Szeptember – 2022

Sajátos kettősség érvényesül szeptember folyamán. Egyfelől jelentősen lelassul a tempó, hiszen 4-én a Mars belép a retrográd árnyékba, 10-től pedig, amikor a Merkúr hátraarcot vág, immár hat tolató bolygóval kell számolnunk. Másfelől, az újra szoros Szaturnusz-Uránusz kvadrát felpörgeti a dolgokat, sorra röpítve a levegőbe az eddig valamelyes biztonságot nyújtó struktúrák maradékát is.

“Szeptember – 2022” bővebben

Augusztus – 2022

A Bika Mars-Uránusz-Északi holdcsomópont együttállással mozgalmasan kezdődik augusztus. A zűrös trió egyszersmind aktiválja a 2020-2021 során oly sok drasztikus változást hozó Szaturnusz-Uránusz kvadrátot is: a talaj most már egész évben ingatag marad. Az Oroszlánban haladó Merkúr, Nap majd Vénusz részvételével fix T -kvadrátok állnak össze, így a tavaly július-augusztus témái további nüanszokkal gazdagodnak. Ez egyszersmind a pokoli libikóka folytatását is garantálja.A Merkúr végighalad a Szűzön és bekukkant a Mérlegbe: tolatása miatt október 29-ig ebben a két jegyben tartózkodik. 19-én nagy váltást tapasztalhatunk: a Mars elkezdi jövő március 25-ig tartó utazását az Ikrekben. Ez a tranzit mérsékli a Szaturnusz-Uránusz kvadrát-keltette felfordulást, de felvet majd sok más problémát.

“Augusztus – 2022” bővebben

Vénusz – Plútó együttállás a Bakban | Leslie Hale

A Vénusz és a Plútó első együttállására december 11-én kerül sor, a Bak 25°-án. Másodszor december 25-én találkoznak, amikor a Vénusz már tolat, a harmadik együttállás pedig jövő március 3-án jön létre. Az asztrológusok a világ minden táján hasonlóan látják ezt az eseményt, most a blogomon többször megszólaltatott Leslie Hale gondolatai következnek.

“Vénusz – Plútó együttállás a Bakban | Leslie Hale” bővebben

Vénusz a Skorpióban – 2021

A Vénusz tolatása a Skorpióban és a Mérlegben – 2018

2021 szeptember 10 – október 7

Szeptember 10-én a Vénusz a Skorpióba lép, ahol október 7-ig időzik.  Az egyidejűleg érvényesülő bolygóhatások ismeretében önmagában is húzós tranzitnak ígérkezik. Részletesebb összefoglalót azért érdemel, mert ízelítót ad az október-novemberi, a Skorpió Nap, Merkúr, Mars, Vízöntő Szaturnusz, Bika Uránusz részvételével kialakuló T-kvadrátok jelezte borulásból. Mondhatni: a demo-verzió következik.

“Vénusz a Skorpióban – 2021” bővebben

A Bika | Liz Greene

“A bika (amelyet néha ökörként ábrázolnak) megszelídítéséről szóló buddhista mese az embert a fejlődés különböző szakaszaiban mutatja be, amelyekben meg kell tanulnia megszelídíteni az ellenszegülő bikát, és ahol végül az ember és a bika eltűnnek, és végül kiderül, hogy egyazon isteni egység részeit képezik. A bika nem gonosz, de ha engedik, hogy irányítsa az embert, akkor pusztulásba vezetheti, mert ki van szolgáltatva vágyainak. De az elfojtás sem válasz. Az embernek és a bikának olyan táncot kell járniuk, amelynek során kölcsönösen tisztelni kezdik egymást. Ezek a keleti képek az ego és az ösztönök közötti kapcsolat problematikáját szemléltetik, és ez a probléma áll a Bika fejlődési mintájának középpontjában”Liz Greene : The Astrology of Fate

“A Bika | Liz Greene” bővebben

Január – 2021

Január eseménydús hónapnak ígérkezik, bár az első két hét folyamán nincsenek látványos változások. A látszat csalóka.  Kiszámíthatatlanságból, instabilitásról már január második felében sem lesz hiány, 2021 pedig egy újabb olyan év, amikor csak a bizonytalanság a biztos.

“Január – 2021” bővebben

A Mars áthaladása a Kos jegyén – 2. rész

2020 második fele, amikor a Mars a Kos jegyén halad át, és szeptember 9 -november 13 között tolat is,  2020 első hat hónapjánál is  nehezebbnek ígérkezik. Jogos kérdés, lehet-e még fokozni a már előző hónapokban sem könnyen kezelhető nyomást ? Azt kell mondanom, lehet. Ezzel a véleményemmel nem vagyok egyedül. A nagyvilág asztrológusai már jó ideje felfigyeltek a 2020-as Kos Mars tranzitra (akárcsak az ezt megelőző, 2020 tavaszi Bakon való áthaladásra), és a hiteles iskolák képviselői nagyon- nagyon veszélyesnek tartják. Az elmúlt egy év folyamán én is sokat foglalkoztam vele a blogon.  Az 1. rész a tranzit általános sajátosságait tartalmazza,  a 2. rész a jelentősebb hatásokat, és az előttünk álló hónapok (augusztus, szeptember, október, november, december) főbb tendenciáit igyekszik bemutatni.

“A Mars áthaladása a Kos jegyén – 2. rész” bővebben