Direktben a Mars : egyenesen előre ?

Augusztus 27-én, a Bak 28°37′-en direkt stacionáriusba váltott a Mars. Jóllehet csak szeptember 5-én indul el előre, a retrográd zónából pedig október 8-án lép ki, így is nagy megkönnyebbülés, hogy a dolgok kimozdultak a holtpontról. Akkor is, ha ez a „kimozdulás” eleinte nem feltétlenül kellemes. Röviden áttekintjük, milyen befolyást gyakorol az irányváltás a november közepéig terjedő időszakra.

“Direktben a Mars : egyenesen előre ?” bővebben

Mars – Uránusz kvadrát, 2018 nyár

2040A Mars – Uránusz kvadrát május 16-án pontosult be először. A szokásosnál nagyobb jelentőségét az adta, hogy egybeesett az Uránusz Bikába lépésével – egy újabb hét éves ciklus kezdetével. A Mars ugyanakkor lépett az Uránusz uralma alatt álló Vízöntő jegyébe. Ez önmagában is fontos esemény, de idén, a Mars hosszas tolatása miatt az erőpróbáló fényszög még két alkalommal megismétlődik: augusztus 1-jén ill. szeptember 18 -án. Ilyenformán egész nyáron velünk lesz; az egyidejűleg érvényesülő tranzitok és a képletek egyéni sajátosságai függvényében kisebb – nagyobb borulásokat okozva. Hogy ezek a sikeres áttöréshez szükséges lökések vagy a pusztító földindulásé, szintén helyzete válogatja. A gyakorlatban nem vonható meg mindig ilyen élesen a határ, hiszen a mai kudarcok és összeomlások gyakran a holnap sikereit alapozzák meg. Nagyfokú önáltatás azonban azt hinni, hogy ez mindig, minden esetben így van.

“Mars – Uránusz kvadrát, 2018 nyár” bővebben

Ha most szelet vetsz, rövidesen vihart aratsz…

A következő napokban sok feszültségre, váratlan fordulatokra számíthatunk. A most kezdődő változások egy része talán már egy ideje a levegőben lógott, mások derült égből villámcsapásként érkezik. Bármelyik típusba tartozzanak is, hosszabb távra szólhatnak, így egyáltalán nem mindegy , hogyan kezeljük őket, milyen döntéseket hozunk, milyen helyzetekbe megyünk bele és mit igyekszünk elkerülni. A mondás, miszerint vihart arat, aki szelet vet, most igazabb, mint valaha.

“Ha most szelet vetsz, rövidesen vihart aratsz…” bővebben

Május 2018

Robbanásszerű, nehezen kezelhető változásokat hozhat május: az Uránusz megkezdi hét éves utazását a Bikában, a Mars pedig a Vízöntőbe lép, ahol a szokásosnál hosszabb ideig tartózkodik. Más bolygóhatásokkal kombinálódva e jegyváltások alapos felfordulást jeleznek. Az események egy részük egyik pillanatról a másikra, sokkszerűen következik be, máskor pedig félreérthetetlen jelekből következtethetünk a későbbi fejleményekre. (Persze, még az ún. „váratlan” történéseknek is könnyen azonosíthatók az előzményei : a trendeket eddig is lehetett sejteni.) A végleges irányok csak később bontakoznak ki: impulzív cselekvés helyett jobb tehát kiváró álláspontra helyezkedni. (Akkor is, ha az életünkben fontos szerepet játszó személyek és/vagy körülményeink mielőbbi döntésre sarkallnak.) Magunknak keressük a bajt, ha az igazság bajnokait és a többi megmondóembert követjük: az érdemleges válaszok ezúttal is belső világunkból jönnek. Minél nagyobb távolságot tartunk a kollektív őrület karneváljától, annál nagyobb esély van az egyéni vészkijáratok megtalálására. Ez nem csak erre a hónapra, hanem a következő 7 – 8 évre is igaz.

“Május 2018” bővebben