Menu
Üres szavak, világkép – féltés, hitviták
2018-02-14 Uncategorized

A Merkúr – Jupiter kvadrát február 13-án este pontosult be a Vízöntő- Skorpió 22°231-én. Jóllehet nem túl erős fényszög, amelynek hatása 2- 3 napon belül elmúlik, most mégis kiemelkedő jelentőséget kap, hiszen az újhold-és napfogyatkozás képletben is nagy szerepet játszik. Folytatódnak a február 10-én egyzakttá vált Nap – Jupiter kvadrát témái is

Ez a bolygókapcsolat nem csak tudásbeli hiányosságainkra irányíthatja rá a figyelmet, hanem arra is, hogy hiedelmeink sem állnak olyan szilárd talajon, mint hittük. Kiderülhet az is, hogy jóllehet biztosak voltunk abban, hogy tökéletesen értjük a dolgokat, halvány fogalmunk nincs az igazságról. (Az egyidejűleg érvényesülő Mars – Neptun kvadrát tovább fokozza a zűrzavart.) Ötleteink és szavaink gyakran kevésnek bizonyulnak látomásaink kifejezéséhez, vagy utóbbiak köszönőviszonyban sincsenek a tényekkel. Így persze nehéz másokat is meggyőznünk álláspontunkról. Ez természetesen nem mindig konkrét belátás formájában csapódik le. Éppen ellenkezőleg. Amennyiben fenntartásokkal fogadják mondanivalónkat, túljátszott magabiztossággal, lelkesedéssel, hittel kompenzálhatjuk túl hiányosságainkat.  (Erre hittérítői/ főinkvizitori buzgalomra most a Nyilasban haladó Mars is rátesz egy lapáttal).Az ilyen megnyilvánulásokra jellemző túlbeszélés, agresszív, a többiek szempontjait semmibe vevő bizonygatás, ideges csapongás sem a megértés folyamatát erősíti. (Természetesen mi is tapasztalhatunk környezetünk részéről hasonlót. E bolygóállások természetesen a nagyvilágban is kedveznek a demagóg, hordószónoki, bűnbakkereső megnyilvánulásnak, politikai és gazdasági blöfföléseknek.)





Mivel a Vízöntő és a Skorpió is fix jegy, az ilyenkor kipattanó vitákra az lehet jellemző, hogy az érintett felek rögeszmésen ragaszkodnak álláspontjukhoz. Az övéktől eltérő nézeteket képviselőket tények helyett morális fensőbbségük hangoztatásával, elvont eszmékre és értékrendekre hivatkozva próbálják oldalukra állítani – vagy, ami még fontosabb számukra – földbe döngölni. Az intolerancia, a diszkrimináció és a karaktergyilkosságok nem egyszer éppenséggel a Vízöntőre jellemző szabadság, egyenlőség, testvériség, tolerancia, vélemény -nyilvánítási szabadság elveinek gyakorlatba ültetése ürügyén zajlanak.

Mint az ilyen esetekben általában, most is azok a megnyilvánulások késztethetnek vádaskodásra, elhamarkodott következtetések levonására, amikor is megkérdőjelezve érezzük saját hiedelmeinket, nézeteinket, kedvenc narratíváinkat, világképünket. Melyek akkor is biztonságos fogódzókat nyújtanak, ha immár köszönő viszonyban sincsenek a valósággal. Ez a világkép- féltés tipikus esete – amely gyakran olyan erős lehet, hogy túlélési ösztöneinket, az aktuális helyzetre adható praktikus reakciókat felülírva, az ordító tényekkel is képes szembe menni. Mondani sem kell, hogy az efféle magatartás jutalma hosszabb távon csak egy fajta bukóspirál elszabadulása lehet.

Természetesen, jó esetben az ilyen interakciók során saját árnyékunkat is tetten érhetjük. Ehhez mindössze annyit kell tennünk, hogy visszavágás helyett elgondolkozzunk: csakugyan a másik álláspontja zavar -e adott helyzetben, vagy mindaz, amit önmagunknak hazudtunk, hazudunk a témát illetően. A Nap és Uránusz ugyanaznap bepontosuló szextilje lehetőséget adhat az ilyen szempontváltásokra. Persze, ehhez bizonyos fokú tudatos igyekezet is szükséges, de hosszú távon sokkal kifizetődőbb világmegváltó igazságaink  másokra erőltetése helyett szembenézni azokkal a tényekkel, amelyeket eddig vonakodtunk tudomásul venni.




 

Kapcsolódó

Februári előrejelzés

Nap – Jupiter kvadrát: nyerni mindenáron

Mars – Neptun kvadrát: elszivárgó energia, intrikák, titkok, botrányok

Kezdődhet a vágta? (Mars a Nyilasban)




Digiprove sealCopyright secured by Digiprove © 2018A BLOGOMBAN MEGJELENT FORDÍTÁSOKAT, ÍRÁSOKAT ÉS KÉPEKET A SZERZŐI JOGRÓL SZÓLÓ 1999. ÉVI LXXVI. TÖRVÉNY ÉRTELMÉBEN AZ ENGEDÉLYEM NÉLKÜL MÁSHOL KÖZZÉTENNI TILOS. EZ ALÓL KIVÉTELT KÉPEZ, HA CSAK AZ ÍRÁSOM ELSŐ NÉHÁNY SORÁT TÜNTETIK FEL, MAJD A FOLYTATÁSÉRT A BLOGOMRA KATTINTVA JUT EL AZ OLVASÓ! AMENNYIBEN MÁS FORRÁST NEM JELÖLÖK MEG, AZ ÍRÁSOK, FORDÍTÁSOK A SAJÁT SZELLEMI TERMÉKEIM, KERESKEDELMI FORGALOMBAN TÖRTÉNŐ ÉRTÉKESÍTÉSÜKHÖZ CSAK SZEMÉLYES EGYEZTETÉST KÖVETŐEN JÁRULOK HOZZÁ!

Comments are closed
* *