Vénusz: választások, értékek, értékrend, önértékelés

„A Vénusszal kapcsolatban tehát fel kell tennünk magunknak a kérdést: mit értékelek a leginkább? Egyikünk sem képes mindenkit szeretni vagy mindent értékelni, akkor sem, ha néhány Vízöntő így gondolhatja; és mindannyian olyan partnereket és barátokat keresünk, akikkel “kompatibilisek” vagyunk. Ez valójában olyan embereket jelent, akikkel legalább értékrendünk legfontosabb elemei közösek”. Liz Greene – Howard Sasportas: The Inner Planets, Building Blocks of Personal Reality (A belső bolygók – a személyes valóság építőkövei)

Az Asztropressz küldetése az aktuális és várható bolygóhatásokkal, a személyi horoszkópban rejlő lehetőségekkel és korlátokkal kapcsolatos reális tájékoztatás. Akkor is, ha ez nincs összhangban a new ages „szellemiség” által diktált minden szép-minden jó narratívákkal. Erre az esetre is vonatkoznak a kommentelési etikettben írtak: aki nem ért egyet az itt megfogalmazott szempontokkal, nyugodtan abbahagyhatja oldalam követését és keressen magának lightosabb olvasnivalót. Nincs harag 🙂 Mindkettőnknek időt, energiát spórol meg 🙂 Nekem legalábbis rengeteget, hiszen nem kell az irreleváns kommentek moderálására, nagyon sok esetben ezzel egyidejűleg szerzőik spammelés miatti jelentésére és letiltására is pazarolnom értékes időmet. Így ezt további hasznos tartalmak írására fordíthatom. Bevallom, annak ellenére, hogy naponta többször is kénytelen vagyok sort keríteni rá, utálom használni a “Törlés”, “Tiltás” funkciókat. Mindkettőnknek szebb lesz a napja, ha egyáltalán nem kerülök, vagy a jelenleginél sokkal ritkábban kerülök ilyen kínos döntéshelyzetekbe. Bízom benne azonban, hogy az ezogagyi helyett a valósággal nagyobb összhangban levő tartalmakra fogékony, azokat kimondottan igénylő többség -vagyis a tényleges célközönségem – a jövőben is velem marad.

Az alábbi részlet Liz Greene és Howard Sasportas sorozatba szerkesztett asztropszichológiai szemináriumainak negyedik, a belső bolygóknak szentelt kötetéből származik. Magyarországon sajnos ezek a munkák is csak azon kevesek  körében ismertek akik nem csupán az igényesebb asztrológiai irodalom iránt érdeklődnek, hanem angolul is jól beszélnek. Az egyébként fenntartásokkal kezelendő pszichológiai asztrológia műfajban Magyarországon inkább Peter Orban kóklerségeivel  butítanak a nem kifejezetten olcsó tanfolyamokon. Liz Greenék sorozata annak idején, amikor 2008-ban, jóval megjelenésük után, először olvastam, elementáris hatást tett rám; a Peter Orban interpretációi, amelyekről addig sem voltam nagy véleménnyel, rossz viccnek tűntek az összehasonlítást követően. Aztán még sok évig építkeztem ezekből a könyvekből.

Akárcsak Peter Orban munkáit, Liz Greenék asztrológiai sorozatát is mostanában, azaz 2022 utolsó – 2023 első hónapjaiban olvastam újra. Az elmúlt évek más jellegű tanulmányait követően is még mindig nagyjából vállalhatónak, asztrológiát tanulók számára hasznosnak érzem őket, azzal a kikötéssel, hogy már adottak legalább a klasszikus/ klasszikus modern asztrológiai alapok. Utóbbiak alatt a Sepharial, Friedrich Schwickert, Adolf Weiss, Vivian E.Robson, C.E.O. Carter által képviselt, XIX – XX század elei vonalat értem. Nekem óriási szerencsém volt, mert a Baktay Ervin Asztrológiai Intézetben, ahol 1997-ben végeztem, még nagyjából ebben a szellemben folyt az oktatás, később pedig többször is átrágtam magam Schwickerték Asztrológiai elemtan, Asztrológiai szintézis, Asztrológiai szerkezettan című munkáin. Ezek szintén az iskola érdekeltségi körébe tartozó egykori Sindbad kiadó gondozásában jelentek meg először -és mindeddig sajnos utoljára- vállalható minőségű magyar fordításban. Pedig, ahogy volt tanárom, dr Janák Lajos is írta ajánlójukban, kötelező olvasmányok  mindazok számára, akik komolyan veszik asztrológiai tanulmányaikat és magukat, és igazán meg akarják tanulni az asztrológiát. Nos, mint azóta volt alkalmam meggyőződni róla, angolul elérhetők jobb szakkönyvek is, Schwickerték sok mindent leegyszerűsítettek – de még így is elég jók ahhoz, hogy nagyjából lehessen belőlük alapozni. Főleg, hogy magyarul azóta sem jelentek meg ilyen típusú, igényes kiadványok, és most már ezeket is csak antikváriumokban lehet beszerezni irreális összegekért.





Stephen Arroyo, Liz Greene, Erin Sullivan, Robert Hand értékes adalékokkal bővítette meglévő az ismereteket, ahogy valamelyest Howard Sasportas, Charles Harvey és Betty Lundsted is. A munkáikban fellelhető hivatkozások és a terjedelmes bibliográfia az általuk sűrűn idézett, elsősorban jungiánus- pszichológusok könyveinek beszerzésére és elolvasására ösztönzött. Ez is jelentős pluszt nyújtott, ugyanis csak magyar forrásokból tájékozódva esélyem sem lett volna hozzájutni ezekhez a többlet-információkhoz. C.G.Jung munkássága azóta nagy vonalakban magyarul is elérhető, Marie-Louise von Franz, Erich Neumann könyveiből azonban még mindig csak néhány, és az is méregdrágán, James Hillman jószerivel ismeretlen.

Most már jobban rálátok ugyan a szemináriumsorozat olyan hiányosságokra, mint a nem kielégítő asztrológiai ismeretek (Peter Orban alapfokúnak is csak nagy jóindulattal nevezhető asztrológiai jártasságához képest azonban Liz Greenéké még mindig lexikális tudásnak számít), az asztrológia átpszichologizásának néha túl erőltetettre sikerült kísérletei, a szabad akarat meglétének túlértékelése, a bármiből szinte bármi kihozható naivitása és a hagyományos irányzatok túlságos lebecsülése. De még ezzel együtt is értékes, és a maguk műfajában úttörő munkáknak tartom őket egyelőre, amelyeknél a ’80-as évekbeli megjelenésüket követő időszakban csak rosszabbak születtek pszichológiai asztrológia műfajban. Magyarra fordításukra, fizetőképes lehetőségek esetén örömmel vállalkoznék, beszerzésüket klasszikus alapokkal már rendelkező asztrológiát tanulóknak (…a tárgyat Peter Orbanra alapozva tanítókról már nem is beszélve) továbbra is ajánlom. A WOB  -on időnként nagyon olcsón, 5 -12 font+ 4 font szállítási költség fejében is hozzájuk lehet jutni. Ez még mindig értelmesebb-és nagyságrendekkel olcsóbb befektetés angolul értőknek, mint huszonezreket kidobni Peter Orban idétlenkedéseire.

Fontos tudnivaló azonban, hogy ezeknek a kiadványoknak csak a klasszikus asztrológiai alapokkal – különös tekintettel a fejtéstanra – rendelkezők vehetik hasznát. A teljesen kezdők érdekesnek fogják ugyan tartani őket, de nem lesznek képesek épkézláb elemzéseket készíteni csak rájuk támaszkodva. Erre egyébként a CPA olyan, későbbi szeminárium-kötetei, mint az először 1998-ban publikált Venus and Jupiter – Bridging the Ideal and Real Erin Sullivan- előadások is felhívják a figyelmet. Más kérdés, hogy az utóbbi időben az egykor igényes képzéseket tartó CPA  is költséges gyorstalpalók platformjává változott, ahonnan a jelentkező inkább jól csengő márkanevet, semmint értékelhető tudást kap.

És, e kissé hosszúra sikeredett, de nagyon fontosnak tartott bevezető után jöjjön a részlet.




Aphrodité aranyszínűségének mitikus témája elvezet az aranyalma mindenütt jelenlévő szimbolikájához. Ez az alma sokféleképpen jelenik meg kultúrákban az erotikus szerelem istennőjével kapcsolatban. A teuton mítoszokban Freia  , a szerelem istennője, birtokolja a többi istennek örök fiatalságot adó aranyalmát. Wagner rendkívül hatásosan dolgozta fel ezt a témát  A Nieblung gyűrűje-ciklusban, és az, hogy Freia elcserélte az óriásokkal a Valhalla felépítéséért (a szerelem feláldozása a hatalom megszerzéséért) a kiindulópontja a Götterdämmerunggal, Istenek alkonyával végződő, elkerülhetetlen katasztrófasorozatnak. Az alma a bibliai Ádám és Éva mítoszban is megjelenik, ahol a testiségről való tudás jelképévé válik; azáltal, hogy megeszik az almát, Ádám és Éva szexualitásuk tudatára ébrednek, és kiűzetnek az Édenből. Más szóval, az erotikus érzések felébredése mélyreható pszichológiai és fizikai kiszakadást jelent a szülővel való összeolvadásból, amelynek révén az ember nemcsak halandóvá, hanem szabaddá is válik.




Az aranyalma Parisz történetében is felbukkan. Parisz fiatal és jóképű trójai herceg, aki sok sikert aratott a nőknél. és gazdag erotikus tapasztalata miatt abban a kellemetlen megtiszteltetésben részesül, hogy Zeusz felkéri, bíráskodjon egy három istennő –  Héra, Athéné és Aphrodité között – zajló szépségversenyben. A verseny díja egy aranyalma. Mivel Parisz intelligens és jóképű, tudja, bárkit is választ, a másik kettő óhatatlanul bosszút fog állni; így kamaszokra jellemző módon próbál kitérni a döntés problémája elől, először visszautasítva a részvételt, majd az alma háromfelé osztását javasolva. A kibúvókeresés e tipikusan emberi formáit természetesen nem fogadják el. A három istennő ezután felvonul előtte, az első kettő attribútumaiknak és az általuk uralt területeknek megfelelő jutalmat ígér neki. Héra, az istenek királynője, gazdagságot, pozíciót és világi hatalmat ajánl neki; Athéné, a háború szűz istennője, a stratégiai és a háború művészetében való jártasság ajándékát kínálja neki. Aphrodité semmit sem ígér neki, csupán meglazítja övét. A verseny kimenetele borítékolható.




Jutalmul hogy neki ajándékozta az arany almát, Aphrodité felajánlja Parisznak  a világ legszebb nőjét, a spártai Helénát, aki azonban kellemetlen módon valaki másnak a felesége. Ez persze semmit sem jelent az istennőnek. Heléna és Párisz megszöknek; és ezzel kezdetét veszi a trójai háború kataklizmája. Akik ismerik a Tarotot, tudják, hogy “Parisz ítéletének” története Tarot Nagy Arkánumának képi világában a Szeretők kártyáján jelenik meg. Ez a mese nem igazán a szerelemről szól, hanem a választásról és az egyéni értékek megvallásáról. Vénuszi mítosz, nem csak azért, mert Aphrodité nyeri a meg szépségversenyt, hanem azért is, mert Parisz, valamennyi halandóhoz hasonlóan, szembesül a választás szükségességével és annak következményeivel. Fiatal és szerelmes természetű férfiként az erotikus szerelmet tartotta a legértékesebbnek.Ha idősebb lett volna, tapasztalt harcos, vagy uralkodó, aki csalódott már néhányszor a házasságában, talán ellenállt volna a szerelemistennő hatalmának, és Hérát vagy Athénét választotta volna helyette. A Vénusszal kapcsolatban tehát fel kell tennünk magunknak a kérdést: Mit értékelek a leginkább? Egyikünk sem képes mindenkit szeretni vagy mindent értékelni, akkor sem, ha néhány Vízöntő így gondolhatja; és mindannyian olyan partnereket és barátokat keresünk, akikkel “kompatibilisek” vagyunk. Ez valójában olyan embereket jelent, akikkel legalább értékrendünk legfontosabb elemei közösek.




A Vénusz bolygó jelképezi azon képességünket, hogy megformáljuk és azonosítsuk azokat a dolgokat. amelyeket értékelünk – a személyes döntéseink hitelességének alapját. Parisz története
egy másik fontos pszichológiai kérdésre is rávilágít, mégpedig arra, hogy végső soron nem kerülhetjük meg a döntés és egyéni értékeink kifejezésének témáit. A mesében az istenek döntik el, hogy Parisznak  be kell töltenie a szerepét. és talán a bennünk élő istenek azok, akik életünk egy kritikus szakaszában dilemma elé állítanak bennünket, ahol választanunk kell egy dolog vagy személy és egy másik között. és el kell viselnünk a döntés következményeit. Számomra ez a Bika és a Mérleg, a két Vénusz által uralt jegy közös jelentése, mivel a Mérleget mélyen foglalkoztatja a döntés megtanulásának folyamata, a Bikát pedig a belső erő és erőforrások kifejlesztése, amelyek, a következményektől függetlenül képesek megalapozni az értékek állandóságát.

Sokan közülünk intellektuális alapokra építve próbálnak döntéseket hozni, vagy abból kiindulva, hogy mások szerint mit kellene tennünk. Vagy egyáltalán nem is döntünk, hanem tudattalan sóvárgásaink és félelmeink terelnek bennünket a cselekvés irányába. Ez inkább kényszer, mint választás. Számos olyan emberrel találkoztam, akiknek tényleg fogalmuk sem volt arról, mire vágynak és mit értékelnek valójában, bár lehet, hogy nem is voltak tudatában milyen következményekkel jár önmaguk ilyetén való kifosztása. Lehetséges, hogy az ember annyira el van vágva a Vénusz funkcióitól, hogy nem is tudatosul benne, hogy bármit is akarna egyáltalán. Ehelyett egyfajta üresség uralkodik benne, apátia, amely pusztán a túlélést teszi lehetővé, és nyoma sincs semmiféle mély életörömnek. Ha egy személy ebben az állapotban leledzik, természetesen nem rendelkezik semmiféle egyéni értékkel. Jelen lehet az úgynevezett értékek látszata, amelyek alapjában véve csak másolatai mindannak, amit a családja vagy a társadalmi környezete elfogad; vagy akár még egy, az egyéni vágyak hiányát igazoló ideológia vagy filozófia is. Ám az ilyen esetekben mindig hiányzik egy hatalmas darab az alapvető identitásból, és következésképpen hiányzik a szilárd személyiség belső érzete.




Így Aphrodité  “őrült vágyakozása” – a szeretett személy vagy tárgy hajszolása önmagát táplálja, így végül az egyéni értéktudat mélyülését és megerősödését eredményezi. Nincs meg az összeolvadásra és az identitás határainak elvesztésére irányuló vágy, mint a Neptunusz esetében, sem pedig olyan igény, hogy az érzelmi biztonság kedvéért egy kollektív egységbe ágyazódjunk, amint azt a Holdnál tapasztaljuk. A szeretett és szépnek tartott tárgyra reflektálva fedezzük fel magunkat, mert a vágy tárgya horgot ad annak kivetítéséhez, amit a legszebbnek és a legértékesebbnek tartunk magunkban. Azt hiszem, érthető, miért nem az önmagukban vett kapcsolatok foglalkoztatják igazán a Vénuszt, hanem inkább az, hogy a kapcsolatokon keresztül definiálja önmagát. Van Platón Phaidroszának egy nagyon szép részlete, amelyben arról beszél, hogy szerelmének arcában annak az istennek az arca tükröződik, akihez a lelkünk tartozik. Ez a Vénusz legmélyebb értelme: a szeretet alanya, legyen akár személy, tárgy vagy szellemi ideál, a tulajdon lelkünk tükörképe.




Amennyiben hűségesek akarunk lenni a pszichének ahhoz a dimenziójához amelyet az asztrológia Vénusznak nevez, nyilvánvalóan előbb-utóbb meg fogjuk sérteni a kollektív értékeket és erkölcsöket, mert jóllehet saját értékeink talán legtöbbször kényelmes összhangban vannak a kollektív értékrenddel, rendszerint eljön az a nap, amikor már nem. Ez általában akkor következik be, amikor egy erős tranzit vagy progressziós bolygó eléri a születési képlet Vénuszát, és bejelenti, hogy elérkezett az ideje, hogy tudatosabbakká váljunk azt illetően, mit értékelünk a legtöbbre, Az ütközés leggyakrabban a házasság és a család területén hajlamos bekövetkezni, mert legtöbbünk számára ez képviseli a közvetlen kollektívumot.




Talán ennek az alapvető emberi dinamikának tudható be, hogy Aphrodité  a mítoszokban mindig házasságtörő csínyeket provokál a halandók között. Valakit általában megcsalnak, vagy egy nagyon nem helyénvaló szenvedély keríti hatalmába. Az egyik legszörnyűbb példa mindkettőre a szegény krétai Minósz király  története, akinek felesége, Pasziphaé  , akin elhatalmasodott Aphrodité “őrült vágyakozása”. szenvedélyesen beleszeret egy bikába, és végül megszüli a Minótauroszt  . Nevethettek, de egy sokkal emberibb szinten, egy túlságosan “alkalmatlan” tárgy iránti vágy (legyen ez az alkalmatlanság osztály, faj, kor, anyagi körülmények vagy bármilyen más, a családi és társadalmi viszonyokkal való ütközés hozadéka) általában azt tükrözi, hogy az illető nem ismeri fel valamilyen, a fejlődőséhez feltétlenül szükséges értéket, ami viszont így kivetítődik, baljós következményekkel.




Aphrodité halandók között tett pajkos kiruccanásainak állandó kísérője fia, Erósz  , aki hátulról lövi nyilait a kiszemelt áldozatokba. A nyílvessző képe nagyon találó, hiszen valóban “eltalált” bennünket a mély vágyakozás, és ezt a legpontosabban a Vénuszt érő fontos tranzitok és progressziók időszakaiban gyakran tapasztalt érzések bizonyítják. A vágynak eme formája nagyon különbözik attól, amit a szociológusok “érett szerelemnek” neveznek, és amivel elvileg be kellene érnünk, ha már igazán felnőttek vagyunk. Aphrodité  áldozatai általában megszegik valakinek tett esküjüket. Nem rideg számításból, de még csak nem is közönséges “keserűségből”. mohóságból, hanem mert nem tehetnek róla – ez a költészet és a dráma “nagy
szenvedélye” és az illető elevenebbnek érzi magát mint valaha. Mégis, furcsa módon ez a nagy szenvedély, nem öncélú, csupán egy eszköz, ahogy azok akik később felébrednek, túlságosan is tisztában vannak vele – egy eszköz, amivel az egyén egy mélyebb és hitelesebb értékrendet fedez fel, akár megmarad a kapcsolat akár tova tűnik a tranzittal vagy a progresszióval.




Mint látható, Aphrodité  súlyos fenyegetést jelent a kollektívumra nézve, ahogy a mítoszban Héra istennőre, archetipikus ellenségére is. Konvencionális mércével Aphrodité erkölcstelen (amorális, inkább erkölcsök nélküliként fordítanám, ami nem teljesen ugyanazt jelenti mint az erkölcstelenség – ford megj) istennő és az emberek szenvednek a szenvedélyei miatt – a családok szétszakadnak, a feleségek és férjek elhagyják egymást, a gyermekek botránynak vannak kitéve, és így tovább. Bárhol éred is tetten és látod szórakozni Aphroditét, általában szörnyű érzelmi zűrzavarban találsz valakit. Mégis, kevésbé dogmatikus szemmel nézve őt, beláthatjuk, hogy az egyén nagy támogatója, mivel az egyéni értékek emotív témájával szembeállítva megkérdőjelezi a “helyes viszony” kollektív értelmezését. Valahányszor szemináriumot tartottam a Vénusz bolygónak erről a dimenziójáról valaki mindig óhatatlanul dühös lett a csoportból a “nem megfelelő” szenvedélyek és a szerelmi háromszögek által okozott sérülések miatt. És valóban, az emberek mindig szenvednek ezekben helyzetekben. De a kérdés igazából az, hogy a szenvedés melyik fajtáját vállaljuk, mert a Vénusz megtagadása ugyanolyan, ha nem még nagyobb fokú szenvedést eredményez. A háromszögek vénuszi téma, és senki nem ússza meg őket sértetlenül, de nem is katalizálja semmi ilyen erőteljesen a fejlődésünket.



Ha nem vagyunk kapcsolatban a Vénusszal, bizonyos jellegzetes következményekkel kell számolnunk. Az egyik az alapszintű önértékelés elvesztése és ezen sem mások elismerésével sem önmegtagadó ideológiákkal kompenzálva nem segthetünk. Ha a Vénuszt a születési horoszkópban nehéz aspektusok blokkolják, vagy eltűnt a 12. házban, vagy olyan szülői minták vannak jelen, amelyek azt sugallják, hogy az életnek ezt a dimenzióját el fogják nyomni, akkor gyakran elvész az istennő által megszemélyesített spontán öröm, élvezet és egyszerű önbizalom.

Sokan rettentő keményen dolgoznak, hogy ezt az önbecsülés-vesztést az intellektus túlfejlesztésével, vagy a világi siker fanatikus hajszolásával kompenzálják minden más rovására, vagy pedig a testet elhanyagolva felszállnak a szellembe, vagy pedig mindenki által kedvelt emberré válnak, hiszen olyan lefegyverezően “kedvesek”. De a vénuszi önértékelés, amely
sokkal személyesebb és testközpontúbb, mint a Nap önkifejezési módja, egyetlen más bolygó ajándékával sem helyettesíthető. A Nap értelmet adhat az életnek. De mi haszna van az értelemnek, ha nem érezzük magunkat boldognak és elégedettnek? Ez képezi a Bika és a 2. ház alapját, ( ford megj: az alfabetikus zodiákus, miszerint a jegy=bolygó=ház a modern asztrológia egyik tipikus melléfogása. Bár vannak analógiák a három között, nem helyettesíthetők automatikusan egymással)  és a saját test, mint az öröm, a szépség és az elégedettség forrása iránti szeretettel kezdődik. Ez nem merül ki a puszta szexuális élvezetben, hanem az anyagi világ olyan egyszerű örömei is ide tartoznak, mint az étel, amit eszünk, az ágy, amelyben alszunk, és a sampon, amit használunk, illetve hogy vesződünk-e azzal, hogy a lakást, amelyben élünk, a saját ízlésünk szerint rendezzük be. Természetesen valójában arról beszélek, vajon elég értékesnek érezzük-e magunkat ahhoz, hogy örömöt és élvezetet ajándékozzunk magunknak a leghétköznapibb szinteken is. Ez nagyon fájdalmas téma lehet, ha a születési képlet Vénusza bajban van, mivel ez gyakran társul azzal az érzéssel, hogy csúnyák, értéktelenek vagyunk, nem vagyunk szeretetreméltók, és nem érdemeljük meg a boldogságot. És ez a nagyon negatív személyes énkép általában az egyik vagy mindkét szülőre vezethető vissza, akiknek talán pontosan ugyanezzel a vénuszi problémával kellett szembenézniük. Tapasztalataim szerint az olyan nehéz Vénusz – aspektusok, mint a Vénusz – Szaturnusz, Vénusz Chiron vagy Vénusz-Uránusz kapcsolatok folyamatosan ismétlődnek a családi horoszkópokban. És ahol nem tudjuk magunkat értékelni, ott nem vagyunk képesek értékeket adni másoknak sem, még a saját gyerekeinknek sem.




Kapcsolódó

Liz Greene :Az örök háromszög
Liz Greene: A Bika, A Mérleg

Liz Greene: A tranzitok és progressziók pszichológiai megközelítése

Robert Hand: Egy posztmodern asztrológia felé

Augiász istállója

A BLOGOMBAN MEGJELENT FORDÍTÁSOKAT, ÍRÁSOKAT ÉS KÉPEKET A SZERZŐI JOGRÓL SZÓLÓ 1999. ÉVI LXXVI. TÖRVÉNY ÉRTELMÉBEN AZ ENGEDÉLYEM NÉLKÜL MÁSHOL KÖZZÉTENNI TILOS. EZ ALÓL KIVÉTELT KÉPEZ, HA CSAK AZ ÍRÁSOM ELSŐ NÉHÁNY SORÁT TÜNTETIK FEL, MAJD A FOLYTATÁSÉRT A BLOGOMRA KATTINTVA JUT EL AZ OLVASÓ! AMENNYIBEN MÁS FORRÁST NEM JELÖLÖK MEG, AZ ÍRÁSOK, FORDÍTÁSOK A SAJÁT SZELLEMI TERMÉKEIM, KERESKEDELMI FORGALOMBAN TÖRTÉNŐ ÉRTÉKESÍTÉSÜKHÖZ CSAK SZEMÉLYES EGYEZTETÉST KÖVETŐEN JÁRULOK HOZZÁ!