Irán újra forradalmi lázban ég

Nem kezdődik valami békésen a polgári újév (illetve az asztrológiai “óév” a szokásos kerékvágásban folytatódik). Iránban az év végi Nyilas bolygók – Halak Szaturnusz/Neptun kvadrátok hatására kiújultak az iszlamista diktatúra elleni tüntetések. A mészárosokkal farkasszemet néző, aszfalton ülő férfi fotója a Tienanmen tér egyik hősét, a “tankembert” idézi. Reméljük, ez a tiltakozáshullám jobban végződik, és végre elsöpri az ajatollahokat. De adott lehetőség az újabb véres leszámolásra is.

Az Asztropressz küldetése az aktuális és várható bolygóhatásokkal, a személyi horoszkópban rejlő lehetőségekkel és korlátokkal kapcsolatos reális tájékoztatás. Akkor is, ha ez nincs összhangban a new ages „szellemiség” által diktált minden szép-minden jó narratívákkal. Erre az esetre is vonatkoznak a kommentelési etikettben írtak: aki nem ért egyet az itt megfogalmazott szempontokkal, nyugodtan abbahagyhatja oldalam követését és keressen magának lightosabb olvasnivalót. Nincs harag 🙂 Mindkettőnknek időt, energiát spórol meg 🙂 Nekem legalábbis rengeteget, hiszen nem kell az irreleváns kommentek moderálására, nagyon sok esetben ezzel egyidejűleg szerzőik spammelés miatti jelentésére és letiltására is pazarolnom értékes időmet. Így ezt további hasznos tartalmak írására fordíthatom. Bevallom, annak ellenére, hogy naponta többször is kénytelen vagyok sort keríteni rá, utálom használni a “Törlés”, “Tiltás” funkciókat. Mindkettőnknek szebb lesz a napja, ha egyáltalán nem kerülök, vagy a jelenleginél sokkal ritkábban kerülök ilyen kínos döntéshelyzetekbe. Bízom benne azonban, hogy az ezogagyi helyett a valósággal nagyobb összhangban levő tartalmakra fogékony, azokat kimondottan igénylő többség -vagyis a tényleges célközönségem – a jövőben is velem marad

Irán Iszlám Köztársaságnak két horoszkópja forog közkézen, a Nicholas Campion The Book of World Horoscopes c. könyvében 1979 április 1, Teherán 15:00, az Astrotheme oldalon ugyanez a nap 00:00 szerepel. A fejleményeket mindkét horoszkóp tükrözi.

Iráni Iszlám Köztársaság, 1979 április 1, Teherán, 15:00 ( Forr : Nicholas Campion The Book of World Horoscopes )
Irán Iszlám Köztársaság, 1979 ápr 1, Teherán 00h00

Mint ismeretes, a minden eddiginél intenzívebb tiltakozáshullám 2025 december 28-án  kezdődött. A lavinát a nemzeti valuta összeomlása indította el, de ez csak az utolsó csepp volt a régóta betelt pohárban.
Iránról az elmúlt évek folyamán többször is szó volt a blogon, külön bejegyzések is foglalkoztak vele. Legutóbb tavaly nyáron, amikor szintén jelentősebb lázadáshullám söpört végig az országon, Izrael pedig, amerikai segítséggel megelőző csapás-sorozatot mért a létét fenyegető diktatúrára. A bevethető atomfegyverek elkészültét szinte az utolsó percben sikerült megakadályozni, de az amerikai töketlenkedésnek „köszönhetően” maga a rendszer fennmaradt. Az ajatollahok ezt követően példátlan megtorlóakciókkal terrorizálták a rezsim ellen lázadókat, a tömeges megfélemlítés azonban nem jelentett megoldást a gazdasági problémákra.

A történelem ismétli önmagát? Reméljük, nem, vagy más lesz a kimenetel. Lent: 1989, az ikonikus “tankember”, aki egymagában nézett farkasszemet a tankokkal, fent: 2025 december: egy iráni felkelő, aki csendesen ülve néz szembe a Forradalmi Gárda mészárosaival.

A nyári lázadások és az izraeli-amerikai akciók idején a Szaturnusz és a Neptun immár a Kosban tartózkodott, kvadrátban a Rákba éppen csak belépő Jupiterrel. A jelenlegi forradalmi hullámot megelőzően, a november óta Nyilasban tranzitáló Nap, Mars, Merkúr és Vénusz Szaturnusszal és Neptunnal képezett kvadrátjai előkészÍtették a terepet. A cérna a Merkúr-Szaturnusz/Neptun kvadrátnál szakadt el december végén; amikor a Nap, a Vénusz és a Mars már a Bakban voltak. December 28-án a Mars már majdnem egzakt kvadrátban volt az ország képletének Napjával, a Plútóval meg január 8 -9 én kerül 90°-os fényszögbe, amikor már a Nap is ott lesz. A Jupiterrel mindketten szembenállnak; a januári előrejelzésben már volt szó róla, hogy tulajdonképpen egy négy bolygóból, a Napból, Vénuszból, Marsból és Merkúrból álló stellium néz farkasszemet a Jupiterrel, és hogy ennek nem túl békések az implikációi. Az éjfélre kiszámított képletben a Plútó a X-es házban van, hátha lerántja ajatollahékat az alvilágba.




Ez azonban korántsem törvényszerű. A nemsokára Kosban bepontosuló Szaturnusz Neptun konjunkció ugyanis nem fog minden esetben hatalomváltást hozni. A Vízöntő Plútó/ Ikrek Uránusz által megtámogatva olyan hitvány rezsimek megerősödését is jelezheti, amelyeknek már régóta el kellett volna tűnniük a történelem süllyesztőjében, és el is tűntek volna, ha nem érkezik segÍtség. Csakhogy most, a hozzájuk hasonló pokolfajzatoktól erősitést is kaphatnak, így hatalmon maradnak. A Kos Szaturnusz meg is fojthatja a kezdeményezőkészséget, a haladás kerékkötőjévé is válhat, alkalmatlan vezetőket konzerválhat, akár még a Khameneihez hasonló zombikat is. Akkor is, ha rezeg a rezsim alatt a léc. Az analógiák sajnos nemcsak Iránra érvényesek.

Nem mondom, hogy minden esetben törvényszerűen ezek a forgatókönyvek fognak bekapcsolni, lehet és kell is szurkolni az egészségesebb megoldások megvalósulásáért. Vagy aktívan cselekedni. Végső esetben, ha van hová, elmenekülni.



Téli napforduló 2025 Teherán

Iránt illetően a 2025-ös téli napforduló és a 2026-os tavaszi napéjegyenlőségképlet ébreszt aggályokat a rendszerváltás sikerét illetően. Mellékelem mindkettőt. A téli napforduló képlet alapján borítékolható az élethalálharc. Optimista olvasat szerint bukhat a rezsim (X-es ház ura a Mars a hanyatló 6-osban, amely egyszersmind alárendelt pozÍcióra is utal, esetleg jókor, jó időben érkező segÍtséggel.) Ugyanakkor, kegyetlen vérfürdő árán van esély a teokrácia átmeneti konzerválására is. A Mars ugyanis a Bakban erőben van, a 6-os ház pedig a katonai akciókkal is összefüggésbe hozható.

Tavaszi napéjegyenlőség 2026 Teherán

A tavaszi napéjegyenlőség-képlet harmonikusabb ugyan, de még mindig nem békés. Amennyiben sikerül keresztülvinni a rendszerváltást, és létrehozni egy demokratikusabb államformát, még mindig fenyegetnek veszélyek. Ha most nem is sikerül elűzni az ajatollahokat, talán a tavaszi napéjegyenlőséget követő időszakban igen. A tavaszi Kos stellium, amikor majd a Nap (márc 21-25 vagyis MAGA AZ INGRESSZ-KÉPLET), a Mars (április 10-18) és a Merkúr (április 16-20) sorra csatlakozik a Szaturnusz – Neptun együttálláshoz, illetve az e hatásokat magába foglaló április 17-i újhold számos helyen fogja felkavarni a már addig sem csendes vizeket. Jó eséllyel Magyarországon is, de ez a poszt Iránról szól, ahol akkorra újrafelforrósodik a talaj. (Vagy ki sem hűl teljesen).

A Teheránra felállÍtott tavaszi napéjegyenlőség-képlet kardinális jegybe esik, ezért négy kvartálképletet kell figyelembe venni. Ha az előtt, vagy a tavasz folyamán sikerül is rendszert váltani, folyamatosan történhetnek kísérletek az új rend megdöntésére. Ez pedig a decemberi téli napforduló képlet szerint akár az állam aktuális vezetője elleni merényletté is fajulhat.

Reza Pahlavinak (képlete itt  ), ha mégis trónra kerül, nem lesz könnyű dolga, de élete most sincs biztonságban . Ennek megállapításához persze nem szükségesek szofisztikált asztrológiai ismeretek; elég képben lenni a jelenlegi iráni rezsim működésével.

Reza Pahlavi, 1960 október 31, Teherán 11:50, Astro.com

Update 2026 január 14 : Sok mindent lehetne elmondani erről a horoszkópról, és lehet sort is kerítek rá. Bak 17°29′-en levő Aszcendensével, ugyanebben a jelben levő, tehát uralmi Szaturnuszával és szintén Bak, de rangvesztes Jupiterével  nem csoda, hogy a száműzött koronaherceg az dőszak kulcsfigurájává vált.

Hogy mennyire lesz képes beváltani a hozzá fűzött reményeket, más kérdés. Az MC-n levő Napja akár uralkodóvá is tehetné, de ura, a Mars fallban van a Rákban. A szomszédságában levő Neptun szintén erősen gyengÍti. 12-es házas születési uralkodójával inkább a kulisszák mögül gyakorol befolyást. X-es Nap-Neptun együttállásával sokkal alkalmasabbnak tűnik egy jelkép, idol szerepének a betöltésére, mint arra, hogy a szó szoros értelmében kezébe vegye Irán sorsát és mederben is tartsa hosszú távon. Az eszményképeket pedig, mint Liz Greene The Astrological Neptune and the Quest for Redemption című munkájában rámutatott, először piedesztálra emelik, aztán ha nem felelnek meg a hozzájuk fűzött reményeknek, könnyen le is taszÍthatják őket. (A mechanizmus természetéből adódóan a projekció alanya nem is felelhet meg a rávetÍtett ideálnak. A koronaherceg hús-vér földi halandó, a mitikus aranykor jó királya pedig egy archetípus; egy ilyen kivetítés súlya alatt csak összeomlani lehet, még akkor is, ha az illetőt többé-kevésbé erre szocializálták. )

Mint a hírekből is láthattuk, Reza Pahlavi, Halak Hold – Skorpió Merkúr trigonjának köszönhetően  rá tud hangolódni a tömegekre és meg is tudja szólÍtani őket. Csakhogy (e sorok január 14-i betoldások),  sokkal kevesebbet tud teljesÍteni a gyakorlatban, mint amennyit Ígért. (Hold kvadrátban tradicionális urával, a 12-es házas Bak Jupiterrel). Arról szó sincs, hogy politikai kalandor lenne, de nagy álmai nem mindig vannak összhangban a realitásokkal. Január 14-én, amikor 20.000 fölött mozog a lemészárolt forradalmárok száma, ez az állÍtás nem szorul különösebb magyarázatra. Még akkor sem, ha valami csoda folytán, amerikai közbelépéssel mégiscsak buknak az ajatollahok. ( A horoszkópja alapján jóérzésű emberként Pahlavit még ebben az esetben is élete végéig fogja nyomasztani, hányan vesztették életüket azok közül, akiknek utcára hívásában neki is része volt. Ha a rezsim vérbe fojtja a forradalmat, még inkább – de ez szintén egy másik bejegyzés.)

 




Kapcsolódó

Január – 2026

Felrobban a lőporos hordó?

Június – 2025

Jupiter a Rákban – beharangozó

Terroristáim ítéletnapja




Néhány evilági összefoglaló, ill videó, amiért meg a Google fog megszÍvatni:

 

 

Január 13

Regime Resorts to Mass Killings and Extortion as Global Support for Revolution Grows

Sokkoló videó egy teheráni halottasházból; csak belinkelem. Teljes felvétel Trey Yingst weboldalán

Január 11


Január 11

Január 10

Január 10

Január 9


Január 9

Január 8

Január 5

Moszkvába menekítik Khameneit, ha elfajulnak az iráni lázongások – értesült a The Times (Euronews)

Az alábbi videó arról tudósít, hogy a hamadani és a qoomi IRGC-bázisok már az iráni felkelők kezén vannak: remélem nemcsak az épületekben esik kár, hanem a Forradalmi Gárda mészárosai is kapnak némi buksisimit.

Egy iráni anya táncol  egy nappal azt követően, hogy fiát meggyilkolta a rezsim. Meg akarták törni. Ő azonban a dacot választotta. Így válik a gyász erővé.

“Ez a végső harc, Pahlavi visszatér”
(Pahlavi a trónörökös, az utolsó sah fia)

2026 január 2
Most már kimondható: Iránban forradalom van (Nemes Dániel)

2026 január 1

December 31

Iránban negyedik napja súlyos tüntetések vannak. A helyzet talán még nem forradalmi, de ez bármelyik pillanatban változhat. Van, ahol az iszlamista terrorrezsim éles lőszerrel lövi a tüntetőket, akik Reza Pahlavi száműzetésben élő trónörököst, a sah fiát éltetik. (Nemes Dániel, 2025 december 31)

LATEST UPDATES (LAST 24 HOURS – 2025 december 31):

HAMEDAN: Fearless youth are defying water cannons in freezing -8°C temps, standing their ground against armed forces.
ISFAHAN & KERMANSHAH: Major clashes have erupted as protesters battle regime goons in the streets.
KHORRAMABAD: The streets are echoing with one chant: “This is the final battle.” The people are calling for the return of Pahlavi!
FASA & KUHDASHT: Demonstrators have stormed government buildings, forcing security to retreat amid heavy gunfire.
IT IS DAY 4. Bazaar strikes are paralyzing the economy and anti-regime slogans are screaming from every rooftop nationwide!
WHY THIS MATTERS TO YOU:
This isn’t just Iran’s fight; it’s humanity’s fight.

Szele Tamás: Lázadások Iránban

Iran’s Tiananmen Square moment? Image of lone protester emerges, echoing China’s famous ‘Tank Man’, as Tehran is rocked by protests

A BLOGOMBAN MEGJELENT FORDÍTÁSOKAT, ÍRÁSOKAT ÉS KÉPEKET A SZERZŐI JOGRÓL SZÓLÓ 1999. ÉVI LXXVI. TÖRVÉNY ÉRTELMÉBEN AZ ENGEDÉLYEM NÉLKÜL MÁSHOL KÖZZÉTENNI TILOS. EZ ALÓL KIVÉTELT KÉPEZ, HA CSAK AZ ÍRÁSOM ELSŐ NÉHÁNY SORÁT TÜNTETIK FEL, MAJD A FOLYTATÁSÉRT A BLOGOMRA KATTINTVA JUT EL AZ OLVASÓ! AMENNYIBEN MÁS FORRÁST NEM JELÖLÖK MEG, AZ ÍRÁSOK, FORDÍTÁSOK A SAJÁT SZELLEMI TERMÉKEIM, KERESKEDELMI FORGALOMBAN TÖRTÉNŐ ÉRTÉKESÍTÉSÜKHÖZ CSAK SZEMÉLYES EGYEZTETÉST KÖVETŐEN JÁRULOK HOZZÁ!