Mars, Jupiter és a déli holdcsomópont: háborúktól a tőzsdekrachokig

A 2026. novemberi előrejelzésben már szó volt a hónap közepének egyik legfontosabb, egyben legnehezebben megítélhető bolygókonfigurációjáról. November 12-én az Oroszlán Jupiter együttállást képez a déli holdcsomóponttal, 14-én a Mars is eléri azt, 16-án pedig bepontosul a Mars–Jupiter konjunkció. A hatások összeadódnak, a Skorpió Nap egyidejű kvadrátjai tovább pedig fokozzák a feszültséget.

Az Asztropressz küldetése az aktuális és várható bolygóhatásokkal, a személyi horoszkópban rejlő lehetőségekkel és korlátokkal kapcsolatos reális tájékoztatás. Akkor is, ha ez nincs összhangban a new ages „szellemiség” által diktált minden szép-minden jó narratívákkal. Erre az esetre is vonatkoznak a kommentelési etikettben írtak: aki nem ért egyet az itt megfogalmazott szempontokkal, nyugodtan abbahagyhatja oldalam követését és keressen magának lightosabb olvasnivalót. Nincs harag 🙂 Mindkettőnknek időt, energiát spórol meg 🙂 Nekem legalábbis rengeteget, hiszen nem kell az irreleváns kommentek moderálására, nagyon sok esetben ezzel egyidejűleg szerzőik spammelés miatti jelentésére és letiltására is pazarolnom értékes időmet. Így ezt további hasznos tartalmak írására fordíthatom. Bevallom, annak ellenére, hogy naponta többször is kénytelen vagyok sort keríteni rá, utálom használni a “Törlés”, “Tiltás” funkciókat. Mindkettőnknek szebb lesz a napja, ha egyáltalán nem kerülök, vagy a jelenleginél sokkal ritkábban kerülök ilyen kínos döntéshelyzetekbe. Bízom benne azonban, hogy az ezogagyi helyett a valósággal nagyobb összhangban levő tartalmakra fogékony, azokat kimondottan igénylő többség -vagyis a tényleges célközönségem – a jövőben is velem marad

A Mars–Jupiter együttállás önmagában is ellentmondásos. A Mars a háború, az erőszak és a nyílt összecsapások jelölője, míg a Jupitert többek között a békével, a törvénnyel, a hatalom legitim gyakorlásával és a terjeszkedéssel társítják. Kettejük kapcsolata ezért éppúgy utalhat egy konfliktus kiszélesedésére, mint a megfékezésére tett határozott kísérletre. A déli holdcsomópont azonban pontosítja képet: a fogyatkozás, a veszteség, az erőforrások kimerülése mellett a rejtett, titokban végrehajtott cselekedetekkel is kapcsolatba hozható.

Chris Brennan a The Astrology Podcast 2026. novemberi előrejelzésében részletesen foglalkozik az idei konfigurációt megelőzők történelmi párhuzamaival. Mint elmondta, a mostanihoz hasonlóan szoros Mars–Jupiter–déli holdcsomópont együttállások ritkák. Kutatásai során talált egy 1905–1906 körüli példát, illetve az 1932–1933-as németországi események idején is fennállt ilyen konfiguráció, akkor a Neptunusz részvételével.

Ezért a videóban bemutatott történelmi párhuzamok többsége nem hármas együttálláshoz, hanem a Mars és a déli holdcsomópont jóval gyakoribb találkozásaihoz kapcsolódik. Ez fontos különbség. Brennan elsősorban az utóbbiakat vizsgálva figyelt fel a meglepetésszerű támadások, titkos hadműveletek, politikai válságok és hirtelen pénzügyi veszteségek visszatérő mintázataira.

Az alábbi összefoglalóban a podcastban említett összes történelmi példára kitérek. Nem kizárólag az Oroszlánban létrejött együttállásokról lesz szó, és az események időpontja sem mindig esik pontosan egybe a konjunkció napjával -de hatókörön belül maradnak, vagy pedig előzményeik vezethetők vissza idáig.



Háborúk, rajtaütések, terrortámadások

A Mars–déli holdcsomópont együttállások történetét vizsgálva Brennan számára az egyik legfeltűnőbb visszatérő motívum a támadások váratlansága volt. Több olyan esetet talált, amikor a támadók titokban készülődtek, megtévesztették az ellenfelet, vagy olyan ponton ütöttek rajta, ahol az nem számított rájuk. A rejtettséget a déli holdcsomóponttal, a fegyveres fellépést a Marssal hozza összefüggésbe.

1941 június 22. – A Barbarossa hadművelet

A náci Németország Barbarossa fedőnevű hadművelete a Szovjetunió elleni nagyszabású, hadüzenet nélküli támadással kezdődött. Hitler ezzel megszegte az 1939-ben kötött német–szovjet megnemtámadási egyezményt. A német hadvezetés gyors győzelemre számított, ám a kezdeti sikereket követően az offenzíva elakadt, és Németország végül egy rendkívül költséges, elhúzódó háborúban találta magát.

Brennan a Mars–déli holdcsomópont együttállás kapcsán elsősorban a támadás meglepetésszerű jellegét emeli ki. A történelmi esemény azonban a túlvállalás szempontjából is figyelemre méltó: a gyors győzelemre épülő stratégia végül súlyos veszteségekkel járó felőrlő háborúba torkollott.

1950 június 25. – A koreai háború kitörése

A koreai háború azzal kezdődött, hogy az észak-koreai hadsereg átlépte a két Korea közötti határt, és támadást indított Dél-Korea ellen. Az északi csapatok kezdetben gyorsan előrenyomultak, a konfliktusba azonban rövidesen az Egyesült Államok vezette ENSZ-erők, később pedig Kína is beavatkozott. A háború három évig tartott, és csak fegyverszünettel zárult, végleges békeszerződés nélkül.

Brennan ezt is a Mars–déli holdcsomópont együttállások történelmi előfordulásai között sorolja fel. A hangsúly itt a váratlanul megindított támadáson és a gyors eszkaláción van.

2001 szeptember 11. – Terrortámadások az Egyesült Államokban

A szeptember 11-i terrortámadások során az al-Káida 19 terroristája négy utasszállító repülőgépet térített el. Kettőt a New York-i Világkereskedelmi Központ ikertornyaiba, egyet a Pentagon épületébe vezettek. A negyedik gép Pennsylvaniában zuhant le, miután az utasok megpróbálták visszaszerezni az irányítást.

A támadássorozat több mint 2900 ember életét követelte, és alapvetően megváltoztatta az amerikai biztonságpolitikát. Brennan különösen beszédesnek tartja a gépeltérítők álcázott szándékait: az elkövetők hétköznapi utasoknak látszottak, a támadás valódi célja pedig az utolsó pillanatig rejtve maradt. Értelmezésében itt különösen világosan találkozik a Mars támadó természete a déli holdcsomópont rejtettségével kapcsolatos jelentéseivel.

2011 július 22. – A norvégiai terrortámadások

A 2011-es norvégiai terrortámadásokat Anders Behring Breivik követte el. Először Oslo kormányzati negyedében robbantott fel egy autóba rejtett bombát, majd Utøya szigetére ment, ahol lövöldözni kezdett a norvég Munkáspárt ifjúsági szervezetének táborában. A két támadásban összesen 77 ember vesztette életét.

Brennan a robbantás és a későbbi tömeggyilkosság kapcsolatát emeli ki: az első támadás elterelte a figyelmet, miközben az elkövető a második helyszínre indult. A megtévesztés és az egymásra épülő, gondosan előkészített akciók miatt sorolja az esetet a Mars–déli holdcsomópont együttállás jellegzetes történelmi példái közé.

2023 október 7. – A Hamász Izrael elleni támadása

A Hamász és más palesztin fegyveres csoportok 2023. október 7-én nagyszabású, összehangolt támadást indítottak Izrael ellen a Gázai övezetből. A rakétatámadásokat követően terroristák hatoltak be izraeli településekre és katonai létesítményekbe. Bestiális kegyetlenségel mészárolták a civileket és számos katonát is meggyilkoltaj, több száz embert pedig túszként hurcoltak Gázába. A támadás nyomán kitört a 2023-as Izrael–Hamász-háború.

Brennan ezt is a Mars–déli holdcsomópont együttállás idején bekövetkező meglepetésszerű támadások közé sorolja. A párhuzam szempontjából az előkészületek titkosságát, az izraeli védelem áttörését és a támadás váratlanságát tartja különösen jelentősnek.




Tőzsdekrachok és hirtelen pénzügyi veszteségek

Brennan kutatásában a Mars–déli holdcsomópont együttállások nem kizárólag katonai és politikai eseményekkel hozhatók összefüggésbe Több olyan időszakot is talált, amikor a pénzpiacokon következett be váratlan, nagymértékű értékvesztés.

Ebben az értelmezésben a déli holdcsomópont fogyatkozással és veszteséggel kapcsolatos szimbolikája kerül előtérbe, míg a Mars a változások hirtelenségére és hevességére utal.

1929 október – A Wall Street összeomlása

A New York-i tőzsde 1929. októberi összeomlása a 20. század egyik legsúlyosabb gazdasági válságának kezdetét jelezte. Az október 24-i „fekete csütörtökön” pánikszerű eladási hullám söpört végig a piacon, amelyet október 28-án és 29-én újabb drámai árfolyamesések követtek.

A krachot követő években bankok és vállalatok mentek csődbe, milliók veszítették el munkájukat, a válság pedig Európára és a világ más térségeire is átterjedt. A történelmi háttérről a nagy gazdasági világválság szócikke ad áttekintést.

Brennan azért tartja fontosnak az eseményt, mert a Wall Street-i pánik a Mars–déli holdcsomópont együttállás közelében következett be. Asztrológiai szempontból itt a gyors, tömeges értékvesztés a figyelemre méltó párhuzam. A világválság kialakulását azonban nem lehet egyetlen tőzsdei napra visszavezetni: a pénzügyi rendszer sérülékenysége és a későbbi gazdaságpolitikai döntések is szerepet játszottak a krízis elmélyülésében.

1987 október 19. – Fekete hétfő

Az 1987-es fekete hétfőn a Dow Jones ipari átlagindexe egyetlen kereskedési napon 22,6 százalékot zuhant. A pánik nem korlátozódott az Egyesült Államokra: a világ számos tőzsdéjén jelentős veszteségeket szenvedtek el a befektetők.

A hirtelen összeomlásban többek között a számítógépes kereskedési rendszerek és az automatikus eladási megbízások is szerepet játszottak. Az eseményről magyar nyelvű összefoglaló is olvasható, részletesebb történelmi háttér pedig az angol Wikipédián található.

Brennan ezt a zuhanást is egy Mars–déli holdcsomópont együttállás közeli eseményeként tartja számon. A pénzügyi példák közül azért különösen figyelemre méltó, mert egyetlen nap alatt következett be rendkívüli mértékű értékvesztés.

2020 február – Olaszországi járványügyi lezárások és tőzsdei zuhanás

2020 februárjának utolsó hetében a koronavírus-járvány európai terjedése már a pénzpiacokon is éreztette hatását. Február 23-án Észak-Olaszország egyes településein szigorú járványügyi korlátozásokat vezettek be. Másnap a New York-i tőzsdén a Dow Jones indexe 1031,61 pontot zuhant.

Brennan a két eseményt Brennan a Mars–déli holdcsomópont együttállásának időszakához kapcsolja, a hirtelen veszteségek és a válsághelyzetek példájaként. ˙(Pontosítás: A több mint ezerpontos Dow Jones-zuhanás február 24-én történt, míg a Mars és a déli holdcsomópont pontos együttállása február 25-ére esett. Az olasz korlátozások ekkor még csak bizonyos északi településeket érintettek; az országos lezárást márciusban rendelték el; a Mars-Jupiter konjunkció 2020 március 20-án pontosult be és jelentős szerepet játszott a tavaszi napéjegyenlőségképletekben. Ld 2020 március, Mars a Bakban 2020)




Politikai válságok, puccsok és nukleáris fegyverkísérletek

1932–1933 – A Weimari Köztársaság összeomlása

Brennan történelmi példái közül ez az egyik legfontosabb, hiszen a németországi politikai válság idején nem pusztán Mars–déli holdcsomópont együttállásról beszél, hanem a Jupiter részvételéről is. A konfigurációhoz ráadásul a Neptunusz is kapcsolódott.

A Weimari Köztársaság a világgazdasági válság, a politikai megosztottság, az egymást követő kormányválságok és a szélsőséges mozgalmak megerősödése következtében már 1932-ben súlyos helyzetbe került.

1933 január 30-án Paul von Hindenburg birodalmi elnök Adolf Hitlert nevezte ki kancellárrá. Február 27-én felgyújtották a Reichstag épületét. A náci kormány a történteket a kommunista fenyegetés bizonyítékaként használta fel, majd rendkívüli intézkedésekkel korlátozta a polgári szabadságjogokat. Március 23-án elfogadták a felhatalmazási törvényt, amely lehetővé tette, hogy a kormány a parlament hozzájárulása nélkül alkosson törvényeket. Ezzel a náci diktatúra jogi alapjai is megszilárdultak.

Brennan a Mars, a Jupiter és a déli holdcsomópont együttállását a hatalom megszerzésének és a politikai rendszer szétesésének összefüggésében vizsgálja. A Neptunusz jelenléte miatt külön kitér a Reichstag felgyújtására, valamint arra, hogy egy súlyos eseményt politikai ürügyként is fel lehet használni.

Hamis zászlós műveleteket is valószínűsít.

1953 augusztus 12. – Az első szovjet termonukleáris fegyverkísérlet

A Szovjetunió 1953. augusztus 12-én, a kazahsztáni szemipalatyinszki kísérleti telepen hajtotta végre az RDS–6sz jelű nukleáris eszköz robbantását. A körülbelül 400 kilotonna TNT-nek megfelelő erejű robbanás a szovjet termonukleáris fegyverfejlesztés első jelentős sikere volt.

Az eseményt gyakran az első szovjet hidrogénbomba felrobbantásaként említik. A besorolás azonban technikai szempontból vitatott: a kísérletben alkalmazott megoldás eltért a későbbi, valódi kétlépcsős termonukleáris fegyverek működésétől. (Ld National Geographic magyar nyelvű cikke ). Ettől függetlenül tökéletesen illeszkedik az asztrológiai analógialáncba.

Brennan a kísérletet a Mars–déli holdcsomópont együttállás példái között említi. A Mars klasszikus jelentései közé a fegyverek, a tűz és a pusztító robbanások is beletartoznak; ebben az esetben a konfiguráció nem egy fegyveres összecsapás, hanem egy rendkívüli erejű fegyver kipróbálásának idején állt fenn.

1953 augusztus – Moszaddegh megbuktatása Iránban

1953 augusztusában súlyos belpolitikai válság bontakozott ki Iránban. Mohammad Moszaddegh miniszterelnök, aki korábban államosította az iráni olajipart, a parlament feloszlatásáról tartott népszavazást. A válságot tovább mélyítette a sah és a miniszterelnök közötti hatalmi konfliktus.

Augusztus 19-én Moszaddegh kormányát egy, a CIA és a brit MI6 közreműködésével előkészített államcsíny döntötte meg. A puccs következtében megerősödött Mohammad Reza Pahlavi sah hatalma. Az események részletes leírása az 1953-as iráni államcsínyről szóló angol Wikipédia-szócikkben, valamint az amerikai külügyminisztérium korabeli dokumentumgyűjteményében is megtalálható.

Brennan a Mars–déli holdcsomópont együttállás időszakához kapcsolja Moszaddegh parlamentfeloszlatási kezdeményezését és a későbbi puccsot. A példában a titkos külföldi beavatkozás, az előkészített hatalmi fordulat és az állami vezetés megbuktatása alkotja a közös asztrológiai analógiát.




Mennyire ritkák a hármas együttállások?

A felsorolt események áttekintése után érdemes visszatérni a kiinduló kérdéshez. Brennan kutatásában a Mars–déli holdcsomópont együttállások viszonylag rendszeresen előfordulnak, a Jupiter részvételével létrejövő, egymáshoz közeli hármas konfigurációk azonban jóval ritkábbak.

A podcastban két korábbi időszakot különít el.

1905–1906 körül: Brennan talált egy, a 2026. novemberihez hasonlóan szoros hármas együttállást. A kijelölt előrejelzésben azonban nem kapcsol hozzá részletesen elemzett történelmi eseményt..

1932–1933: a németországi politikai válság és a náci hatalomátvétel időszakát említi, amikor a Mars, a Jupiter és a déli holdcsomópont mellett a Neptunusz is szerepet kapott a konfigurációban. Jelenleg a Neptunusz csak közvetett szerepet játszik a folyamatokban: 2026 februárjában került sor ciklusnyitó együttállására a Szaturnusszal, és a két bolygó most is közel van egymáshoz.

Különbséget tenni azért fontos, mert a Mars–déli holdcsomópont találkozókhoz több történelmi esemény társítható, mint a Mars-Jupiter-déli holdcsomópontokéhoz, amelyekből egyértelműen lehetne következtetni a teljes hármas konfiguráció természetére. A Jupiter közelsége enyhíthet is a forgatókönyveken, vagy, mint 2020 tavaszán tapasztalhattuk, meg is sokszorozhatja a bajt.

A fentebbi példák alapján annyi biztonsággal állítható, hogy az ilyen együttállások időszakában feltűnően sok a váratlan támadás, a titkos hadművelet, a súlyos politikai válság és a hirtelen pénzügyi veszteség.

A Mars–Jupiter kapcsolat értelmezésénél Brennan is számol olyasféle kedvező és kedvezőtlen kimenetelekkel, mint amilyenekre magam is felhívtam a figyelmet a novemberi előrejelzésben. A határozott fellépés olykor véget vethet egy konfliktusnak, máskor éppen elmélyíti azt. Most azonban a déli holdcsomópont jelenléte inkább annak a veszélyét növeli, hogy egy nagyszabású vállalkozás a vártnál jóval több áldozattal, költséggel vagy veszteséggel jár.

Mindez persze nemcsak kollektív szinten, katonai akciók és a politikai erődemonstrációk formájában jelenhet meg. A túlzott önbizalom, a rosszul felmért lehetőségek, a kockázatos döntések és a később jelentkező következmények a személyes életben is komol problémákat okozhatnak. A novemberi előrejelzésemben erre részletesen ki is tértem.




Forrás

The Astrology Podcast – 2026 november

Kapcsolódó

Novemberi előrejelzés – 2026

A BLOGOMBAN MEGJELENT FORDÍTÁSOKAT, ÍRÁSOKAT ÉS KÉPEKET A SZERZŐI JOGRÓL SZÓLÓ 1999. ÉVI LXXVI. TÖRVÉNY ÉRTELMÉBEN AZ ENGEDÉLYEM NÉLKÜL MÁSHOL KÖZZÉTENNI TILOS. EZ ALÓL KIVÉTELT KÉPEZ, HA CSAK AZ ÍRÁSOM ELSŐ NÉHÁNY SORÁT TÜNTETIK FEL, MAJD A FOLYTATÁSÉRT A BLOGOMRA KATTINTVA JUT EL AZ OLVASÓ! AMENNYIBEN MÁS FORRÁST NEM JELÖLÖK MEG, AZ ÍRÁSOK, FORDÍTÁSOK A SAJÁT SZELLEMI TERMÉKEIM, KERESKEDELMI FORGALOMBAN TÖRTÉNŐ ÉRTÉKESÍTÉSÜKHÖZ CSAK SZEMÉLYES EGYEZTETÉST KÖVETŐEN JÁRULOK HOZZÁ!