A feszültségek augusztusban is folytatódnak, bár az előző hónapoknál több lehetőség van az energiák konstruktív mederbe terelésére. Gyors megoldások azonban még annyira sincsenek, mint a közelmúltban, ugyanis a hónap folyamán a Merkúr és az Uránusz is hátraarcot vág, így pedig már hat retrográd bolygóval kell számolni. Eközben azonban sürgős rendezést követelő helyzetek is felmerülhetnek, vagy a türelmetlenség okozhat kisebb-nagyobb károkat. Az olyan, rajtunk kívül álló tényezők, mint a bűncselekmények, jogi túlkapások, természeti katasztrófák szintén jelentős veszteségeket okozhatnak.
Augusztus – 2020
Augusztus általában a nyaralások és bulik hónapja, idén azonban több lesz a feszültség, mint a szórakozás. Körvonalazódnak azok a témák is, amelyek az ősz/tél folyamán nehezen megoldható feladványok elé állítanak.
Retrográd Uránusz – általános tudnivalók
Az Uránusz hat hónapot tölt hátrálással egy év alatt. Ezeknek az időszakoknak személyes szinten akkor van nagyobb jelentősége, ha a bolygó egyébként is fontos szerepet játszik a születési képletben. Emellett azokat a területeket is érinti, amelyek felett áthalad.
“Retrográd Uránusz – általános tudnivalók” bővebben