Nincsenek illúzióim, de…

…Közben egy hatalmi átstruktúrálódás is zajlik a nagyvilágban. Ezt nem csak én látom így, hanem rengeteg más asztrológus-és teljesen evilági foglalkozásúak is. Írtam is róla, lehet, még fogok is, lehet, nem. A jelenlegi trendek, az 1987-1990 között kezdődött Szaturnusz-Uránusz ciklussal, és olyan hozadékaival, mint a szovjet hatalmi érdekszféra összeomlásával járó nyitás, ld Liz Greene 1980-as előadásának idevágó részlete – inkább ellentétes irányba mutatnak.  Hogy micsoda szép új vízöntőkori világ jön el, majd kiderül. Ami azonban egyértelmű: értékválságaikkal egyetemben a nyugati demokráciák jelenleg még mindig élhetőbb, követendőbb modellek az eurázsiai diktatúrákhoz képest. Egyéni szinten, nyugatos gondolkodású, spirituálisan orientált, de szekuláris beállítottságú embereknek, amilyennek az oldal célközönségét -és jómagamat is tartom, mindenképp. De van egy olyan gyanúm, hogy a jelenleg, az EU-adta szabadságok és lehetőségek biztonságából Putyinékat éltetőknek is.

Kommentelők, akiket nem szabad kibontakozni hagyni…
 A mundánasztrológiai posztok rendszerint megosztó jellegű tartalmak, ezért már az elején szükségesnek látom tisztázni az alábbiakat. (Persze ez minden más bejegyzésre érvényes) :A leírtak a saját véleményemet tükrözik, amit jogom van képviselni. 

Különösen egy, a tulajdonomat képező és általam finanszírozott oldalon. Természetesen neked is jogod van a saját véleményedet kifejteni. A saját térfeleden. Ahova én nem megyek észt osztani, még akkor sem, ha nagyon nem értek veled egyet. Ahogy az ablakod alá sem piszkítanék azért, mert épp ott jött rám a hasmenés. 🙂 Világkép-értelmezésbeli vitáknak egyébként alapból nem látom értelmét. Nem is szoktam ilyesmikbe belebonyolódni.

Az oldalamon felbukkanó tendenciákat azonban csírájában kezelem, mert seperc alatt hajlamosak kommentháborúkká eszkalálódni. Erre se nekem nincs szükségem, sem tényleges célközönségemnek, a normális olvasóknak.

Tehát : amint észreveszem, a hozzászóló jelentésével -ha kikényszeríti belőlem – FELJELENTÉSÉVEL – és letiltásával „jutalmazom” az efféle sziporkákat. Ha privát üzenetben/mailben, “olvasói észrevételnek” álcázott fontoskodás formájában  próbálsz felhomályosítani a dolgok (saját narratívád szerint) “valódi állásáról”, koncepciót diktálni (= pofátlanul betörsz az intimszférámba és f@sságokkal rabolod az értékes időmet),  erre való esélyeid meghatványozódnak…

Ugye már leesett, nemkívánatos kommentelő édesbogaram, aki fontoskodásodon kívül semmit nem teszel az oldalért, hogy  ezzel nem a Te szólásszabadságodat korlátozom. Ha nem tetszenek a kiposztolt tartalmak, tudok egy szuper megoldást: abbahagyod az oldalam követését 🙂

Bízom benne, hogy talán lesz időm havi előrejelzésre is. Addigis –nem csupán a közeljövő asztrológiai trendjei kapcsán-megosztanám az alábbi gondolatokat.

A novemberi tranzitok – és a 8-i teljes holdfogyatkozás, kritikusak – persze nemcsak az orosz-ukrán háború szempontjából.  Az időminőségben-és ez nem csak a saját meglátásom, hanem sok más hazai és külföldi asztrológusé is, atomfegyver bevetése, véletlen (?!?) nukleáris baleset lehetősége is benne van.  [Update, 2023 február a legrosszabb forgatókönyvek szerencsére elmaradtak, de egy héttel a november 8-i holdfogyatkozást követően , amikor orosznak vélt, ukrán légvédelmi rakéták csapódtak Lengyelország területére, hajszálnyira voltunk a harmadik világháború kirobbanásától. Bár ukrán részről szerencsétlen dolog volt a vizsgálatok után is jó darabig ragaszkodni az orosz rakéták narratívájához, abban még a kormánypárti oldalon álló, tényszerű tájékoztatáshoz ragaszkodó szakemberek is egyetértenek, hogy az incidensért közvetetten az orosz felet terheli a felelősség.] Persze a későbbi hónapokban is, ahogy egy jó ideje már elég kézzelfogható fenyegetés-ld régebbi posztjaimat. Inkább az a csoda, hogy eddig nem következett be. A gazdasági mélyrepülés nem puszta pesszimista  feltételezés, hanem része a hétköznapjainknak.  És ez még mindig csak a folyamat eleje.

Az Egyesült Államokban ezen a napon lesznek a kongresszusi előválasztások. A blogon nagyon sok szó volt arról, mennyire destruktívnek tartom a woke/progresszív balos irányt, és hogy a szélsőjobb, altright vonallal sem tudok azonosulni. A tervezett tematikus oldalt még mindig nem volt időm összerakni, úgyhogy bemásolom a cikkek linkjeit.





Még 2020 nyarán, az egyre durvuló elnökválasztási kampány idején az alábbiakat írtam

“sokatmondó, kik képviselik a szemben álló táborokat. Arról, hogy Donald Trumppal nincs minden rendben, már többször volt szó a blogon, pl ittitt és itt. Egyes vélemények szerint nárcisztikus személyiségzavarban szenved ( pontosabban fogalmazva inkább a környezete szenved Trump szeszélyeitől), kihívója, Joe Biden viszont nem csupán kissé túlkoros egy ilyen fontos tisztség betöltéséhez, hanem a demencia jeleit is mutatja. (Az asztrológia nem diagnosztikai eszköz, de mindkét politikus képletében vannak olyan sajátosságok, amelyek megerősíthetik ezeket a feltételezéseket. A Joe Biden horoszkópját érő nagyobb tranzitok pl akár labilis idegállapotokra, az elmebeli képességek hanyatlására is utalhatnak. Nyilván, egy-egy hatás többféleképpen, több szinten is megnyilvánulhat, de kár lenne tagadni, hogy egy ilyen eshetőség is benne van a pakliban.)”

Véleményem azóta sem változott; ráadásul a 2020 július 5-i penumbrális holdfogyatkozás kapcsán papírra vetett meglátások közül elég sok minden beigazolódott azóta.




Függetlenül attól, hogy Nyilas-e vagy Ikrek aszcendensű-e az Egyesült Államok horoszkópja. A kérdést tisztázandó, a magyar nyelvű, témával foglalkozó you tube videókhoz és más platformokhoz  képest minőségi ugrás az alábbi angol nyelvű videó, két, a Kepler College-ben végzett asztrológustól, Nina Gryphontól és Chris Brennantól. Arról, hogy miért hipotetikus horoszkóp mindkettő (akárcsak Jézus Krisztusé), mi szól egyik, mi a másik, és mi a többedik változat mellett, és miért működik mégis mindkettő, vagy valamilyen szinten akár a többi verzió is. Az előadásban arról is szó van, milyen más eseményhoroszkópokat érdemes még figyelembe venni az Egyesült Államokat illetően. Különösen üdítő sajátossága a 2020-ban elhangzott  előadásnak, hogy a pártvonalas propaganda által bátorított konteók promózása nem írja felül a szakmaiságot. Sőt: a kedvenc –és Magyarországon is oly elterjedt összeesküvéselméletek kizárólag azért említődnek, hogy ütőképes érvekkel meg is cáfolják őket. Fiatal asztrológusok, de – és ezt különösen Chris Brennanra értem – semmi közük az ezogagyihoz. Ha lesz időm, fordítok részleteket belőle. A teljes kép kialakításához persze legjobb beszerezni Nicholas Campion The Book of World Horoscopes című munkáját, amelyben a történész-asztrológus szerző nagyon részletesen foglalkozik az Egyesült Államok horoszkópjaival is. Nina Gryphonék előadása tartalmazza azokat az információkat, egyszersmind hasznos adalékokkal ki is egészíti őket.





Hogy a The Astrology Podcast-en időnként kommerszebb anyagok is előfordulnak, és hogy az utóbbi időben ez a trend sajnálatos módon egyre erősödik, annak tudható be, hogy valamiből meg kell élniük. Ráadásul az Amerikában kétségtelenül meglévő woke nyomás miatt öncenzúrát is kell alkalmazniuk, de ez nem  megy, vagy nem mindig megy a minőség rovására. Bőven vannak szakmai szempontból nagyon jó, ingyenesen elérhető videóik; igaz, a csatorna indulásakor ezek voltak túlsúlyban.

Miért ajánlom ezt a platformot az angolul folyékonyan beszélő olvasóknak – beleértve az asztrológiát tanulókat és a gyakorló asztrológusokat is? Teljes mértékben egyetértek azzal, hogy az élettapasztalat, asztrológusként töltött évek száma rengeteget számít. De legalább ennyire fontos, hogy milyen minőségű szakirodalomból képezi magát (tovább) az ember. És hogy folyamatosan, ilyen vagy olyan formában tovább is képezze magát. Így a fiatalabb, de magasabb színvonalú tananyaghoz hozzáférő generáció képviselőtől is lehet tanulnivalónk. Nekem is, másoknak is.




Ami engem illett, nap mint nap ezt teszem. És függetlenül attól, hogy idestova 30 éve tanulom az asztrológiát, hajlandó vagyok 0-ról újrakezdeni az alapozást, vagy bizonyos irányzatokat 0-ról kezdeni, vagy a radikális szempontváltás/meglévő szempontok és ismeretek kiegészítése ér fel egy újrakezdéssel. Nem szégyellem, több ilyen kör is volt már életemben, és még lesz néhány. Ami nem csupán az asztrológia – tanulás természetéből adódik, hanem annak is betudható, hogy a magyar nyelvű, minőségi asztrológiai szakirodalom sajnos elhanyagolható mennyiségű. Ami kevés a jó-közepes kategóriában, és nem is mindig minőségi fordításban tizen-huszonévvel ezelőtt megjelent, mára már szinte teljesen eltűnt a könyvesboltokból, vagy csak irreális összegekért szerezhető be. Az angolul elérhető – az ezogagyidömping, és az amerikai asztrológusok többségének jogosan felrótt felületesség ellenére is – aránytalanul több.



A képen szereplő könyvek a saját szakkönyvtáram nagyrabecsült darabjai, a felvétel minősége olyan, amilyen…

A teljesség igénye nélkül csupán egyetlen, apró példa, az összehasonlítás kedvéért. És nem a modern ezogagyi-kategóriájából. Jean-Baptiste Morin magyarul elérhető könyve, balra, lent……és az angolul hozzáférhető sorozat. A 22. kötet 2004-ben jelent meg magyarul, az Azimut Bt gondozásában, sajnos, a fordítás elég rossz minőségű. És ez nem csak az én véleményem.  „A magyar fordítás az eredeti mű 22. könyvét tartalmazza és válogatást a 2., 13., 15., 17., 18., 20., 23., és 24. könyvekből. A magyar fordítás James Herschel Holden (1926–2013) angol fordításából készült, és sajnos meglehetősen gyenge színvonalú, helyenként az érthetetlenség határáig” Veszprémy Márton  

De még ez sem mindig kapható, vagy ha igen, aránytalanul drágán; 7000-30000 ft közötti összegekért. A bejegyzés keltekor, 2022 október 31-én egyetlen hazai antikváriumban sem elérhető. A sorozat további, angolul elérhető részei , 13 -26 része a Book Depositoryn még mindig minden további nélkül hozzáférhető, James Herschel Holden fordításában. Sajnos már sokkal drágább, mint amikor én évekkel ezelőtt megvettem őket, de még mindig azt mondom, értelmes, életre szóló befektetés. A magyar antikváriumok árait nézve, még most is  valószínűleg 2-3, ha akciót fogsz ki, vagy kuponod van, talán 4 kötetet is meg lehet venni a magyar példány áráért. Nagyjából így…vagy még ennyire sem aránylanak egymáshoz a magyar és  idegen nyelvű ( ja, egyelőre nem oroszra, hanem angolra, németre, franciára gondoltam) önképzési lehetőségek. A 2013-ban elhunyt Holden mondjuk éppen nem a fiatalabb asztrológusgeneráció képviselője, hanem az antik és a klasszikus forrásokból fordítók úttörője, még a tradicionális reneszánsz előtt. Viszont a könyvek az AFA (American Federation of Astrologers/Amerikai Asztrológusok Szövetsége) gondozásában jelentek meg 2002-2010 között,minden bizonnyal a háttérhatalom világuralmi mesterkedéseinek részeként, LOL ! Amivel a magyar asztrológiakönyv-kiadás már nem tudott lépést tartani, hanem pl Peter Orban -féle ezotrasht kellett megjelentetni helyette. Ennyit a “teljes mértékben szemétre való” amerikai asztrológiáról. A képen szereplő könyvek a saját szakkönyvtáram nagyrabecsült darabjai, a felvétel minősége olyan, amilyen…



A mainstream new-age shit mellett mai napig működnek nagyon igényes szakmai műhelyek is, változatos műfajokban.  Nyugat-Európában és a tengeren túlon.  (Antik- azaz hellenisztikus, a kilencvenes évek óta lefordított görög, latin, arab forrásokra támaszkodó, – a leges- legfrissebb pl az idén október 16 óta kapható MarkT.Riley Chris Brennan által szerkesztett és kiegészített Vettius Valens fordítása, többféle Ptolemaios -fordítás, a kora-középkori arab asztrológusok,  Guido Bonatti munkái, középkori, klasszikus -pl 11 kötet Jean-Baptiste Morin Astrologia Gallica-jából a Magyarországon megjelent és már régóta nem kapható egyhez képest-és a modern, minőségi pszichológiai irányzatok is. Ez következő bejegyzések témája lehet. )  Érdemes követni platformjaikat, hogy az idegen nyelven beszélő  magyar asztrológus, az ajánlásaikat figyelembe véve legalább a megfelelő szakkönyveket beszerezhesse. Az effajta befektetéseknek több értelmük van, és magyar pénztárcából kivitelezhetőbbek is, mint a sokkal drágább -de évről-évre híguló oktatási intézményekbe/workshopokba ruházni. Ezen irányzatok angolul, németül jól beszélő képviselői itt-ott, elszigetelten vagy kisebb közösségekben tevékenykedve egyébként Magyarországon is megtalálhatók, csak anyagi lehetőségeik sokkal szerényebbek. Ami a forrásmunkák lefordítását  is akadályozza -pl olyan csúnyaságok miatt, mint a jogdíjak, fordítói tiszteletdíj, nyomtatási, terjesztési költségek, stb,stb, stb.)



De, visszakanyarodva az eredeti témához….

Bármelyik képletet alkalmazzuk is, nem kétséges, hogy a Plútó visszatérését, Neptun-Neptun szembenállását élő Egyesült Államok válságban van. Nem egyedül és nem tegnap óta. Az is világos, hogy Ikrek radix Marssal, Uránusszal érzékenyen fog reagálni a Mars Ikrekben való tolatására, ahogy az ezt követő jegyváltás sem lesz sétagalopp. A jelenlegi elmebajt, mint más bejegyzésekben szó volt róla, a meglévő Ikrek Mars-Szűz Neptunnal változó T-kvadrátot képező Halak Neptun tranzit garantálja. A jegyben hosszan időző Mars külön nyomatékot ad az önmagában is problémás formációnak.

(A november 8-i holdfogyatkozás mellesleg magára Joe Bidenre sem lesz jó hatással, A tavaly november19-i Bika holdfogyatkozáshoz hasonlóan a jelenlegi is befolyással lehet egészségére. Akkoriban, épp az eklipsz környékén egy apró mútéten esett át. Ezen kívül, mivel nagyjából egybeesett a születésnapjával, az elnök szolárjában is megjelent. Nem volt egy túl sikeresnek nevezhető éve, ráadásul egészsége is romlott – beleértve a mentális hanyatlást is. Az idei eklipsz szintén a 6-12-es házába esik; nem a legjobb ómen sem a munka, sem az egészség szempontjából. A kipattanó titkok, kínos incidensek további hozadékok lehetnek.Nem tudom, mennyire, milyen minőségben lesz képes ellátni feladatkörét.)




November végedecember folyamán a Nyilason áthaladó Nap, Merkúr, Vénusz csatlakozásával változó nagy keresztek fokozzák tovább a felfordulást. Előre vetítődik az Uránusz-visszatérés árnyéka is. (Az Uránusz kb 2026 március-2033 május között tartózkodik az Ikrekben.) Tiszta sor, hogy e folyamatok kihatással vannak/lesznek más országok életére is.

Közben egy hatalmi átstruktúrálódás is zajlik a nagyvilágban. Ezt nem csak én látom így, hanem rengeteg más asztrológus-és teljesen evilági foglalkozásúak is. Írtam is róla, lehet, még fogok is, lehet, nem.  A jelenlegi trendek, az 1987-1990 között kezdődött Szaturnusz-Uránusz ciklussal, és olyan hozadékaival, mint a szovjet hatalmi érdekszféra összeomlásával járó nyitás, ld Liz Greene 1980-as előadásának idevágó részlete – inkább ellentétes irányba mutatnak.




Hogy micsoda szép új vízöntőkori világ jön el, majd kiderül.

Ami azonban egyértelmű: értékválságaikkal egyetemben a nyugati demokráciák jelenleg még mindig élhetőbb, követendőbb modellek az eurázsiai diktatúrákhoz képest. Egyéni szinten, nyugatos gondolkodású, spirituálisan orientált, de szekuláris beállítottságú embereknek, amilyennek az oldal célközönségét -és jómagamat is tartom, mindenképp. (De van egy olyan gyanúm, hogy a jelenleg, az EU-adta szabadságok és lehetőségek biztonságából Putyinékat éltetőknek is. Magyarországon mellesleg hasonló meglátásaik vannak józan gondolkodású kormánypárti újságíróknak is, tehát ez abszolút nem politikai állásfoglalás kérdése. Ld az általam nagyon tisztelt Demkó Attila biztonsági szakértő belinkelt véleménnyilvánításai. )



Ettől függetlenül, az orosz fél megerősödése, Európa lefáradása, Amerika részéről esetleges elhibázott lépések, a lehetőségek túlértékelése, kockázatok alábecslése- az oroszok oldalára is billenthetik a mérleg nyelvét. ( E tekintetben az általam nem különösebben kedvelt Putyin hatalmon maradásánál a bukása akár rosszabb forgatókönyv is lehet.)  Ha ez (remélhetőleg) nem is hozza el a modern kori barbárok mindent elsöprő győzelmét, megerősödhetnek annyira, hogy csatlós-államaiknak megérje folytatni a pávatáncot. Hiszen a renitenskedő ellenzéket mégiscsak hatékonyabban tudja kezelni egy putyini kormányzási forma, mint mondjuk egy brüsszeli…




Hosszabb-vagy akár középtávon, a nyugati államokat sorra elkapó bukóspirál is benne lehet a pakliban, kéz a kézben járva az „eurázsiai unió” felemelkedésével. Nem törvényszerűen, de a jelenlegi – következő évekbeli hatások bekapcsolhatnak ilyen forgatókönyveket. Nagyfokú valóságelhárítás lenne tagadni.

Bármilyen rossz is a helyzet azonban, a propagandagyárak narratíváit most is érdemes fenntartásokkal kezelni. (Mellesleg én egy, a szó jó értelmében vett konzervatív előretörést nem tartanék ördögtől valónak Amerikában, mert legalább valamennyire gátat vethetne a woke –őrületnek. Amelyet most már a józanabb gondolkodású demokraták is mérhetetlenül kártékonynak találnak.) Egy konzervatívabb vonal térnyerése ugyanis korántsem biztos, hogy egyenlő a Putyint támogató amerikaiak táborának térnyerésével.




“A putyinista rajongótábor új céldátuma az orosz hadsereg feltámadására november 8-adika lett, az amerikai félidős választások időpontja. A republikánusok jó eséllyel többségbe kerülnek és a moszkovita reményhal szerint, ennek eredőjeként azok felfüggesztik a támogatásokat Ukrajnának, így végre eljönnek a szovjetek dicső napjai. A Kreml békét és felvirágzást bombáz a világra, a háborús bűnök révén Európába beköszönt az igaz keresztény hit, Brüsszelnek pedig végre megmutatják, hogy a tolerancia és az alapvető demokratikus értékek helyett mennyivel jobbak a kínzókamrák és a tömegsírok.” (Kard -ld a teljes posztot)

A leges-legrosszabb esetben persze egy, a Római Birodalom bukásához fogható civilizációs pusztulást is megérhetünk. Más asztrológusokhoz hasonlóan magam is többször foglalkoztam ezzel a lehetőséggel a blogon. Magánéletemben még többet. Az effajta worst-case scenariora való felkészülést, menekülési útvonalak végiggondolását illetően ajánlom Nicholas Campion The History of Western Astrology című munkájának I kötetét, amely utolsó fejezeteiben nagyon-nagyon részletesen mutatja be az asztrológia, a Mesterség pogány világbeli művelői szempontjából a folyamatot. Sajnos nem a legolcsóbb mostanában, az online antikváriumokban, pl a WOB-on valami csoda folytán elérhetőbb árú példányait meg szoktam osztani az oldalon. Nem véletlenül. Ahogy magam sem véletlenül olvasom mostanában újra meg újra az idevágó részeket.




Az analógiák persze nem tehetők át egy az egyben a jelenkori realitásokra. Biztató, hogy a Római Birodalom összeomlása nem egyik napról a másikra zajlott, hanem hosszabb haldoklási folyamat volt-és ez valószínűleg jelenleg is így lesz. A másik pozitívum, hogy jóllehet a keresztény fanatikusok és a beözönlő barbárok együttesen pusztították az antik világ értékeit, voltak többé-kevésbé érintetlen szigetek, ahova átmenthetők, illetve ahonnan továbbadhatók voltak. Az iszlám világ, a szélsőségeivel jelenleg nem alternatíva, a késő-ókorban/kora középkorban árnyaltabb volt a helyzet. Mi több, ahogy régebben gyakran hangot adtam, és mai napig is fenntartom nem éppen polkorrekt véleményem, miszerint a manapság éppen a muszlim hátterű bevándorlók, vagy a már ott született, egyre növekvő létszámú kisebbség jelenti nyugati jóléti államok egyik, legnagyobb kihívását. Akiket mágnesként vonzanak ugyan a jobb életkörülmények, de többségüknek (hatalmas tisztelet a kivételeknek) nemhogy integrálódni nem áll szándékában, hanem a befogadókra szeretnék kényszeríteni értékrendjüket.

Nem kell különösebb jóstehetség annak megállapításához, hogy az energiahiányból fakadó problémák (nem elegendő fűtés, világítás, internet kiesése, hogy csak néhányat említsek), az ellátási láncok hosszabb-rövidebb távú megszakadása tömeges dühöt válthat ki az ún. jóléti társadalmakban is. Ez, összeadódva a muszlim lakosság által képviselt hmmm, hogy is lehet ezt úgy megfogalmazni, hogy ne büntessen meg a Google …sajátos hozzáállással… apokaliptikus forgatókönyvekbe torkollhat. Olyan, szőnyeg alá söpört társadalmi problémák kerülhetnek felszínre jóformán egyik pillanatról a másikra, olyan kombinációkban, amelyek a legdühöngőbb szörnyetegeket hozhatják ki a korábban komfortzónájukba süppedt polgárokból. A beilleszkedni nem tudó/nem is akaró elemeknek pedig ideális „önmegvalósítási lehetőségeket”. Különösen, ha fáradhatatlan tevékenységükkel az orosz titkosszolgálatok is segítik e forgatókönyvek megvalósulását. Belőlük sokkal inkább kinézhetők az ilyen törekvések, mint a konteós oldalak főgonoszaiból, a világ leigázásán mesterkedő titkos pénzügyi körökből.)

Ez azonban még szerencsére csak elméleti lehetőség. Az eszkaláció is megfékezhető.

Mariupol, Bucsa, Izjum, Borodjanka, Irpiny azonban TÉNY. Azon történelmi amnéziában szenvedőknek is, akik megfeledkeztek volna az orosz megszállás velejáróiról.

A kínai kiberdiktatúra is TÉNY, ahogy az is TÉNY, hogyan zajlik az élet Iránban, Észak-Koreában.

Így logikusnak tűnik, hogy a modernkori barbárok elől nem feléjük futva kéne menedéket keresni.

E meglátások sokkal messzebbre mutatnak a novemberi tranzitoknál 🙂





Kapcsolódó

Saját blog

Ajánlott szerzők: Nicholas Campion

Augiász istállója

Kallódó értékeink

Nem csak Ptolemaioszról

Más oldalak

 

Parallels Between the Decline of the Roman Empire and the Decline of the US

Putyin bukásával a pokol erői szabadulnának el

A Biden-kormányzat az amerikai értékek rovására erőlteti rá a világra a woke-ideológiát.

Demkó Attila: A lengyelországi incidensért közvetetten az oroszok felelősek

’56 erkölcsi parancsától az oroszoknak drukkolásig – a magyar hintapolitika elviselhetetlensége (Válasz)

“Európa sok országában találunk jobb- vagy baloldali szélsőséges populistát, fringe megmondóembert, aki harsányan, vagy éppen halk, sunyi üzemmódban a Kreml agendáját tolja – olyan azonban csak Magyarországon van, hogy egy miniszterelnök valamint egy egész, általa uralt apparátus és állami médiaholding nyílítan az orosz érdeket szolgálja ki.

Milyen visszataszító, milyen szánalmas, indeed.

Nem vagyok a kormányfő vagy az ország pszichoanalitikusa, hogy meg tudjam mondani, miért pont az én hazámban terjed ilyen szinten cikkekben, kommentekben az émelyítő ukrán-szkepszis, a minden-mindegy, az egyrészt-másrészt, a Nyugat-se-jobb, az Amerika-csak-ne-beszéljen és társai, de hogy valami itt nagyon el lett kúrva mentálisan, az biztos”. Morális relativizmus: a Kreml háborújának kollaterális kára (Seres László)

Bejegyzés illusztrációja: a vizigótok  I Alaric vezetésével feldúlják Rómát, i.sz.410

Digiprove sealCopyright secured by Digiprove © 2022A BLOGOMBAN MEGJELENT FORDÍTÁSOKAT, ÍRÁSOKAT ÉS KÉPEKET A SZERZŐI JOGRÓL SZÓLÓ 1999. ÉVI LXXVI. TÖRVÉNY ÉRTELMÉBEN AZ ENGEDÉLYEM NÉLKÜL MÁSHOL KÖZZÉTENNI TILOS. EZ ALÓL KIVÉTELT KÉPEZ, HA CSAK AZ ÍRÁSOM ELSŐ NÉHÁNY SORÁT TÜNTETIK FEL, MAJD A FOLYTATÁSÉRT A BLOGOMRA KATTINTVA JUT EL AZ OLVASÓ! AMENNYIBEN MÁS FORRÁST NEM JELÖLÖK MEG, AZ ÍRÁSOK, FORDÍTÁSOK A SAJÁT SZELLEMI TERMÉKEIM, KERESKEDELMI FORGALOMBAN TÖRTÉNŐ ÉRTÉKESÍTÉSÜKHÖZ CSAK SZEMÉLYES EGYEZTETÉST KÖVETŐEN JÁRULOK HOZZÁ!