, agyhártya gyulladásra, lehet hajlamos. Látásával ( rövid-és távolbalátás) epehólyagjával szintén problémák lehetnek.

A legtüzesebb jegyre jellemző módon gyors, intenzív lefolyású betegségek fenyegetik: pl. láz, gyulladások, ill. sérülésekből származók (elsősorban vágások, égések)

Hasonlóan a Nyilashoz és a levegős Ikrekhez, ő is folyamatosan úton van, a táplálkozásnak nem tulajdonít sok jelentőséget, pedig ahhoz, hogy megőrizze jó kondícióját, gondosan kéne összeállítania étrendjét.

Javasolt élelmiszerek

Még elképzelni is nehéz, hogy egy ilyen örökmozgónak problémát okozhat a depresszió. Pedig, mivel a többi tüzes jegyhez hasonlóan ő is a jelen pillanat valóságában él, egy- egy ilyen hangulati mélypont katasztrofális következményekkel járhat számára. A külső eseményeken kívül ilyen tüneteket okozhat a szervezetében időről- időre fellépő kálium- foszfát hiány.

Ezt legkönnyebben paradicsom, lencse, földimogyoró, hüvelyesek, barna rizs, olíva bogyó, hagyma, karfiol, uborka, spenót, brokkoli, mazsola, banán, aszalt sárgabarack fogyasztásával pótolhatja. Ezek az élelmiszerek más szempontból is jót tesznek neki, akár csak a fogak, csontozat karbantartásához szükséges tej, vagy a nyers zöldségekből készült saláták. A tüzes jegyeknek ajánlott citrusfélék levei mellett érdemes minél több forrásvizet fogyasztania.

Esküdt ellenségek

A túlzott só fogyasztás senkinek sem tesz jót, a Kos számára azonban különösen káros, hiszen nagyon rossz hatással van csontozatára, keringésére. Az égetett szeszes italok, – amelyek egyébként kedvencei közé tartoznak vese működését károsítják.



A Kos és a felesleges kilók

A túlsúlyos Kos meglehetősen ritka látvány, hiszen a bevitt kalóriákat már szinte felszívódásuk előtt lemozogja.

Ha mégis súlyfölösleggel küszködik, szinte biztos, hogy más, fontos horoszkópelemei hízásra hajlamosabb jegyekben állnak ( pl. a vele szomszédos Halakban vagy Bikában).

Kiegyensúlyozatlan életritmusa, beleértve táplálkozási szokásait is – további magyarázatot adhatnak.

A Kos ugyanis született ragadozó. Oda van a vörös húsokért, a steak, tatár beefsteak kedvencei közé tartozik. Szereti a fasírozott féléket, a grillezett húsokat, a csípős- kesernyés ízeket. A mexikói, szerb vagy akár a magyar konyha pontosan az ő ízlése szerint való.

A tüzes jegyek közül ő hajlamos a leginkább megfeledkezni testi szükségleteiről. Pl. rendszerint csak akkor jön rá, hogy esetleg egész nap nem evett, amikor már farkas éhes. Ilyenkor aztán kiéhezett tigris módjára ront a hűtőnek és minden ehetőt magába töm – sokkal többet is, mint amennyire szüksége van.

Egy volt, hangsúlyos Kos lakótársam pl. egész napi étkezését éjjel 2 után bonyolította. Rendszerint akkor vette ugyanis észre, hogy éhes. Első nekifutásra fel is falt egy szál száraz kolbászt kenyérrel és mustárral, majd amikor a közvetlen éh haláltól megmenekült, hozzálátott palacsintát sütni . Ez volt a másik kedvence. Évekig élt ezen a különös diétán, eközben pedig ő csodálkozott a legjobban: hogyhogy hízik, amikor szinte alig eszik.



Újra fitten

Erősségek:

Vele született adottságai (pl. nagy mozgás igény, sport, edzőprogramok szeretete, gyors anyagcsere) akár önmagukban garanciát jelenthetnek arra, hogy némi odafigyeléssel könnyen megszabadulhat felesleges kilóitól.

Amennyiben olyan típus, akinek a fentebb említett alkati sajátosságok miatt lassúbb az anyagcseréje, még mindig számíthat akaraterejére. Ez kitartással, fegyelemmel ruházza fel ahhoz, hogy megszabaduljon egészségtelen étkezési szokásaitól és viszonylag rövid idő alatt átváltson egy testi –lelki erőnlétét növelő életstílusra. Arról nem is beszélve, hogy sokuk függetlenség igénye olyan erős, hogy nehezen viseli, hogy akár a túlsúly is korlátozza mozgásában.

A lehetséges buktatók:

A fentebb leírt kiegyensúlyozatlan élettempó mellett legfőbb ellensége a türelmetlenség, a kitartás hiánya. Bármennyire gyorsan fellelkesedik is, ha nem lát azonnali eredményt a Kos érdeklődése alább hagy. Az idő igényes, apró részletekre is kiterjedő, nagy önfegyelmet követelő kúrákat egyszerűen nem neki találták ki.

Javasolt mozgásformák

Sport: Elsősorban egyénileg is űzhető, szabad téri sportágak ajánlhatók neki – pl. a futás, kerékpározás. A nagy fizikai erőkifejtés, dinamikus mozgásformák mellett fontos lehet számára a versenyhelyzet is. A harcművészetek valamelyikét neki is érdemes lehet kipróbálnia, esetleg ökölvívást, kick- boxot.

Karakteréhez illő tánctípusok: afro, latin táncok, jazz – tánc, rock and roll, „utcai táncok”, a félig tánc- félig harcművészet capoeria.

 

Díványban :  A Kos – 2010 május




 

Megjegyzés:

A sorozat 2010 – ben, a Díványban jelent meg Asztrodiéta címmel. Az online magazinon kívül éveken keresztül az egyik régebbi, ingyenes blogfelületemen volt, amelyet a szolgáltató anélkül, hogy előtte egyeztetett volna velem vagy legalább értesített volna, 2018 áprilisban törölt ). A könnyed, bulváros stílusban megírt cikkek a hízás – fogyás, anyagcsere típusa, ajánlott étrend, mozgásformák témáit járják körül, olyan esetekre lebontva, amikor valamelyik elem és az ahhoz tartozó jegy hangsúlyos szerepet játszik a horoszkópban. Értelemszerűen nagyon-nagyon általánosítanak, hiszen valós következtetéseket kizárólag egy részletes horoszkópelemzés révén lehetséges levonni.

 Annak ellenére, hogy hasznos kiindulópontokat adnak  nem térnek ki pl. olyan nagyon lényeges részekre, mint az aszcendens, I. ház , 6. ház -és a benne álló bolygók szerepe, bizonyos, az anyagcserére és így a testsúlyra is ható bolygóállások, fényszögek taglalása (pl. retrográd Vénusz tranzitként vagy a radixban lassíthatja az anyagcserét, különösen, ha fix jegyben áll és erőpróbáló kapcsolatot képez pl. Szaturnusszal. Ha az is tolat, ráadásul fix jelben, a hatás még fontosabb. A szembenállások bizonyos típusai jojó – effektusra utalhatnak, és még a végtelenségig lehetne sorolni a példákat.)

A radix ugyanúgy jellemző egy egyénre, mint az ujjlenyomat, így aztán személyenként változó, milyen kombinációkban, módokon, életterületeken nyilvánulnak meg az adott tulajdonságok. Következésképpen a „kit hogyan érint”/ „rám hogyan hat?” „Nekem ebben és ebben a jegyben áll ez és ez, és akkor hogy érint ?” típusú hozzászólásokra nem áll módomban reagálni.

A hízásra/ fogyásra való hajlam sem írható le egyetlen asztrológiai sémával, inkább sok különböző kombinációról van szó. Ezek jelezhetnek súlyproblémákat (ill. ilyenekhez vezető, étkezési rendellenességet), de lehet, hogy más szinten fognak megnyilvánulni (pl. párkapcsolat és más érzelmi kötelékek). Bizonyos tudatossági szint fölött nem is problémaként jelentkeznek, az egyén ugyanis ösztönösen érzi, mi módon terelhetné egészséges mederbe az adott hatásokat, így eleve más megélési szinten tapasztalja őket, mint akik a vakvégzetet hibáztatva, ölbe tett kézzel kívülről várják a megoldást. Ez egyébként a képlet más adottságaival is így van.

További fontos tudnivaló, hogy egy horoszkópelemzés adhat hasznos kiegészítő információkat valakinek az erőnlétéről, testi- lelki állapotáról, betegséghajlamairól de semmiképp nem helyettesíthet egy szakszerű orvosi vizsgálatot. Bár az ókori és a középkori orvoslás rendszeresen alkalmazta megfigyeléseit, az egészségi problémák diagnosztizálása, kezelése nem tartozik a modern kori asztrológia – sem a neki szentelt weboldalak hatáskörébe. Jelen cikksorozatnak sem ez a feladata. Akinek egészségi problémája van, feltétlenül forduljon az illetékes szakemberekhez.

 

Kapcsolódó

Asztro – diéta: a tűz elem ,  Asztro – diéta : Oroszlán,  Asztro – diéta : Nyilas

Asztro – diéta : tematikus oldal

A négy elem – tematikus oldal

 

 

Digiprove sealCopyright secured by Digiprove © 2018A BLOGOMBAN MEGJELENT FORDÍTÁSOKAT, ÍRÁSOKAT ÉS KÉPEKET A SZERZŐI JOGRÓL SZÓLÓ 1999. ÉVI LXXVI. TÖRVÉNY ÉRTELMÉBEN AZ ENGEDÉLYEM NÉLKÜL MÁSHOL KÖZZÉTENNI TILOS. EZ ALÓL KIVÉTELT KÉPEZ, HA CSAK AZ ÍRÁSOM ELSŐ NÉHÁNY SORÁT TÜNTETIK FEL, MAJD A FOLYTATÁSÉRT A BLOGOMRA KATTINTVA JUT EL AZ OLVASÓ! AMENNYIBEN MÁS FORRÁST NEM JELÖLÖK MEG, AZ ÍRÁSOK, FORDÍTÁSOK A SAJÁT SZELLEMI TERMÉKEIM, KERESKEDELMI FORGALOMBAN TÖRTÉNŐ ÉRTÉKESÍTÉSÜKHÖZ CSAK SZEMÉLYES EGYEZTETÉST KÖVETŐEN JÁRULOK HOZZÁ!