Május – 2025

Május talán csendesebb lesz az előző hónapoknál. A látszat azonban csalóka, és meglepetések bőven akadhatnak. Arról nem is beszélve, hogy a közelmúlt eseményeinek következményeivel is együtt kell élnünk. Beleértve saját döntéseinkét.

Az Asztropressz küldetése az aktuális és várható bolygóhatásokkal, a személyi horoszkópban rejlő lehetőségekkel és korlátokkal kapcsolatos reális tájékoztatás. Akkor is, ha ez nincs összhangban a new ages „szellemiség” által diktált minden szép-minden jó narratívákkal. Erre az esetre is vonatkoznak a kommentelési etikettben írtak: aki nem ért egyet az itt megfogalmazott szempontokkal, nyugodtan abbahagyhatja oldalam követését és keressen magának lightosabb olvasnivalót. Nincs harag 🙂 Mindkettőnknek időt, energiát spórol meg 🙂 Nekem legalábbis rengeteget, hiszen nem kell az irreleváns kommentek moderálására, nagyon sok esetben ezzel egyidejűleg szerzőik spammelés miatti jelentésére és letiltására is pazarolnom értékes időmet. Így ezt további hasznos tartalmak írására fordíthatom. Bevallom, annak ellenére, hogy naponta többször is kénytelen vagyok sort keríteni rá, utálom használni a “Törlés”, “Tiltás” funkciókat. Mindkettőnknek szebb lesz a napja, ha egyáltalán nem kerülök, vagy a jelenleginél sokkal ritkábban kerülök ilyen kínos döntéshelyzetekbe. Bízom benne azonban, hogy az ezogagyi helyett a valósággal nagyobb összhangban levő tartalmakra fogékony, azokat kimondottan igénylő többség -vagyis a tényleges célközönségem – a jövőben is velem marad

Április utolsó hetének hullámvasutazásaiból még a hónap elejére is jut. A Bika Nap, Oroszlán Mars, Vízöntő Plútó közötti fix T-kvadrát energiája május első napjaira is hatással volt, ahogy ezt a nagyvilág és a szűkebb környezet eseményeiből is láthattuk. Az április 27-i robbanékony Bika újhold pedig a következő négy hetet is alakítja; az akkoriban elindult folyamatok pedig a május 12-i Skorpió teliholdnál csúcsosodnak ki.

George Simion (jobbra) és Calin Georgescu (balra) leadják voksukat a romániai választások első fordulóján, 2025 május 4-én

A fentebbi megállapításokra számos példát lehetne felhozni, én pillanatnyilag egyet ragadnék ki. A romániai választásokban rejlő veszélyre már az áprilisi előrejelzésben is felhívtam a figyelmet. Nos, az asztrológia ismét működött, az emberek ítélőképessége kevésbé. Április végén tettem közzé egy terjedelmesebb fordítást  Nicholas Campion, Michael Baigent, Charles Harvey Mundane Astrology című könyvéből, amelyben Baigent többek között az egyén és a kollektív sorsnak való kitettségét, a kollektív pszichózisok hátterét, valamint a bejáratott –  így bármikor előhívható – kollektív minták és a nemzeti komplexusok kényes témáit fejtegeti. Az időzítés nem volt véletlen. Globális trendekről van szó, melyek meglétét a Romániában zajló események is bizonyítják. És sajnos Baigentéknek nem volt igazuk abban, hogy a hatalmi struktúrák átrendeződését jelző asztrológiai hatások beazonosítása magát a kollektív folyamatot is képes lenne kedvezőbb irányba terelni.

Calin Georgescut, az eredetileg tavaly decemberi választások esélyesét időben sikerült hatástalanítani. Lehet a jogállamisággal látszólag szembemenő lépések miatt sivalkodni, de amikor egy demokratikus választási rendszer hiányosságait kihasználva minihitlerek hatalomba simliskedhetik magukat, igenis erélyesen közbe kell avatkozni. Csakhogy a szintén  kollektív tartományába sorolható demokratikus struktúrák gyengének bizonyultak, maximum késleltetni tudták a történelmi szennyáradatot. Az AUR szélsőjobboldali (konkrétan, vasgárdista hagyományokat folytató) párt színeiben megjelent az újabb jelölt, Jungot idézve, madárijesztő, és fölényes győzelmet aratott az első fordulóban. A másodikra május 18-án, éppen a Nap-Uránusz együttállás bepontosulásakor kerül sor, ami önmagában is jelentős stílustörést borítékol. És nem a legkedvezőbbet, hiszen a konjunkció az Algolon, a hírhedt Démoncsillagon jön létre.




Hogy George Simion és holdudvara felemelkedése tragédia romániai magyar kisebbség számára, nem kérdés. A nyugatos, EU-párti és atlantisa, békés egymás mellett élés mellett elkötelezett románok számára úgyszintén. Mert elég sokan vannak ilyenek is. A Ceusescu rettenetes örökségét levetkőzőtt Romániában, életszínvonal és jogállamiság tekintetében évek óta jobb hely Magyarországnál. Mintaállamból rémállamba vezető metamorfózisa annak a hatékony orosz destabilizációs tevékenységnek az eredménye, amely évek óta sikeresen aknázza ki a kollektív áramlatokat. Persze nemcsak a szomszédban.

Egy ilyen fontos NATO-tagállam elvesztése az egész térségre veszélyt jelent. A seperc alatt (na jó, egy – két év, ld az esedékes történelemformáló tranzitok lentebb) összeálló putyinista kisantant megfojtja Ukrajnát. Ez nem kérdés, és nem csak Ukrajna baja, hanem a szláv-ortodox közeg kellős közepén csücsülő Magyarországé is. Egy újabb varsói szerződés tagállamaként pedig közvetlen tapasztalatokat lehet majd szerezni arról, hogy milyen is, ha Moszkva diktálja a tánclépéseket Brüsszel helyett.  (Közben Trumpékat se hagyjuk figyelmen kívül, akik miközben „naggyá teszik Amerikát, tönkreverik a világgazdaságot, szétverik a NATO-t, és nemcsak Ukrajnát, hanem egész Európát is felszervírozzák a medvének. Bónuszpont: „tárgyalásaikkal” az iráni szellemet is kiengedik a palackból, így hamarosan egy Pakisztánnál is szélsőségesebb muszlim országnak is lehet atombombája.)




Bizonyos fokú enyhülés mégis, mindennek ellenére tapasztalható. A Vénusz és a Neptun harmadik, utolsó találkozójára május 2-án került sor, Kos 01°08’-on. A Szaturnusz prését követően voltak akik számára laza ejtőzést jelentett ez a tranzit, a valósággal való kapcsolatvesztésnek viszont ezúttal is pofára esés a hozadéka. A kreatív látomások és az őrültségekre hajlamosító fantáziák között ismét keskeny a határ. Ugyanakkor, a Vénusz a Mars trigon felé közeledik – a 22-én bepontosuló fényszög lényegében már hatókörön belül van-, így talán több esély van a felgyülemlett feszültség konstruktív levezetésére.

Persze, kollektív szinten maximum annyi pozitívumról lehet beszélni, hogy az indulatok még nem szabadultak el annyira, mint amennyire benne volt a levegőben, illetve majd fognak hamarosan. A 4-én retrográd stacionáriusba váltó Plútó most is hozta a komor tónust, a Kos Merkúr azonban másnap szextilt képez az Ikrek Jupiterrel, a Vénusz pedig 6-án a Plútóval, ezért a május 8-ig terjedő időszakban a könnyed, játékos, kezdeményező szellem is jelen van. Hogy ez egyfajta, az összeomlás trendjeit még most sem tudomásul vevő vicceskedés, vagy megoldásokat kereső lavírozás, esete válogatja. Ha megfelelő környezetben élnek, sokan még azt a luxust is megengedhetik maguknak, hogy nem törődnek azzal, amin úgysem tudnak változtatni.




Aztán újra elkezdenek gyülekezni a viharfelhők. 10-én a Merkúr belép a Bikába, és ez önmagában nem jönne rosszul, hiszen az ún. józan paraszti ész akár meg is fékezhetné a flúgos futamot. De sajnos erre minimális az esély. Május 12 – 18 között újra összeáll az április végéről ismerős fix T-kvadrát, ezúttal a Bika Merkúr, Oroszlán Mars és a Vízöntő Plútó részvételével. Közben, 12-én beesik egy túlfűtött (hogy azt ne mondjam, hisztérikus) Skorpió telihold: a Nap gyakorlatilag együttállást képez az Uránusszal; a konjunkció 18-án pontosul majd be az Algolon.

Április végén sajnos nem volt időm külön újholdposztra, pedig, a február 28-i Halak újholdhoz hasonlóan történelemcsináló folyamatokat jelzett. Ezek nem a béke és a rendezettség irányába mutatnak, bármennyire szeretnék is néhányan hinni benne. Egy Facebook-posztban összeszedtem a legbeszédesebb szinkronicitásokat, bár a lista korántsem teljes. Az előbb felsorolt befolyások „jóvoltából” május közepén ismét csúnyán elgurulhat a gyógyszer. A dolgok túltolásának anyagi és érzelmi szempontból is súlyos következményei lesznek. A szembenálló felek nem sok készséget mutatnak a kompromisszumra; az övön aluli ütések, tettlegességig fajuló szócsaták, karaktergyilkosságok a közélet szerves részei maradnak. A kommunikációs zsákutcáknak, megszakadt együttműködések, felbomló egyezmények a gazdaságra, munkaerőpiacra is súlyos hatással lesznek. Jónéhány tisztességtelen nyerészkedési taktikát is látni fogunk. A gazdasági mélyrepülés folytatódik. Az alapból tetemes veszteségeket csodavárás, rossz befektetések, a lehetőségek és a kockázatok arányának téves megítélése, agyonadóztatás, kiberbűncselekmények fokozhatják.

Telihold a Skorpióban, 2025 május 12 Bp, 18h55

Ez persze csak egy lightosabb forgatókönyv, arra az esetre, ha nem lesznek túl látványos robbanások. De az a baj, hogy lehetnek. A gazdasági és társadalmi kríziseket jelző Jupiter – Szaturnusz kvadrát ráadásul hatókörön belül van; a Szaturnusz pedig 25-én esedékes jegyváltásáig a Halak legvégén, a hírhedt Scheat állócsillagon. A Szaturnusz és a Neptun szintén elég közel van egymáshoz, hogy a struktúrák összeomlása közben keletkező por lehetetlenné tegye a tisztánlátást. Kiket többé, kiket kevésbé vakít el, a tájékozódást pedig szintén akadályozza, miközben a Neptunnal viaskodó Jupiter ott sejt fedezéket, ahol a legnagyobb az omlás veszélye.

Sokunk, jómagamat is beleértve, már az előző két hónap folyamán is szerette volna, ha valaki felébreszt a disztópikus lidércnyomásból. A rémálmok örvénye azonban egyre mélyebbre szippantott akár még egy-két évvel ezelőtt is elképzelhetetlen világpolitikai folyamatoknak köszönhetően. A nyári hónapok folyamán turbófokozatra kapcsolhat a tempó. Akárcsak a rendszerváltás idején, 88 – 89-ben, szinte napok, hetek alatt bomolhat a régi rend, csak most épp nem a szabadság felé nyitunk. Erről már többször volt szó, és még lesz is, amíg lehet.

Valamelyes fékező erő még révényesül, ebben a hónapban például a május 20-án bepontosuló Nap-Szaturnusz szextil , és később is adódik pár hasonló kapaszkodó. Az átalakulás trendjei azonban feltartóztathatatlanok; esetleg, egyes időszakokban egyesek számára elviselhetőbbek lesznek. (Nem feltétlenül a legjellemesebbek számára.)




Azért a hónap utolsó tíz napjában lesz egy kis vidámság is, már akinek a Kosba kukkantó Szaturnusz nem veszi el a kedvét a röhögéstől. 20-án a Nap az Ikrekbe lép, amitől járni kezd a levegő, és miközben még megvan szextilje a Szaturnusszal, a Neptunal is kapcsolatba kerül. Plútóval való trigonja is bepontosul, a koranyári örömöket pedig a Kos Vénusz és az Oroszlán Mars trigonja is tetézi.

Utazgatásokra, kapcsolatépítésre tehát nagyon kedvező ez az időszak. Az elmúlt hónapokat végigháborúzó párok között enyhülhet a hangulat, bár fegyverszünet valószínűbb a tartós békénél. A szenvedélyes, könnyed flörtök szinglik és tilosban bóklászó „foglaltak” esetében is szóba jöhetnek. Hogy később is problémamentesek maradnak-e, más kérdés. A légkör talán kollektív szinten is kedvezhet tárgyalásoknak. Az érdemi megoldások helyett azonban látszatra frappáns, valójában összegányolt, felületes konstrukciók születhetnek. Megpróbálva levágni a kanyarokat, mielőbb túl lenni rajta. Komolyabb próbatételeknél aztán kiderül működésképtelenségük is, a borsós árat pedig meg kell majd fizetni.

Jó esetben, megfelelő önismerettel és önfegyelemmel rendelkező emberek talán megtalálják a tovább vezető utakat, kiskapukat. Ez valamilyen tanulmány, készség formájában is megjelenhet. A folyamatokra való rálátás, a mechanizmusok ismerete szabadabb mozgást tesz majd lehetővé.




Egy nagy durranás azonban még hátra van: a Merkúr 25-én együttállást képez a Bika végén levő Uránusszal, a Szaturnusz pedig a Kosba lép. Elég látványos grand entrée – csodálkoznék ha nem nyilvánulna meg ugyanilyen látványosan a külvilágban is. A Szaturnusz rosszul érzi magát, fallban van ebben a jegyben, és ennek megfelelően nem is fog valami jól viselkedni. A kedvezőtlen kezdetek (tulajdonképpen gyakran még elkezdődni se tud egy folyamat) és az alkalmatlan vezetés/ vezetők a leggyakoribb sztereotípiák. Lehet persze olyan semmitmondó new ages frázisokat pufogtatni, mint az identitás újradefiniálása, de az egyéniség elnyomása, kegyetlen, despotikus módszerekkel való irányítás sokkal közelebb áll a tényekhez. A Szaturnusz szomszédságában maszatoló Neptun, és a velük kvadrátban levő Jupiter a legveszedelmesebb ideológiai fanatikusokat juttathatja pozícióba, a már hatalmon levőket pedig még jobban elvakíthatja. (A folyamat alól ellenzékük sem vonhatja ki magát: a megfigyelés, miszerint könnyű hasonulni azokhoz, akik ellen harcolunk, maximálisan beigazolódik.)

Ettől eltekintve a május 27-i Ikrek újhold cukinak tűnik (Bp 05:02). A dolgok mintha gördülékenyebben haladnának, hogy hosszú távon mi felé, más lapra tartozik.

Május 26 óta a Merkúr az Ikrekben, otthonában halad, a Szaturnusz/Neptunnal szextilben, a Plútóval trigonban, és ez a jótékony kombináció az újholdképletben is érvényesül. A fővilágítókkal való együttállása viszont a Naptól való elégetettséget is jelent, ami problémás. A Hijádokkal együtt álló újhold ráerősít a vakság, elvakultság analógiáira, és képbe hozza a elmezavar, mérgezések, váratlan események, könnyek témáit is.

Újhold az Ikrekben, 2025 május 27 Bp, 05h02

André Barbault, a nemrég elhunyt híres francia asztrológus nagyon készült az Ikrek Uránusz-Plútó trigon, és a felezőpontjukban levő Kos Neptun, (ill. 2025-2026-ban a vele konjunkciót képező Szaturnusz) e különleges kombinációjára. Rengeteg szépet és jót írt róla, szinte egy második aranykor nyitányaként harangozta be (már ha előtte az emberiség nem nyírja ki magát).

Barbaultnak nagyszerű meglátásai voltak. Az egyik legnagyobb asztrológus volt. A bevált jóslatok mellett (pl a Szovjetunió összeomlása, vagy egy, a 2020-as Szaturnusz -Plútó együttállásával kapcsolatba hozható járvány) azonban időnként nagyon látványosan mellétrafált. Az 1963-ban meggyilkolt John F.Kennedyről   pl azt jósolta, hogy nem csupán kitölti hivatalát, hanem szép öregkort is megér.

Attól tartok, hogy az előttünk álló éveket bearanyozni hivatott Uránusz-Plútó -Szaturnusz/Neptun kombóval kapcsolatos előrejelzései se jönnek be. A technológia fejlődés kétségbevonhatatlan, ahogy az általa nyújtott hatalom is. De sokkal nagyobb az esély van rá, mint bármikor a világtörténelem folyamán, hogy ezek az eszközök alkalmatlan, torzult személyiségű vezetők kezébe kerüljenek. Képzeljük el Hitlert, Sztálint, vagy akár Ceausescut is a jelenlegi csúcstechnológia birtokában. A kínai digitális diktatúrát bemutató hírek adnak némi Ízelítőt a szép új világról.

Ez a bolygóformáció a következő hónapokban élesedni fog: a nyáron az Uránusz is bekíváncsiskodik az Ikrekbe. De akár már a 27-i Ikrek újhold (Budapestre kiszámított képletben az Aszcendensen, de még a 12-es házban, a képlet ura, a Merkúr pedig egyértelműen ott) is figyelmeztethet: nem minden építkezés jó, ami a kulisszák mögött zajlik. A rossz dolgok most gördülékenyen kivitelezhetők, a világrendváltók pedig egy olyan utópiába manipulálhatják lelkes híveiket, amelyből még nekik maguknak is keserves lehet az ébredés.

Ettől függetlenül persze lehetnek pozitív hozadékai is az újholdnak: a Szaturnusz mérsékelheti az Ikrek izgágaságát, a Plútó pedig mélységet ad a gondolatoknak. A fokozott koncentrációkészség, nagyobb fegyelem, kitartás jól jöhet, amikor konkrét formát kell adni a neptuni inspirációknak, vagy egyszerűen csak el kell sajátítani egy tananyagot. Akik már többször nekifutottak ilyen projekteknek, lehet, hogy a következő hetekben végig is viszik őket.




Fontosabb bolygóállások

 

Május 2 : Vénusz-Neptun együttállás, 01°08’ Kos

Május 4 : Plútó RS Vízöntő 3°49

Május 5 – Merkúr – Jupiter szextil

Május 6: Vénusz-Plútó szextil

Május 10 – május 26: Merkúr a Bikában

Május 12 : Telihold a Skorpióban 22°12

Május 12 Merkúr – Plútó kvadrát

Május 18 Nap-Uránusz együttállás Bika 27°17

Május 18 Merkúr – Mars kvadrát

Május 20 : Nap-Szaturnusz szextil

Május 20 : Nap az Ikrekben

Május 22 : Nap-Neptun szextil

Május 22 : Vénusz-Mars trigon

Május 24 : Nap-Plútó trigon

Május 25 : Merkúr – Uránusz együttállás Bika 27°42

Május 25 : Szaturnusz a Kosban

Május 26 : Merkúr az Ikrekben

Május 26 : Merkúr -Szaturnusz szextil

Május 26 : Merkúr – Neptun szextil

Május 27 : Újhold az Ikrekben 6°05

Május 27 : Merkúr – Plútó trigon

Május 30 : Nap -Merkúr superior konjunkció Ikrek 9°01

A BLOGOMBAN MEGJELENT FORDÍTÁSOKAT, ÍRÁSOKAT ÉS KÉPEKET A SZERZŐI JOGRÓL SZÓLÓ 1999. ÉVI LXXVI. TÖRVÉNY ÉRTELMÉBEN AZ ENGEDÉLYEM NÉLKÜL MÁSHOL KÖZZÉTENNI TILOS. EZ ALÓL KIVÉTELT KÉPEZ, HA CSAK AZ ÍRÁSOM ELSŐ NÉHÁNY SORÁT TÜNTETIK FEL, MAJD A FOLYTATÁSÉRT A BLOGOMRA KATTINTVA JUT EL AZ OLVASÓ! AMENNYIBEN MÁS FORRÁST NEM JELÖLÖK MEG, AZ ÍRÁSOK, FORDÍTÁSOK A SAJÁT SZELLEMI TERMÉKEIM, KERESKEDELMI FORGALOMBAN TÖRTÉNŐ ÉRTÉKESÍTÉSÜKHÖZ CSAK SZEMÉLYES EGYEZTETÉST KÖVETŐEN JÁRULOK HOZZÁ!