Visszatekintés/előre tekintés

2020 asztrológiai értelemben sem volt mindennapi év. Egyidejüleg három kozmikus ciklus is elkezdődött, amelyek külön- külön is figyelemreméltók, de együttesük különleges kombinációt alkot. Ez gyaníthatóan nagyon hosszú távra meghatározhatja az emberiség életét. Így – jóllehet az évnek ebben az időszakában már inkább az előrejelzések szokásosak, e részleges visszatekintésnek nagyon is van jogosultsága. Az alábbi gondolatokat  eredetileg a decemberi előrejelzés bevezetőjének szántam, aztán terjedelmi okokból szerencsésebbnek láttam külön bejegyzésként közzétenni.

“Visszatekintés/előre tekintés” bővebben

Zűrös elnökválasztás – még zűrösebb folytatás

2020 november 3-án a Merkúr abbahagyta tolatását és a Mérleg 25°53’án direkt stacionáriusba váltott. Ezen a napon került sor a történelem legzűrösebb elnökválasztására az Amerikai Egyesült Államokban. A legrosszabb, polgárháborús forgatókönyvek remélhetőleg nem következnek be, de a helyzet így sem lesz rózsás. Ez persze nem csak az Egyesült Államokról, hanem az egész világról elmondható. Tömeges vérontásig remélhetőleg nem eszkalálódik a helyzet, bár arról sem szabad megfeledkezni, hogy az 1861. április 12. – 1865. április 9. közötti amerikai polgárháború előzményei az 1851 -52-es Szaturnusz – Plútó együttállásig nyúlnak vissza. A Szaturnusz – Plútó konjunkciók egyébként sem szoktak lightosak lenni: így, az év vége felé elmondhatjuk, hogy a 2020-as sem volt az. A novemberi előrejelzésben írtak bővebben.

“Zűrös elnökválasztás – még zűrösebb folytatás” bővebben

November – 2020

November abból a szempontból tűnik könnyebbnek az előző hónapoknál, hogy a dolgok kimozdulnak a holtpontról. Teljes sebességre azonban még mindig nem kapcsolhatunk, és azt sem árt szem előtt tartani, hogy a nagy leállásokat nagy robbanások szokták követni. A kimozdulás, felgyorsulás pedig azt is eredményezheti, hogy a helyzetek kiszaladnak az ellenőrzés alól. Ez egyéni és kollektív szinten is érvényes.

“November – 2020” bővebben

Elakadva: kardinális T kvadrát – 2020 szeptember

Szeptember végére a nagyfokú instabilitás teljes elakadással kombinálódik. A húr pattanásig feszül, a megrekedt energiának nehéz egészséges levezetési módot találni. A blokkoltság, kiszámíthatatlanság erős frusztrációt, a frusztráció heves indulatokat vált ki. A robbanás előjelei a rögeszmésségig fajuló ellenőrzési kényszert szülnek, a nyomás fokozása azonban nem oldja fel az ellentéteket, hanem megsokszorozza a detonáció kockázatát. A légkör konfliktusoktól terhes, a vitában álló felek megszállottan ragaszkodnak igazukhoz. Rugalmasságot gyakorolni, engedni legurulni az asztalról a pingponglabdákat, kiváró álláspontra helyezkedni, többször is újra átgondolni, jobban kidolgozni a részleteket, pótolni a hiányosságokat – ily módon erőt gyűjtve a radikális átalakulásokhoz nagy kihívást jelent. Pedig ez volna a retrográd Szaturnusz/Plútó, tolató Mars, Mérleg Merkúr közötti kardinális T kvadrát szerencsésebb megélési módja. A retrográd Kos Mars részvételével kialakult újabb destabilizáló formáció az őszi napéjegyenlőség- képletnek is része, így fokozott figyelmet igényel, hiszen a 2021-es tavaszi napéjegyenlőségig terjedő időszakról is sok mindent elárul.

“Elakadva: kardinális T kvadrát – 2020 szeptember” bővebben

Szeptember – 2020

Nagy feszültségekkel kezdődik, lazább hangulatban folytatódik szeptember, aztán a hónap végére újra kiéleződik a helyzet. A hónap elején hátraarcot vágó Mars alaposan lelassítja, a Szaturnusszal képezett nehéz fényszöge pedig tovább fékezi a tempót. Nagy kihívás most türelmet, visszafogottságot gyakorolni, pedig muszáj. A kényszerpihenő újabb időszakát akkor használhatjuk ki legjobban, ha visszatérünk az olyan elnagyolt, vagy egyenesen elhanyagolt feladatokra, amelyek összeszedettséget és a részletek alapos kidolgozását igénylik, jobban megszervezzük életünket, hatékonyabbá tesszük munkánkat, egészségesebb életstílusra váltunk.

“Szeptember – 2020” bővebben

A Mars áthaladása a Kos jegyén

A Mars 2020 június 28-án lépett otthonába, a Kosba, és retrográd szakasza miatt sokáig, 2021 január 6-ig tartózkodik itt.  Ebben az időszakban tettvágy, szenvedély, kezdeményezőkészség túlcsordul, az indulatok felizzanak, az emberek nagy lendülettel követik impulzusaikat.  Sajnos azonban adottak a hosszú kényszerparkolópályák is,  miközben óriási feszültségeket gerjesztő hatások érvényesülnek. Ezért 2020 második fele az év első hat hónapjánál is nehezebbnek ígérkezik. Jogos kérdés, lehet-e még fokozni a már előző hónapokban sem könnyen kezelhető nyomást ? Lehet….

“A Mars áthaladása a Kos jegyén” bővebben

A Mars áthaladása a Kos jegyén – 1. rész

A Mars 2020 június 28-án lépett a Kosba, és tolatása miatt hosszú ideig, 2021 január 6-ig tartózkodik itt. A Mars otthon van a Kos jegyében, így maximális erővel fejti ki hatását. A tettvágy, szenvedély, kezdeményezőkészség túlcsordul, az indulatok felizzanak, az emberek nagy lendülettel követik impulzusaikat. Csakhogy a kását ezúttal sem eszik olyan forrón. Saját jegyén való tranzitja során ugyanis a Mars nem csupán hátraarcot vág, hanem többször is megismétlődő erőpróbáló fényszögeket is képez a Jupiterrel, Szaturnusszal, Plútóval. Ez egyéni és kollektív szinten is óriási feszültségeket gerjeszt. A legrosszabb forgatókönyvek elkerüléséhez nagyfokú tudatosságra, körültekintésre van szükség. Személyes szinten ezt talán könnyebb megvalósítani, mint kollektíve.

“A Mars áthaladása a Kos jegyén – 1. rész” bővebben

2020 : Hogyan tovább ? Mi jöhet még ?

Éves előrejelzés helyett: 2020 főbb trendjei

Hogyan tovább? Mi jöhet még ? Esemény-szinten fogalmam sincs, csupán a trendek felvázolására, időszakok minőségének jellemzésére teszek kísérletet–az asztrológia eszköztára segítségével . Korábban is az volt a helyzet, hogy míg a konkrét történéseket nem mindig sikerült eltalálni (ez egyébként nem volt – és a prognózis lehetőségei és korlátai ismeretében nem is lehetett célom), a trendeket és a kritikus időszakokat elég pontosan beazonosítottam. Ezt mostanában sok olyan olvasó is megerősíti, akiket régebben éppen az taszított oldalamban, hogy itt még nyomokban sem talált cukimuki, minden szép, minden jó rózsaszín cukormázas ezogagyit előrejelzések ürügyén. Bevallom, jelen helyzetben semennyire sem örülök, hogy igazam lett.

“2020 : Hogyan tovább ? Mi jöhet még ?” bővebben