Az április végi-májusi bolygóhatásokat sok fontos esemény kísérte, döntéseket is beleértve. Az évente megrendezett Eurovíziós Dalfesztivál lényegesen kisebb horderejű, mint a NATO és az EU keleti szárnyát érintő romániai választások. Eredményeik azonban lényeges üzenetet hordoznak a jelen/ közeljövő nagytranzitjaiban rejlő esélyekről és veszélyekről. E kollektív folyamatok persze nemcsak asztrológiai paraméterekkel írhatók le: az alábbi bejegyzésben viszonylag kevés szó lesz asztrológiáról.
Az Asztropressz küldetése az aktuális és várható bolygóhatásokkal, a személyi horoszkópban rejlő lehetőségekkel és korlátokkal kapcsolatos reális tájékoztatás. Akkor is, ha ez nincs összhangban a new ages „szellemiség” által diktált minden szép-minden jó narratívákkal. Erre az esetre is vonatkoznak a kommentelési etikettben írtak: aki nem ért egyet az itt megfogalmazott szempontokkal, nyugodtan abbahagyhatja oldalam követését és keressen magának lightosabb olvasnivalót. Nincs harag 🙂 Mindkettőnknek időt, energiát spórol meg 🙂 Nekem legalábbis rengeteget, hiszen nem kell az irreleváns kommentek moderálására, nagyon sok esetben ezzel egyidejűleg szerzőik spammelés miatti jelentésére és letiltására is pazarolnom értékes időmet. Így ezt további hasznos tartalmak írására fordíthatom. Bevallom, annak ellenére, hogy naponta többször is kénytelen vagyok sort keríteni rá, utálom használni a “Törlés”, “Tiltás” funkciókat. Mindkettőnknek szebb lesz a napja, ha egyáltalán nem kerülök, vagy a jelenleginél sokkal ritkábban kerülök ilyen kínos döntéshelyzetekbe. Bízom benne azonban, hogy az ezogagyi helyett a valósággal nagyobb összhangban levő tartalmakra fogékony, azokat kimondottan igénylő többség -vagyis a tényleges célközönségem – a jövőben is velem marad |
Yuval Raphaelnek, a nemzetközi kulturális rendezvény második helyezettjének nem mindennapi sors jutott. Olyan igazi Skorpiós, Plútós….
A gyanútlan fiatal lány számára 2023 október 7-re virradóan nyíltak meg az alvilág kapui, a vérfürdőbe torkollt Nova fesztiválon. Yuval barátaival egy rakétatámadások ellen megerősített buszmegállóban talált menedéket, 50 másik ismeretlennel. A fedezék azonban rövidesen halálcsapdává vált, ugyanis egy Hamász – terrorista állt meg előtte, és gépfegyveréből tüzet nyitott az ott-tartózkodókra. Yuval pillanatok alatt egy halom holttest alatt találta magát: csak a szerencsén múlt, hogy a kezébe kapaszkodó lánnyal ellentétben nem kapott halálos lövést.
Felhívta apját, aki azt tanácsolta neki, hogy tegye halottnak magát, hátha így sikerül észrevétlen maradnia. Az útmutatás jól jött, meg saját lélekjelenléte is, ugyanis a nap folyamán visszajöttek a terroristák, és találomra lövöldözni kezdtek az óvóhelyen. A fiatal lány 8 pokoli órát töltött a holttestek alatt mielőtt kimentették. Súlyos fejsérülést szenvedett, eltört a lába, de életben maradt. (Ellentétben a vele nagyjából egyidős Shani Loukkal, akit brutálisan meggyilkoltak ugyanezen a fesztiválon. Horoszkópjaik tanulmányozása az élet és a halál közötti különbségre is rávilágíthat. Persze, ez fellengzős duma: az elmúlt 2 évben jónéhány áldozat és túlélő képletét tanulmányoztam, és valószínűleg ez a továbbiakban is rendszeres elfoglaltságom lesz. Sajnos túl terjedelmes az adatbázis ahhoz, hogy egyhamar végére érjek. Volt, amikor nyilvánvaló volt, mi minden mutatott az egyik vagy a másik irányba, máskor nem voltak egyértelmű fogódzók. De ez egy másik bejegyzés témája, ha egyáltalán lesz ilyen.)

Yuval születési óráját, percét nem ismerem, így pontos képletet sem készíthetek, de a déli időpontra felvázolt horoszkóp is sokatmondó. A Skorpió Nap, Merkúr hozza az alvilági élménytartományt, ami persze többféleképpen is megélhető. A Nap-Uránusz kvadrát szokatlan sorsfordulatokat, töréseket, váratlan, sokkoló eseményt ad mindehhez. Az i-re a pontot egy Ikrek Jupiter ( Aldebaran – szerencse feltételes módban) – Nyilas Plútó (a nehézfiú Antares és a szadista Rastaban szendvicsében) közötti szembenállás teszi fel. A kiélezett, veszélyes sorshelyzetek adják magukat. A szülöttnek nem is kell különösebben tennie értük. Változó jegyekről lévén szó, valószínűleg lesz még belőlük része.
A szerencsés megúszásban talán a Mars ( Mérleg 0°49) – Szaturnusz (Bika 28°37) – Neptun (Vízöntő 3°) közötti nagy trigonnak is szerepe volt. A nagyobb erőfeszítések nélküli kedvező fordulatokon kívül a nagy trigonokat a passzivitással is kapcsolatba hozzák. Ez persze nem automatikusan igaz, de ahhoz, hogy Yuval életben maradjon az óvóhelyen, jó adag szerencsén kívül pontosan erre volt szükség. Későbbi, viszonylagos felépülésén persze már nagyon is tudatosan kellett dolgoznia. Az ellenszélként eufemizált ellenséges légkörben való helytálláshoz talán a Mars-Szaturnusz adott makacsságot, kitartást, a Jupiter (Aldebaran) – Plútó (Antares) pedig kockázatvállalási kedvet.
Hogy mennyire lesz képes kezelni hosszú távon ezt a traumát, jó kérdés. Az általa átéltekbe sokan belerokkannak, vagy öngyilkosok lesznek. Még látszólag kemény fából faragott emberek is : legutóbb, március elején az egyik, október 7-én meggyilkolt lány édesapja, vagy május közepén Igor Pibnev , az izraeli rendőrség főtörzsőrmestere, aki 13 terroristát likvidálva védte meg családját azon a bizonyos fekete szombaton.
Yuval egyebek mellett a művészet, a zene révén keres gyógyulást, és közösségét is ezen a csatornán keresztül szolgálja. Élőket és az életét megmentő halottakat, meg a többi ártatlan áldozatot egyaránt. Önkifejező készségét a Skorpió Napjával együtt álló Alphecca, és a Mérleg Mars támogathatja, Holdja pedig lehet, hogy a Halakban áll. A Nyilas Vénusz , a nagy trigon, amelynek a Vízöntő Neptun is része, valamint az Ikrek Jupiter- Nyilas Plútó szintén jó előadói képességeket, illetve lehetőségeket adnak médiabeli szereplésre, sikerekre.
Sajnos az árukapcsolás is jelen van: a Hold-Szaturnusz kvadrát súlyos érzelmi terheket, töréseket, adott esetben bántalmazást is jelezhet, az életvidám Nyilas Vénusznak pedig a szomszédos Rasalhague állócsillag hoz súlyos tapasztalatokat. A Nyilas optimizmusa, a dolgok magasabb értelmébe vetett hite, és a levegős jegyekben álló bolygók könnyed, intellektuális hozzáállása azonban elviselhetőbbé tehetik számára a poggyászt. Sőt, mint fennebb rámutattam, élményei révén másokon is segíthet; ha másként nem, a művészet eszköztárával.
De alighogy énekesnőként elkezdett magára találni, az Euróvíziós Dalfesztiválon újabb pokoli helyzetekbe csöppent. (A folyamat valójában már sokkal korábban elkezdődött, hiszen egy ideig még az is kérdéses volt, hogy a népirtással vádolt Izrael egyáltalán szerepelhet-e az egykor rangos rendezvényen. ) Az elődöntő előtti felvonuláson egy kefiyeh kendős, („palesztin” = Hamász) zászlót lobogtató néző torokelvágással fenyegette meg a mészárlás túlélőjét, az izraeli küldöttség tagjait meg leköpte. Még döbbenetesebb, hogy Martin Green, az Eurovíziós Dalfesztivál igazgatója szerint ez még mindig a békés tiltakozás kategóriája, ahogy a zavargássá fajuló palesztinpárti tüntetések is „békésen és tisztelettudóan” zajlottak. És mindez nem a Közel-Kelet valamelyik bugyrában, hanem a svájci Bázelben, 2025-ben!
Ezek után természetesen már nem okozott meglepetést, hogy jóllehet Yuval kapta a több szavazatot, a versenyt egy ausztriai queer fiatalember nyerte, egy csapnivaló énekhanggal előadott szerelmi dalocskával. Yuval mindössze a második lehetett, amiben az a csoda, hogy egyáltalán megkaphatta ezt a helyezést. Akárhányan szavaztak is volna rá, nyújthatta volna akár a földkerekség legművészibb produkcióját is, teljesen egyértelmű volt, hogy ezen a megmérettetésen nem nyerhet.
(Remélem, felesleges mondanom, hogy a történetben nem Johannes Pietsch szexuális preferenciája a lényeg. Maayan Licht tehetségét például eszembe sem jutna kétségbe vonni. Férfi létére számos híres színésznőnél szuggesztívebben énekli Carment, belinkeltem a Habanerát Ha valami ilyesmit hallok, egyetértettem volna a zsűri döntésével, de JJ kornyikálása hallatán nem tudtam szabadulni a gondolattól, hogy itt nem az volt a lényeg, hogy a legtehetségesebb legyen az első, hanem az, hogy Yuval semmiképp sem. No és hogy a nyertes személye összhangban legyen a woke agendával.)
A rendezvény közönségét azonban nem lehetett megvezetni (meg a terroristákkal szolidarizáló tömegőrjöngéssel sem megfélemlíteni): Yuval Raphael kapta a legtöbb szavazatot. A morális iránytű működött, a történtek fényében pedig az a második hely sem olyan rossz pozíció.
A második történetnek, a romániai választásokénak látszólag semmi köze a fentebbiekhez. Az előző bejegyzésekben és Facebook – posztokban nagyon részletesen foglalkoztam vele, hiszen óriási volt a tét. Ha ugyanis Romániában, az EU és a NATO keleti szárnyában a „szuverenisták” (értsd: oroszok által támogatott vasgárdisták) nyernek, az egész Európát megreccsentette volna.
Szerencsére a nagyarányú részvételnek és az együtt élő nemzetiségek összefogásának köszönhetően sikerült elkerülni ezt a legrosszabb forgatókönyvet. Hogy hosszú távon, vagy csak ideiglenesen, más kérdés: a történelemcsináló külső bolygók jegyváltása ugyanis még nem fejeződött be. Igaz, a Neptun már a Kosban van, és a Szaturnusz május 25-én követi, de 2026 februári, tényleges találkozójukig jön még jó fél év visszatekintés a Halakba. Hasonlóképpen: június 7-én az Uránusz benéz az Ikrekbe, november 9-től 2026 április 26-ig azonban még a Bikában tölt néhány hónapot. Van talán még idő olyan változásokat eszközölni, amelyek révén a régi értékek az alakuló új rendbe is átmenthetők. Egyéni és kollektív szinten egyaránt. Pillanatnyilag tehát a régió csupán haladékot kapott tartós megoldás helyett. Persze ez is nagy dolog; vannak, akik képesek jól sáfárkodni az ilyen lehetőségekkel, mások azonban visszasüppednek a régi kerékvágásba az adrenalinsokk után.
A jelenlegi időminőségnél azonban utóbbi megengedhetetlen luxus, ahogy a következő években is az lesz. Romániában lehet, hogy csoda történt , de a neheze csak most jön. Elég néhány elhibázott lépés, és a labda újra azokhoz kerül, akik le akarják rombolni a nyugatos, civil társadalmat. (És hangzatos ígéretekkel nyomort és diktatúrát szabadítsanak az országra.)
Bár sok helyen tárgyalják részletesen, hol kapott több szavazatot a diaszpórában a vasgárdista George Simion, az alábbi összefüggések mintha nem kaptak volna kellő figyelmet. (Vagy nem ebben a formában kaptak).

Olaszországban, Angliában, Spanyolországban, Németországban, Franciaországban, Belgiumban és Írországban kb 60-70%-ban voksoltak rá. Fejlett szociális hálóval rendelkező jóléti államokról van szó, amelyekben azonban már érzékelhetők gazdasági problémák és életszínvonal -romlás. Bálint Natália a témával foglalkozó posztjában jól látja, hogy Simionék a nem kimondottan képzett vendégmunkás-réteget célozták meg. Akik ugyan sokkal többet keresnek, mint odahaza, de a szintén képzetlen muszlim hátterű bevándorlókkal való interakcióknak is erőteljesen ki vannak téve. (És nem, nem a napi ötszöri imádkozás zavarja őket a legjobban, kivéve ha ez azt jelenti, hogy nekik kell helyettük dolgozniuk.)
Az inkompatibilis kultúrák sokkal nagyobb gondot jelentenek, de itt már nem csupán a kevésbé iskolázott vendégmunkás-rétegek érintettek, hanem a magasabban képzett rétegek is. Ez a fajta inkompatibilitás nem vehető egy kalap alá azokkal az etnikai feszültségekkel, amelyek a különböző Európából érkező nemzetiségek között állnak fenn, akármennyire el tudtak és tudnak ezek is mérgesedni. Bármennyire valóságos is a probléma, a mainstream által került tabutémáról van szó. A szélsőjobb, orosz hátszéllel meglovagolja, és frappánsnak tűnő válaszokat is ad róla. (Az árúkapcsolás persze csak az után derül ki, ha megnyerik a választást.)
Jobb a helyzet azokban az európai országokban, ahol legalább halvány kísérletek vannak a Közel-Keletről érkezők érdemi integrálására, és egyáltalán, az áradat korlátozására. (Hogy mennyire hatékonyak ezek a kísérletek, láthattuk a svájci eurovíziós fesztiválon. ) A nyugatos Dan Nicusor itt 50-60%-okat tudott szerezni, ami persze még mindig alacsány.
Az Egyesült Államokban élő románok, akik éppen belekóstolnak az aranykorba, amelyet a populista Trump – kormány teremt amerikaiak és nem amerikaiak számára meglehetősen nagy számban voksoltak Nicusorra. Ők ugyanis kezdik közvetlenül megtapasztalni, hogy a woke jobb oldali változata éppen annyira destruktív, mint a balos. Valószínűleg ezért kapott Simion Kanadában is viszonylag kevés szavazatot. Az ottani progresszív baloldal ugyan elég gusztustalan, de földrajzilag Trumpék is közelebb vannak, így látványosabb az elrettentő példa.
A tényleges diktatúrákban élő szavazók – vagy amely országokban ezek egyik pillanatról a másikra kialakulhatnak, a nyugatos értékeket képviselő jelölt tarolt. Oroszországban 58%, Kínában 84%-ot kapott, de Fehéroroszországban, Kazahsztánban és Iránban is nyert.
A diaszpórában élők közül (ideértve a román állampolgársággal is rendelkező magyarokat is) legtöbben mégis ott szavaztak Dan Nicusorra, ahol legnagyobb az orosz hatalomátvétel veszélye. Moldovában 88%, Magyarországon 92% -ban álltak ki az élhetőbb Romániát kínáló elnökjelölt mellett.
Ahhoz, hogy tartósan jó irányt vegyenek a dolgok, érdemi megoldásokat kellene találni azokra a problémákra, amelyek a jobboldali populisták malmára hajtják a vizet. (És, mondani sem kell, a nyugati jóléti államok összeomlásában érdekelt ruszkikéra, akik hasznos idiótaként használják őket.) Mindeközben pedig az iszlám időzített bombája is ketyeg Nyugat-Európa alatt: akár egyszerre, akár némi eltolódással robban be a kettő, halálos kombó. Hogy az egyik napról a másikra elszabaduló pokol Putyin bajkeverőit is magával rántja, csekély vigasz. Hiszen mindannyian bele fogunk dögleni.
Kapcsolódó
Telihold a Skorpióban – 2025