Egy egyén életében sokminden előrejelezhető akkor is, ha semmi mást nem tudunk róla az életkorán kívül. Vannak ugyanis bizonyos asztrológiai vagy inkább asztronómiai tényezőkkel kapcsolatba hozható, elkerülhetetlen fejlődési állomások. Ezek mindigis jellemzők voltak bizonyos életkorokra. A 32 év pl. mindig romantikus és gyümölcsöző év lesz, ugyanis ebben az életkorban egyszerre tér vissza a Mars és a Vénusz születéskori helyzetébe. E természetes ciklusok összefüggésbe hozhatók a születési képlettel – ha tehát a Mars vagy a Vénusz hangsúlyosak a radixban – pl. egy Mérleg ascendens esetén- megnő annak az esélye, hogy ez a személy szerelmi kalandba bonyolódik. Hasonlóképpen, valamennyi asztrológus ismeri a Szaturnusz ciklusait, mely bolygó nagyjából az egyén 29 éves korára kerüli meg a Napot és tér vissza születéskori helyére (1.megjegyzés) Bár ez egy rendkívül jelentős, mélyreható átsruktúrálódással járó életszakasz úgy tűnik, a nagyközönség előtt teljesen ismeretlen.
Vannak természetesen meghatározott életkorokra jellemző , szintén előrejelezhető biológiai , lélektani/lelki vagy kulturális változások is, különösen fiatal korban – pl. a beszéd megtanulása kb. 2 éves kor körül, az iskolába menés, a kamaszkorba lépés – ugyanúgy, ahogy bizonyos életkorokhoz bizonyos, rájuk jellemző változásokat, lehetőségeket és korlátokat társítanak. Kamaszkorban csak bizonyos dolgok lehetségesek … ez például a bulik, a tánc ideje, de általában nem a karrierépítésé, gyerekvállalásé, ingatlanvásárlásé.
Adrian Ross Duncan cikksorozata életünknek eme, leglényegesebb állomásait járja körül, az asztrológia szemszögéből
Az ilyen leírások nagyon hasznosak lehetnek, de megvannak a korlátaik. Nem alkalmazhatók automatikusan,receptszerűen”. Bővebben: Mire jók, jók-e valamire egyáltalán az asztrológiai receptek? Mindenkinél más és más módon, a személyi horoszkóp sajátosságaitól függően nyilvánulnak meg.Tekintve, hogy a Föld jelenlegi népességetöbb mint 7 és fél milliárd, ennyi horoszkóp -variáció létezik. Beláthatod, hogy a szóba jöhető változatokat nem áll módomban egyenként kivesézni, komment formájában végképp nem. A TIÉDET sem 🙂 Kérlek tehát, ne tegyél fel olyan kérdést, hogy rád hogyan hat, mert nem fogok rá válaszolni. Az ilyen jellegű hozzászólások törlésre, szerzőik tiltásra kerülnek… |
A sorozat részei:
A húszas évek. A húszas években, ami ennek a cikknek a témája, még adott a fiatalság energiája, naivitása és vakmerősége, de az eredmények csalókák, az energia pedig gyakran fecsérlődik el. A huszonéveseknek a szülők és a társadalom elvárásaira adott, gyakran tudattalan reakciókból fakadó hitét és lángoló idealizmusát még a Szaturnusz visszatérés hűvös kezének is mérsékelnie kell. A húszas évek az az életkor, amikor kifejlesztjük természetes adottságainkat és felbecsülhetetlen tapasztalatokat szerzünk személyes, társas kapcsolatainkról. . A hibáinkból tanulunk. (cikk)
A harmincas évek. A 30. év közeledtére figyelmeztető jeleket – a szakmai motiváció hiánya, szeretetlen otthon, rossz kedvű ébredés reggelente figyelmen kívül lehet hagyni- és lehet küszködni tovább. Annyi minden épült már fel – feltétlenül be kell áldozni? De az élet túl rövid ahhoz, hogy kompromisszumokat kössünk. Ha kiégünk harmincas éveinkben, 40 éves kor körül jelentős életkrízissel fizethetünk. És 40 évesen sokkal nehezebb újrakezdeni, mint 30 évesen…(cikk)
A negyvenes évek. Huszon- harmincévesen a férfiak és a nők még nem gondolnak bele igazán abba, hogy meg fognak halni. Persze, tudják hogy léteznek öreg emberek s hogy azok egy bizonyos ponton eltűnnek. Talán még egy temetésen is részt vettek. Csakhogy ilyen végzetes dolgok velük nem történhetnek meg. hiszen annyi a tennivaló, annyi mindent kell elérni…a halál csak egy távoli és ködös kilátás. az idő a végtelenségbe nyúlik és még mindig minden elérhető.A negyvenes éveikbe lépők azonban már nem engedhetik meg maguknak ezt a luxust.
Az idő véges. Ha úgy érezzük, még mindig nem értük el a legfontosabb célokat, az idő szorongatni kezd. Az ajtók gyorsan becsukódnak azok előtt a nők előtt,akiknek még nincsenek gyerekeik. Az agglegények érezni kezdik az agglegényélet ürességét, és eltöprengenek, mennyire egyedül fogják érezni magukat idősebb korukra. Akik még nem találtak rá életfeladatukra, úgy érzik, megérintette őket a halandóság lehelete. Boldogok azok, akik harmincévesen, az első Szaturnusz-visszatérés idején sort kerítettek a szükséges korrekciókra, számukra ugyanis gyorsan lekerekednek a szögletek, míg azok számára, akik ezt elmulasztották, a negyvenes évek csüggesztő/ijesztő realitásokat képviselnek. (cikk)
Az ötvenes évek. Húszas- harmincas éveinkben meg vagyunk győződve halhatatlanságunkról, negyvenes éveikben már nem vagyunk ebben annyira biztosak, amikor pedig belépünk ötvenes éveinkbe, már nincsenek illúzióink. Előbb vagy utóbb mindnyájan meghalunk majd. Ez a felismerés különféleképpen érinti a különböző embereket, de meg kell barátkoznunk halandó mivoltunkkal…
Ötvenes éveikben a nők örvendhetnek ugyan annak, hogy gyerekeiknek gyerekeik születnek, de ők maguk már nem szülhetnek gyerekeket. Nagyfokú naivitásra vallana az ötvenes férfiak részéről, ha úgy gondolnák, rengeteg esélyük van arra, hogy gyönyörű nőket szedjenek fel. Egy, a diszkóban lányokkal bájolgó ötvenes férfi már nem túl szívderítő jelenség. Azok a férfiak és nők, akik kínkeservesen kapaszkodtak fel a szakmai ranglétrán, folyamatos rettegésben élnek, hogy a mozgékony, feltörekvő fiatal kollégák miatt habozás nélkül ejtik majd őket. Azok, akik ötvenes éveik közepén vesztik el állásukat csak nagyon nehezen tudnak újra elhelyezkedni. Akik ilyenkor özvegyülnek meg, úgy érzik, idő előtt landoltak egy lakatlan szigeten.
De vannak olyanok is,akiknek ötvenes éveik a legjobb éveik. Stabil, jól fizetett, elismert szakmai pozícióban vannak. Miután a gyerekek kirepültek a fészekből, a párkapcsolatok újjászülethetnek, és a konszolidált anyagi helyzet már azt is lehetővé teszi, hogy kiélvezhessék mindazt, amiről korábban a család kedvéért kénytelenek voltak lemondani. A női- és férfi menopauza tünetei enyhülnek, és ha nem teszik teljesítmény- centrikussá a szexet, új erotikus örömöket fedezhetnek fel. Itt az ideje, hogy ne csak a szakmai, hanem a spirituális célokkal is foglalkozzunk. Stabil pénzügyek, jó egészség esetén az ötvenes évek kellemesen telnek. (cikk)
A szerzőről
Az Egyesült Királyságban született, élete nagy részét Dániában töltötte, jelenleg Indiában él. Sokoldalú, magasan képzett asztrológus-és pszichoterapeuta. Több cikk, könyv, asztrológiai szoftver szerzője, a Koppenhágai Asztrológusok Társasága korábbi elnöke, asztrológus-kongresszusok szervezője- és vendége. Gyakorló buddhista.
Honlapjai:
http://www.world-of-wisdom.com/04_articles/articles.htm,
http://astrology69.wordpress.com/
https://www.astrowow.com/
Fordította:
Kiss Katalin, 2014 február
A Scribden :
Életünk állomásai by Kiss Katalin on Scribd
Copyright secured by Digiprove © 2018A BLOGOMBAN MEGJELENT FORDÍTÁSOKAT, ÍRÁSOKAT ÉS KÉPEKET A SZERZŐI JOGRÓL SZÓLÓ 1999. ÉVI LXXVI. TÖRVÉNY ÉRTELMÉBEN AZ ENGEDÉLYEM NÉLKÜL MÁSHOL KÖZZÉTENNI TILOS. EZ ALÓL KIVÉTELT KÉPEZ, HA CSAK AZ ÍRÁSOM ELSŐ NÉHÁNY SORÁT TÜNTETIK FEL, MAJD A FOLYTATÁSÉRT A BLOGOMRA KATTINTVA JUT EL AZ OLVASÓ! AMENNYIBEN MÁS FORRÁST NEM JELÖLÖK MEG, AZ ÍRÁSOK, FORDÍTÁSOK A SAJÁT SZELLEMI TERMÉKEIM, KERESKEDELMI FORGALOMBAN TÖRTÉNŐ ÉRTÉKESÍTÉSÜKHÖZ CSAK SZEMÉLYES EGYEZTETÉST KÖVETŐEN JÁRULOK HOZZÁ!