Az örök ifjúság ára

A betegességig fajuló felelőtlenség, felnőni nem akarás mai napig Peter Pan szindrómaként él a köztudatban. E témát az Örökifjú archetípusa című blogbejegyzés tárgyalja részletesebben. Az archetípusnak elsősorban levegős és tüzes karakterek felelnek meg, de természetesen a vizes és földes típusok képviselői között is akadnak bőven örök ifjak (puer auternus), és van női változatuk is. Ők az örök lányok (puella aeterna).  Az örök ifjak/örök lányok alaposan próbára teszik környezetüket: partnereiket, szüleiket, gyerekeiket, munkatársaikat. Egyszersmind önmagukra is veszélyesek lehetnek. A legrosszabb forgatókönyvek esetén ugyanis életük virágában inkább meghalnak, súlyosan megbetegszenek,  balesetet szenvednek, semhogy szembe kelljen nézniük a felnőtt – lét követelményeivel. Ilyen útelágazások általában az élet kritikus sorsfordulóin szoktak felmerülni.

“Az örök ifjúság ára” bővebben

Erőpróbáló Nap – Mars fényszögek a horoszkópban

Nap együttállásban, kvadrátban, szembenállásban a Marssal

Egy Nap – Mars együttállással, kvadráttal, szembenállással rendelkező egyén erős késztetést érez az önérvényesítésre, magabiztos, és az életben mindenért meg akar harcolni. Egy Nap – Mars típus erőteljesen kivetíti környezetére akaratát, és rengeteg energia áll rendelkezésére ahhoz, hogy céljait megvalósíthassa. (Forrás: The Astrology Membership Place

“Erőpróbáló Nap – Mars fényszögek a horoszkópban” bővebben

Nap – Plútó fényszögek: a természet elemi ereje

Nap - Plútó fényszögek

Ha radixodban a Nap együttállást, kvadrátot, szembenállást, szextilt vagy trigont képez a Plútóval, a természet nyers erejének képviselőjévé válsz. Persze, hogy milyen értelemben, fejlettségi szintedtől és a születési képletedben rejlő lehetőségektől függ. Lehetsz mérhetetlenül destruktív, sőt félelmetes természeti erő – pl. pusztító tűzvész (Nap tüzes jegyben), megsemmisítő földrengés (Nap földjegyben), halálos forgószél (Nap levegő jegyben), mindent elnyelő szökőár (Nap vizes jegyben). És lehetsz olyan erő is, amelynek mérhetetlen hatalma és eltökéltsége jó célra irányul. Nap – Plútó fényszögek esetén s Plútó ereje az éntudatra (a napjegy) irányul. És a Plútó – fényszögek közül ebben az esetben mindennél fontosabb tisztáznod, mit jelent valójában ez a személyes hatalom, honnan jön és mit kell kezdened vele. Wayman Stewart | AstroArena12

“Nap – Plútó fényszögek: a természet elemi ereje” bővebben

Nap – Neptun fényszögek: a kaméleon

Nap - Neptun fényszögek

Ha a Napod együttállást, kvadrátot, szembenállást, szextilt vagy trigont képez Neptunoddal, te vagy a kaméleon. Ez egyszerre varázslatos és zavarba ejtő dolog számodra. A Nap jelképezi, miből táplálkozik személyes identitásunk és éntudatunk. De a Neptun teljesen képlékeny és változékony. Ebből kifolyólag identitásod nagyon nehezen megfogható – és akkor még enyhén fogalmaztam. A Nap – Neptun alkatok folyamatosan azzal az érzéssel élnek, hogy sok, különböző ember él bennük. Ez odáig fajulhat, hogy úgy érezheted, többféle személyiséggel rendelkezel, és életed folyamatos küzdelemmé válik, hogy egyensúlyt teremts közöttük. Amennyiben és amikor ez sikerül, nagyon boldog leszel.  Astroarena12 – Wayman  Stewart

“Nap – Neptun fényszögek: a kaméleon” bővebben

A víz elem és a vizes típus

Míg a tűz princípiuma aktív, férfias, életadó, a vízé nőies, passzív, tápláló. Az általa jelképezett energiák befelé áramlanak, a taoizmus befogadó, változékony yin elvével állnak kapcsolatban. Személyiségünk alkotó elemeként általa kerülünk kapcsolatba a pszichénkben ragyogó ősképekkel, találunk utat érzelmeinkhez, intuícióinkhoz, fantáziánkhoz, esetleges művészi adottságainkhoz, válunk érzékennyé, empatikus, befogadóvá.

“A víz elem és a vizes típus” bővebben

A levegő elem és a levegős típus

A levegő elem, a tűzhöz hasonlóan, pozitív, kiáradó, jang típusú minőséget képvisel. Hozzá társítható az intellektus, a logika, a gondolkodás, az ítélőképesség, tudatosság, tárgyilagosság, racionális megközelítésmód, az eszmék és elméletek világa. Mozgékonysága révén közvetítői szerepe van, mindennel kapcsolatba kerül, nyitott, kötetlen – ezért minden fajta kommunikációban, információ továbbításban, cserében, kereskedelmi tevékenységben, a társas érintkezés különböző formáiban is szerepet játszik. Nem árt azonban szem előtt tartani, hogy bármennyire pompásan kéklik is telente az ég, dermesztő hideget áraszt: érzelmi mélységek nélkül még legközelebbi kapcsolataink is puszta formalitássá silányulnak.

“A levegő elem és a levegős típus” bővebben

Vízöntő Mars a radixban

Amikor az individuális önérvényesítés és a személyes függetlenség bolygója a kompromisszumot nem tűrő szabadság és a lázadás jegyében áll, az eredmény egy különösen kiszámíthatatlan energia megnyilvánulás lehet. Ez a párosítás gyakran figyelemre méltóan innovatív eredetiségben, máskor az excentrikusság határát súroló állandó ellenkezésben, megint máskor színtiszta „csodabogárra” jellemző viselkedésben nyilvánulhat meg.”

A Vízöntő Mars egyik legtalálóbb leírását Stephen Arroyo: Kapcsolatok asztrológiája című könyvében olvastam. (Magyarul a Cor Leonis könyvkiadó gondozásában, 2009-ben jelent meg.) A témának szentelt fejezetből (350 old) megosztanék néhány hasznos részletet. A „recept” persze ebben az esetben sem alkalmazható automatikusan, ugyanis egy ilyen pozícióval rendelkező egyén életében a személyi horoszkóp más tényezőitől függően fog megnyilvánulni. Ez mindenkire ugyanannyira jellemző, mint az ujjlenyomat, bemutatása tehát nem blogbejegyzés témája, a „rám hogyan hat?” típusú kommentek megválaszolása pedig végképp nem.

“Vízöntő Mars a radixban” bővebben

Nap – Szaturnusz trigon horoszkópban és tranzitként

Nap - Szaturnusz trigon

Jóllehet a Szaturnusz nem osztogatja túl bőkezűen kegyeit, Nappal képezett trigonja egyike a legharmonikusabb fényszögeinek. Persze most sincs szó feltétel nélküli támogatásról. Részben azért nem, mert a kozmikus tanítómester még a legkedvezőbb esetben is csak akkor tüntet ki kegyeivel, ha előtte sok-sok türelemmel, kitartással, komoly, lelkiismeretes munkával a gyakorlatban is bebizonyítottuk: méltók vagyunk a jutalomra. Mégis, e bolygókapcsolat esetén a szabadság és a kényszerpálya, a kreativitás és a rutin, az öntörvényűség és a szabályokhoz való igazodás témái viszonylag könnyen, bár nem mindig frusztráció – mentesen hangolhatók össze. A kibontakozás, önmegvalósítás útjai mellett a határok, korlátok is tudatosulnak. A kettő működőképes egésszé ötvözése rendszerint nem okoz gondot.
“Nap – Szaturnusz trigon horoszkópban és tranzitként” bővebben