Terjedelmesebb elemzést érne meg, krónikus időhiány miatt csak néhány gondolat erejéig tudok reflektálni a közelmúlt eseményeire. Pedig történelmi időket élünk, a szó szoros értelmében.
“Az őrület másik arca” bővebben
Terjedelmesebb elemzést érne meg, krónikus időhiány miatt csak néhány gondolat erejéig tudok reflektálni a közelmúlt eseményeire. Pedig történelmi időket élünk, a szó szoros értelmében.
“Az őrület másik arca” bővebben
Február januárnál nyugisabbnak igérkezik, sőt a dolgok valamelyest ki is mozdulhatnak a holtpontról. Azonban az enyhülés csak ideiglenes és viszonylagos és az irányokat sem most kell belőni.
A Vénusz-Szaturnusz együttállás-Bak Merkúr szextil – januári előrejelzésben bemutatott kozmikus körítéssel – egyik ikonikus eseménye az Izrael és a Hamász közötti túszalkú keresztülverése. Az első nap három fiatal nőt engedtek szabadon: Romi Gonent (24), Emily Damarit (28), Doron Steinbrechert (31). Donald Trump beiktatásakor, január 20-án szintén nagyjából ugyanezek a hatások érvényesülnek, de az egy más történet.
A jég alatt sistergő, majd elemi erővel feltörő indulatoktól fűtötten, bemerevedett frontvonalakkal, elakadásokkal kezdődik január. A hónap végére valamelyest enyhül a nyomás, de a nagy áttörések még legalább fél évig váratnak magukra.
2025 első napjai egyszersmind a december 30-i Bak újhold utáni napok voltak. A Jupiter-Szaturnusz kvadrát, Mars-Plútó szembenállás , Vénusz-Uránusz kvadrát hozta a formáját, így az újhold-posztban és a decemberi előrejelzésben felvázolt forgatókönyvek mindegyike képviselte magát. A konszenzuális valóság eseményeihez képest sebtiben odavetett prognózisom megint túl optimistára sikerült, pedig ennek ellenkezőjével szoktak vádolni. A sorozatnak pedig még lesz folytatása. Addigis, a teljesség igénye nélkül néhány példa:
“Újévi mérleg – BÚÉK 2025!” bővebben
Bassár el-Aszad második Szaturnusz-visszatérése
Újabb, az időminőséggel teljes összhangban levő hír: megdőlt Bassár el-Aszad szíriai diktátor 24 éven át tartó rémuralma. Lehetne örülni, hiszen véreskezű zsarnok volt, aki saját népét is gátlástalanul írtotta. Csakhogy az alternatíva ezúttal sem biztos, hogy a szabadság lesz. Hacsak valami csoda nem történik, egy újabb iszlamista kalifátus jöhet létre, amely nem csak a térségre jelent fenyegetést.
Decemberben a lámpa gyakrabban mutat pirosat, mint zöldet. A tempó eleve lassú, hiszen a Mars december 7-én retrográdba vált, miközben egész hónapban a Plútóval huzakodik. A Merkúr a hónap közepéig a Nyilasban tolat, produkálva az ilyen időszakokhoz társítható összes anomáliát, összehozva a Jupiter-Szaturnusz kvadrátot, a gazdasági problémák és társadalmi instabilitás formációját. A történelemformáló aspektus december 24-én pontosul be újra, így a karácsonyi meglepetések sem biztos, hogy kellemesek lesznek.
Nemcsak a Bak Plútóról….
Nagyon ritkán fordul elő velem, hogy egy olyan könyvet, amelyet első olvasásra kidobott pénznek érzek, másodszori nekifutásra kimondottan hasznosnak találok, amikor pedig harmadszorra olvasom el, már tudom, hogy fontos szakkönyvvel gyarapodtam. Aztán pedig negyedszerre is átböngészem egyes részeit, jegyzeteket készítek, és biztos vagyok benne, hogy időnként, akkor is, ha már látszólag „aktualitását vesztette”, újra meg újra belenézek majd. J.Lee Lehman The Astrology of Sustainability (A fenntarthatóság asztrológiája) című munkájával pontosan ez a helyzet. A tradicionális és a modern irányzatokban egyaránt jártas amerikai szerző 2010-ben, a Plútó Bakba lépését követően írta, 2011-ben publikálta, bár nem csak ezt a tranzitot érintette benne. A Plútó 2024 november 19-i Vízöntőbe lépésével egy korszak lezárul és egy újabb kezdődik. A visszatekintés így nem csak a bevált előrejelzések és a tévedések szempontjából tanulságos, hanem a jövő trendjeinek meghatározását (ill. megatározhatatlanságát) illetően is.
“J.Lee Lehman: A fenntarthatóság asztrológiája” bővebben
Novemberben egyre lassúbb a tempó, miközben növekszik a nyomás. A hónap elején talán könnyebb egészséges mederbe terelni a feszültséget, a későbbiekben azonban szűkül a mozgástér, fogynak a lehetőségek. A hatékony cselekvés helyét így destruktív hőzöngés válthatja fel.
Eredetileg más blogbejegyzést terveztem írni. Aztán szembejött velem Fawzia Amin Sidoval, az ISIS egykori szexrabszolgájával készített első mélyinterjú, akit október 4-én, nem sokkal a Mérleg napfogyatkozást követően szabadítottak ki Gázából. A most is mindössze 21 éves nő, elrablásakor 9 (vagy 11?) éves kislány, többek között elmondja, hogyan kényszerítették fogvatartói nőtársaival együtt arra, hogy lemészárolt jezid csecsemőkből készült rizseshúst egyen.
“Az ISIS lemészárolt jezid csecsemők húsával etette szexrabszolgáit” bővebben