Telihold a Halakban 2018

Az augusztus 26-i telihold budapesti idő szerint 13:56’′ -kor teljesedett ki a Halak 3°12-án. Míg az újholdak a kezdeteket, a teliholdak valaminek a betetőzését, kiteljesedését jelzik. Az augusztus 11-i napfogyatkozást követő első teliholdként különös jelentőséggel bír, hiszen jelzéseket adhat, hova vezethetnek az akkor elkezdődött folyamatok.

“Telihold a Halakban 2018” bővebben

Oldott hangulat a hét első felében

Merkúr – Jupiter – Neptun nagy víztrigon

A hét első felében, ezúttal a Rák Merkúr részvételével újra összeáll a Rákban haladó bolygók, a Skorpió Jupiter és a Halak Neptun közötti nagy víztrigon. ( Június elején a Rák Vénusz volt a nagy háromszög egyik alkotóeleme – bővebben : Romantikus hét vége). A fényszög június 17 – 22 között hat, befolyása június 19 – 21 között a legerősebb.

“Oldott hangulat a hét első felében” bővebben

Május 2018

Robbanásszerű, nehezen kezelhető változásokat hozhat május: az Uránusz megkezdi hét éves utazását a Bikában, a Mars pedig a Vízöntőbe lép, ahol a szokásosnál hosszabb ideig tartózkodik. Más bolygóhatásokkal kombinálódva e jegyváltások alapos felfordulást jeleznek. Az események egy részük egyik pillanatról a másikra, sokkszerűen következik be, máskor pedig félreérthetetlen jelekből következtethetünk a későbbi fejleményekre. (Persze, még az ún. „váratlan” történéseknek is könnyen azonosíthatók az előzményei : a trendeket eddig is lehetett sejteni.) A végleges irányok csak később bontakoznak ki: impulzív cselekvés helyett jobb tehát kiváró álláspontra helyezkedni. (Akkor is, ha az életünkben fontos szerepet játszó személyek és/vagy körülményeink mielőbbi döntésre sarkallnak.) Magunknak keressük a bajt, ha az igazság bajnokait és a többi megmondóembert követjük: az érdemleges válaszok ezúttal is belső világunkból jönnek. Minél nagyobb távolságot tartunk a kollektív őrület karneváljától, annál nagyobb esély van az egyéni vészkijáratok megtalálására. Ez nem csak erre a hónapra, hanem a következő 7 – 8 évre is igaz.

“Május 2018” bővebben

Intenzív álmok, rémálmok, jelentős „véletlenek”

Amikor több bolygó is áll vizes jegyekben (elsősorban a Halakban, de az alábbiak a Skorpióra és a Rákra is vonatkoznak) és/vagy erőteljes Neptun – hatások érvényesülnek, ne csodálkozzunk, ha álmaink élénkebbekké, intenzívebbekké válnak. Ez nagyszerű impulzust adhat ahhoz, hogy érdemben foglalkozni kezdjünk belső világunkkal. Bár rohanós, haszonelvű hétköznapjainkban ez túlságosan időigényes hóbortnak tűnhet, az álommunka könnyebben kezelhetőbbé teszi az erőpróbáló bolygóhatások által terhelt időszakokat is. Ha eddig nem kerítettünk sort rá, most itt az ideje megismerkednünk álmaink nyelvezetével.

“Intenzív álmok, rémálmok, jelentős „véletlenek”” bővebben

Stellium a Halakban: az önismeret és az önámítás útjain

Február 18-án a Halak jegyébe lépett a Nap, ahol a tavaszi napéjegyenlőség napjáig, március 20-ig időzik. Mivel a Merkúr, a Vénusz, a Neptun, a Chiron szintén ebben a jegyben tartózkodik, az elmúlt hetekéhez képest jelentős energiaváltozást tapasztalhatunk. Azaz a szokásosnál fogékonyabbak lehetünk belső világunk üzeneteire, vallásos, spirituális tapasztalatokra. Erős késztetést érezhetünk, hogy a karakterünknek megfelelő önismereti utakra lépjünk, szellemi útmutatást kérjünk, valamilyen terápiába, tisztító kúrába kezdjünk. Egyszersmind, nem szabad egy pillanatra sem megfeledkeznünk arról, hogy a jegy ura, a 2011  óta otthonában tartózkodó Neptun nem csupán a transzcendens élmények, magas szintű spirituális tapasztalatok, az istenséggel való eggyé válás, hanem a szemfényvesztés, illúziók, csalódás, csalás, önbecsapás princípiuma is.

“Stellium a Halakban: az önismeret és az önámítás útjain” bővebben

Újhold a Bakban : a következő lépés a Tarot tükrében

A Tarot útmutatásai a január 17-i Bak újhold által jelzett „következő lépésekről”. Erre a négylapos vetésre újholdkor szoktam sort keríteni, hogy képet kapjak az előttem álló 28 nap prioritásairól. A kártyavetés a következő újholdig, február 15-ig terjedő időszakkal kapcsolatos útmutatásokat tartalmaz. Az újholdnál elkezdődött folyamatok teliholdkor, január 31-én tetőznek. Új kezdetekre a teliholdig terjedő időszak alkalmas, főleg az első holdnegyedig (január 25) hátralevő napok.

“Újhold a Bakban : a következő lépés a Tarot tükrében” bővebben

Telihold a Rákban, 2018 január 2

Szuperholddal köszöntött be az újév, a január 2-i telihold hajnali 3:24′-kor (Bp.) jött létre, a Rák 11°37-án. Míg az újholdak valaminek a kezdetét jelzik, a teliholdak kulminációs pontok, amikor is megmutatkoznak az előző teliholdnál elkezdődött folyamatok eredményei. Oppozíciós fényszögekként a személyiségünkben – ennek lenyomataként pedig az életünkben, társulásainkban jelenlévő ellentétek is jobban megmutatják magukat. Ezek lehetnek fékező, széthúzó erők is, de harmonikus egészbe ötvözve a motiváció, inspiráció forrásaivá válhatnak.

“Telihold a Rákban, 2018 január 2” bővebben

Párbeszéd álmainkkal

Álommunka a hétköznapokban

….A maguk módján álmaink ugyanolyan találó helyzetjelentést adnak testi-lelki közérzetünkről, valós igényeinkről, szükségleteinkről, kapcsolatainkról, közelebbi – távolabbi kilátásainkról, lehetőségeinkről és nehézségeinkről, mint amilyeneket ébrenlétünkben szerzünk. Mi több, nemritkán sokkal találóbb tényeket közölnek, mint amilyeneket intellektusunk közvetítésével szerzünk, máskor pedig fontos adalékokkal egészítik ki ezeket. Így aztán, ha egy problémás élethelyzetben szokatlanul élénk álmainkkal párhuzamosan úgy érezzük, karnyújtásnyira vagyunk a megoldástól, csak épp nem látjuk a fáktól az erdőt, nem is tévedtünk akkorát….

“Párbeszéd álmainkkal” bővebben

Vénusz a Skorpióban: a boszorkány, a kurtizán és a lélekvezető

Az asztrológiai hagyomány szerint a szerelem, az erotika, a női szépség, a társas viszonyok jelölője nem érzi magát jól, száműzetésben van a Skorpió jegyében. Ez elsőre nagyon különösen hangzik, hiszen mint a mitológiából tudjuk, a bájos Aphroditének számtalan kalandja volt, szinte senki nem tudott ellenállni bájainak –így aztán a minimum, ami elvárható lenne tőle az, hogy a lehető legotthonosabban érezze magát a szenvedélyes, erotikus Skorpió tartományaiban. Csakhogy a dolgok általában bonyolultabbak, mint elsőre tűnnek, különösen ha valakinek a Vénusza ebben a jegyben áll.

“Vénusz a Skorpióban: a boszorkány, a kurtizán és a lélekvezető” bővebben

Újhold a Szűzben: kitakarítás – betakarítás

 

A szeptember 20-i újhold a Szűz 27°-án születik meg (Bp 07:29). A nyár vége a betakarítás ideje is. A régi kalendáriumokban az állatöv hatodik jegyét Arató Szűznek is nevezik. A mindannyiunk előtt ismerős szólás, miszerint ki mint vet, úgy arat, mélyebb értelmet nyer, ha figyelembe vesszük, hogy az asztrológiában a 6. ház az ebben az életben csinált karmáról is értékes felvilágosításokat adhat. Ily módon tehát, miközben új fejezetet kezdünk, akár akarjuk, akár nem, szemrevételeznünk kell az eddigi termést. Eredményeinket és mulasztásainkat egyaránt. A most esedékes felfedezések azonban nem mind örömteliek, legalábbis elsőre nem. A helyzetértékeléshez sok esetben hozzá kapcsolódik a károk felmérése is. Ezt olyan stratégiák kidolgozása követi, amelyek révén véget vethetünk a zűrös helyzeteknek.

“Újhold a Szűzben: kitakarítás – betakarítás” bővebben