Június 9-én, helyi idő szerint 23:03’-kor várva-várt váltásra kerül sor: a Jupiter a Rákba lép. A Nagy Jótevő 2025 június 9 – 2026 június 29 között vendégeskedik itt.
Az Asztropressz küldetése az aktuális és várható bolygóhatásokkal, a személyi horoszkópban rejlő lehetőségekkel és korlátokkal kapcsolatos reális tájékoztatás. Akkor is, ha ez nincs összhangban a new ages „szellemiség” által diktált minden szép-minden jó narratívákkal. Erre az esetre is vonatkoznak a kommentelési etikettben írtak: aki nem ért egyet az itt megfogalmazott szempontokkal, nyugodtan abbahagyhatja oldalam követését és keressen magának lightosabb olvasnivalót. Nincs harag 🙂 Mindkettőnknek időt, energiát spórol meg 🙂 Nekem legalábbis rengeteget, hiszen nem kell az irreleváns kommentek moderálására, nagyon sok esetben ezzel egyidejűleg szerzőik spammelés miatti jelentésére és letiltására is pazarolnom értékes időmet. Így ezt további hasznos tartalmak írására fordíthatom. Bevallom, annak ellenére, hogy naponta többször is kénytelen vagyok sort keríteni rá, utálom használni a “Törlés”, “Tiltás” funkciókat. Mindkettőnknek szebb lesz a napja, ha egyáltalán nem kerülök, vagy a jelenleginél sokkal ritkábban kerülök ilyen kínos döntéshelyzetekbe. Bízom benne azonban, hogy az ezogagyi helyett a valósággal nagyobb összhangban levő tartalmakra fogékony, azokat kimondottan igénylő többség -vagyis a tényleges célközönségem – a jövőben is velem marad |
Ebben a kardinális, vizes jegyben erőben van, így sokkal jobba érzi magát, mint száműzetése egy éve alatt az Ikrekben. A klisék szerint a következő 12 hónap kedvez a családalapításnak, otthon teremtésnek vagy a meglévő bővítésének. Prosperálhat az élelmiszeripar, vendéglátás, az otthon, a család, a klán és a haza nagyobb prioritást kaphat. Csupa szép és jó. Bika Vénusszal kombinálódva feltételezni lehetne, hogy az előttünk álló hónap a kertészkedés, főzőcskézés, családi grillpartik felhőtlen időszaka lesz még azok számára is, akiknél az ilyen foglalatosságok puszta gondolata is menekülésre késztet.

Az ingressz- képlet azonban eléggé illúzióromboló. Átfogó elemzés helyett inkább csak rábökögetek, a bejegyzésben a Budapestre, Brüsszelre, Washingtonra és Moszkvára kiszámított belépés – képleteket tüntettem fel, időpontokkal. Beharangozóként remélhetőleg így is ad pár kiindulópontot.
Hat nappal a jegyváltást követően harmadszorra is bepontosul a Jupiter-Szaturnusz kvadrát. Ez önmagában sem valami igéretes. A 2020 decemberében kezdődött Jupiter-Szaturnusz ciklus krízispontja, ennek gazdasági, társadalmi hozadékaival. Az előző két bepontosulás változó jelekben, az Ikrek és a Nyilas között jött létre 2024 augusztusában és decemberében. Zűrzavaros időszak volt, erőszakban, gazdasági problémákban, természeti katasztrófákban és súlyos balesetekben nem volt hiány. A felbomlás jeleit nem volt nehéz észrevenni.
Ez a tendencia folytatódik, de a kardinális jegyekbe való átmenet markánsabb törésvonalakat jelez. Sőt, hasadásokat is, melyek nem csupán látványosak, hanem váratlanok is lehetnek, a június 15-én egyidejűleg bepontosuló Mars-Uránusz kvadrátnak köszönhetően. Nem feltétlenül lesznek nagy meglepetések, hiszen csak azok a szellemek szabadulhatnak ki a palackból, amelyekről eddig is tudtuk, hogy ki akarnak szabadulni, csak épp vonakodtunk tudomásul venni.
Betársul a Neptun is, amellyel a Szaturnusz, a jövő februári egzakt konjunkció előtt most képezi a legszorosabb együttállást. Ez az illúziók, fellazuló határok, bizonytalanság és irreális elvárások formációja. (Jó esetben csak a fantázia lódul meg, amelynek értékes medret kell találni, lehetőleg nem kémiai eszközökkel. A virtuális valóság persze szintén lehet kártékony tudatmódosító). Legutóbb 2019-ben feszült egymásnak a két bolygó, a blogon elérhető két részes ( 1. rész, 2 rész) ad némi ízelítőt az energetikából, bár az akkori kozmikus környezet más volt.

A Merkúr. amely 8-án átlépett a Rákba, még mindig együtt áll a Jupiterrel. Szaturnusszal és Neptunnal képezett kvadrátja éppen 9-én pontosul be. A gondolkodási folyamatokat ebben a jegyben erőteljesen átszínezik az érzelmek és a hangulatok. Művészeknél ez kimondottan jó lehet, problémásabb, amikor politikai döntéshozóknál történik, vagy a tömeg kezd el vágyfantáziák és téveszmék hatására cselekedni. Utóbbiak a Neptun fényszög hozadékai. Az elakadások, határok, a még oly jogosak is, hisztérikus tiltakozást válthatnak ki.
Erőben a Jupiter kétségtelenül jobb, mint száműzetésben, de hajlamos lehet túltolni a dolgokat. Egzaltáltan viselkedni. Izgágaságát az is fokozza, hogy a Nyilas Holddal recepcióban van, két Yodot képeznek. Egyiknek Hold a fókuszbolygója, és a Bika Vénusz – Rák Merkúr-Jupiter a “talpa”. A másiknál éppen fordítva: a Rák bolygók vannak a háromszög csúcsán, a Hold és a Vízöntő Plútó meg az alapzat. Bár a Yodot, meg alkotóelemeit, a kvinkunxokat gyenge aspektusoknak tartják, érdemes figyelembe venni őket. Az egyébként is borulékony egyensúlyt még ingatagabbá teszik, és bekapcsolnak a hozzájuk társítható, 6 – 8-as házas analógiák. A meglévő krízishelyzetek így fokozódnak, a látszatra (sem) frappáns megoldások gyakorlatba ültetése pedig még több buktatóval jár.
Mivel a Jupiter egyszersmind a hit, világnézet, ideológiák jelölője is, az ilyen jellegű ellentétek nemhogy csillapodnának, hanem még jobban kiéleződnek. A Szaturnusz a Kosban fall, a legrosszabb tulajdonságai érvényesülnek. Alkalmatlan vezetők fokozhatják a nyomást, nem válogatnak az eszközökben (ez a másik félre is igaz lehet), ugyanakkor tekintélyvesztésük, bukásuk is benne van a pakliban. Az ilyen forgatókönyveket azonban káosz és további destrukció kísérheti; a rend nem biztos, hogy gyorsan helyreáll.
Ha a 2021-es Vízöntő Jupiter/Szaturnusz – Bika Uránusz csörtét a baloldali woke csúcsra járatása jellemezte, a Rák Jupiter – Kos Szaturnusz/Neptun a jobboldali woke ámokfutása lehet. Persze ez butácska leegyszerűsítés, hiszen mindkét szélsőség jelen van évek óta, és egymást erősítik. Az arányok azonban változhatnak. Figyelemreméltó, hogy olyan ókonzervatjvok is reálisnak látják ezt a veszélyt, mint Rod Dreher. Az amerikai újságíró 2021 óta Magyarországon él, és kormányközeli Danube Institute munkatársa és az MCC vendégoktatója. A közelmúltban több ilyen kritikus cikket is írt a jobboldali wokeról, „Cry More, Libs” is not a Startegy /A „visítsatok még jobban, libsik” nem stratégia (Ezek szerint FAM virálissá vált dalocskáját is ismeri), The Radical Right is Coming for Your Sons / A radikális jobboldal eljön a fiaitokért. „A „woke jobboldalra” gondolva, fehér nacionalisták, antiszemiták és különféle rasszisták jutnak eszembe, akik átvették a woke baloldal által használt kemény identitáspolitikai kategóriákat, és ezeket alkalmazzák saját gondolkodásuk és retorikájuk kialakítására. Ezek az emberek nem tisztelik azokat, akik nem értenek velük egyet, és minden jel arra utal, hogy ha hatalomra kerülnének, ugyanolyan antidemokratikus és aljas módon nyomnák el az ellenkező nézeteket vallókat, mint a woke baloldal.” Second Thoughts on Woke Right
A gazdasági problémák a Jupiter – Szaturnusz kvadrátok tipikus hozadékai, és a Szaturnusz – Neptun erőpróbáló kombinációira is jellemzők. Az utóbbi években is ez volt a trend, és a Jupiter ingressz- képlet sem utal megoldásra. Sőt. A teljes összeomlások elkerülhetők ugyan, de a nagy kiváltó okok nem szűnnek meg. A szinten maradáshoz (vagy a mélypontokról való felkapaszkodáshoz) folyamatos erőfeszítésekre van szükség.
A Musk – Trump csörte, az időszak ikonikus eseménye szórakoztató volt, a Trump kormány katasztrofális gazdaságpolitikája azonban, amelynek főszerepe volt benne, az egész világot beszippantó krízist idézhet elő. (A jegyváltást követő Nyilas telihold-képletben és a június 21-i nyári napfordulóképletben szintén azonosítható ez a trend.)
A légkör forrong, és a jegyváltást követő héten még puskaporosabbá válhat a hangulat. Ez világviszonylatban így van, Kolumbiában például június 8-án például merényletet követtek el a konzervatív elnökjelölt ellen (az aznapi földrengés is illik az analógialáncba), Kaliforniában komoly zavargások vannak. Ebben semmi meglepő, többször felhívtam a figyelmet, hogy bekapcsolhatnak ilyen forgatókönyvek is; legutóbb két nappal az események előtt. A külföldiekkel kapcsolatos feszültségek, kultúrák közötti harcok szintén részesei az analógialáncnak. A (majdnem) mindenki jöhet – (majdnem) mindenki takarodjon végletek váltakozása is jellemző lehet ezekre a kombinációkra. Hogy ez még csak figyelmeztetés, vagy már egy polgárháború, de legalábbis az előszobája, jó kérdés.
Ahogy az is, hogy pozícíójában marad -e Donald Trump és kormánya, vagy egy elsöpri őket a tiltakozáshullám. Ami a Jupiter jegyváltás horoszkópja, a Nyilas telihold, és a nyári napforduló képletek alapján biztosan elmondható, hogy forró időszak előtt állnak, amikor is ingataggá válik helyzetük. Az 1946 június 14-én született Donald Trump a szolárjába is megkapja ezeket a hatásokat; a Jupiter – Szaturnusz kvadrát, Mars-Uránusz kvadrát éppen 15-én pontosul be. Tranzitokként is hozhatnak zendüléseket, merényletet, vagy ilyen kísérleteket, kínos titkok kiderülését, botrányokat, presztizsvesztést, csúnya pereket. Persze ezek sem tegnap kezdődtek, és egykori first buddyjának, Elon Musknak sem lesz sikertörténet ez a tranzit. Azért arra is van lehetőség, hogy valami módon megússzák.
Belső forrongások, szabotázs- akciók, külső támadások és megszakadó szövetségek a világ más részein is okozhatnak tetemes veszteségeket. A jó hír, hogy lehetőségek, megoldások ennek ellenére is adódhatnak.
A Jupiter legutóbbi Rák tranzitjait felidézve be kell látnunk, hogy nem voltak valami békések.
1989 július 31 – 1990 augusztus 18

A legkonstruktívabb, hiszen összeomlott a Berlini Fal és vele együtt a Szovjetunió. Az egykori KGST- országok visszanyerték szabadságukat. De az átmenet nem zajlott mindenütt békésen: a romániai forradalom számos emberéletet követett, a Tienanmen-téri tüntetéseket pedig vérbe fojtották. (Maguk a tiltakozások akkor törtek ki, amikor a Jupiter még az Ikrekben volt, és az őket megszakÍtó vérfürdő is erre az időszakra esett. Viszont a megtorlások a jegyváltás idején is zajlottak, a boszorkányperek egyik fő vádpontja a hazaárulás volt. Teljes összhangban az időminőséggel. ) A tranzit legvégén, 1990 augusztus 2-án pedig az iraki csapatok lerohanták Kuvaitot , megágyazva az I. Öbölháborúnak. (Egy tranzit sosem elszigetelten fordul elő, a Szaturnusz, Uránusz és a Neptun akkoriban a Bakban álltak, ’89 végén a Jupiter oppozíciót képezett velük. A Jupiter most újra a Rákban tartózkodik, a Kosban fall Szaturnusz és peregrin Neptun azonban épp kvadrátot vet az akkori pozícióra. Így, mint más posztokban is hangot adtam aggályomnak, félő, hogy valami visszarendeződést kell átélnünk. Oroszországban a desztalinizációt máris rohamléptekben zajló resztalinizáció követi, Magyarország meg apait-anyait beleadva dolgozik azon, hogy a Vasfüggöny sz@rabbik oldalára kerüljön.)
2001 július 14 – 2002 augusztus 1

Az időszak legikonikusabb eseményei kétségtelenül a 2001 szeptember 11-i terrortámadások voltak. Az azóta eltelt évek alatt egyértelművé vált, alúl maradtunk a terror elleni háborúban. Ilyen esemény bekövetkeztéhez persze önmagában a Jupiter nem lett volna elég. Az Ikrek Szaturnusz huzamosabb időn keresztül nézett farkasszemet a Nyilas Plútóval. Amely kvinkunxot, 150°-os fényszöget képezett a Jupiterrel. A radikális iszlám a jelenlegi Rák Jupiter tranzitnál is óriási problémákat fog okozni.
2013 június 27 – 2014 július 16

A legutóbbi Rák Jupiter tranzit szintén eseménydús volt. Szíriában javában zajlott a polgárháború. A nem sokkal a jegyváltás előtt alakult Iszlám Állam 2014 nyarára, amikor Jupiter az Oroszlánba lépett, már az ország kétharmadát birtokolta. 2014 július 29-én, a Kalifátus kikiáltásakor a Jupiter még a Rákban volt. 2013. november vége és 2014 februárja között zajlottak Kijevben az Oroszország-ellenes, Európa-párti tüntetések, amelyek Euromajdan néven vonultak be a történelembe. A 2014 március 16-i népszavazást követően Oroszország annektálta a Krímet. Görögországban javában javában pusztított a gazdasági válság. A Fidesz -KDNP megnyerte a 2014 április 6-i országgyűlési választásokat.
Itt persze szintén több tényező együttes hatása érvényesült. A júniusi jegyváltás, a Skorpió Szaturnusz és Halak Neptun nagy víztrigonja részeként még kellemes volt, főleg azoknak, akiknek volt lehetőségük sok időt víz közelében tölteni. A nyár végére azonban a Jupiter az Uránusz -Plútó kvadráthoz kapcsolódott, egy borulékony kardinális T-t hozva létre. Amelyet a Mérlegen áthaladó bolygók nagy keresztté alakítottak. 2013 decemberében a Mérleg Mars betársult, tolatása miatt pedig kegyetlenebbnél – kegyetlenebb patthelyzetek állandósultak 2014 első 4 hónapjában. Ezekre a Bakban tolató Vénusz, és két húzós eklipsz is rátett jónéhány lapáttal. Az időszakot viszonylag részletesen lefedtem a blogjaimon.
Kapcsolódó
A BLOGOMBAN MEGJELENT FORDÍTÁSOKAT, ÍRÁSOKAT ÉS KÉPEKET A SZERZŐI JOGRÓL SZÓLÓ 1999. ÉVI LXXVI. TÖRVÉNY ÉRTELMÉBEN AZ ENGEDÉLYEM NÉLKÜL MÁSHOL KÖZZÉTENNI TILOS. EZ ALÓL KIVÉTELT KÉPEZ, HA CSAK AZ ÍRÁSOM ELSŐ NÉHÁNY SORÁT TÜNTETIK FEL, MAJD A FOLYTATÁSÉRT A BLOGOMRA KATTINTVA JUT EL AZ OLVASÓ! AMENNYIBEN MÁS FORRÁST NEM JELÖLÖK MEG, AZ ÍRÁSOK, FORDÍTÁSOK A SAJÁT SZELLEMI TERMÉKEIM, KERESKEDELMI FORGALOMBAN TÖRTÉNŐ ÉRTÉKESÍTÉSÜKHÖZ CSAK SZEMÉLYES EGYEZTETÉST KÖVETŐEN JÁRULOK HOZZÁ!